1
Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő.
Születék pedig néki hét fia és három leánya.
(Ezék 14,14)
És vala az ő marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál.
Eljártak vala pedig az ő fiai egymáshoz és vendégséget szerzének otthon, kiki a maga napján. Elküldtek és meghívták vala az ő három hugokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velök.
Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak vala, elkülde értök Jób és megszentelé őket, és jóreggel felserkene és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondja vala Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az ő szivökben! Így cselekedik vala Jób minden napon.
(Jób,1 1.)
Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.
(1Kir 22,19-21)
És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet.
(1Pét 5,8)
És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő.
(Zsolt 7,16)
Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?
(Ésa 45,19)
Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.
De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?!
(Jób,1 20. 22.)
Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elől.
(1Kir 22,22)
Lőn pedig egy napon, hogy az ő fiai és leányai esznek és bort isznak vala az ő elsőszülött bátyjoknak házában.
(Jób,1 18.)
És követ jöve Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak, a szamarak pedig mellettök legelésznek vala.
De a Sabeusok rajtok ütének és elhajták azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
(Jób 11,20; Péld 10,28)
Még szól vala ez, mikor jöve egy másik, és monda: Istennek tüze esék le az égből, és megégeté a juhokat és a szolgákat, és megemészté őket. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
(1Móz 19,24)
Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A Káldeusok három csapatot alkotának és ráütének a tevékre, és elhajták azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg, csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
(Jób,1 3.)
Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A te fiaid és leányaid esznek és bort isznak vala az ő elsőszülött bátyjoknak házában;
(Jób,1 14. Péld. 2,22.)
És ímé nagy szél támada a puszta felől, megrendíté a ház négy szegeletét, és rászakada az a gyermekekre és meghalának. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
(Jób,1 5. Jób 3,25.)
Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét, és a földre esék és leborula.
És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!
(Préd 5,15.1Tim;6,7;Jób 17,13)
Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.
(Jób,1 11.)
2
Lőn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt. Eljöve a Sátán is közöttök, hogy udvaroljon az Úr előtt.
(Jób 1,6.11)
És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet.
Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint ő; feddhetetlen, igaz, istenfélő, bűngyűlölő. Még erősen áll a ő feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt.
(Jób 1,20-22)
És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Bőrt bőrért; de mindent a mije van, odaad az ember az életéért.
Azért bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg őt csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?
Monda pedig az Úr a Sátánnak: Ímé kezedbe van ő, csak életét kiméld.
(2Kor 12,7)
És kiméne a Sátán az Úr elől, és megveré Jóbot undok fekélylyel talpától fogva a feje tetejéig.
(Jób 16,8)
És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett.
(Jób 16,8)
Monda pedig ő néki az ő felesége: Erősen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent, és halj meg!
(Jób 19,17)
Ő pedig monda néki: Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el? Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajkaival.
(Ésa 45,7; Ámós 3,6)
Mikor pedig meghallá Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, a mely esett vala rajta: eljöve mindenik az ő lakó helyéből: a témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elvégezék, hogy együtt mennek be, hogy bánkódjanak vele és vigasztalják őt.
(1Krón 7,22)
És a mint ráveték szemöket távolról, nem ismerék meg őt, és fenhangon zokognak vala; azután pedig megszaggatá kiki a maga köntösét, és port hintének fejökre ég felé.
(Jób 6,4)
És ülének vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szóla egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma.
(1Sám 31,13)
3
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
(Jer 20,14.18)
És szóla Jób, és monda:
(Zsolt 69,9)
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
(Jób 2,9)
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
(Zsolt 102,6; Siral 4,8)
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
(Jób 16,9;Jób,3 20.)
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
(Jób 10,18; Jer 20,18)
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -
(Zsolt 17,15; Dán 12,2; Csel 24,15)
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
(Jób 6,9)
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
(Zsolt 37,35.36)
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
(Jób 16,16)
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
(Jób 1,5;31,23)
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
(Jób,3 15.)