Az ember álnoksága – Isten hűsége
12 1A karvezetőnek. Nyolcadra. Dávid zsoltára.
Segíts meg, Uram, mert pusztulnak a szentek,
az emberek fiai között a hűséges megfogyatkozott.
Hiábavalóságot mond mindenki a felebarátjának,
álnok szájjal, kétszínűen beszélnek.
Pusztítson el az Úr minden álnok szájat,
és kevélyen beszélő nyelvet!
Akik így szólnak: »Nyelvünkkel diadalmaskodunk,
velünk van a mi szánk: ki lesz rajtunk úrrá?«
»A szűkölködők nyomora és a szegények sóhaja miatt
fölkelek – mondja az Úr –, és megszabadítom a megvetettet.«
Az Úr szava tiszta szó,
tűzben megpróbált ezüst,
salaktól elválasztva,
hétszeresen megtisztítva.
Uram, te megőrzöl és megoltalmazol minket,
e nemzedéktől mindörökre.
körös-körül istentelenek járnak,
mert a szennyet magasztalják fel az emberek fiai.
Panasz és bizalom nagy szükségben
13 1A karvezetőnek. Dávid zsoltára.
Meddig felejtesz el egészen, Uram?
Arcodat meddig fordítod el tőlem?
3 Meddig kell gondokat hordoznom lelkemben,
szívemben fájdalmat mindennap?
Meddig kerekedik fölém ellenségem?
Nézz rám és hallgass meg, Uram, Istenem!
Ragyogtasd fel szememet,
hogy halálos álomba sohase merüljek,
hogy sohase mondja ellenségem: »Legyőztem!«
Ne örvendezzenek szorongatóim, hogy meginogtam.
6 Én azonban bízom a te irgalmadban.
Szívem ujjong, mert megszabadítasz,
énekelek az Úrnak, aki jót tesz velem.
Az Istentagadók balgasága
14 1A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Így szól szívében az esztelen: »Nincs Isten!«
Romlottak és utálatosak lettek törekvéseikben,
nincs, aki jót cselekedne.
Lenéz az Úr a mennyből az emberek fiaira,
hogy lássa: van-e okos, aki Istennel gondol?
Elfordultak mindannyian, megromlottak valamennyien,
nincs, aki jót cselekedne, nincs egyetlen egy sem.
Nemde mind értelmetlenek, akik gonoszat tesznek,
s fölfalják népemet, mint egy falat kenyeret.
Hol nem hívják segítségül az Urat,
ott megremegnek a félelemtől,
mert az Úr az igaz nemzedékkel van.
Megzavarjátok a szűkölködő szándékait,
ámde az Úr az ő reménysége.
Bárcsak eljönne Izrael segítsége Sionból!
Ha majd az Úr jóra fordítja népe sorsát,
ujjong majd Jákob, és örvendezik majd Izrael.
Ki mehet be az Úr szentélyébe?
15 1Dávid zsoltára. Uram, ki lakhat sátradban?
Ki tartózkodhat szent hegyeden?
Az, aki szeplőtelenül jár, és igazságot cselekszik,
aki igazat gondol szívében,
aki nyelvével nem követ el álnokságot,
felebarátjának nem tesz rosszat,
nem ad hitelt embertársa gyalázásának.
Aki előtt a gonosz nem ér semmit,
de nagyra tartja azokat, akik az Urat félik.
Aki esküjét nem vonja vissza, még ha kárára is van,
pénzét nem adja kamatra,
s vesztegető ajándékot nem fogad el az ártatlan ellen.
Aki így cselekszik, meg nem inog sohasem.
Jegyzetek
12,1 Fogság előtti ének. Isten szavai állnak a középpontban (6). Isten közbelép, az emberek gyalázzák Isten szavát, saját értelmezésükben és érdekeik szerint támaszkodnak rá, mint hatalmi eszközre, Isten szavával zsarolnak másokat és uralkodnak rajtuk, az igazságtalanság igazságnak tünteti fel magát. Ha nem lehet többé megbízni a szavak hitelében, nemcsak az emberi együttélés, hanem az Istennel való közösség is veszélybe kerül. Isten szava igaz és megbízható, és mindenkinek joga van ehhez az igazsághoz.
13,1 Egyéni panaszdal, amely valószínűleg a királyok korának első feléből maradt fenn. A szöveg a szokásos sémát követi: panasz (2-3), kérés (4-5), a bizalom kinyilvánítása (6)
13,3 Javított szöveg (a héber eredeti érthetetlen).
13,6 Hangsúlyozza, hogy az ember öröme az Isten iránti szeretet gyümölcse.
14,1 A zsoltár kisebb eltérésektől eltekintve azonos az 53. zsoltárral. A fogság alatt keletkezett, egy jahvista gyűjteményben őrizte meg a hagyomány. (A Zsolt 53 egy fogság utáni elohista gyűjteményben maradt fenn). Két szövegként vették át és sorolták be a Zsoltárok könyvvébe.
15,1 Tanító jellegű, liturgikus ének, a fogság előtti időkből származik. A zarándokok Jeruzsálembe jönnek, a szentélyhez: számukra ez nemcsak vallási előírás, amelyet be kell tartaniuk, hanem erkölcsi kötelességüknek is érzik a szentély meglátogatását. A zsoltárból kiderül, hogy a Tízparancsolat korántsem tartalmaz minden vallási előírást. A szöveg azt is megmutatja, hogy mennyire elválaszthatatlan egymástól az erkölcs és a vallás, hogy a vallási és a szociális kötelességek mennyire összetartoznak, és mennyire függnek egymástól. Már akkoriban is harcolni kellett a puszta vallási formalizmus ellen.