Kis türelmet
Az ezeréves uralom 20 1Ekkor láttam, hogy egy angyal száll le az égből, akinél a mélység kulcsa volt, és kezében egy nagy lánc. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, aki az ördög és a sátán, és megkötözte őt ezer esztendőre. (Ter 3,1; Zak 3,1; Jób 1,6) Levetette őt a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy ne csábítsa el többé a nemzeteket, amíg el nem múlik az ezer esztendő. Azután el kell oldozni, de csak rövid időre. Majd székeket láttam, és a rajta ülőket, akik ítélő hatalmat kaptak, és láttam azok lelkeit, akiknek fejét vették a Jézusról való tanúságtétel és Isten igéje miatt, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képmását, sem bélyegét nem vették homlokukra és kezükre, és éltek és uralkodtak Krisztussal ezer esztendeig. (Dán 7,9.22G) A többi halott nem éled föl, amíg el nem telik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. 6Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban! Ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem Isten és Krisztus papjai lesznek, és uralkodnak vele ezer esztendeig.
Végső győzelem a sátán felett Amikor majd eltelik az ezer esztendő, eloldozzák börtönében a sátánt. 8Kijön, és elcsábítja a föld négy szegletén lakó nemzeteket, Gógot és Magógot, egybegyűjti őket a harcra; a számuk annyi, mint a tenger fövenye. Felvonulnak a föld minden táján, és bekerítik a szentek táborát és a szeretett várost. De tűz szállt le Istentől az égből, és megemésztette őket. (Hab 1,6G;2Kir 1,10) És az ördögöt, aki elcsábította őket, a tüzes és kénköves tóba vetik, ahol a fenevad és az álpróféta is van, és gyötrődnek éjjel-nappal örökkön örökké.
Ítélet a holtak felett Aztán láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt, akinek tekintetétől menekült a földés az ég, és nem volt hely számukra. (Iz 6,1;Zsolt 114,3.7;Dán 2,35G) És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsik a trón előtt állnak, és könyveket nyitottak ki. Egy másik könyvet is kinyitottak, amely az élet könyve. A halottakat megítélték azokból, amik tetteiknek megfelelően a könyvbe voltak írva. (Dán 7,10; Zsolt 69,29) A tenger visszaadta a halottakat, akik benne voltak, és a halál és az alvilág visszaadták a halottakat, akik náluk voltak, és mindegyiket megítélték tettei szerint. (Óz 13,14) A halált és az alvilágotegy tüzes tóba vetették: ez a második halál, a tüzes tó. (Zsolt 28,4; Óz 13,14) Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették. (Dán 12,1)
Jegyzetek

20,1 Itt folytatódik a sárkány története, amely a 12. fejezetben kezdődött. A sátán tevékenységét ezer évig akadályozzák (az ezer év jelképes kerek szám, azt az időszakot jelzi, amely Jézus feltámadásától a végső idők kezdetéig tart). Ezt követően a sátán egy

20,6 Krisztus feltámadása és második eljövetele között mindazok, akik szembeszegülnek a sátánnal, részesülnek az első feltámadásban, vagyis lelkük az égbe jut, míg a „fenevad” követőinek sorsa az időleges és az örök halál. Az ezer esztendő után következik be a második feltámadás, mely a szentek számára a test és lélek együttes dicsőségét fogja jelenteni, a gonoszok számára pedig a test és a lélek halálát a pokol örök kínjai között.

20,8 Góg és Magóg (Ez 38-39) személyesíti meg az összes egyházellenes nemzetet; a végső nagy ütközet Harmageddónnál lesz (16,16; a név jelentése: Megiddó hegye).


Minden fejezet...