Akkor egy üvegtenger-félét láttam, ami tűzzel volt vegyítve. Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, a képmását és nevének számát, amint az üvegtenger fölött állnak Isten hárfáival, és éneklik Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét:
»Nagyok és csodálatosak a te műveid,
Uram, mindenható Isten!
Igazságosak és igazak a te útjaid,
nemzetek Királya!
(Zsolt 92,5;Zsolt 139,14)
Ki ne félne téged, Uram,
és ki ne magasztalná nevedet?
Mert egyedül te vagy szent,
hisz minden nemzet eljön
és leborul színed előtt,
mert ítéleteid nyilvánvalóvá lettek!«
(Zsolt 99,3;Zsolt 86,9)
A hét angyal a harag csészéivel 16 1Ekkor egy erős hangot hallottam a templomból, amely így szólt a hét angyalhoz: »Menjetek, és öntsétek ki Isten haragjának hét csészéjét a földre!«
(Szof 3,8) Elment az első, és kiöntötte csészéjét a földre, erre fájdalmas és igen veszélyes fekély támadt az embereken, akik a vadállat bélyegét viselték, és azokon, akik az ő képét imádták. (MTörv 28,35)
És a második angyal is kiöntötte csészéjét a tengerbe, és az vérré változott, mint a halotté, és minden élőlény elpusztult a tengerben. (Kiv 7,17-18)
És a harmadik is kiöntötte csészéjét a folyókba és a vízforrásokba, és azok vérré változtak. (Kiv 7,19) Hallottam a vizek angyalát, amint azt mondta: »Igazságos vagy, Uram, aki vagy, és aki voltál, szent, mert így ítéltél, (Zsolt 119,137; Kiv 3,14G) mivel szentek és próféták vérét ontották, vért adtál nekik inni. Valóban megérdemelték!« (Zsolt 79,3; Iz 49,26G) És hallottam, hogy így szólt az oltár felől: »Úgy van, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid!« (Zsolt 19,10) És a negyedik angyal is kiöntötte csészéjét a napra, erre annak megadatott, hogy forrósággal gyötörje az embereket, és tűzzel. És az embereket égette a nagy forróság, s káromolták Isten nevét, akinek hatalma van e csapások fölött, s mégsem tértek meg, hogy őt megdicsőítsék.
És az ötödik angyal is kiöntötte csészéjét a fenevad trónjára. Erre annak országa elsötétült, és nyelvüket harapdálták fájdalmukban. (Kiv 10,21-22) Káromolták az ég Istenét fájdalmaik és sebeik miatt; de nem tértek meg cselekedeteikből.
És a hatodik angyal is kiöntötte csészéjét abba a nagy folyamba, az Eufráteszbe, s kiszáradt annak vize, hogy út készüljön a Napkeletről jövő királyoknak. (Ter 15,18; Jer 50,38) És láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és az álpróféta szájából három tisztátalan szellem jön ki, mintha békák lennének, mert démonok lelkei ezek, akik jeleket művelnek, és a föld összes királyaihoz mennek, hogy összegyűjtsék őket a harcra a mindenható Isten nagy napjára.
– Íme, úgy jövök, mint a tolvaj! Boldog az, aki virraszt, és őrzi ruháját, hogy meztelenül ne járjon, és ne lássák a szégyenét!
És egybegyűjti őket arra a helyre, amelyet héberül Harmageddónnak neveznek. –
És a hetedik angyal is kiöntötte csészéjét a levegőbe, és harsány hang hallatszott a templomból, a tróntól: »Megtörtént!« (Iz 66,6) És villámlások, zúgás és mennydörgések támadtak, és akkora földrengés lett, amekkora még nem volt, amióta ember van a földön, olyan földrengés, olyan hatalmas! (Kiv 19,16;Dán 12,1) A nagy város három részre szakadt, a nemzetek városai leomlottak, és Isten megemlékezett a nagy Babilonról, hogy bosszúálló haragja borának kelyhét adja neki. (Dán 4,27;Iz 51,17) Eltűnt minden sziget, és a hegyek sem látszottak sehol. Hatalmas, mázsányi jégeső hullott le az égből az emberekre, s az emberek káromolták Istent a jégeső csapása miatt, mert az igen nagy volt. (Kiv 9,24)
A parázna Babilon 17 A hét angyal közül az egyik odajött, és így szólt hozzám: »Jöjj, megmutatom neked a nagy parázna asszony kárhozatát, aki a nagy vizek fölött ül, (Jer 51,13) akivel a föld királyai paráználkodtak, és akinek paráznasága borától megrészegültek a föld lakói!« (Iz 23,17) 3És lélekben elvitt engem a pusztaságba: egy asszonyt láttam skarlátvörös fenevadon ülni, amely tele volt a káromlás neveivel, és hét feje és tíz szarva volt. (Dán 7,7) Az asszony pedig bíborba és karmazsinba volt öltözve, felékesítve arannyal és drágakővel és gyöngyökkel. Kezében arany serleget tartott, telve utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságával. (Jer 51,7) A homlokára ez a név, ez a titok volt írva: »A nagy Babilon, a föld paráznaságainak és utálatosságainak anyja!« (Dán 4,27)
És láttam, hogy az asszony részeg a szentek vérétől és Jézus vértanúinak vérétől. Mikor őt láttam, nagyon csodálkoztam. Az angyal azt mondta nekem: »Miért csodálkozol? Megmagyarázom én neked az asszony titkát és a fenevadét, amely őt hordozza, amelynek hét feje és tíz szarva van! A fenevad, amelyet láttál, volt és nincs, és megjelenik. Fel fog szállni a mélységből, és a vesztébe jut; a föld lakói pedig csodálkozni fognak – azok, akiknek a neve nincs beírva az élet könyvébe a világ teremtése óta–, amikor látják a fenevadat, amely volt és nincs. (Dán 7,3;Dán 12,1) – Ennek ez a bölcs értelme: A hét fej hét hegy, amelyeken az asszony ül; és hét király. Öt már elesett, az egyik még van, a másik pedig még nem jött el. Amikor eljön, csak rövid ideig lesz maradása. És a vadállat, amely volt és nincs, az maga a nyolcadik, és a hétből való, és vesztébe jut. És a tíz szarv, amelyet láttál, tíz király, akik még nem jutottak uralomra, de mint királyok hatalmat nyernek egy órára a fenevaddal együtt. (Dán 7,24) Ezeknek egy a szándékuk, és erejüket és hatalmukat a fenevadnak adják át. Harcolni fognak a Bárány ellen, de a Bárány legyőzi őket, mert ő az uraknak Ura és a királyoknak Királya; akik pedig vele vannak, azok hivatottak, választottak és hűségesek.« (MTörv 10,17)
Majd azt mondta nekem: »A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna asszony ül, a népek, törzsek és nemzetek és nyelvek. (Jer 51,13;Dán 3,4) A tíz szarv pedig, amelyet láttál, és a fenevad meggyűlöli a parázna asszonyt. Elhagyottá és meztelenné teszik, megeszik a húsát, és tűzzel megégetik. Mert Isten adta szívükbe, hogy végrehajtsák szándékát, és egyetértve adják királyi hatalmukat a fenevadnak, míg beteljesednek Isten igéi. Az asszony, akit láttál, az a nagy város, amely a föld királyai fölött uralkodik«. (Zsolt 2,2)
Jegyzetek
15,1 A hetedik jel a hét csapás; a hetedik pecsét és a hetedik harsona az átmenetet képezik.
16,1 A hét csésze csoportosítása is kifejező: a négyes szám a világ száma, a hármas az Istené. A csapások utalnak az egyiptomi csapásokra is; számuk (hét = teljesség) jelzi súlyosságukat, egyben azt is, hogy a büntetések ezzel lezárulnak.
17,3 Ez az asszony sem nem Róma, sem Babilon, hanem a keresztényellenes világ megszemélyesítése. Talán itt is (mint az evangéliumban: Jeruzsálem pusztulása és a világ vége) összefonódik két látnoki kép: Rómának (a Római Birodalomnak) a bukása és a világ vége.
Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmaga dicsőítette meg magát, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki:
»Fiam vagy te,
ma nemzettelek téged«.
(Zsolt 2,7)
És ahogy más helyen is mondja:
»Te pap vagy mindörökké
Melkizedek rendje szerint«.
(Zsolt 110,4)
A közösség gyöngesége Sok mindent kell erről mondanunk, és nehéz is megmagyarázni, mert késedelmesek lettetek a hallásra; ugyanis ez idő szerint már tanítóknak kellene lennetek, de ismét arra van szükségetek, hogy valaki tanítson titeket Isten tanításának elemi dolgaira; olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem szilárd eledelre. Mert mindaz, aki tejet kap, tapasztalatlan az igazságosság tanításában, mivel még csecsemő; a tökéleteseknek pedig a szilárd étel való, azoknak, akik a gyakorlás által kifejlesztették érzékeiket, hogy megkülönböztessék a jót és a rosszat.
6 Így tehát, mellőzve Krisztus tanításának elemeit, a tökéletesebb dolgokra térünk át, s nem rakjuk le újra az alapot a holt cselekedetekből való megtérésről és az Istenben való hitről, a keresztségek tanításáról, valamint a kézföltételről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről. Ezt is megtesszük majd, ha Isten megengedi.
4Lehetetlen ugyanis, hogy azok, akik egyszer megvilágosodtak, megízlelték a mennyei ajándékot, részesültek a Szentlélekben, és megízlelték Isten értékes igéjét és a jövendő világ erőit, azután mégis elestek, hogy ismét megújuljanak és megtérjenek. Ők ugyanis újra megfeszítik Isten Fiát, amennyire rajtuk áll, és csúfot űznek belőle. Mert az a föld, amely beissza a gyakran hulló esőt, és alkalmas növényt terem azoknak, akik művelik, Istentől áldást nyer; az viszont, amelyik tövist és bojtorjánt terem, megvetésre méltó, átok fenyegeti, s a sorsa a tűzben való megégettetés. (Ter 3,18)
De tőletek, szeretteim, jobbat remélünk, és azt, ami közelebb van az üdvösséghez, bár így beszélünk. Mert Isten nem igazságtalan, hogy megfeledkezzék művetekről és a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a készséget tanúsítsa mindvégig, míg a remény be nem teljesedik, s hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, akik a hit és a béketűrés által örökösei az ígéreteknek.
Az ígéret, mely meg nem hiúsul Mert amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött: »Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.« (Ter 22,16-17) Az pedig türelmesen kitartott, és így elnyerte az ígérteket. Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk vége a megerősítő eskü. Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére. Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, (Lev 16,2) ahová elsőként lépett be értünk Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké. (Zsolt 110,4)
Krisztus és az Ószövetség papjai: 7,1-8,13
Melkizedek és a levita papság 7 1Mert ez a Melkizedek, Szálem királya, a fölséges Isten papja, aki Ábrahámnak eléje ment, amikor az a királyok legyőzése után visszatért, megáldotta őt. Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve előszöris azt jelenti, hogy az igazságosság királya, azután pedig Szálem királya, azaz a békesség királya; (Ter 14,17-20) apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül jelent meg; mivel sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, hasonló Isten Fiához, és pap marad mindörökké. (Zsolt 110,4)Nézzétek tehát, milyen nagy az, akinek a zsákmány legjavából Ábrahám pátriárka tizedet is adott! (Ter 14,20) Azoknak, akik Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsuk van arra, hogy a törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz testvéreiktől, noha azok is Ábrahám testéből származtak; az viszont, aki nem tartozik őseik közé, tizedet szedett Ábrahámtól, és megáldotta azt, aki az ígéreteket kapta. (Ter 14,20) Márpedig nem kétséges, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet.
Itt halandó emberek szednek tizedet, ott viszont az, akiről a tanúság szól, hogy él. Úgy is lehet mondani, hogy Ábrahám által Lévi is, aki beszedi a tizedet, megfizette a tizedet; mert még atyjának testében volt, amikor Melkizedek kiment eléje. (Ter 14,17)
Krisztus és a levita papság Ha tehát a tökéletességet a leviták papsága jelentette volna – a nép ugyanis őalattuk kapta a törvényt –, mi szükség lett volna arra, hogy Melkizedek rendje szerint más pap támadjon, aki nem Áron rendje szerint való? (Zsolt 110,4) Mert ha megváltozik a papság, szükséges, hogy a törvény is megváltozzék. Akiről ugyanis mindezt mondják, más törzsből való, amelyből senki sem szolgált az oltárnál. Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júda törzséből származott, s erre a törzsre vonatkozóan papokról semmit sem mondott Mózes.
Ez még inkább nyilvánvaló, ha Melkizedekhez hasonló más pap támad, aki nem a testi parancs törvénye szerint lett azzá, hanem az örök élet ereje szerint. Mert így szól a tanúságtétel:
»Te pap vagy mindörökké
Melkizedek rendje szerint«.
(Zsolt 110,4)
S amennyiben ez nem eskü nélkül történt – mások ugyan eskü nélkül lettek papokká, ez pedig annak esküje által, aki így szólt hozzá:
»Megesküdött az Úr és nem bánta meg:
Te pap vagy mindörökké« –,
(Zsolt 110,4)
S míg azok többen lettek papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg, neki, mivel örökre megmarad, örökkévaló a papsága. (Zsolt 110,4) Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értük közbenjárjon.
Krisztus, a tökéletes főpap Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; 27akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. A törvény ugyanis gyarló embereket rendelt papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút. (Zsolt 2,7; 110,4)
Krisztus, az új szövetség közvetítője 8 Mindabból azonban, amit mondunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben, (Zsolt 110,1) mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített. (Szám 24,6G)
Mivel minden főpapot az ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy neki is legyen valamije, amit bemutat. Ezért, ha ő a földön volna, nem is volna pap, mert már vannak olyanok, akik a törvény szerint mutatnak be áldozatokat. Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogyan Isten Mózesnek megmondta, mikor a sátrat készítette: »Nézd – mondta –, készíts mindent arra a mintára, amelyet neked a hegyen megmutattam!« (Kiv 25,40) Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul. Mert ha az az első kifogástalan lett volna, bizonyára nem lett volna szükség másikra. Inti ugyanis őket, és mondja: »Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával, nem aszerint a szövetség szerint, amelyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amelyen megfogtam kezüket, hogy kivezessem őket Egyiptom földjéről. Mivel ők nem maradtak meg szövetségemben, én is megvetettem őket – mondja az Úr. – Ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötni fogok azok után a napok után – mondja az Úr: – Elméjükbe adom törvényeimet, s a szívükbe írom azokat; én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Akkor senki sem fogja majd tanítani a polgártársát, és senki sem mondja a testvérének: ‘Ismerd meg az Urat!’, mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig; s én megbocsátom gonoszságaikat, és bűneikre többé már nem emlékezem«. (Jer 31,31-34) Azzal, hogy »új«-ról beszélt, az előzőt elavulttá tette. Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez.
Jegyzetek
5,10 Melkizedek papsága megelőzte Áronét és nagyobb volt annál, mert Jézus Krisztusban örökre fennmaradt; Áron papsága viszont csak időleges volt: Krisztusig tartott.
6,4 Valószínűleg azt jelenti, hogy azok, akik megvilágosodtak (a keresztségben) és megízlelték a mennyei ajándékot (az Eucharisztiát), kimerítettek minden Krisztus által nyújtott lehetőséget. Ha ezeket elvetették és hitszegővé váltak, nincs már számukra más,
7,1 A hetedik fejezet képezi a Zsidóknak írt levél középpontját: bemutatja Melkizedek papságát, mely magasabbrendű az ároni papságnál; Jézus Melkizedek papságának beteljesítője, nem a legális zsidó papság folytatója.
7,1 Melkizedek: szinte látomás-szerű, titokzatos ószövetségi alak. Mind neve alapján (az igazságosság királya, a béke királya), mind Ábrahámmal való kapcsolata miatt kifejező előképe Krisztusnak, aki valóban a béke királya, akiről még inkább el lehet mondani, hogy apa nélkül, anya nélkül, ősök nélkül jelent meg és gyakorolja örök papságát.
7,27 Egyszer s mindenkorra: Krisztus egyetlen áldozata áll az üdvösség művének középpontjában. Korábban előkészítették és ígérték, aztán megvalósult, most számunkra a kegyelem és a remény forrása. Érvényes mindig, mindenki számára. Soha nem fog megismétlődni.