Most pedig olyanok űznek belőlem csúfot,
akik korban utánam vannak,
akiknek atyáit nem tartottam arra érdemesnek,
hogy nyájam kutyái közé állítsam!
Semmire sem mennék kezük erejével,
még az életre sem látszanak méltóknak,
ínségtől és éhségtől aszottak
és a sivatagon tengődnek,
mocskosok az ínségtől s a nyomorúságtól,
füveket és fakérget rágcsálnak,
és borókagyökér a kenyerük,
a völgyekben tépik őket,
és ha egyre ráakadnak, odafutnak nagy hűhóval.
A hegyi folyók vadonjaiban laknak,
a föld üregeiben és kavicsokon;
még örömet is találnak ebben,
és élvezetnek veszik, hogy tövisek alatt laknak;
balgák, senkik fiai,
akik számba sem jönnek a földön.
Most, íme, ezek faragnak rám nótákat
és vesznek a nyelvükre engem.
Irtóznak, messze húzódnak el tőlem,
nem átallják, hogy képembe köpjenek,
mert Isten megnyitotta a tegezét és rám lőtt,
számba zabolát vetett.
Jobbom felől hirtelen rám szakadtak csapásaim,
s elgáncsolták lábamat;
elnyomtak útjaikkal, mint valami árvízzel,
széthányták ösvényeimet,
leselkedtek utánam és legyűrtek,
és nem volt, aki segítsen.
Rám rohantak, úgy mint a faltörésen és a megnyitott ajtón át,
ide hömpölyögtek, hogy nyomorgassanak.
Semmivé lettem; elragadtad kívánságomat, mint a szél,
boldogságom elvonult, mint a felhő.
Most pedig önmagát emészti a lelkem,
és megragadnak az ínség napjai.
Fájdalom járja át csontjaimat éjjel,
s akik rágódnak rajtam, nem pihennek.
Sokaságuk miatt tönkremegy a ruhám,
körülvettek engem, mint a ruha fejnyílása.
Sárhoz lettem hasonló,
olyan vagyok, mint a por és hamu.
Kiáltok hozzád, de nem hallgatsz meg engem,
állok előtted, de nem vetsz ügyet rám.
Kegyetlen lettél hozzám,
és kemény kézzel fordulsz ellenem.
Felemeltél, szél hátára kaptál,
azután levágtál erővel.
Tudom, hogy átadsz a halálnak,
hol hajlék van minden élő részére.
Te azonban nem az ő megrontásukra nyújtod ki kezedet
és ha összeroskadnak, te leszel a megmentő!
Sirattam hajdan azt, akinek kemény volt a napja,
és sajnálta lelkem a szegényt.
Jót reméltem, de rossz jött rám,
fényt vártam, de sötétség tört elő.
Forr a bensőm és nem tud megnyugodni,
nyomor napjai törtek rám.
Szomorúan járok, napfény nélkül,
felkelek a gyülekezetben és kiáltok.
Testvére lettem a sakáloknak
és társa a struccmadaraknak.
Megfeketült rajtam a bőröm,
és láztól kiégtek csontjaim.
Zokogásra fordult a lantom,
és sírásra fuvolám szava!
Szerződést kötöttem szememmel,
hogy szűzre nem tekintek.
És mi a jutalmam Istentől felülről,
s örökrészem a Mindenhatótól a magasságból?
Nemde a romlás a bűnös számára van,
s a balsors a gonosztevő részére!
Nem látja-e ő útjaimat
és nem számlálja-e minden lépésemet?
Vajon hamisságban jártam-e,
és csalárdságra sietett-e lábam?
Vessen engem igaz mérlegre
és győződjék meg Isten az ártatlanságomról!
Vajon letért-e lépésem az útról,
és szemem után járt-e szívem?
Tapad-e kezemhez szenny?
Akkor vessek én, de más fogyassza,
és tépjék ki tövestül termésemet!
Vajon bomlott-e szívem asszony után?
És leselkedtem-e barátom ajtajánál?
Akkor feleségem más cédája legyen,
és mások hajoljanak föléje!
Mert ez gyalázat lett volna,
és igen nagy gonoszság,
tűz, amely pusztít az enyészetig,
és kiirt minden termést.
Semmibe vettem-e szolgám igazát,
vagy szolgálómét, amikor velem pereskedtek?
Mitévő lennék, ha Isten felkelne ítéletre?
És ha számon kérne, mit felelnék neki?
Nem az teremtett-e engem a méhben, aki azt is alkotta?
És nem ugyanő formált-e engem az anya testében?
Megtagadtam-e a szegényektől, amit kívántak?
Epedni hagytam-e az özvegy szemét?
Egyedül fogyasztottam-e falatomat,
és nem kapott-e belőle az árva is?
– Hiszen ifjúkorom óta növekedett velem a részvét
és anyám méhéből jött ki velem! –
Láttam-e veszni indulót úgy, hogy nem volt ruhája,
és szegényt úgy, hogy nem volt takarója,
és nem áldottak-e engem akkor az ő oldalai,
és nem melegedett-e juhaim gyapjában?
Vajon fölemeltem-e kezemet az árva ellen,
mert erősebbnek láttam magamat a kapuban?
Akkor szakadjon le vállam a lapockájáról,
és törjék le karom a csontjáról!
Hisz mindig féltem volna Istentől, akár a rám szakadó ártól,
s el sem tudtam volna viselni a terhét.
Vajon az aranyat tartottam-e erősségemnek,
és mondtam-e a színaranynak: Te vagy bizodalmam!
Örültem-e annak, hogy bőven volt vagyonom,
és hogy sokat szerzett kezem?
26 Néztem-e a napot, amint ragyogott,
s a holdat, amint szépen úszott?
És közben engedett-e szívem titokban a csábításnak,
és csókra emeltem-e kezemet a számhoz?
Igen nagy gonoszság lett volna ez is.
Tagadása a fölséges Istennek!
Örültem-e annak romlásán, aki gyűlölt engem
és ujjongtam-e, ha baleset érte?
Hiszen nem engedtem, hogy torkom vétkezzék,
hogy átokkal kihívjam halálát.
Nem mondták-e sátram lakói:
‘Ne lakjunk-e jól pecsenyéjéből?’
– Nem hált a jövevény az utcán,
nyitva állt ajtóm a vándornak! –
Palástoltam-e bűnömet emberi módon,
s elrejtettem-e vétkemet keblemben?
Féltem-e nagy sokaságtól,
és visszariasztott-e a rokonság lenézése,
úgy, hogy inkább hallgattam, ki sem mozdultam az ajtón?
Bár lenne, aki meghallana engem,
és meghallgatná óhajomat a Mindenható,
s az írná meg a vádiratot, aki meg is ítél,
hogy a vállamon hordozzam,
és ékességként felköthessem fejemre!
Minden lépésemnél hírül adnám
és bemutatnám neki, mint fejedelemnek!
Bosszúért kiált-e ellenem szántóföldem,
és sírnak-e vele barázdái?
Megettem-e termését fizetés nélkül,
keserítettem-e szántói lelkét?
Akkor búza helyett tövist
és árpa helyett gazt teremjen nekem!«
Véget értek Jób szavai.
ELIÚ BESZÉDEI: 32,1-37,24
Eliú első beszéde: 32,1-33,33
Eliú bemutatkozása 32 Ama három férfi pedig felhagyott azzal, hogy Jóbnak válaszoljon, mivel igaznak tartotta magát. 2Ekkor haragra gyúlt és fölbosszankodott a búzi Eliú, Barákel fia, Rám nemzetségéből; azért gerjedt haragra Jób ellen, mert magát Istennel szemben igaznak hirdette. De a barátai ellen is haragra lobbant, mivel nem találtak okos feleletet és Jóbot csak kárhoztatták. Eliú azonban várakozott, ameddig Jóbbal beszéltek, mivel azok, akik a szót vitték, öregebbek voltak. De amikor látta, hogy a három férfi már kifogyott a válaszból, nagy haragra lobbant. Megszólalt tehát a búzi Eliú, Barákel fia, és ezt mondta: »Ifjabb vagyok korra, ti pedig öregebbek,
ezért lehajtottam fejemet,
és nem mertem közölni veletek nézetemet.
Gondoltam: Hadd szóljon az öregkor,
és hirdesse a bölcsességet az évek sokasága.
De úgy látom, az emberben a szellem
s a Mindenható lehelete az, ami okossá tesz.
Nem azok a bölcsek, akiknek hosszú az életük,
és nem a vének tudják, mi az igazság.
Azért mondom: Hallgassatok rám,
hadd mutassam meg én is bölcsességemet!
Megvártam tehát szavaitokat,
és lestem bölcsességteket;
mialatt a beszédeket megvitattátok,
odafigyeltem, mert azt hittem, hogy mondotok valamit,
de úgy látom, nem akadt, aki Jóbot megcáfolja,
aki megfelelne közületek szavaira.
Ne mondjátok: ‘Mi megtaláltuk a bölcsességet:
Isten terítette le őt, nem ember!’
Semmit sem szólt ő ellenem,
én sem válaszolok neki a ti szavaitokkal.
Visszariadtak, nem felelnek többé,
kifogytak a szavakból.
Mivel tehát vártam és nem szóltak,
megálltak és nem feleltek többé,
én is elmondom részemet,
én is feltárom tudományomat!
Mert tele vagyok beszéddel,
és unszol a szellem testemben;
A bensőm, íme! Olyan, mint a must, amely nem jut levegőhöz,
s az új tömlőt is szétveti.
Beszélek, hogy levegőhöz jussak,
kinyitom ajkamat, hogy válaszoljak.
Nem fogom pártját senkinek sem,
s egy embernek sem akarok én hízelegni,
mert nem értek a hízelgéshez,
hisz egyhamar elszólítana engem a Teremtőm!
Halljad tehát, Jób, beszédemet,
és figyelj minden szavamra!
Íme, megnyitom számat,
szóljon nyelvem torkomban!
Becsületes szívből jönnek szavaim,
és tiszta véleményt hirdet ajkam.
Isten lehelete alkotott,
s a Mindenható fuvallata éltet engem.
Ha tudsz, csak felelj meg nekem
és állj ki velem szemben.
hisz engem is Isten alkotott, mint téged,
ugyanolyan agyagból alkotott engem is,
a tőlem való félelem ne rettentsen meg téged,
és ékesszólásom ne legyen terhedre!
Nos, te azt mondtad fülem hallatára,
hallottam beszéded szavát:
‘Tiszta vagyok és bűntelen,
mocsok nélkül és nincs gonoszság bennem!
Íme, ő vádakat talál ki ellenem
és ellenségének néz engem!
Béklyóba szorítja lábamat
és figyeli minden utamat!’
Ez az, amiben nincs igazad, felelem neked,
mert Isten különb az embernél.
Azért perelsz vele,
mert egyetlen szavadat sem méltatta válaszra?
14 Egyszer szól Isten,
és nem hozza elő ugyanazt másodszor:
álom által, éjjeli látomásban,
amikor mély álom száll az emberekre,
s az ágyon szenderegnek;
megnyitja akkor az emberek fülét
és megintve fegyelemre tanítja őket,
hogy eltérítse az embert tetteitől,
és megszabadítsa a kevélységtől,
hogy visszatartsa lelkét a sírveremtől,
és életét, hogy ne rohanjon kardba.
Meg is feddi őt még fájdalommal az ágyban,
és megfonnyasztja minden csontját,
úgy, hogy megutálja élete a kenyeret,
és lelke a régi kedvelt ételt;
húsa elsorvad,
csontjai pedig, amelyek be voltak borítva, előtűnnek.
Lelke a sírveremhez közeledik,
és élete a halálthozókhoz.
De ha közbenjár érte egy angyal,
csak egy az ezer közül,
hogy hírül adja az embernek kötelességét,
megkönyörül majd rajta és mondja:
‘Engedd őt szabadon, hogy ne szálljon a sírverembe,
megtaláltam már, amiért neki kegyelmezzek.’
Ha el is sorvadt teste a büntetésektől,
újra kezdi ifjúsága napjait.
Könyörög Istenhez, és ő kegyébe fogadja,
hogy ujjongva láthassa arcát,
és visszaadja az embernek igazságát.
Körültekint az emberek között és mondja:
‘Vétkeztem és valóban helytelenül cselekedtem,
de nem bűnhődtem, amint méltó voltam:
megváltotta lelkemet, hogy ne szálljon a sírverembe,
hanem éljek és lássam a napvilágot!’
Íme, mindezeket cselekszi Isten,
kétszer is, akár háromszor is az emberrel,
hogy visszarántsa lelkét az enyészettől,
hogy megvilágítsa az élők napfényével.
Figyelmezz, Jób, és hallgass rám!
Légy csendben, hadd beszéljek én!
Ha van mondanivalód, felelj meg nekem,
beszélj, mert szívesen adnék neked igazat.
Ha pedig nincs mit mondanod, hallgass engem,
légy csendben, majd bölcsességre tanítalak!«
Jegyzetek
31,26 Rámutat a napot és a holdat imádók bálványimádására.
32,2 A „búzi” Búz leszármazottja, Úz testvére (Ter 22,21), Náhor utóda, ezért Jób törzsének rokona (1,1)
33,14 Jób panaszkodik, hogy Isten igazságtalanul büntette őt. Eliú azt válaszolja, hogy Isten tervei nagyszerűbbek annál, hogy az ember fölfoghatná őket. Isten különböző módokon tud az emberekhez közeledni, prófétai látomással (15-18.v.), evilági próbákkal, különféle betegségekkel (19-22.v.) és a szent vezetők vagy barátok vagy tanácsadók szavával (23-28.v.). Mindezt nem mindig azért teszi, hogy megbüntesse, hanem hogy ne hagyja bűnbe esni, vagy hogy próbára tegye a jóban.