Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Péter tagadása Megragadták tehát őt, és a főpap házába vitték. Péter pedig messziről követte. Amikor tüzet raktak az udvar közepén és körbeülték, Péter is közéjük ült. Egy szolgáló meglátta, hogy ő is ott ül a tűznél, szemügyre vette, és azt mondta: »Ez is vele volt!« De ő tagadta: »Asszony, nem ismerem őt!« Nem sokkal ezután egy másik látta meg, és így szólt: »Te is közülük való vagy.« Péter azt felelte: »Ember! Nem vagyok!« Körülbelül egy óra múltán ismét erősítgette egy másik: »Bizony, ez is vele volt, hiszen galileai.« Péter erre így szólt: »Ember! Nem tudom, mit beszélsz!« És azonnal, mikor még beszélt, megszólalt a kakas. Akkor az Úr hátrafordult, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, hogy azt mondta neki: »Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor is megtagadsz engem.« Ekkor kiment, és keservesen sírni kezdett.
Az őrség kigúnyolja Jézust A férfiak pedig, akik őrizték, gúnyolták és verték őt. Letakarták az arcát, és azt kérdezték tőle: »Prófétálj! Ki ütött meg téged?« És egyéb szidalmakkal is illették.
Jézus a főtanács előtt Mihelyt megvirradt, egybegyűltek a nép vénei, a főpapok meg az írástudók, és főtanácsuk elé vitték. Így szóltak: »Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk!« Ő azt felelte nekik: »Ha megmondom nektek, nem hiszitek el; ha pedig kérdezlek titeket, nem feleltek. De mostantól fogva az Emberfia a hatalmas Isten jobbján fog ülni«. (Dán 7,13; Zsolt 110,1) Erre mindnyájan azt mondták: »Tehát te vagy az Isten Fia?« Jézus azt felelte nekik: »Ti mondjátok, hogy én vagyok.« Azok erre így szóltak: »Mi szükségünk van még tanúságtételre? Hiszen mi magunk hallottuk a saját szájából.«