Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
A Feltámadott megjelenése Jeruzsálemben Amíg ezekről beszéltek, egyszer csak maga Jézus állt közöttük, és azt mondta nekik: »Békesség nektek!« Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: »Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.« Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát. Mivel örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt mondta nekik: »Van itt valami ennivalótok?« Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára evett belőle.
44Azután így szólt hozzájuk: »Ezek azok az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.« Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: »Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni a halálból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. 49Én majd elküldöm nektek azt, amit Atyám ígért. Ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból.«
Jegyzetek

24,44 „Az ószövetségi üdvrend fő feladata az volt, hogy előkészítse és prófétailag hirdesse, különféle előképekben jelezze Krisztusnak, minden ember Megváltójának és a messiási országnak eljövetelét. Az Ószövetség könyvei a krisztusi üdvösséget megelőző körülményeknek megfelelően mindenkinek bemutatják: ki az Isten és ki az ember, s hogyan bánik az igazságos és irgalmas Isten az emberekkel” (DV 15).

24,49 Az Atya ígérete a Szentlélek (vö. Jn 15,26); az ő eljöveteléről és munkásságáról fog beszélni az evangélista az Apostolok cselekedeteiben.