Abimelek királlyá választása 9
Ekkor Abimelek, Jerobaál fia elment Szíchembe, anyja testvéreihez, és szólt hozzájuk s anyja apai házának egész nemzetségéhez, ezeket mondva:
»Szóljatok Szíchem valamennyi emberéhez: ‘Mi jobb nektek, az-e, hogy hetven ember, Jerobaál valamennyi fia uralkodjon rajtatok, vagy az, hogy egy ember uralkodjon rajtatok? Vegyétek tekintetbe azt is, hogy én csontotok és húsotok vagyok.’« –
Anyja testvérei el is mondták róla mindezeket a dolgokat Szíchem valamennyi emberének, s Abimelek felé hajlították azoknak a szívét, mert azt mondták: »Testvérünk ő nekünk!«
Anyja testvérei el is mondták róla mindezeket a dolgokat Szíchem valamennyi emberének, s Abimelek felé hajlították azoknak a szívét, mert azt mondták: »Testvérünk ő nekünk!«
Aztán elment Efrába, apja házába, s megölte testvéreit, Jerobaál fiait, a hetven férfit, egy kövön; csak Jótám, Jerobaál legkisebbik fia maradt meg, mert az elrejtőzött.
Erre összegyűlt Szíchem minden embere és Milló városának valamennyi családja, és elmentek, s királlyá tették Abimeleket az alatt a tölgyfa alatt, amely Szíchemnél állott.
Mese a fák királyáról 7Amikor ezt hírül vitték Jótámnak, ő elment, s megállt a Garizim hegyének tetején és harsány hangon kiáltva így szólt: »Hallgassatok meg, Szíchem emberei, hogy Isten meghallgasson titeket! Elmentek a fák, hogy királyt kenjenek föl maguknak. Azt mondták azért az olajfának: ‘Uralkodj rajtunk!’ Az így felelt: ‘Elhagyhatnám-e zsiradékomat, amelyet istenek, emberek élveznek, s elmehetnék-e, hogy a fák között ide-oda mozogjak?’ Azt mondták erre a fák a fügefának: ‘Gyere, s vedd át közöttünk az uralkodást!’ Az ezt felelte nekik: ‘Elhagyhatnám-e édességemet és pompás gyümölcseimet, s elmehetnék-e, hogy a többi fa között ide-oda mozogjak?’ Azt mondták erre a fák a szőlőtőnek: ‘Gyere, s uralkodj rajtunk!’ Az ezt felelte nekik: ‘Elhagyhatnám-e boromat, amely Istent és embert felvidít, hogy a többi fa között ide-oda mozogjak?’ Azt mondták erre a fák mindnyájan a galagonyának: ‘Gyere és uralkodj rajtunk!’ Az ezt felelte nekik: ‘Ha csakugyan királyotokká tesztek, gyertek, s pihenjetek meg árnyékomban; de ha ezt nem akarjátok, jöjjön ki tűz a galagonyából, s eméssze meg a Libanon cédrusait.’ Nos tehát, ha becsülettel s bűn nélkül tettétek királyotokká Abimeleket, s ha jól cselekedtetek Jerobaállal s házával, s megháláltátok jótéteményeit – ő hadakozott értetek, s veszélynek tette ki életét, hogy megszabadítson titeket a mádiániták kezéből, ti pedig most felkeltetek apám háza ellen, s megöltétek fiait, a hetven férfit egy kövön és Abimeleket, az ő rabszolganőjének a fiát tettétek Szíchem lakóinak királyává azért, mert a testvéretek –, tehát ha becsülettel s vétek nélkül jártatok el Jerobaállal s házával, akkor örüljetek ma Abimeleknek, s ő is örüljön nektek; ha azonban gonoszul: jöjjön ki tűz belőle, s eméssze meg Szíchem lakóit s Milló városát, s jöjjön ki tűz Szíchem embereiből s Milló városából, s eméssze meg Abimeleket.« Ezt mondta, aztán elfutott, és elment Beerbe. Ott telepedett meg, mert félt fivérétől, Abimelektől.
Harc Szíchemért Így uralkodott Abimelek Izraelen három esztendeig. Akkor az Úr gonosz lelket küldött Abimelek és Szíchem lakói közé, s azok elkezdték őt utálni, és Jerobaál hetven fia megölésének vétkét és vére ontását Abimelekre, a testvérükre meg a szíchemiek többi főemberére, az ő segítőtársaira hárítani. Azért csapdát állítottak neki a hegyek tetején, s amíg odajöttére várakoztak, kirabolták és kifosztották az arra menőket. Ezt hírül vitték Abimeleknek.
Ugyanakkor odaérkezett Gaál, Obed fia a testvéreivel együtt, s átment Szíchembe. Ennek eljövetelére nekibátorodtak Szíchem lakói, s kimentek a mezőkre, leszüretelték a szőlőket, kipréselték a fürtöket, éneklő karokba oszlottak, s bementek istenük templomába, s ott lakoma s pohár között szidalmazták Abimeleket. Gaál, Obed fia azt kiáltotta: »Kicsoda Abimelek és micsoda Szíchem, hogy szolgáljunk neki? Nemde Jerobaál fia és Zebult, a szolgáját, nevezte ki helytartónak Emor, Szíchem atyjának emberei fölé? Miért szolgáljunk tehát neki? Csak adná valaki kezem alá e népet, hogy eltávolíthatnám Abimeleket. Erre megüzenték Abimeleknek: Gyűjts hatalmas sereget és jöjj.«
Amikor ugyanis Zebul, a város kapitánya Gaálnak, Obed fiának beszédeit meghallotta, igen megharagudott, s titkon követeket küldött Abimelekhez ezzel az üzenettel: »Íme, Gaál, Obed fia Szíchembe jött a testvéreivel és harcra tüzeli ellened a várost. Éppen azért kerekedj fel az éjszaka a veled levő néppel együtt, és állj lesben a mezőn, kora reggel, napkeltekor pedig ronts a városra, s amikor ő kivonul ellened népével, tegyél vele azt, amit csak bírsz.«
Erre Abimelek éjjel egész seregével együtt felkerekedett és Szíchem mellett négy helyen csapatokat helyezett lesbe. Amikor aztán Gaál, Obed fia kijött és megállt a város kapujának bejárójában, Abimelek s az egész vele levő sereg felkelt a leshelyről. Amikor Gaál a népet meglátta, azt mondta Zebulnak: »Íme, valami sereg ereszkedik le a hegyekről!« Az így felelt neki: »A hegyek árnyékát nézed te emberi fejeknek, az téveszt meg téged!« 37Ám Gaál ismét szólt: »Íme, valami nép ereszkedik alá a táj köldökéről, s egy csapat jön azon az úton, amely a tölgyfára néz.« Azt mondta ekkor neki Zebul: »Hol van most a szád, amellyel azt mondtad: ‘Kicsoda Abimelek, hogy szolgáljunk neki?’ Nemde ez az a nép, amelyet becsméreltél? Eredj ki, s kelj harcra vele!« Ki is vonult Gaál, a szíchemiek népének láttára, s harcra kelt Abimelekkel, de megfutamodott, s az üldözőbe vette és bekergette a városba, miközben a város kapujáig igen sokan elestek Gaál részéről. Aztán Abimelek Rúmában helyezkedett el, Zebul pedig kiűzte Gaált s társait a városból, s nem tűrte, hogy ott tartózkodjanak.
Másnap aztán kiment a nép a mezőre. Amikor ezt hírül vitték Abimeleknek, ő vette seregét, három csapatra osztotta és lesben állt a mezőn. Amint aztán meglátta, hogy a nép kijött a városból, felkelt és rájuk rontott; 44a maga csapatával ostrom alá vette és körülfogta a várost, a másik két csapat pedig a mezőn kószáló ellenség után nyomult. Abimelek egész nap ostromolta a várost, végül pedig bevette, lakosait leölte, magát a várost pedig lerombolta, és sót hintett rá.
Amikor ezt a szíchemiek tornyának lakói meghallották, bementek Berít istenük templomába, oda, ahol a szövetséget kötötték vele, amiről a hely a nevét is kapta; ez ugyanis igen meg volt erősítve. Amint Abimelek meghallotta, hogy a szíchemiek tornyának emberei mind odagyűltek, felment egész népével együtt a Szelmon hegyére, fejszét ragadott, levágott egy faágat, a vállára tette, elvitte és azt mondta társainak: »Amit láttok, hogy én cselekszem, cselekedjétek gyorsan ti is!« Erre azok is gyorsan egy-egy faágat vágtak és követték a vezért, majd körülrakták és felgyújtották a várat, és így az történt, hogy a füst és a tűz megölt mintegy ezer embert, minden férfit és asszonyt, aki Szíchem tornyának lakója volt.
Abimelek halála Aztán elindult onnan Abimelek és Tebesz városához ment, s azt körülvette és megszállta hadával. A város közepén azonban egy magas torony volt, s abba menekült minden férfi és asszony s a város minden főembere; jó erősen bezárták az ajtót, s a torony tetejére, a bástyákra álltak. Ezért Abimelek a toronyhoz vonult és erős ostrom alá vette. Megközelítette az ajtót, s arra törekedett, hogy tüzet tegyen alá.
Ekkor, íme, fölülről egy asszony lehajított egy malomkődarabot, s eltalálta Abimelek fejét és bezúzta koponyáját. Erre ő gyorsan odahívta fegyverhordozóját, s azt mondta neki: »Rántsd ki kardodat, s ölj meg, hogy azt ne találják mondani, hogy asszony ölt meg engem.« Az teljesítette a parancsot, s megölte. Miután meghalt, mindazok, akik vele voltak Izraelből, visszatértek lakóhelyükre. Így torolta meg Isten azt a gonoszságot, amelyet Abimelek az apja ellen elkövetett, amikor megölte hetven testvérét; a szíchemieknek is megfizetett azért, amit tettek, s így teljesedett rajtuk Jótámnak, Jerobaál fiának átka.
Tóla és Jaír 10 Abimelek után Tóla, Fúának, Abimelek nagybátyjának fia lett Izrael vezére. Isszakárból való ember volt, s az Efraim hegységén levő Sámirban lakott. Huszonhárom esztendeig bíráskodott Izraelen, aztán meghalt, és eltemették Sámirban.
Utána a gileádi Jaír következett. Ő huszonkét esztendeig bíráskodott Izraelen. Harminc fia volt, akik harminc szamárcsikón nyargaltak, s harminc város fejedelmei voltak. Utóbbiakat az ő nevéről Hávót-Jaírnak, azaz Jaír városainak hívják mind a mai napig; Gileád földjén vannak. Amikor Jaír meghalt, a Kámon nevű helységben temették el.
Az újabb elnyomatás 6Izrael fiai azonban régi bűneikre újakat halmoztak, s azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt: bálványoknak, a Baáloknak és az Astartéknek, Szíria, Szidon, Moáb, Ammon fiai és a filiszteusok isteneinek szolgáltak, az Urat pedig elhagyták és nem tisztelték. Ezért az Úr megharagudott rájuk, s a filiszteusoknak és Ammon fiainak a kezébe adta őket. Ezek tizennyolc esztendőn keresztül nagyon sanyargatták és nyomorgatták közülük mindazokat, akik a Jordánon túl, az amoriták földjén, Gileádban laktak, sőt Ammon fiai a Jordánon is átkeltek, hogy kifosszák Júdát, Benjamint és Efraimot. Így Izrael igen szorult helyzetbe került.
Ekkor az Úrhoz kiáltottak, s azt mondták: »Vétkeztünk ellened, mert elhagytuk a mi Istenünket, s a Baáloknak szolgáltunk.« Azt mondta erre nekik az Úr: »Nemde az egyiptomiak, az amoriták, Ammon fiai, a filiszteusok, a szidoniak, az amalekiták, a kánaániak szorongattak titeket, s amikor hozzám kiáltottatok, megszabadítottalak titeket kezükből? Ti mégis elhagytatok engem, s más isteneket tiszteltetek! Ezért többé nem szabadítalak meg titeket: menjetek, s hívjátok segítségül azokat az isteneket, akiket választottatok, azok szabadítsanak meg titeket szorongattatásotok idején.« Azt mondták erre Izrael fiai az Úrnak: »Vétkeztünk, bánj velünk tetszésed szerint, csak most szabadíts meg minket.« Ezt mondták, s az idegen istenek valamennyi bálványképét eltávolították határaik közül, s az Úrnak, az ő Istenüknek szolgáltak. Erre ő megindult nyomorúságukon.
Jefte megválasztása Ekkoriban összegyülekeztek Ammon fiai és felütötték sátraikat Gileádban. Erre összegyűltek ellenük Izrael fiai és tábort ütöttek Micpában. Azt mondták ekkor Gileád fejedelmei egymásnak: »Aki hadba vezet minket Ammon fiai ellen, legyen Gileád népének feje.«
11 1Volt abban az időben egy Jefte nevű gileádi, aki igen vitéz és harcias férfi volt; egy parázna nőszemélynek volt a fia és Gileádtól származott. Gileádnak azonban felesége volt, s attól fiai lettek; amikor ezek megnőttek, elűzték Jeftét, és ezt mondták: »Te nem örökölhetsz apánk házában, mert más anyától születtél.« Erre ő elfutott és eltávozott előlük és Tób földjén telepedett meg. Ott a szűkölködő és rablásból élő emberek köréje gyűltek és fejedelmükként követték.
Azokban a napokban Ammon fiai hadba szálltak Izrael ellen. Mivel már nagyon szorongatták őket, Gileád fejedelmei elmentek, hogy segítségül hozzák Jeftét Tób földjéről. Azt mondták neki: »Gyere, légy vezérünk, s hadakozz Ammon fiai ellen.« Ő ezt felelte nekik: »Nemde ti vagytok azok, akik gyűlöltetek engem, s elűztetek apám házából? Most hozzám jöttök, mert kényszerít a szükség.« Azt mondták erre Gileád fejedelmei Jeftének: »Igenis, azért jöttünk most hozzád, hogy gyere velünk és hadakozz Ammon fiai ellen. Akkor te leszel a feje mindazoknak, akik Gileádot lakják.« Azt mondta erre nekik Jefte: »Igazán azért jöttetek hozzám, hogy hadakozzam értetek Ammon fiaival, s hogyha kezembe adja őket az Úr, én legyek a fejedelmetek?« Azok ezt felelték neki: »Az Úr, aki hallja ezt, maga legyen közvetítőnk és tanúnk, hogy teljesítjük ígéretünket.« 11Erre Jefte elment Gileád fejedelmeivel, s az egész nép a fejévé tette, Jefte pedig megismételte minden szavát az Úr előtt Micpában.
Tárgyalás az ammonitákkal Aztán követeket küldött Ammon fiainak királyához, hogy mondják a nevében: »Mi van közöttünk, hogy ellenem jöttél elpusztítani földemet?« Az így felelt nekik: »Az, hogy Izrael elvette földemet, amikor feljött Egyiptomból, az Arnon szélétől egészen a Jabbokig, s a Jordánig: add tehát vissza most nekem békességgel!« Erre újra üzent általuk Jefte, s azt parancsolta, hogy ezt mondják Ammon királyának: »Ezt üzeni Jefte: Izrael nem vette el sem Moáb földjét, sem Ammon fiainak földjét. Amikor ugyanis feljött Egyiptomból, s átvonult a pusztán a Vörös-tengerig és Kádesbe jutott, követeket küldött Edom királyához, s azt üzente: ‘Engedd meg nekem, hogy átvonuljak földeden.’ Az nem járult hozzá kéréséhez. Moáb királyához is elküldött, s az is megtagadta az átvonulás megengedését. Kádesben maradt tehát, majd oldalról megkerülte Edom földjét s Moáb földjét, s eljutott a Moáb földjétől keletre eső vidékre, s az Arnonon túl ütött tábort. Moáb területére nem is akart bemenni, hiszen az Arnon Moáb földjének a határa. Aztán követeket küldött Izrael Szihonhoz, az amoriták azon királyához, aki Hesbonban lakott és ezt üzente neki: ‘Engedd meg, hogy átvonuljak földeden a folyóig.’ De az is megvetette Izrael szavait, s nem engedte meg, hogy átvonuljon területén, sőt egybegyűjtötte mérhetetlen seregét, s kivonult ellene Jászába, s erősen ellenállt. De az Úr Izrael kezébe adta egész seregével együtt, úgyhogy az megverte őt és elfoglalta az amoritáknak, azon vidék lakóinak egész földjét, s egész területét az Arnontól a Jabbokig, s a pusztától a Jordánig. Az Úr, Izrael Istene tette tönkre az amoritákat, Ő hadakozott ellenük népéért, Izraelért, s te most el akarnád foglalni földjét? Nemde az, amit Kámos, a te istened elfoglal, az joggal megillet téged? Az tehát, amit az Úr, a mi Istenünk mint győztes elfoglalt, nekünk jár birtokul. Avagy talán különb vagy Báláknál, Szefor fiánál, Moáb királyánál? Be tudod-e bizonyítani, hogy az perbe szállt Izraellel, s hadakozott ellene? Izrael meg Hesbonban és leányvárosaiban, Ároerben s leányvárosaiban meg mindazon városokban, amelyek a Jordán mellett vannak, háromszáz esztendő óta lakik! Miért nem kíséreltetek meg semmit sem annyi időn át e követelés dolgában? Nem én vétek tehát ellened, hanem te cselekszel velem gonoszul, amikor igaztalan harcot indítasz ellenem. Az Úr, e napnak bírája, tegyen igazságot Izrael és Ammon fiai között.« De Ammon fiainak királya nem hallgatott Jefte szavaira, amelyeket a követek által üzent.
Jefte győzelme 29Ekkor Jeftét megszállta az Úr lelke, mire ő bejárta Gileádot és Manasszét és elment Gileád-Micpába. Amikor aztán onnan átment Ammon fiai elé, fogadalmat tett az Úrnak, ezekkel a szavakkal: »Ha kezembe adod Ammon fiait: bárki lép ki elsőnek házam ajtaján, hogy elém jöjjön, amikor békességgel visszatérek Ammon fiaitól, bemutatom őt egészen elégő áldozatul az Úrnak.« Átment tehát Jefte Ammon fiai elé, hogy hadakozzon ellenük, s az Úr a kezébe is adta őket. Így ő igen súlyos vereséget mért rájuk és verte őket Ároertől kezdve egészen addig, ahol Mennítbe jutni, húsz városon keresztül és egészen a szőlőhegyeknél fekvő Ábelig. Így Izrael fiai megalázták Ammon fiait.
Amikor aztán Jefte hazatért Micpába, elé jött egyetlen lánya, dobokkal és táncoló karokkal; más gyermeke nem is volt neki. Amint ő azt meglátta, megszaggatta ruháját és azt mondta: »Jaj nekem, lányom, csalódást szereztél nekem és csalódást szereztél magadnak is: szavamat adtam ugyanis az Úrnak, s azt meg nem másíthatom.« Az ezt felelte neki: »Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, hajtsd végre rajtam, amit fogadtál, hiszen megkaptad a bosszúállást s a győzelmet ellenségeid felett.« Majd azt mondta apjának: »Csak azt az egyet tedd meg nekem, amit kérek: engedj el engem, hadd menjek két hónapra a hegyekbe, s hadd sírjak szüzességemen barátnőimmel.« Az ezt felelte neki: »Menj!« – és elengedte őt két hónapra. Ő el is ment társ- és barátnőivel és sírt szüzességén a hegyekben. Amikor aztán eltelt a két hónap, visszatért apjához, s az úgy cselekedett vele, amint megfogadta, s ő nem ismert meg férfit. Ebből támadt az a szokás és maradt fenn az a gyakorlat Izraelben, hogy esztendőnként összegyűlnek Izrael lányai, s négy napon át siratják a gileádi Jefte lányát.
Mese a fák királyáról 7Amikor ezt hírül vitték Jótámnak, ő elment, s megállt a Garizim hegyének tetején és harsány hangon kiáltva így szólt: »Hallgassatok meg, Szíchem emberei, hogy Isten meghallgasson titeket! Elmentek a fák, hogy királyt kenjenek föl maguknak. Azt mondták azért az olajfának: ‘Uralkodj rajtunk!’ Az így felelt: ‘Elhagyhatnám-e zsiradékomat, amelyet istenek, emberek élveznek, s elmehetnék-e, hogy a fák között ide-oda mozogjak?’ Azt mondták erre a fák a fügefának: ‘Gyere, s vedd át közöttünk az uralkodást!’ Az ezt felelte nekik: ‘Elhagyhatnám-e édességemet és pompás gyümölcseimet, s elmehetnék-e, hogy a többi fa között ide-oda mozogjak?’ Azt mondták erre a fák a szőlőtőnek: ‘Gyere, s uralkodj rajtunk!’ Az ezt felelte nekik: ‘Elhagyhatnám-e boromat, amely Istent és embert felvidít, hogy a többi fa között ide-oda mozogjak?’ Azt mondták erre a fák mindnyájan a galagonyának: ‘Gyere és uralkodj rajtunk!’ Az ezt felelte nekik: ‘Ha csakugyan királyotokká tesztek, gyertek, s pihenjetek meg árnyékomban; de ha ezt nem akarjátok, jöjjön ki tűz a galagonyából, s eméssze meg a Libanon cédrusait.’ Nos tehát, ha becsülettel s bűn nélkül tettétek királyotokká Abimeleket, s ha jól cselekedtetek Jerobaállal s házával, s megháláltátok jótéteményeit – ő hadakozott értetek, s veszélynek tette ki életét, hogy megszabadítson titeket a mádiániták kezéből, ti pedig most felkeltetek apám háza ellen, s megöltétek fiait, a hetven férfit egy kövön és Abimeleket, az ő rabszolganőjének a fiát tettétek Szíchem lakóinak királyává azért, mert a testvéretek –, tehát ha becsülettel s vétek nélkül jártatok el Jerobaállal s házával, akkor örüljetek ma Abimeleknek, s ő is örüljön nektek; ha azonban gonoszul: jöjjön ki tűz belőle, s eméssze meg Szíchem lakóit s Milló városát, s jöjjön ki tűz Szíchem embereiből s Milló városából, s eméssze meg Abimeleket.« Ezt mondta, aztán elfutott, és elment Beerbe. Ott telepedett meg, mert félt fivérétől, Abimelektől.
Harc Szíchemért Így uralkodott Abimelek Izraelen három esztendeig. Akkor az Úr gonosz lelket küldött Abimelek és Szíchem lakói közé, s azok elkezdték őt utálni, és Jerobaál hetven fia megölésének vétkét és vére ontását Abimelekre, a testvérükre meg a szíchemiek többi főemberére, az ő segítőtársaira hárítani. Azért csapdát állítottak neki a hegyek tetején, s amíg odajöttére várakoztak, kirabolták és kifosztották az arra menőket. Ezt hírül vitték Abimeleknek.
Ugyanakkor odaérkezett Gaál, Obed fia a testvéreivel együtt, s átment Szíchembe. Ennek eljövetelére nekibátorodtak Szíchem lakói, s kimentek a mezőkre, leszüretelték a szőlőket, kipréselték a fürtöket, éneklő karokba oszlottak, s bementek istenük templomába, s ott lakoma s pohár között szidalmazták Abimeleket. Gaál, Obed fia azt kiáltotta: »Kicsoda Abimelek és micsoda Szíchem, hogy szolgáljunk neki? Nemde Jerobaál fia és Zebult, a szolgáját, nevezte ki helytartónak Emor, Szíchem atyjának emberei fölé? Miért szolgáljunk tehát neki? Csak adná valaki kezem alá e népet, hogy eltávolíthatnám Abimeleket. Erre megüzenték Abimeleknek: Gyűjts hatalmas sereget és jöjj.«
Amikor ugyanis Zebul, a város kapitánya Gaálnak, Obed fiának beszédeit meghallotta, igen megharagudott, s titkon követeket küldött Abimelekhez ezzel az üzenettel: »Íme, Gaál, Obed fia Szíchembe jött a testvéreivel és harcra tüzeli ellened a várost. Éppen azért kerekedj fel az éjszaka a veled levő néppel együtt, és állj lesben a mezőn, kora reggel, napkeltekor pedig ronts a városra, s amikor ő kivonul ellened népével, tegyél vele azt, amit csak bírsz.«
Erre Abimelek éjjel egész seregével együtt felkerekedett és Szíchem mellett négy helyen csapatokat helyezett lesbe. Amikor aztán Gaál, Obed fia kijött és megállt a város kapujának bejárójában, Abimelek s az egész vele levő sereg felkelt a leshelyről. Amikor Gaál a népet meglátta, azt mondta Zebulnak: »Íme, valami sereg ereszkedik le a hegyekről!« Az így felelt neki: »A hegyek árnyékát nézed te emberi fejeknek, az téveszt meg téged!« 37Ám Gaál ismét szólt: »Íme, valami nép ereszkedik alá a táj köldökéről, s egy csapat jön azon az úton, amely a tölgyfára néz.« Azt mondta ekkor neki Zebul: »Hol van most a szád, amellyel azt mondtad: ‘Kicsoda Abimelek, hogy szolgáljunk neki?’ Nemde ez az a nép, amelyet becsméreltél? Eredj ki, s kelj harcra vele!« Ki is vonult Gaál, a szíchemiek népének láttára, s harcra kelt Abimelekkel, de megfutamodott, s az üldözőbe vette és bekergette a városba, miközben a város kapujáig igen sokan elestek Gaál részéről. Aztán Abimelek Rúmában helyezkedett el, Zebul pedig kiűzte Gaált s társait a városból, s nem tűrte, hogy ott tartózkodjanak.
Másnap aztán kiment a nép a mezőre. Amikor ezt hírül vitték Abimeleknek, ő vette seregét, három csapatra osztotta és lesben állt a mezőn. Amint aztán meglátta, hogy a nép kijött a városból, felkelt és rájuk rontott; 44a maga csapatával ostrom alá vette és körülfogta a várost, a másik két csapat pedig a mezőn kószáló ellenség után nyomult. Abimelek egész nap ostromolta a várost, végül pedig bevette, lakosait leölte, magát a várost pedig lerombolta, és sót hintett rá.
Amikor ezt a szíchemiek tornyának lakói meghallották, bementek Berít istenük templomába, oda, ahol a szövetséget kötötték vele, amiről a hely a nevét is kapta; ez ugyanis igen meg volt erősítve. Amint Abimelek meghallotta, hogy a szíchemiek tornyának emberei mind odagyűltek, felment egész népével együtt a Szelmon hegyére, fejszét ragadott, levágott egy faágat, a vállára tette, elvitte és azt mondta társainak: »Amit láttok, hogy én cselekszem, cselekedjétek gyorsan ti is!« Erre azok is gyorsan egy-egy faágat vágtak és követték a vezért, majd körülrakták és felgyújtották a várat, és így az történt, hogy a füst és a tűz megölt mintegy ezer embert, minden férfit és asszonyt, aki Szíchem tornyának lakója volt.
Abimelek halála Aztán elindult onnan Abimelek és Tebesz városához ment, s azt körülvette és megszállta hadával. A város közepén azonban egy magas torony volt, s abba menekült minden férfi és asszony s a város minden főembere; jó erősen bezárták az ajtót, s a torony tetejére, a bástyákra álltak. Ezért Abimelek a toronyhoz vonult és erős ostrom alá vette. Megközelítette az ajtót, s arra törekedett, hogy tüzet tegyen alá.
Ekkor, íme, fölülről egy asszony lehajított egy malomkődarabot, s eltalálta Abimelek fejét és bezúzta koponyáját. Erre ő gyorsan odahívta fegyverhordozóját, s azt mondta neki: »Rántsd ki kardodat, s ölj meg, hogy azt ne találják mondani, hogy asszony ölt meg engem.« Az teljesítette a parancsot, s megölte. Miután meghalt, mindazok, akik vele voltak Izraelből, visszatértek lakóhelyükre. Így torolta meg Isten azt a gonoszságot, amelyet Abimelek az apja ellen elkövetett, amikor megölte hetven testvérét; a szíchemieknek is megfizetett azért, amit tettek, s így teljesedett rajtuk Jótámnak, Jerobaál fiának átka.
Tóla és Jaír 10 Abimelek után Tóla, Fúának, Abimelek nagybátyjának fia lett Izrael vezére. Isszakárból való ember volt, s az Efraim hegységén levő Sámirban lakott. Huszonhárom esztendeig bíráskodott Izraelen, aztán meghalt, és eltemették Sámirban.
Utána a gileádi Jaír következett. Ő huszonkét esztendeig bíráskodott Izraelen. Harminc fia volt, akik harminc szamárcsikón nyargaltak, s harminc város fejedelmei voltak. Utóbbiakat az ő nevéről Hávót-Jaírnak, azaz Jaír városainak hívják mind a mai napig; Gileád földjén vannak. Amikor Jaír meghalt, a Kámon nevű helységben temették el.
Az újabb elnyomatás 6Izrael fiai azonban régi bűneikre újakat halmoztak, s azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt: bálványoknak, a Baáloknak és az Astartéknek, Szíria, Szidon, Moáb, Ammon fiai és a filiszteusok isteneinek szolgáltak, az Urat pedig elhagyták és nem tisztelték. Ezért az Úr megharagudott rájuk, s a filiszteusoknak és Ammon fiainak a kezébe adta őket. Ezek tizennyolc esztendőn keresztül nagyon sanyargatták és nyomorgatták közülük mindazokat, akik a Jordánon túl, az amoriták földjén, Gileádban laktak, sőt Ammon fiai a Jordánon is átkeltek, hogy kifosszák Júdát, Benjamint és Efraimot. Így Izrael igen szorult helyzetbe került.
Ekkor az Úrhoz kiáltottak, s azt mondták: »Vétkeztünk ellened, mert elhagytuk a mi Istenünket, s a Baáloknak szolgáltunk.« Azt mondta erre nekik az Úr: »Nemde az egyiptomiak, az amoriták, Ammon fiai, a filiszteusok, a szidoniak, az amalekiták, a kánaániak szorongattak titeket, s amikor hozzám kiáltottatok, megszabadítottalak titeket kezükből? Ti mégis elhagytatok engem, s más isteneket tiszteltetek! Ezért többé nem szabadítalak meg titeket: menjetek, s hívjátok segítségül azokat az isteneket, akiket választottatok, azok szabadítsanak meg titeket szorongattatásotok idején.« Azt mondták erre Izrael fiai az Úrnak: »Vétkeztünk, bánj velünk tetszésed szerint, csak most szabadíts meg minket.« Ezt mondták, s az idegen istenek valamennyi bálványképét eltávolították határaik közül, s az Úrnak, az ő Istenüknek szolgáltak. Erre ő megindult nyomorúságukon.
Jefte megválasztása Ekkoriban összegyülekeztek Ammon fiai és felütötték sátraikat Gileádban. Erre összegyűltek ellenük Izrael fiai és tábort ütöttek Micpában. Azt mondták ekkor Gileád fejedelmei egymásnak: »Aki hadba vezet minket Ammon fiai ellen, legyen Gileád népének feje.«
11 1Volt abban az időben egy Jefte nevű gileádi, aki igen vitéz és harcias férfi volt; egy parázna nőszemélynek volt a fia és Gileádtól származott. Gileádnak azonban felesége volt, s attól fiai lettek; amikor ezek megnőttek, elűzték Jeftét, és ezt mondták: »Te nem örökölhetsz apánk házában, mert más anyától születtél.« Erre ő elfutott és eltávozott előlük és Tób földjén telepedett meg. Ott a szűkölködő és rablásból élő emberek köréje gyűltek és fejedelmükként követték.
Azokban a napokban Ammon fiai hadba szálltak Izrael ellen. Mivel már nagyon szorongatták őket, Gileád fejedelmei elmentek, hogy segítségül hozzák Jeftét Tób földjéről. Azt mondták neki: »Gyere, légy vezérünk, s hadakozz Ammon fiai ellen.« Ő ezt felelte nekik: »Nemde ti vagytok azok, akik gyűlöltetek engem, s elűztetek apám házából? Most hozzám jöttök, mert kényszerít a szükség.« Azt mondták erre Gileád fejedelmei Jeftének: »Igenis, azért jöttünk most hozzád, hogy gyere velünk és hadakozz Ammon fiai ellen. Akkor te leszel a feje mindazoknak, akik Gileádot lakják.« Azt mondta erre nekik Jefte: »Igazán azért jöttetek hozzám, hogy hadakozzam értetek Ammon fiaival, s hogyha kezembe adja őket az Úr, én legyek a fejedelmetek?« Azok ezt felelték neki: »Az Úr, aki hallja ezt, maga legyen közvetítőnk és tanúnk, hogy teljesítjük ígéretünket.« 11Erre Jefte elment Gileád fejedelmeivel, s az egész nép a fejévé tette, Jefte pedig megismételte minden szavát az Úr előtt Micpában.
Tárgyalás az ammonitákkal Aztán követeket küldött Ammon fiainak királyához, hogy mondják a nevében: »Mi van közöttünk, hogy ellenem jöttél elpusztítani földemet?« Az így felelt nekik: »Az, hogy Izrael elvette földemet, amikor feljött Egyiptomból, az Arnon szélétől egészen a Jabbokig, s a Jordánig: add tehát vissza most nekem békességgel!« Erre újra üzent általuk Jefte, s azt parancsolta, hogy ezt mondják Ammon királyának: »Ezt üzeni Jefte: Izrael nem vette el sem Moáb földjét, sem Ammon fiainak földjét. Amikor ugyanis feljött Egyiptomból, s átvonult a pusztán a Vörös-tengerig és Kádesbe jutott, követeket küldött Edom királyához, s azt üzente: ‘Engedd meg nekem, hogy átvonuljak földeden.’ Az nem járult hozzá kéréséhez. Moáb királyához is elküldött, s az is megtagadta az átvonulás megengedését. Kádesben maradt tehát, majd oldalról megkerülte Edom földjét s Moáb földjét, s eljutott a Moáb földjétől keletre eső vidékre, s az Arnonon túl ütött tábort. Moáb területére nem is akart bemenni, hiszen az Arnon Moáb földjének a határa. Aztán követeket küldött Izrael Szihonhoz, az amoriták azon királyához, aki Hesbonban lakott és ezt üzente neki: ‘Engedd meg, hogy átvonuljak földeden a folyóig.’ De az is megvetette Izrael szavait, s nem engedte meg, hogy átvonuljon területén, sőt egybegyűjtötte mérhetetlen seregét, s kivonult ellene Jászába, s erősen ellenállt. De az Úr Izrael kezébe adta egész seregével együtt, úgyhogy az megverte őt és elfoglalta az amoritáknak, azon vidék lakóinak egész földjét, s egész területét az Arnontól a Jabbokig, s a pusztától a Jordánig. Az Úr, Izrael Istene tette tönkre az amoritákat, Ő hadakozott ellenük népéért, Izraelért, s te most el akarnád foglalni földjét? Nemde az, amit Kámos, a te istened elfoglal, az joggal megillet téged? Az tehát, amit az Úr, a mi Istenünk mint győztes elfoglalt, nekünk jár birtokul. Avagy talán különb vagy Báláknál, Szefor fiánál, Moáb királyánál? Be tudod-e bizonyítani, hogy az perbe szállt Izraellel, s hadakozott ellene? Izrael meg Hesbonban és leányvárosaiban, Ároerben s leányvárosaiban meg mindazon városokban, amelyek a Jordán mellett vannak, háromszáz esztendő óta lakik! Miért nem kíséreltetek meg semmit sem annyi időn át e követelés dolgában? Nem én vétek tehát ellened, hanem te cselekszel velem gonoszul, amikor igaztalan harcot indítasz ellenem. Az Úr, e napnak bírája, tegyen igazságot Izrael és Ammon fiai között.« De Ammon fiainak királya nem hallgatott Jefte szavaira, amelyeket a követek által üzent.
Jefte győzelme 29Ekkor Jeftét megszállta az Úr lelke, mire ő bejárta Gileádot és Manasszét és elment Gileád-Micpába. Amikor aztán onnan átment Ammon fiai elé, fogadalmat tett az Úrnak, ezekkel a szavakkal: »Ha kezembe adod Ammon fiait: bárki lép ki elsőnek házam ajtaján, hogy elém jöjjön, amikor békességgel visszatérek Ammon fiaitól, bemutatom őt egészen elégő áldozatul az Úrnak.« Átment tehát Jefte Ammon fiai elé, hogy hadakozzon ellenük, s az Úr a kezébe is adta őket. Így ő igen súlyos vereséget mért rájuk és verte őket Ároertől kezdve egészen addig, ahol Mennítbe jutni, húsz városon keresztül és egészen a szőlőhegyeknél fekvő Ábelig. Így Izrael fiai megalázták Ammon fiait.
Amikor aztán Jefte hazatért Micpába, elé jött egyetlen lánya, dobokkal és táncoló karokkal; más gyermeke nem is volt neki. Amint ő azt meglátta, megszaggatta ruháját és azt mondta: »Jaj nekem, lányom, csalódást szereztél nekem és csalódást szereztél magadnak is: szavamat adtam ugyanis az Úrnak, s azt meg nem másíthatom.« Az ezt felelte neki: »Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, hajtsd végre rajtam, amit fogadtál, hiszen megkaptad a bosszúállást s a győzelmet ellenségeid felett.« Majd azt mondta apjának: »Csak azt az egyet tedd meg nekem, amit kérek: engedj el engem, hadd menjek két hónapra a hegyekbe, s hadd sírjak szüzességemen barátnőimmel.« Az ezt felelte neki: »Menj!« – és elengedte őt két hónapra. Ő el is ment társ- és barátnőivel és sírt szüzességén a hegyekben. Amikor aztán eltelt a két hónap, visszatért apjához, s az úgy cselekedett vele, amint megfogadta, s ő nem ismert meg férfit. Ebből támadt az a szokás és maradt fenn az a gyakorlat Izraelben, hogy esztendőnként összegyűlnek Izrael lányai, s négy napon át siratják a gileádi Jefte lányát.
Jegyzetek
9,7 Minden gyümölcsfa elutasítja a királyságot (mint Gedeon is tette; vö. 8,23), csak a galagonya vállalja el, amelynek nincs termése és ártalmas.
9,37 Az ország köldöke Garizim hegye.
9,44 A sóhintés jelképes, így tették terméketlenné a legyőzött városok területét (MTörv 29,22; Zsolt 107,34).
10,6 Helyzetkép Jefte történetéhez.
11,1 Jefte apjának neve ismeretlen, helyette a szülőföldjének nevét (Gileád) használta.
11,11 A szövetséget megerősítik a micpai szentélyben.
11,29 A történet (vö. 2Kir 3,27) megmagyarázza, hogy Izrael lányai nem Tammuzt siratják (vö. Ez 8,14), hanem Jefte lányát.
Tanácskozás a kapuban 4
1Boóz ekkor felment a kapuba, és leült ott. Amikor látta, hogy arra megy az a rokon, akiről már szó volt, megkérte: »Gyere ide egy kicsit, ülj csak le ide!« s a nevén szólította őt. Az odament és leült.
Boóz ekkor odahívott tíz férfit a város vénei közül, és azt mondta nekik: »Üljetek ide!«
Amikor leültek, így szólt a rokonhoz: »Elimelek testvérünk földjét eladja Noémi, aki visszatért Moáb földjéről.
Akartam, hogy halljad, és megmondjam ezt neked mindazok előtt, akik itt ülnek, s népem vénei előtt. Ha magadnak akarod a rokonság jogánál fogva, vedd meg és legyen a tiéd! De ha nem akarod, mondd meg nekem azt is, hogy tudjam, mit kell tennem. Nincs ugyanis más rokon, csak te, aki az első vagy, és én, aki a második vagyok.« Az ember azt felelte: »Megveszem a mezőt.«
Boóz erre így szólt: »De ha megveszed a mezőt az asszony kezéből, akkor el kell venned a moábi Rútot is, aki az elhunytnak a felesége volt, hogy fenntartsd rokonod nevét örökségén.«
Erre ő azt felelte: »Lemondok a rokoni jogról, mert nem vagyok köteles tönkretenni saját családom utódait. Élj te a jogommal! Kijelentem, hogy szívesen megválok tőle.«
Régente az volt ugyanis a szokás Izraelben a rokonok között, hogy amikor valaki a jogát másnak átengedte, az átengedés megerősítésére az illető leoldotta saruját, és odaadta a társának. Ez volt az átengedés bizonyítéka Izraelben. Boóz tehát azt mondta a rokonának: »Vesd le a sarudat!« Az mindjárt le is oldotta a lábáról. Boóz ekkor így szólt a vénekhez és az egész néphez: »Ti vagytok ma a tanúi annak, hogy megszereztem Noémi kezéből mindazt, ami Elimeleké, Kelioné és Maháloné volt! A moábi Rútot, Mahálon feleségét feleségül vettem, hogy fenntartsam az elhunytnak a nevét örökségén, hogy el ne tűnjék neve családjából, testvérei közül és népéből. Mondom, ti vagytok e dolog tanúi!« Az egész nép, amely a kapuban volt, a vénekkel együtt azt felelte: »Tanúi vagyunk. Tegye az Úr ezt az asszonyt, aki házadba megy, olyanná, mint Ráhelt és Leát, akik felépítették Izrael házát.
A megáldott gyermek Erre Boóz magához vette Rútot. Feleségül vette, bement hozzá, az Úr pedig megadta az asszonynak, hogy foganjon és fiút szüljön. Azt mondták ekkor az asszonyok Noéminak: »Áldott az Úr, aki nem engedte, hogy ne legyen utódja családodnak! Emlékezzenek meg nevéről Izraelben! Így most már lesz, aki megvigasztalja lelkedet, gyámolítja öregségedet, hiszen a menyed szülte, aki szeret téged, és sokkal többet ér néked, mintha hét fiad lenne.« Erre Noémi felvette a gyermeket, az ölébe helyezte, és dajkája és hordozója lett. Ekkor a szomszédasszonyok szerencsét kívántak neki, és azt mondták: »Fia született Noéminek!« És elnevezték Obednek. Ő Izájnak, Dávid apjának apja.
Családfa Fáresz nemzetsége a következő: Fáresz nemzette Ezront, Ezron nemzette Arámot, Arám nemzette Aminádábot, Aminádáb nemzette Nahsont, Nahson nemzette Szálmont, 21Szálmon nemzette Boózt, Boóz nemzette Obedet, Obed nemzette Izájt, Izáj nemzette Dávidot.
Régente az volt ugyanis a szokás Izraelben a rokonok között, hogy amikor valaki a jogát másnak átengedte, az átengedés megerősítésére az illető leoldotta saruját, és odaadta a társának. Ez volt az átengedés bizonyítéka Izraelben. Boóz tehát azt mondta a rokonának: »Vesd le a sarudat!« Az mindjárt le is oldotta a lábáról. Boóz ekkor így szólt a vénekhez és az egész néphez: »Ti vagytok ma a tanúi annak, hogy megszereztem Noémi kezéből mindazt, ami Elimeleké, Kelioné és Maháloné volt! A moábi Rútot, Mahálon feleségét feleségül vettem, hogy fenntartsam az elhunytnak a nevét örökségén, hogy el ne tűnjék neve családjából, testvérei közül és népéből. Mondom, ti vagytok e dolog tanúi!« Az egész nép, amely a kapuban volt, a vénekkel együtt azt felelte: »Tanúi vagyunk. Tegye az Úr ezt az asszonyt, aki házadba megy, olyanná, mint Ráhelt és Leát, akik felépítették Izrael házát.
Légy az erény példaképe Efratában,
s neved dicső legyen Betlehemben!
A megáldott gyermek Erre Boóz magához vette Rútot. Feleségül vette, bement hozzá, az Úr pedig megadta az asszonynak, hogy foganjon és fiút szüljön. Azt mondták ekkor az asszonyok Noéminak: »Áldott az Úr, aki nem engedte, hogy ne legyen utódja családodnak! Emlékezzenek meg nevéről Izraelben! Így most már lesz, aki megvigasztalja lelkedet, gyámolítja öregségedet, hiszen a menyed szülte, aki szeret téged, és sokkal többet ér néked, mintha hét fiad lenne.« Erre Noémi felvette a gyermeket, az ölébe helyezte, és dajkája és hordozója lett. Ekkor a szomszédasszonyok szerencsét kívántak neki, és azt mondták: »Fia született Noéminek!« És elnevezték Obednek. Ő Izájnak, Dávid apjának apja.
Családfa Fáresz nemzetsége a következő: Fáresz nemzette Ezront, Ezron nemzette Arámot, Arám nemzette Aminádábot, Aminádáb nemzette Nahsont, Nahson nemzette Szálmont, 21Szálmon nemzette Boózt, Boóz nemzette Obedet, Obed nemzette Izájt, Izáj nemzette Dávidot.
Jegyzetek
4,1 Aki Elimelek földjét át akarta venni, az egyben köteles volt az elhunytnak utódot is támasztani, és a földet majdan erre az utódra örökíteni.
4,21 A valóságos rokon (Boóz) szerepel, nem a jog szerinti (Elimelek, vö. 1 Krón 2,5-15; Mt 1,5).
A száműzöttek vágyakozása Sion után
137
1 Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett,
és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.
A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,
mert énekszót kívántak tőlünk,
akik foglyul ejtettek minket:
»Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból«,
mondták, akik elhurcoltak minket.
Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét
idegen földön?
Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem,
bénuljon meg a jobb kezem!
Ragadjon a torkomhoz a nyelvem,
ha rólad meg nem emlékezem,
ha nem tartom Jeruzsálemet
legfőbb örömömnek!
7 Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól,
Jeruzsálemnek arról a napjáról,
amikor ők ezt mondták: »Rontsátok le! Rontsátok le,
egészen az alapjáig!«
Babilon leánya, te nyomorult,
boldog, aki megfizet neked
rajtunk elkövetett tetteidért!
Jegyzetek
137,1 Közösségi siratóének. A babiloni fogságban keletkezett (Kr. e. 586-538), később bekerült a fogság utáni közösség istentiszteletébe.
137,1 A Tigris és az Eufrátesz folyóvizeinél (rituális mosakodás!) összegyűlnek a száműzöttek, siratják a templomot és Jeruzsálem lerombolt városát.
137,7 Vö. 109,6-20 Átkot mond az edomiakra, akik Jeruzsálem bevételekor Babilon szövetségesei voltak (vö. Ez 35,1-15) és Bábelre.