1 Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék,
ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom!
Virulva viruljon és ujjongjon,
ujjongva vigadjon!
Övé lett a Libanon dicsősége,
a Kármel és a Sáron fensége;
meglátják ők az Úr dicsőségét,
Istenünk fenségét.
Erősítsétek meg a lankadt kezeket,
és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg!
Mondjátok a remegő szívűeknek:
»Legyetek erősek, ne féljetek!
Íme, a ti Istenetek!
Eljön a bosszú, Isten megtorlása,
ő jön el, és megszabadít titeket.«
Akkor majd kinyílik a vakok szeme,
és a süketek füle megnyílik.
Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas,
és ujjong a néma nyelve;
mert vizek fakadnak a pusztában,
és patakok a sivatagban.
A száraz vidék tóvá lesz,
és a szomjas föld vizek forrásává;
a tanyán, ahol sakálok hevertek,
benne nád és káka terem.
Kiépített út vezet arra,
és szent útnak fogják hívni.
Nem jár rajta tisztátalan:
azoké lesz, akik a helyes úton járnak,
és balgák nem tévelyegnek rajta.
Nem lesz ott oroszlán,
ragadozó vad nem lép rá,
nem is téved arra:
csak a megváltottak járnak rajta.
Akiket az Úr kiváltott, visszatérnek,
ujjongással jönnek a Sionra,
és örök örvendezés lesz a fejük felett;
vidámság és öröm tölti el őket,
s elfut tőlük a bánat és a sóhaj.
FÜGGELÉK: TÖRTÉNETI ESEMÉNYEK: 36,1-39,8
Szanherib hadjárata Jeruzsálem ellen: 36,1-22
Szanherib első üzenete 36 1Történt Hiszkija király tizennegyedik esztendejében, hogy felvonult Szanherib, Asszíria királya Júda minden megerősített városa ellen, és bevette őket. Ekkor elküldte Asszíria királya a főpohárnokát Lákisból Jeruzsálembe, Hiszkija királyhoz nagy hadsereggel, és az fel is állt a Felső-tó vízvezetéke mellett a Ruhamosók mezejéhez vivő úton. Kiment hozzá Eljakim, Helkija fia, az udvarnagy, Sebna, az írnok és Joah, Ászáf fia, a főtanácsos. Ekkor így szólt hozzájuk a főpohárnok: »Mondjátok meg Hiszkijának, ezt mondja a nagykirály, Asszíria királya: Mi ez a bizalom, miben bízol? Azt gondolod: ‘Az ajkak beszéde már jó terv és elég erő a hadakozáshoz?’ Most kiben bízol, hogy fellázadtál ellenem? Íme, te ebben a törött nádpálcában, Egyiptomban bizakodsz, mely annak, aki rátámaszkodik, belemegy a tenyerébe, és átlyukasztja. Ilyen a fáraó, Egyiptom királya, mindazok számára, akik benne bíznak. Ha pedig azt mondjátok nekem: ‘Az Úrban, a mi Istenünkben bízunk’, nemde ő az, akinek magaslatait és oltárait Hiszkija eltávolította, és azt mondta Júdának és Jeruzsálemnek: ‘Ez előtt az oltár előtt boruljatok le?’ Nos tehát, fogadj urammal, Asszíria királyával! Adok neked kétezer lovat, ha tudsz lovasokat adni rájuk. Hogyan tudnál visszafordítani egyet is uram legkisebb szolgái közül? Mégis Egyiptomban bízol, a harci kocsikban és a lovasokban. Nos, talán az Úr nélkül vonultam fel ez ellen a föld ellen, hogy elpusztítsam? Az Úr mondta nekem: ‘Vonulj fel ez ellen a föld ellen, és pusztítsd el!’«Ekkor így szólt Eljakim, Sebna és Joah a főpohárnokhoz: »Beszélj szolgáidhoz arámul, mert megértjük! Ne beszélj hozzánk zsidó nyelven a nép füle hallatára, mely a várfalon áll!« De a főpohárnok azt mondta: »Talán csak uradhoz és hozzád küldött engem az én uram, hogy elmondjam mindezeket a szavakat? És nem inkább azokhoz az emberekhez, akik a várfalon ülnek, hogy majd saját ürüléküket egyék, és saját vizeletüket igyák, veletek együtt?«
Odaállt tehát a főpohárnok, majd nagy hanggal, zsidó nyelven kiáltott, és ezt mondta: »Halljátok a nagykirálynak, Asszíria királyának szavait! Így szól a király: Rá ne szedjen titeket Hiszkija, mert nem tud megmenteni benneteket! Az Úrral se biztasson titeket Hiszkija, mondván: ‘Bizonyosan megment minket az Úr, nem kerül ez a város Asszíria királyának kezébe!’ Ne hallgassatok Hiszkijára! Mert így szól Asszíria királya: Adjátok meg magatokat nekem, és jöjjetek ki hozzám, akkor ehet mindenki a szőlőtőjéről és mindenki a fügefájáról, és ihatja mindenki a kútjának vizét, míg el nem jövök, és el nem viszlek titeket egy olyan földre, mint a ti földetek, gabonát és mustot termő földre, kenyeret és szőlőt termő földre. Ne vezessen félre titeket Hiszkija, mondván: ‘Az Úr majd megment minket!’ Vajon megmentették-e a nemzetek istenei a maguk földjét Asszíria királyának kezétől? Hol vannak Emát és Arfád istenei? Hol vannak Szefárvaim istenei? És megmentették-e Szamariát a kezemtől? Ezek közül az országok közül melyiket mentette meg istene a kezemtől, hogy az Úr meg tudná menteni Jeruzsálemet a kezemtől?«
De ők hallgattak, és nem feleltek neki egy szót sem, mert a király parancsa ez volt: »Ne feleljetek neki!« Akkor Eljakim, Helkija fia, az udvarnagy, Sebna, az írnok és Joah, Ászáf fia, a főtanácsos bement Hiszkijához megszaggatott ruhában, és jelentették neki a főpohárnok szavait.
Hiszkija király válasza 37 Történt pedig, hogy Hiszkija király, amikor ezt meghallotta, megszaggatta ruháit, zsákruhába öltözött, és bement az Úr házába. Majd elküldte Eljakim udvarnagyot, Sebna írnokot és a papok véneit zsákruhába öltözve Izajás prófétához, Ámosz fiához. Ezt mondták neki: »Így szól Hiszkija: Szorongatás, fenyítés és gyalázat napja ez a nap; mert a fiak a méhszájig jutottak, de nincs erő a szüléshez. Talán meghallja az Úr, a te Istened a főpohárnok szavait, akit elküldött ura, Asszíria királya, hogy gyalázza az élő Istent; és talán megfenyíti őt az Úr, a te Istened azokért a szavakért, melyeket hallott. Mondj imát a maradékért, amely még megvan!«
Amikor eljöttek Hiszkija király szolgái Izajáshoz, így szólt hozzájuk Izajás: »Mondjátok meg uratoknak, így szól az Úr: Ne félj azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel Asszíria királyának szolgái káromoltak engem. Íme, én egy lelket adok belé, üzenetet fog hallani, és visszatér földjére; majd leterítem őt karddal a saját földjén.«
Amikor a főpohárnok visszatért, Asszíria királyát Libna ostrománál találta; hallotta ugyanis, hogy eltávozott Lákisból, mivel meghallotta, hogy Tirhakáról, Etiópia királyáról azt beszélik: »Kivonult, hogy harcba szálljon veled.«
Amikor ezt meghallotta, követeket küldött Hiszkijához, ezzel az üzenettel: »Mondjátok meg Hiszkijának, Júda királyának: Rá ne szedjen téged Istened, akiben bízol, mondván: ‘Nem kerül Jeruzsálem Asszíria királyának kezébe.’ Íme, te is hallottad, mit tettek Asszíria királyai minden országgal, kiirtásra szánva őket. Te hogyan menekülnél meg? Vajon megmentették a nemzetek istenei azokat, akiket atyáim elpusztítottak: Gózánt, Háránt, Reszefet és Éden fiait, akik Telasszárban voltak? Hol van Emát királya, Arfád királya, és Szefárvaim, Héna meg Áva városának királya?«
Hiszkija imája Amikor Hiszkija átvette a levelet a követek kezéből, és elolvasta, felment az Úr házába, majd kiterítette az írást Hiszkija az Úr színe előtt.
Akkor így imádkozott Hiszkija az Úrhoz:
»Seregek Ura, Izrael Istene, aki a kerubok felett ülsz, te vagy az Istene egyedül a föld minden országának, te alkottad az eget és a földet! Hajtsd ide, Uram, füledet, és halld! Nyisd meg, Uram, szemedet és lásd! Halld meg Szanherib minden szavát, melyet üzent, hogy gyalázza az élő Istent! Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai elpusztították a nemzeteket és országaikat, isteneiket pedig tűzre vetették, hiszen azok nem voltak istenek, hanem emberi kéz művei, fa és kő; ezért elpusztíthatták őket. De most, Urunk, Istenünk, szabadíts meg minket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy csak te vagy, Uram, egyedül Isten!«
A szabadulás ígérete Akkor Izajás, Ámosz fia ezt az üzenetet küldte Hiszkijának: »Így szól az Úr, Izrael Istene: Mivel imádkoztál hozzám Szanherib, Asszíria királya miatt, ez az az ige, amelyet az Úr róla mondott:
Megvet téged, gúnyol téged Sion szűz leánya;
mögötted fejét rázza Jeruzsálem leánya.
Kit gyaláztál és káromoltál? Ki ellen emelted fel hangodat,
és emelted magasba a szemed? Izrael Szentje ellen!
Szolgáid által gyaláztad az Urat, és azt mondtad:
‘Sok harci szekeremmel felvonultam a magas hegyekre,
a Libanon messzi lejtőire;
kivágtam sudár cédrusait, válogatott ciprusfáit,
és eljutottam legtávolabbi magaslatára,
kerthez hasonló erdejébe.
Kutat ástam, és megittam másnak a vizét,
és kiszárítottam léptem nyomán
Egyiptom minden Nílus-ágát.’
Talán nem hallottad?
Régóta elvégeztem ezt, ősidőktől fogva kigondoltam,
és most viszem végbe,
hogy elpusztuljanak és romhalmazzá legyenek
a megerősített városok.
Lakóik erőtlen kézzel
megrettentek és megszégyenültek;
olyanok lettek, mint a mező növénye,
mint a zöld hajtás vagy a háztetők füve,
mely megperzselődik a keleti szélben.
Tudom, ha felkelsz, és ha leülsz,
ha kimégy és ha bejössz,
s ha tombolsz ellenem.
Mivel tombolsz ellenem,
és kevélységed felhatolt fülembe,
kampómat az orrodba teszem,
és zablámat a szádba,
s visszaviszlek azon az úton,
amelyen jöttél.
Neked pedig ez lesz a jel:
Ebben az évben az utótermést eszitek,
a második évben is azt, ami még magától terem;
de a harmadik évben vessetek és arassatok,
ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét!
Júda házának megmenekült maradéka
ismét gyökeret hajt alul,
és gyümölcsöt terem felül.
Mert Jeruzsálemből jön ki a maradék,
és a megmenekültek Sion hegyéről.
A Seregek Urának féltő szeretete műveli ezt.
Ezért így szól az Úr Asszíria királyáról:
Nem jön be ebbe a városba,
és nem lő oda nyilat,
nem száll szembe vele pajzzsal,
és nem emel ellene sáncot.
Az úton, amelyen jött, visszatér,
és ebbe a városba nem jön be,
– mondja az Úr. –
Megoltalmazom ezt a várost, hogy megszabadítsam,
önmagamért és szolgámért, Dávidért.«
Erre felkerekedett Szanherib, Asszíria királya, elment és visszatért, s ezután Ninivében lakott. Történt pedig, hogy amikor leborult istenének, Neszroknak templomában, fiai, Adramelek és Száraszár lesújtottak rá karddal, majd elmenekültek Ararát földjére. Utána fia, Asszarhaddon lett a király.
Egyéb események: 38,1-39,8
Hiszkija betegsége 38 Azokban a napokban Hiszkija halálosan megbetegedett. Akkor bement hozzá Izajás próféta, Ámosz fia, és azt mondta neki: »Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben!« Erre Hiszkija a fal felé fordította arcát, és imádkozott az Úrhoz. Ezt mondta: »Ó, Uram, emlékezzél meg, kérlek, arról, hogy hűséggel és egész szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, ami jó a te szemedben!« És sírt Hiszkija, hangos sírással.Ekkor szólt az Úr szava Izajáshoz: »Menj, és mondd meg Hiszkijának: ‘Így szól az Úr, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel. Asszíria királyának kezétől megmentelek téged és ezt a várost, és megoltalmazom ezt a várost.’ Ez lesz számodra a jel az Úrtól, hogy teljesíti az Úr azt az igét, amelyet mondott: Íme, visszahúzom az árnyékot azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt Ácház napóráján, és visszatérítem a napot tíz fokkal.« Vissza is tért a nap tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt az árnyék.
Hiszkija hálaéneke 9Hiszkijának, Júda királyának írása, amikor beteg volt, és felgyógyult betegségéből:
»Így szóltam én:
Napjaim közepén kell elmennem
az alvilág kapuiba,
megfosztva hátralevő éveimtől!
Azt mondtam: Nem látom az Urat az élők földjén,
nem látok többé embert a világ lakói között.
Hajlékomat felszedték és elvitték tőlem,
mint a pásztorok sátrát.
Összegöngyöli, mint a takács, életemet,
a fonalról levág engem.
Nappaltól éjszakáig végzel velem.
Elterülve fekszem reggelig;
mint az oroszlán, úgy töri össze minden csontomat.
Nappaltól éjszakáig végzel velem.
Mint fecskefióka, úgy csipogok,
nyögök, mint a galamb;
szemem bágyadtan tekint a magasba.
Uram, erőszakot szenvedek, felelj értem!
Mit szóljak? És mit mond majd nekem?
Ő cselekedett!
Minden évemen át lelkem keserűségében járok.
Uram, benned remél a szívem;
hadd éljen a lelkem,
gyógyíts meg, és éltess engem!
Íme, javamra válik legkeserűbb keservem;
hiszen te megmentetted lelkemet
az enyészet vermétől,
mivel hátad mögé dobtad minden vétkemet.
Mert nem az alvilág magasztal téged,
és a halál sem dicsőít;
akik a sírgödörbe szállnak,
nem remélnek hűségedben.
Az élő, csak az élő magasztal téged,
ahogyan ma én is;
az apa a fiaival ismertesse meg hűségedet!
Az Úr kész megszabadítani engem,
hogy dalainkat citerával kísérhessük
életünknek minden napján az Úr házában.«
Jegyzetek
35,1 Egy ismeretlen próféta éneke az üdvösségről (vö. Mt 11,5). A nép hazatér majd a szétszóratásból.
36,1 Ezek a fejezetek a 2Kir 18,13-20,19-ből kerültek ide, hogy az összes Izajással kapcsolatos hagyomány megtalálható legyen az ő könyvében. Magyarázatokat lásd ott.
38,9 A király imája csak Izajás könyvében található. A betegség mint ellenséges hatalom jelenik meg, amely Istentől is elszakít.