Amikor Szet százöt esztendős lett, Enóst nemzette. Miután Enóst nemzette, Szet még nyolcszázhét esztendeig élt, s nemzett még fiakat meg leányokat. Szet összesen kilencszáztizenkét esztendeig élt, aztán meghalt.
Amikor Enós kilencvenesztendős lett, Káinánt nemzette. Ennek születése után nyolcszáztizenöt esztendeig élt, s nemzett még fiakat meg leányokat. Enós összesen kilencszázöt esztendeig élt, s aztán meghalt.
Amikor Káinán hetvenesztendős volt, nemzette Maláleélt. Káinán azután, hogy Maláleélt nemzette, nyolcszáznegyven esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. Káinán összesen kilencszáztíz esztendeig élt, azután meghalt.
Amikor Maláleél hatvanöt esztendős volt, nemzette Járedet. Maláleél azután, hogy Járedet nemzette, nyolcszázharminc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. Maláleél összesen nyolcszázkilencvenöt esztendeig élt, azután meghalt.
Amikor Járed százhatvankét esztendős volt, nemzette Hénokot. Járed azután, hogy Hénokot nemzette, nyolcszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. Járed összesen kilencszázhatvankét esztendeig élt, azután meghalt.
Amikor Hénok hatvanöt esztendős volt, nemzette Matuzsálemet. És Hénok az Istennel járt. Azután, hogy Matuzsálemet nemzette, háromszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. Hénok összesen háromszázhatvanöt esztendeig élt. Kedves volt Isten előtt, és nem találták, mert Isten elvitte.
Amikor Matuzsálem száznyolcvanhét esztendős volt, nemzette Lámeket. Matuzsálem azután, hogy Lámeket nemzette, hétszáznyolcvankét esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. Matuzsálem összesen kilencszázhatvankilenc esztendeig élt, azután meghalt.
Amikor Lámek száznyolcvankét esztendős volt, fiút nemzett, és elnevezte Noénak, mondván: »Ez vigasztal meg majd minket kezünk munkáiban és fáradalmaiban a földön, melyet az Úr megátkozott!« Lámek azután, hogy Noét nemzette, ötszázkilencvenöt esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. Lámek összesen hétszázhetvenhét esztendeig élt, azután meghalt.
Noé pedig, amikor ötszáz esztendős volt, nemzette Szemet, Kámot és Jáfetet.
Noé és a vízözön: 6,1-11,9
Az emberek gonoszsága 6 1Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek. Isten ekkor így szólt: »Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivel test: százhúsz esztendő maradjon meg napjaiból!« Óriások voltak a földön azokban a napokban – azután, hogy az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok szültek –, ezek az ősidők erős, híres férfiai.5Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: »Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket!«
Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt.
Isten gondoskodik Noéról 9Noé nemzetségének története a következő. Noé igaz és tökéletes ember volt nemzedékében: Istennel járt. Három fiút nemzett: Szemet, Kámot és Jáfetet.
A föld azonban megromlott Isten előtt, és telve volt gonoszsággal. Amikor aztán látta Isten, hogy a föld megromlott – mert romlott útra tért minden test a földön –, azt mondta Noénak: »Elérkezett a vége minden testnek előttem: megtelt a föld gonoszsággal általuk, s én elpusztítom őket a földről.
Készíts magadnak bárkát cédrusfából – kamrákat készíts a bárkában –, és kend be szurokkal belülről, kívülről. Így készítsd el: háromszáz könyök legyen a bárka hossza, ötven könyök a szélessége, és harminc könyök a magassága. Készíts ablakot a bárkára, s attól egykönyöknyire legyen a teteje; a bárka ajtaját pedig oldalt helyezd el; alsó, középső és felső fedélzetet készíts benne.
Mert íme, én az özön vizeit hozom majd a földre, hogy megöljek minden testet, amelyben az élet lehelete van az ég alatt; minden, ami a földön van, elvész. Veled azonban szövetséget kötök: menj be majd a bárkába, te, és veled a fiaid, a feleséged és a fiaid feleségei. Vigyél be a bárkába minden állatból, minden testből kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, hogy életben maradjanak veled. A madárból, faja szerint, a lábasjószágból, faja szerint, s a föld minden csúszómászójából, faja szerint. Mindenből kettő-kettő menjen be majd veled, hogy életben maradjon. Végy magaddal minden eledelből is, ami ennivaló, s hordd be magadhoz, hogy eleségül legyen neked és nekik.«
Meg is tette ezt Noé. Mindent megtett úgy, ahogy Isten megparancsolta neki.
Jegyzetek
5,1 A papi szerzők a tíz egységből álló családfa által kapcsolták az őstörténetet az emberiség történelméhez. A (jelképesen értendő) életkorok jelzik a távoli múltat, és azt, hogy Isten áldása hosszú életet és idős korban is nemző erőt adott a régi időkben.
6,1 A vízözön története két elbeszélés („jahvista” és „papi” [J és P]) keveréke, innen az eltérések (a bárka méretei, a víz emelkedése, a vízözön időtartama, az állatok száma, stb.). Más népek is áthagyományoztak elbeszéléseket hasonló ősi katasztrófákról (pl. a mezopotámiai Atrahasis mítosz). A bibliai elbeszélés a mezopotámiai árvízkatasztrófát mint Isten ítéletét ábrázolja.
6,1 Töredékes és homályos hagyomány. Az „istenek fiai” jelenthetik a bukott angyalokat, vagy Szet jámbor utódait, akik a bűnös káinitákkal keveredtek.
6,5 Isten „kötve van” a teremtett világhoz (mert szereti): látja, bánkódik rajta.
6,9 Papi hagyomány [P].
Hálaadó himnusz Isten örök hűségéért
136
1 ALLELUJA!
Áldjátok az Urat, mert jó,
mert irgalma örökkévaló!
Áldjátok az istenek Istenét,
mert irgalma örökkévaló!
Áldjátok az urak Urát,
mert irgalma örökkévaló!
4 Őt, aki nagy csodákat művel egymaga,
mert irgalma örökkévaló!
Aki az egeket bölcsen alkotta,
mert irgalma örökkévaló!
Aki szétterítette a földet a vizeken,
mert irgalma örökkévaló!
Aki a nagy világítókat alkotta,
mert irgalma örökkévaló!
A napot, hogy uralkodjék a nappalon,
mert irgalma örökkévaló!
A holdat és a csillagokat, hogy uralkodjanak az éjszakán,
mert irgalma örökkévaló!
10 Aki megverte elsőszülöttjeiben Egyiptomot,
mert irgalma örökkévaló!
És kivezette közülük Izraelt,
mert irgalma örökkévaló!
Hatalmas kézzel és felemelt karral,
mert irgalma örökkévaló!
Aki kettéhasította a Vörös-tengert,
mert irgalma örökkévaló!
S átvitte Izraelt a közepén,
mert irgalma örökkévaló!
De a Vörös-tengerbe vetette a fáraót és seregét,
mert irgalma örökkévaló!
16 Aki a pusztában vezérelte népét,
mert irgalma örökkévaló!
Aki megvert nagy királyokat,
mert irgalma örökkévaló!
És megölt hatalmas királyokat,
mert irgalma örökkévaló!
Szehont, az amoriták királyát,
mert irgalma örökkévaló!
Ógot, Básán királyát,
mert irgalma örökkévaló!
S odaadta örökségül földjüket,
mert irgalma örökkévaló!
Örökségül szolgájának, Izraelnek,
mert irgalma örökkévaló!
Aki megemlékezett rólunk megaláztatásunkban,
mert irgalma örökkévaló!
És megszabadított minket ellenségeinktől,
mert irgalma örökkévaló!
Jegyzetek
136,1 A fogság utáni közösség éneke a Pászka-szertartásból. A zsoltár jellegzetessége a válaszos ének (litánia). Az első félverset az előimádkozó énekli vagy imádkozza, a közösség felel a második félverssel. Ezt a zsoltárt nevezzük (egyedül vagy a Zsolt 135-tel együtt) a „Nagy Alleluja zsoltár”-nak (Nagy Hallél; nem keverendő az alleluja zsoltárokkal: 113-118). Valószínűleg a húsvéti vacsora végén énekelték.
136,4 Isten egy, ő a Teremtő, ő hozta létre az eget és a földet, a csillagokat (vö. Ter 1,14-18)
136,10 Isten szabadította ki Izraelt Egyiptomból és vezette át a tengeren (vö. Kiv 14).
136,16 Isten vezette át népét a pusztán és győzte le az ellenséget (Szihon és Og, vö. Szám 21,21-25), ő adta népének a földet.