A ZSOLTÁROK KÖNYVE
ELSŐ KÖNYV (1-41. zsoltár)
A két út
1
1 Boldog az az ember,
aki nem követi a gonoszok tanácsát,
nem áll a vétkesek útján,
és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében,
hanem az Úr törvényében leli kedvét,
s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja!
Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa,
amely idejében meghozza gyümölcsét,
és amelynek nem hull le a lombja.
Boldogul minden dolgában.
Nem így járnak a gonoszok, nem így,
hanem úgy, miként a szálló por,
amelyet elsodor a szél.
Ezért a gonoszok meg nem állnak ítéletkor,
sem a vétkesek az igazak gyülekezetében.
Mert ismeri az Úr az igazak útját,
de elvész az istentelenek ösvénye.
Az Úr és Felkentje
2
1 Miért dühöngenek a nemzetek,
terveznek hiúságokat a népek?
Fölkelnek a föld királyai,
egybegyűlnek mind a fejedelmek
az Úr ellen, s az ő Fölkentje ellen:
»Szakítsuk széjjel láncukat,
igájukat rázzuk le magunkról!«
A mennyekben lakó kineveti őket,
az Úr kigúnyolja őket.
Haragjában így szól majd hozzájuk,
bosszúságában szétzavarja őket:
»Fölkentem királyomat a Sionon,
az én szent hegyemen!«
7 Hirdetem az Úr rendeletét.
Mert így szólt hozzám az Úr: »Fiam vagy te,
a mai napon nemzettelek téged.
Kérd tőlem, és odaadom neked
a nemzeteket örökségedül,
s osztályrészedül a föld határait.
Kormányozd őket vasvesszővel,
cserépedényként törd össze őket.«
Nos hát, királyok, okuljatok,
tanuljatok, ti földi bírák!
Szolgáljátok az Urat félelemmel,
ujjongjatok előtte remegve.
Tanuljatok fegyelmet,
hogy fel ne gerjedjen az Úr haragja,
s az igaz útról el ne vesszetek,
amikor haragja hirtelen fellobban.
Boldogok mindazok, akik benne bíznak!
Jegyzetek
1,1 Az első zsoltár sajátos alkotás, egyfajta bevezetés és összefoglalás ahhoz, amit a zsoltáros egészében elgondolt. A fogság utáni időkben meg akarja erősíteni Isten népét, és a lelkére akarja kötni, hogy a boldogságot, a boldogulást kereső ember számára csak két út létezik (vö. Mt 22,16; Zsid 10,20): az igazaké vagy a bűnösöké.
2,1 Ez az ének az első királyok idejében keletkezett. Később átdolgozták, és ebben a formájában került bele a jeruzsálemi királyi ünnepségek szertartásába.
2,7 A „fiam vagy te” kifejezést abból az okiratból idézi, amelyet beiktatáskor adtak át a királynak. Ekkor jelentik ki róla, hogy ő Jahvénak, az Úrnak fia (vö. 2 Sám 7,14). Ez az örökbefogadás érthetővé teszi a király sajátos kiválasztottságát: a fölkenés pillanatától a fölkent Istennek fogadott fia. Az ÚSz ezt a fiúságot szó szerint értelmezi és Krisztusra vonatkoztatja: vö. Mt 3,17; Csel 13,33; Zsid 1,5.