Kis türelmet

A béke korszaka (1-3 v. vö. Ézs 2,2-4)

4 Az utolsó napokban az ÚR házának hegye szilárdan fog állni a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlenek hozzá a népek. Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az ÚR hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az ÚR igéje Jeruzsálemből. Igazságot szolgáltat majd valamennyi nép között, ítéletet hoz a távoli, erős nemzetek ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, és senki sem háborgatja őket. Maga a Seregek URa mondta ezt! Ha minden nép a maga istenének nevében jár is, mi az ÚRnak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké. Azon a napon – így szól az ÚR – összeszedem a sántákat, összegyűjtöm a szétszórtakat, akikre veszedelmet hoztam. A sántákból gyűjtök maradékot, a gyengékből egy erős nemzetet, és az ÚR uralkodik fölöttük a Sion hegyén mostantól fogva örökké. És te, őrtornya a nyájnak, Sionnak várhegye! Visszatér hozzád, és helyreáll a régi hatalom, Jeruzsálem királysága.

Sion megpróbáltatása

Miért kiáltozol annyira? Talán nincs királyod? Vagy elveszett a tanácsadód, hogy rád tört a vonaglás, mint a szülő nőre? Gyötrődj és kínlódj, Sion leánya, mint a szülő asszony! Mert el kell hagynod a várost, a mezőn fogsz tanyázni, Babilóniába kell menned. Onnan menekülsz majd meg, ott vált meg téged az ÚR ellenségeid kezéből. Most sok nép gyűlt össze ellened. Ezt mondják: Elbukott! Megvetéssel nézhetünk a Sionra! De ők nem ismerik az ÚR gondolatait, és nem értik tervét. Hiszen ő gyűjtötte össze őket, mint kévéket a szérűre. Indulj és csépelj, Sion! Mert olyanná teszem szarvaidat, mint a vas, patáidat pedig olyanná, mint az érc. Összezúzod a sok népet, szerzeményüket az ÚRnak áldozod, vagyonukat az egész föld Urának. Vagdosd magad össze gyászodban, mert ostromot indítottak ellenünk! Bottal verik arcul Izráel bíráját.

A Messiás uralkodása

5 Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdani időkbe, a távoli múltba. Csak annyi időre szolgáltatja ki őket, amíg egy asszony szül, de honfitársainak maradéka haza fog térni Izráel fiaival együtt. A nyáj elé áll, és legelteti az ÚR hatalmával, az ÚRisten fenséges nevével. Akkor nyugodtan élnek, mert hatalma kiterjed a föld határáig. Ez lesz a békesség! Ha Asszíria országunkra támad, és behatol palotáinkba, hét pásztort állítunk ki ellene, és nyolc főrangú embert. Ezek fegyverrel verik le Asszíriát, kivont karddal Nimród országát. Megment, ha Asszíria országunkra támad, és behatol a földünkre. Olyan lesz Jákób maradéka a többi nép között, mint az ÚRtól jövő harmat, mint a fűre hulló zápor, mert nem emberben reménykedik, nem emberekben bízik. Olyan lesz Jákób maradéka a nemzetek között, a többi nép között, mint az oroszlán az erdő vadjai között, mint a fiatal hím oroszlán a juhnyájak között: amerre jár, tipor és tép menthetetlenül. Kezed ellenfeleidre nehezedik, minden ellenségedet kiirtod. Azon a napon – így szól az ÚR – kiirtom a lovaidat, és elpusztítom harci kocsijaidat. Kiirtom országod városait, és lerombolom minden erődödet. Kiirtom varázsszereidet a kezedből, nem lesznek többé jelmagyarázóid. Kiirtom bálványszobraidat és szent oszlopaidat az országból; nem borulsz le többé kezed csinálmánya előtt. Kiszaggatom szent fáidat, és elpusztítom városaidat. Az engedetlen népeken pedig lángoló haraggal állok majd bosszút!

A helyes istentisztelet

6 Hallgassátok meg, amit az ÚR mond! Tárd a hegyek elé peredet, hadd hallják meg hangodat a halmok! Halljátok meg, hegyek, az ÚR perbeszédét, ti is, ősrégi alapjai a földnek! Mert pere van népével az ÚRnak, törvénykezni akar Izráellel. Én népem, mit vétettem ellened, mivel bántottalak? Felelj nekem! Hiszen fölhoztalak Egyiptom földjéről, kiváltottalak a szolgaság házából. Elküldtem Mózest, Áront és Mirjámot, hogy vezessenek. Én népem, emlékezz csak! Mit tervezett Bálák, Móáb királya, mit válaszolt neki Bálám, Beór fia, és mi történt Sittímtől Gilgálig? Akkor megismered az ÚR igaz tetteit! Mivel járuljak az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az ÚR a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért? Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. Az ÚR hangosan kiált a városnak – és üdvös dolog félni az ő nevét –: Engedelmeskedjetek a vesszőnek, és annak, aki azt rendelte! Még mindig van bűnös ház bűnös kincsekkel tele, és van átkozott, hamis véka! Eltűrhetem-e a hamis mérleget és a zacskóban levő hamis súlyokat? Hiszen gazdagságuk csupa rablott holmi, a város lakói hazugságot beszélnek, csalárd nyelv van szájukban. Pedig én már elkezdtelek verni téged, és pusztítani vétkeid miatt. Eszel majd, de nem laksz jól, hanem éhen maradsz. Ha félreraksz is, nem mentheted meg, mert amit meg akarsz menteni, fegyver martalékává teszem. Vetni fogsz, de nem aratsz, olajbogyót sajtolsz, de nem kened magad olajjal, mustot is préselsz, de nem iszol bort. Omrí szokásaihoz ragaszkodtok, Aháb házának cselekedeteihez, és az ő tanácsaik szerint éltek. Ezért pusztasággá teszem az országot, lakóira pedig iszonyodva néznek, a népek gyalázkodását kell elviselniük.

Minden fejezet...
1 0