És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyűle ő hozzá; és vala a tenger mellett.
(Mát 16,28; Luk 9,27)
És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike, névszerint Jairus, és meglátván őt, lábaihoz esék,
(Mát 9,18-26; Luk 8,41-56)
És igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.
(Luk 19,47)
El is méne vele, és követé őt nagy sokaság, és összeszorítják vala őt.
És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala,
(Márk,5 14.)
És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett,
(Márk 1,35-38)
Mikor Jézus felől hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.
(Márk 1,11.2Pét;1,17)
Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.
(Mát 17,20;21,24; Luk 17,6)
És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.
(Márk 8,30)
Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?
(Luk 6,19)
És mondának néki az ő tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?
(Mát 6,14.15)
És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte.
(Ésa 53,3)
Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.
(Mát 11,14;1Kir 19,2-20)
Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.
(Márk 10,52; Mát 9,22; Luk 7,50;8,48;17,19;18,42)
Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert?
Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.
És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.
És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zűrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.
(Ezék 47,9.10; Csel 2,38-41)
És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.
(Ján 11,11)
És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.
(Mát 8,2)
És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.
(Luk 7,14)
És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkozának.
(3Móz 14,2-10)
Ő pedig erősen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.
(Márk 11,23)