Azt mondta erre Sárai Ábrámnak: »Igaztalanul jársz el velem! Én adtam öledbe a szolgálómat, s az, mióta látja, hogy fogant, lenéz engem. Ítéljen az Úr közöttem és közötted!« Ábrám azt felelte neki: »Íme, kezedben van szolgálód, tégy vele, ahogy tetszik.« Erre Sárai úgy megsanyargatta, hogy az megszökött. Amikor az Úr angyala így találta őt a pusztában, annál a vízforrásnál, amely a Súr felé vivő úton van, így szólt hozzá: »Hágár, Sárai szolgálója, honnan jössz és hová mégy?« Ő azt felelte: »Az úrnőm, Sárai színe elől menekülök.« Az Úr angyala erre azt mondta neki: »Térj vissza úrnődhöz, s alázd meg magad a keze alatt!« Majd így folytatta az Úr angyala: »Úgy megsokasítom utódodat, hogy sokasága miatt meg sem lehet majd számlálni!« Azután pedig így szólt az Úr angyala:
»Íme, fogantál, s fiút fogsz szülni.
Nevezd Izmaelnek,
mert meghallotta az Úr nyomorúságodat.
12 Vadszamárhoz lesz hasonló:
kezet emel mindenkire,
s rá is kezet emel mindenki.
Valamennyi testvérével szemben
veri fel majd sátrait.«
Hágár fiút szült Ábrámnak, ő pedig Izmaelnek nevezte fiát, akit Hágár szült neki. Nyolcvanhat esztendős volt Ábrám, amikor Hágár megszülte neki Izmaelt.
A körülmetélés mint a szövetség jele 17 Amikor pedig Ábrám kilencvenkilenc esztendős lett, megjelent neki az Úr, és azt mondta: »Én vagyok a Mindenható Isten: járj előttem, légy tökéletes, és én szövetséget szerzek közöttem és közötted, és nagyon megsokasítlak!« Ábrám arcra borult. 4Isten így folytatta: »Íme, itt vagyok! Ez az én veled kötött szövetségem: sok nemzet atyja leszel. Ne is legyen többé Ábrám a neved, hanem Ábrahámnak hívjanak, mert sok nemzet atyjává rendeltelek! Nagyon megsokasítalak, és számos nemzetté teszlek; királyok származnak majd tőled. És azt a szövetséget kötöm meg közöttem és közötted, és utódaid között, nemzedékről nemzedékre örök szövetségül, hogy Istened leszek neked, és utánad a te utódodnak. Neked és utódodnak adom majd ezt a földet, ahol most idegenként tartózkodsz, Kánaánnak egész földjét örökös birtokul, és Istenük leszek.«
9Isten ezután azt mondta Ábrahámnak: »Te is tartsd meg tehát szövetségemet, és utódod nemzedékről nemzedékre. Ez a szövetségem közöttem és közöttetek, és utódod között, amelyet meg kell tartanotok: metélkedjék körül közöttetek minden férfi, metéljétek körül előbőrötök húsát, hogy az legyen a jele a szövetségnek közöttem és közöttetek. Nyolcnapos korában metéljenek körül közöttetek minden fiúgyermeket, nemzedékről nemzedékre! A rabszolgát is metéljétek körül, akkor is, ha nálatok született, s akkor is, ha vásárolt, és nem a ti törzsetekből való. Körül kell metélni a nálatok születettet és a pénzen vásároltat is. Ez legyen a szövetségem testeteken örök szövetségül. Az a férfi, akinek előbőre húsát körül nem metélik, irtassék ki a népéből, mert megszegte szövetségemet!«
Majd azt mondta Isten Ábrahámnak: »Sárait, a feleségedet, ne Sárainak hívd, hanem Sárának, mert megáldom, s tőle adom neked azt a fiút, akit majd megáldok, hogy nemzetekké legyen, s népek királyai származzanak tőle!« 17Arcra borult erre Ábrahám, és nevetett, mert azt gondolta magában: »Százesztendős embernek fog fia születni, s a kilencvenesztendős Sára fog szülni?« Istennek pedig azt mondta: »Csak Izmael maradjon életben előtted!« Így szólt erre Isten Ábrahámhoz: »Nem! Sára, a feleséged fiút fog szülni neked. Nevezd el őt Izsáknak, s én fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre. Izmaelre vonatkozólag is meghallgattalak: íme, megáldom és megszaporítom, és nagyon megsokasítom: tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De a szövetségemet Izsáknak tartom fenn, akit Sára szül majd neked, egy esztendő múlva ilyenkor.« Amikor aztán befejezte beszédét, amelyet vele folytatott, Isten felemelkedett Ábrahám elől.
Ábrahám pedig fogta a fiát, Izmaelt, s házának valamennyi nála született és valamennyi vásárolt rabszolgáját, háza népe minden férfi tagját, és mindjárt aznap körülmetélte előbőrük húsát, miként Isten megparancsolta neki. Kilencvenkilenc esztendős volt Ábrahám, amikor körülmetélte előbőre húsát, Izmael, a fia pedig tizenharmadik esztendejét töltötte be, amikor körülmetélkedett. Ugyanaznap metélkedett körül Ábrahám, és a fia, Izmael, és házának minden férfi tagja, minden nála született, és minden pénzen vásárolt és máshol született rabszolga körülmetélkedett vele együtt.
Jegyzetek
16,1 Korabeli jog szerint a rabszolganőtől (de a feleség „térdein”) született gyermek a feleség törvényes gyermekének számított. Ám Hágár igyekszik kihasználni ezt a helyzetet a maga javára.
16,12 A szabadságszerető beduinok mindmáig Izmael leszármazottainak vallják magukat.
16,13 Hágár megtapasztalja Istent, és az élményével kapcsolatos nevet ad neki. A név később helynév lesz.
17,4 Az Ábrám név jelentése „az Atya (Isten) magasztos”, Ábrahám jelentése „az Atya (Isten) szeret”
17,9 A körülmetélkedés Izrael szomszédos népeinél is ismeretes mint higiénikus intézkedés, vagy mint a férfivá avatás rítusának része. A zsidóknál a körülmetélkedés a szövetség jele. Így az utódnemzés, és vele együtt a nép továbbélése Istennel kerül kapcsolatba.
17,17 Izsák jelentése: „nevet”.
Fordulj valakihez a szentek közül!
Valóban öli a balgát a harag,
s az együgyűt bosszúság gyilkolja.
Láttam balgát gyökeret verni,
de jó sorát tüstént megátkoztam.
4 Távol esnek fiai a jóléttől,
eltapossák őket a kapuban, és nem lesz, aki mentse őket.
Feleszi termését az éhező,
s elragadja fegyverrel kezében;
szomjasok szürcsölik vagyonát.
Semmi sem esik meg a földön ok nélkül,
s a nyomorúság nem a földből fakad;
az ember úgy születik nyomorúságra,
mint a madár repülésre.
Én pedig az Úrhoz fordulnék kéréssel,
Isten elé terjeszteném ügyemet,
aki nagyokat visz végbe, s amiket nem lehet kifürkészni,
csodákat, amiknek nincsen száma;
aki esőt bocsát a föld színére,
és vízzel öntözi az egész határt,
hogy az alázatosakat felemelje,
s a szomorúakat jólétbe helyezze;
aki széttépi a ravaszok fondorkodását,
hogy kezük ne vihesse véghez, amit kezdtek;
aki megfogja a bölcseket saját csalárdságukkal,
és meghiúsítja az álnokok terveit:
fényes nappal sötétbe botlanak,
délben úgy tapogatnak, mint éjjel;
aki megmenti a szegényt szájuk pallosától,
s a nyomorban élőt az erősnek karjától;
így reménye nyílik a szegénynek,
a gazság pedig befogja száját.
Boldog az az ember, akit Isten megfenyít!
Meg ne vesd tehát az Úr feddését!
Ő sebet ejt ugyan, de be is kötözi,
megver – de keze gyógyít is.
Kiragad téged hat szorongatásból,
és nem ér baj a hetedikben.
Az éhínségben megment a haláltól,
s a hadban a kardnak erejétől.
Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától,
és nem kell félned, ha pusztulás közeledik;
nevethetsz pusztuláson, éhségen,
és nem kell félned a föld vadjaitól,
mert frigyben vagy a szántó köveivel,
s a mező vadja veled békességben lesz.
Épségben tudhatod sátradat,
és nem találsz hiányt, ha megnézed hajlékodat.
Majd tapasztalod, hogy magzatod sokasodik,
és sarjad annyi lesz, mint a fű a földön.
Bővelkedve szállsz a sírba,
úgy, mint a learatott gabonát idejében betakarítják.
Ezt íme, így kutattuk ki, de így is van;
halljad tehát és jegyezd meg magadnak!«
Jób tiltakozása: 6,1-7,2
Az ember sorsa elviselhetetlen 6 Jób pedig ezekkel a szavakkal válaszolt:
2 »Bár mérlegre vetnék haragot érdemlő vétkeimet
és a nyomorúságot, melyet szenvedek,
akkor, mint a tenger fövenye, ez bizonyulna nehezebbnek;
ezért vannak tele szavaim keserűséggel!
Mert belém fúródtak az Úr nyilai,
és mérgük felissza lelkemet;
az Úr rémítései hadakoznak ellenem.
Ordít-e a vadszamár, ha füve van?
Vagy bőg-e az ökör, ha teli jászol előtt áll?
És lehet-e enni ízetlent, ami nincsen megsózva,
vagy enni jóízűen azt, ami megízlelve halált okoz?
Amit azelőtt illetni sem akartam,
nyomorúságomban az lett most ételem!
Bárcsak jönne, amit kértem,
és megadná Isten, amit remélek,
és tetszenék neki, hogy összezúzzon,
felemelje kezét és végezzen velem!
Akkor még az lenne vigaszom,
hogy bár kínnal sújt és meg nem kímél,
mégsem ellenkezem a Szent szavaival.
Mi az én erőm, hogy kitartsak?
És mi a végem, hogy türelmesen várjak?
Talán a kövek erőssége az én erőm?
Talán ércből van a testem?
Íme: nincsen magamban segítségem,
s az enyéim is messze eltávoztak tőlem.
Aki megvonja barátjától a könyörületet,
elhagyja az Úr félelmét.
Testvéreim cserben hagynak, mint a patakok,
amelyek hirtelen kiöntenek medrükből;
zavarosak a jégtől,
ömlik beléjük a hólé;
hőség idején azonban véget érnek,
s amint felmelegszik, elapadnak medrükben;
tétován kanyarog folyásuk útja,
felszállnak az űrbe és eltűnnek.
Keresik őket Tema karavánjai,
bizakodnak bennük Sába vándor menetei,
de szégyent vallanak bizakodásukkal,
elmennek hozzájuk s kudarcot vallanak.
Ti is most ilyenek vagytok hozzám:
lám visszariadtatok, látva csapásomat!
Vajon mondtam-e: Hozzatok nekem valamit!
Adjatok nekem vagyonotokból!?
Vagy: Mentsetek ki az ellenség kezéből!
A zsarolók kezéből váltsatok ki engem!?
Csak oktassatok, majd én hallgatok;
ha netán tévedtem, adjátok tudtomra!
Miért gáncsoltok őszinte beszédet,
holott közületek nincs, aki ellenem tanúskodni tudna?
Csak korholás végett gondoltok ki beszédeket,
s a szavakat szélnek bocsátjátok;
rátámadtok az árvára,
és barátotokat kiforgatni igyekeztek.
De végezzétek csak el, amit kezdtetek,
hallgassatok meg és lássátok, hazudok-e?
Feleljetek, kérlek, elfogultság nélkül,
és szólva, igaz ítéletet tegyetek,
akkor nem találtok hamisságot nyelvemen,
és torkomból nem hangzik dőreség!
Jegyzetek
5,4 A hébereknél, mint általában keleten, az emberek a városkapuban gyűltek össze a nyilvános ügyek, a bíráskodás és a kereskedelem lebonyolítására.
6,2 Jób nem tagadja, hogy bűnös, de azt állítja, hogy a rámért szenvedés mértéke nagyobb, mint elkövetett hibáinak súlya.
20 A bölcsesség úton-útfélen szónokol,
a tereken hallatja hangját,
lármás utcafőkön kiált,
a városkapuk nyílásánál szólal meg és mondja:
»Ti dőrék! Meddig kedvelitek a dőreséget,
s a bolondok meddig kívánják, ami nekik ártalmas,
s a balgák meddig gyűlölik a belátást?
Térjetek meg feddésemre!
Íme, kiöntöm nektek lelkemet,
tudtul adom nektek igéimet:
mivel szóltam, és vonakodtatok,
kinyújtottam kezemet, és nem volt, aki odanézzen,
semmibe sem vettétek összes tanácsomat,
és nem törődtetek feddésemmel:
én is nevetek majd romlástokon,
gúnyolódom, ha rátok jön, amitől féltek,
ha hirtelen baj szakad rátok,
romlástok ott terem, mint a fergeteg,
és eljön rátok a szükség és a szorongás!«
Akkor hívnak majd engem, de nem hallom,
keresnek hajnalban, de meg nem lelnek.
Mivel gyűlölték a tudást,
és nem fogadták be az Úr félelmét,
nem hajlottak tanácsomra,
és megvetették minden intelmemet:
bizony, enni fognak útjuk gyümölcséből,
és jóllaknak saját terveikből!
Mert a balgákat megöli elpártolásuk,
s a dőréket elveszíti szerencséjük.
Aki azonban rám hallgat, bátorságban lakik,
és bővelkedik baj félelme nélkül.
Jegyzetek
1,20 Ebben a költeményben a bölcsesség megszemélyesítve, mint tanító(nő) lép fel (vö. 8-9. fej.).