JÁKOB FIAI: 37,1-50,26
József és testvérei 37 1Jákob pedig Kánaán földjén telepedett meg, ahol apja mint jövevény élt. Jákob nemzetségtörténete a következő.József tizenhét esztendős korában, még mint ifjú, a nyájat legeltette testvéreivel. Bilhának és Zilpának, apja feleségeinek fiai mellett volt. Egyszer valami igen nagy vétek miatt bevádolta testvéreit apjánál. Izrael ráadásul minden fiánál jobban szerette Józsefet, mert öregségében nemzette, ezért készíttetett neki egy tarka köntöst. Amikor testvérei látták, hogy apjuk őt minden fiánál jobban szereti, meggyűlölték, és egy jó szót sem tudtak szólni hozzá.
Történt ezenkívül, hogy álmot látott, és elbeszélte azt testvéreinek; és még jobban meggyűlölték őt. Azt mondta ugyanis nekik: »Halljátok álmomat, amelyet láttam: Azt álmodtam, hogy kévét kötöttünk a mezőn, az én kévém felemelkedett és egyenesen állt, a ti kévéitek pedig köréje álltak, és leborultak az én kévém előtt.« A testvérei azt felelték neki: »Talán a királyunk leszel, vagy uralmad alá kerülünk?« Ezek miatt az álmok és beszédek miatt még jobban meggyűlölték őt.
Egy másik álmot is látott, és azt is elbeszélte testvéreinek: »Azt láttam álmomban, hogy a nap, a hold és tizenegy csillag leborult előttem.« Amikor elbeszélte ezt apjának és testvéreinek, apja megdorgálta: »Mit jelent ez az álom, amelyet láttál? Talán én és anyád is a testvéreiddel együtt földig boruljunk előtted?« Irigykedtek ezért rá a testvérei, apja pedig némán fontolgatta magában a dolgot.
Amikor testvérei egyszer apjuk nyájait legeltetve Szíchemben tartózkodtak, Izrael azt mondta Józsefnek: »Testvéreid Szíchemben legeltetik a juhokat. Gyere, hadd küldjelek el hozzájuk!« Ő azt felelte: »Itt vagyok!« Izrael erre azt mondta neki: »Menj, nézd meg, rendben van-e minden a testvéreid és a juhok körül. Hozz nekem hírt arról, hogy mi van velük!« Elküldte tehát Hebron völgyéből, s ő el is jutott Szíchembe. Miközben a mezőn keresgélt, találkozott vele egy ember, és megkérdezte, mit keres. Ő azt felelte: »A testvéreimet keresem. Mondd meg nekem, hol legeltetik a nyájaikat!« Az ember erre azt felelte neki: »Elmentek innen, de hallottam, hogy azt mondták: ‘Menjünk Dótainba!’« József elment tehát a testvérei után, és Dótainban meg is találta őket.
18Amikor messziről meglátták, mielőtt még odaért volna hozzájuk, arra gondoltak, hogy megölik. Így szóltak ugyanis egymáshoz: »Itt jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk egy régi vízverembe, és mondjuk azt, hogy fenevad tépte szét. Akkor majd meglátjuk, mit használnak neki az álmai!«
Amikor azonban Rúben meghallotta ezt, azon volt, hogy kiszabadítsa a kezükből, ezért így szólt: »Ne vegyétek el az életét! Ne ontsatok vért, inkább dobjátok ebbe a pusztai vízverembe, és őrizzétek meg tisztán a kezeteket!« Ezt csak azért mondta, mert ki akarta szabadítani a kezükből, és visszaadni atyjának. Így tehát, amikor odaért testvéreihez, azok tüstént lehúzták róla a tarka, bokáig érő köntöst, őt pedig beledobták a régi vízverembe, amelyben nem volt víz.
25Amikor aztán leültek enni, és föltekintve látták, hogy izmaelita vándorkereskedők jönnek arrafelé Gileádból, és fűszert, gyantát és mirhazsengét visznek tevéiken Egyiptomba. Júda ekkor azt mondta a testvéreinek: »Mi hasznunk, ha megöljük testvérünket, és a vérét eltitkoljuk? Jobb lesz, ha eladjuk az izmaelitáknak, és nem szennyezzük be a kezünket. Hiszen testünk és vérünk ő!« Testvérei hallgattak szavára, 28és amikor odaértek a mádiánita kereskedők, kihúzták a vízveremből, és eladták az izmaelitáknak húsz ezüstért. Azok elvitték Egyiptomba.
Így aztán, amikor Rúben visszatért a veremhez, nem találta a gyermeket. Erre megszaggatta ruháit, visszament testvéreihez, és így szólt: »Nincs meg a gyermek, jaj, hova legyek!« Azok pedig fogták a testvérük köntösét, belemártották egy levágott kecskegida vérébe, és ezekkel a szavakkal küldték el apjukhoz: »Ezt találtuk, nézd meg, a fiad köntöse-e vagy sem?«
Amikor apjuk megismerte, így szólt: »A fiam köntöse! Fenevad ette meg, vadállat falta fel Józsefet!« Aztán megszaggatta ruháit, szőrzsákba öltözött, és hosszú ideig gyászolta fiát. Bár a fiai mind összegyűltek, hogy enyhítsék apjuk bánatát, nem akart megvigasztalódni. Csak azt hajtogatta: »Gyászolva megyek el fiamhoz az alvilágba!« Az apja tehát szakadatlanul siratta.
A mádiániták pedig eladták Józsefet Egyiptomban Putifárnak, a fáraó udvari tisztjének, a testőrök kapitányának.
Jegyzetek
37,1 József története, egy kerek „novella” formájában. Általa kerül Izrael Egyiptomba, ahol majd néppé növekszik. A történet Józsefet mint ideális bölcs embert ábrázolja: elviseli az igazságtalanságot, és szüntelenül tapasztalja Isten vezetését és segítségét. Az egész történet kulcsmondata az 50,20-ban található.
37,18 A csaló Jákobot most a fiai is becsapják.
37,25 Az említett anyagokat füstölésre és illatszerkészítésre használták.
37,28 Húsz sékel egy fiatalember ára volt (vö. Lev 27,5).
»Az élő Istenre mondom, aki megrövidített igazamban,
s a Mindenhatóra, aki keserűséggel illette lelkemet,
hogy amíg lélegzet van bennem,
s az Isten lehelete van orromban,
ajkam nem beszél gonoszat,
és nyelvem nem kohol hamisságot.
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek!
Mindhalálig nem tágítok abból, hogy ártatlan vagyok.
Ragaszkodom igazamhoz, nem tágítok tőle;
nem is vádolt engem a szívem teljes életemben!
Úgy járjon az ellenségem, mint a gonosz,
s aki ellenem támad, mint az igaztalan.
Mert mi az istentelen reménye, mikor harácsol,
s az Isten nem menti meg lelkét?
Meghallja-e Isten az ő kiáltását,
ha eljön rá a szorongatás?
Örömét lelheti-e a Mindenhatóban,
kiálthat-e Istenhez bármikor?
Megmutatom nektek Isten kezét,
nem tartom titokban a Mindenható szándékát!
Íme, ti mindnyájan tudjátok,
miért beszéltek tehát ok nélkül hiábavalókat?
13 Ez a gonosz ember része Istentől,
és a zsarnokok örökrésze, amelyet a Mindenhatótól vesznek:
fiai, ha sokasodnak, kard élére hányják őket,
és sarjadéka nem lakhat jól kenyérrel.
Maradékait a döghalál viszi sírba,
és özvegyeik nem siratják őket.
Hordjon bár össze annyi ezüstöt, mint a homok,
szerezzen bár annyi ruhát, mint az agyag,
megszerzi ugyan, de az igaz ölti magára,
az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
Házát csak pók módjára építi,
csak olyan az, mint a csősz kunyhója.
A gazdag, ha aludni tér, nem visz magával semmit sem,
ha kinyitja szemét, semmit sem talál;
mint az ár, úgy tör rá a szegénység,
elragadja éjjel a förgeteg.
Felkapja őt a perzselő szél és elviszi,
s mint a forgószél, elfújja helyéről.
És rá lő kímélet nélkül,
úgy, hogy futva menekül keze elől.
Összecsapja fölötte kezét,
és pisszeg fölötte, amint helyére néz.
Ének a bölcsességről: 28,1-28
A bölcsesség fensége 28
1 Van az ezüstnek lelőhelye,
és helye az aranynak, ahol kimossák,
a vasat a földből hozzák elő,
s a melegtől megolvadt kő érccé változik,
határt vet az ember a sötétségnek,
és felkutatja mindennek a végét,
a homály köveit és a halál árnyékát is.
4 Tárnákat nyit idegen nép,
leereszkedik oda, hová ember még nem tette lábát,
és lebeg távol az emberektől.
A kenyértermő földet,
tűzzel forgatja fel alul,
köveiben zafírt talál
és porában arany van,
ösvényét madár nem ismeri,
s a keselyű szeme ki nem fürkészi,
nem tapossák azt büszke vadak,
nem jár azon oroszlán.
Ráteszi kezét a kemény sziklára,
felforgatja a hegyek fenekét,
aknákat vág a sziklában,
és a szeme mindenféle drágaságra mered,
megvizsgálja a folyók fenekét
és rejtett dolgokat hoz napvilágra.
De hol található a bölcsesség,
és hol van az értelem lelőhelye?
Ember a hozzá vivő utat nem ismeri,
és nem lehet azt az élők földjén megtalálni.
A mélység mondja: »Nincsen bennem!«
S a tenger így szól: »Nincsen nálam!«
Nem lehet azt megszerezni színarannyal,
nem lehet árát lemérni ezüstben;
nem lehet hasonlítani India festett szöveteihez,
sem a szárdonix drágakövéhez, sem a zafírhoz;
nem ér fel vele sem arany, sem üveg,
nem lehet becserélni arany holmiért.
Ne említsék mellette a korállt meg a kristályt;
a bölcsesség birtoka többet ér a gyöngynél!
Nem ér fel vele Kús topáza,
értékesebb a legtisztább festéknél.
Honnan jő tehát a bölcsesség?
hol van az értelem lelőhelye?
El van az rejtve minden élő szeme elől,
az ég madarai sem tudják.
Az Enyészet és a Halál mondják:
»Csak hallomásból tudunk róla!«
Isten tudja a hozzá vivő utat
és ő ismeri lelőhelyét,
mert belátja ő a világ határait,
és szemlél mindent az ég alatt.
Amikor a szeleknek súlyt adott
s a vizeket kimérte mértékkel,
amikor az esőnek törvényt szabott
s utat a csattogó villámnak:
akkor látta s megszámlálta,
odaállította s megvizsgálta.
Az embernek pedig mondta:
‘Íme, az Úr félelme: ez a bölcsesség,
s a gonosztól távozni: ez az értelem.’«
Jegyzetek
27,13 Ugyanazok az érvek szerepelnek itt, amelyekkel Jób barátai alátámasztották saját nézeteiket, vagyis bizonyították, hogy az istenteleneknek nincs a földön tartós jóléte, csak szerencsétlenség vár rájuk. Itt a szöveg ezt a kijelentést Jób szájába adja, jóllehet ezzel ellentmond mindannak, amiben ő eddig állhatatosan kitartott. Emiatt és azért, mert Jób harmadik barátja itt a harmadik válaszában nem mond semmit, a magyarázók szerint ezek a szavak nem Jób, hanem Szófár szavai (ezek a versek a 24,18-24 folytatását képezik).
28,1 Valószínűleg ez a jelentése: bár az értelmes ember be tud hatolni a föld belsejébe, és elő tudja állítani a fémek csodáit (vö. 1-11.v.), de a dolgok miértjét nem tudja feltárni (12-22.v.). Miért szenved az igaz? Ezt egyedül Isten tudja. Számunkra csak a gyakorlati ismeret adott: félni Istent és kerülni a rosszat (23-28.v.). Mi következik ebből? Tegyük a kötelességünket anélkül, hogy meg akarnánk érteni Isten kifürkészhetetlen szándékait.
28,4 A negyedik vers eléggé homályos kifejezéseket tartalmaz. Valószínűleg ez a jelentése: a bányász, aki tárnákat váj, munkáját kötélen függeszkedve végzi anélkül, hogy a lábát megtámaszthatná, és mozgás közben himbálódzik.