20
És elköltözék onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban.
(1Móz 12,9)
És monda Ábrahám Sáráról az ő feleségéről: Én húgom ő. Elkülde azért Abimélek Gérárnak királya, és elviteté Sárát.
(1Móz 12,13)
De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: Ímé meghalsz az asszonyért, a kit elvettél, holott férjnél van.
Abimélek pedig nem illette vala őt, és monda: Uram, az ártatlan népet is megölöd-é?
Avagy nem ő mondotta-é nékem: én húgom ő; s ez is azt mondotta: én bátyám ő. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt.
És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt.
Mostan azért add vissza az embernek az ő feleségét, mert Próféta ő: és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád tartozó.
(Zsolt 105,15)
Felkele azért Abimélek reggel, és előhívatá minden szolgáját, s fülök hallatára mindezeket elbeszélé és az emberek igen megfélemlének.
És hívatá Abimélek Ábrahámot, és monda néki: Mit cselekedtél mi velünk? És mit vétettem te ellened, hogy én reám és az én országomra ilyen nagy bűnt hoztál? A miket cselekedni nem szabad, olyan dolgokat cselekedtél ellenem.
És monda Abimélek Ábrahámnak: Mit láttál, hogy ezt a dolgot cselekedted?
Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért.
(Zsolt 36,2)
De valósággal húgom is, az én atyámnak leánya ő, csakhogy nem az én anyámnak leánya; és így lőn feleségemmé.
És lőn hogy a mikor kibujdostata engem az Isten az én atyámnak házából, azt mondám néki: Ilyen kegyességet cselekedjél én velem, mindenütt valahová megyünk, azt mondjad én felőlem: én bátyám ez.
(1Móz 12,13)
Akkor Abimélek vett juhokat, ökröket, szolgákat és szolgálókat, és adá Ábrahámnak, és vissza adá néki Sárát is az ő feleségét.
És monda Abimélek: Ímé előtted van az én országom, a hol tenéked jónak tetszik, ott lakjál.
Sárának pedig monda: Ímé ezer ezüst pénzt adtam a te bátyádnak, ímé az neked a szemek befedezője mindazok előtt, a kik veled vannak; és így mindenképen igazolva vagy.
Könyörge azért Ábrahám az Istennek, és meggyógyítá Isten Abiméleket, és az ő feleségét, és az ő szolgálóit, és szűlének.
Mert az Úr erősen bezárta vala az Abimélek háza népének méhét, Sáráért az Ábrahám feleségéért. 21
Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala.
(1Móz 17,19;18,10)
Mert fogada Sára az ő méhében, és szűle fiat Ábrahámnak az ő vénségében, abban az időben, melyet mondott vala néki az Isten.
(Zsid 11,11;1Móz 18,10.14)
És nevezé Ábrahám az ő fiának nevét, a ki néki született vala, a kit szűlt vala néki Sára, Izsáknak:
És körűlmetélé Ábrahám az ő fiát Izsákot, nyolcznapos korában, a mint parancsolta vala néki az Isten.
(1Móz 17,10-12)
Ábrahám pedig száz esztendős vala, mikor születék néki az ő fia Izsák.
És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam.
Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s ímé fiat szűltem vénségére.
És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték.
Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát, kit Ábrahámnak szűlt vala,
Monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az ő fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.
(Zsid 11,18; Gal 4,30)
Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az ő fiáért.
De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék előtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az ő szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod.
(Róm 9,1; Gal 4,30)
Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod ő.
(1Móz,21 18.)
Felkele azért Ábrahám jó reggel, és vőn kenyeret és egy tömlő vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában.
Hogy elfogyott a víz a tömlőből, letevé a gyermeket egy bokor alá.
És elméne s leűle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leűle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra.
Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van.
Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt.
(1Móz,21 13. 1Móz 25,16.)
És megnyitá Isten az ő szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlőt vízzel, és inni ada a gyermeknek.
És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lőn íjászszá.
Lakozék pedig Párán pusztájában, és vőn néki anyja feleséget Égyiptom földéről.
És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel.
(1Móz 26,26-33)
Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt, hogy sem én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel, a melylyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én irántam és az ország iránt, a melyben jövevény voltál.
És monda Ábrahám: Én megesküszöm.
Megdorgálá pedig Ábrahám Abiméleket a kútért, melyet erővel elvettek vala az Abimélek szolgái.
(1Móz 26,15.18)
És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e dolgot; te sem jelentetted nekem, s én sem hallottam, hanem csak ma.
Vett azért Ábrahám juhokat, barmokat és adá Abiméleknek; és egymással szövetséget kötének.
És külön állíta Ábrahám a nyájból hét juhot.
És monda Abimélek Ábrahámnak: Mire való e hét juh, melyet külön állítál?
És felele Ábrahám: Ezt a hét juhot vedd tőlem, hogy bizonyságul legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat.
Azért nevezék azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek vala meg mind a ketten.
(1Móz 26,33)
Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és felkele Abimélek és Pikhól annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok földére.
Ábrahám pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában, és segítségűl hívá ott az örökkévaló Úr Istennek nevét.
És sok ideig tartózkodék Ábrahám a Filiszteusok földén.
9
Felele pedig Jób, és monda:
Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
(Jób 4,17-19)
Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
(Jób 22,20; Zsolt 1,4;73,19.20)
Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
(Ésa 45,9.10)
A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.
A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
(Józs 10,12.13)
A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
(Jób 4,17-19;9,2;15,14-16)
A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
(Ámós 5,8)
A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
(Jób 5,10)
Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.
Ímé, ha elragad valamit, ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
(Jób 2,11;25,2-6)
Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.
Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
(Zsolt 138,8.12; Zsid 4,13)
A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
(Jób 1,19)
Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.
Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?
(Zsolt 104,2.3)
Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.
Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.
(Jób 1,8;2,3;23,10-12)
Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!
(2Móz 14,31; Ésa 51,15)
Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.
A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?
(Péld 3,11)
Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.
Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
(Jób 33,4.1Móz;2,7)
Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.
Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
(Zsolt 73,13.14)
Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
(Jer 2,22)
Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
(Jób 2,9.10)
Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt pörbe állanánk.
(Luk 12,17-21;16,19.23)
Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!
(Péld 28,9; Ján 9,31; Ésa 1,15)
Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:
(Jób 21,14.15)
Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!
(Jób,9 21. 1 Ján. 3,21.)
10
Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
(Jób,10 8. 9. Jób 21,17-20.)
Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
(Ésa 64,8.9)
Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
(Zsolt 78,64)
Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
(Péld 13,22; Préd 2,27)
Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
(Zsolt 139,14.15)
Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
(Jób 15,20.21)
Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
(1Sám 25,29)
De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
(Ésa 38,13)
Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
(Jób 16,9;13,14)
Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
(Jób 3,3.11)
Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
Mert az Úr ád bölcseséget, az ő szájából tudomány és értelem származik.
(Jób 32,8; Jak 1,5.6)
Az igazaknak valóságos jót rejteget, paizst a tökéletesen járóknak,
(Zsolt 3,4)
Hogy megőrizze az igazságnak útait, és kegyeseinek útját megtartja.