A zsidók bűnössége
2 Nincs tehát mentség számodra, bárki légy is, te ember, aki másokat megítélsz. Mikor ugyanis mást megítélsz, önmagadat marasztalod el, hiszen ugyanazt teszed, te, aki ítélkezel. Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan sújt azokra, akik ilyesmit tesznek. Azt hiszed talán, te ember, aki megítéled azokat, akik ilyesmit tesznek, de magad ugyanazt teszed, hogy kibújhatsz Isten ítélete alól? Vagy semmibe sem veszed Isten végtelen jóságát, türelmét és elnézését? Nem szívleled meg, hogy Isten kegyessége bűnbánatra indít? Pedig konoksággal és megrögzött szíveddel csak büntetést halmozol magadra, Isten haragjának és igazságos ítélete megnyilvánulásának napjára. Ő megfizet kinek-kinek tettei szerint: örök élettel annak, aki kitartó jócselekedettel dicsőségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik; haraggal és bosszúval annak, aki szembeszáll vele és nem hajlik az igazságra, hanem a gonoszsággal tart. Kín és gyötrelem minden embernek, aki gonoszat tesz, elsősorban a zsidónak, azután a pogánynak. Viszont dicsőség, tisztelet és békesség mindannak, aki jót tesz, elsősorban a zsidónak, aztán a pogánynak. Isten ugyanis nem személyválogató.A törvény megtartása és megszegése.
Mindaz, aki a törvény nélkül vétkezett, a törvény nélkül vész el, aki pedig a törvény alatt vétkezett, a törvény erejével kerül ítéletre, mert Isten szemében nem a törvény meghallgatója igaz, hanem a törvény megtartója igazul meg. Amikor a pogány a törvény híján a természet szavára teszi meg a törvényben foglaltakat, törvény hiányában önnön törvénye lesz. Ezzel igazolja, hogy a törvény követelménye szívébe van írva, amiről lelkiismerete tanúskodik és önítélete is, mely hol vádolja, hol fölmenti – azon a napon, amikor evangéliumom szerint Isten Jézus Krisztus által ítélkezik az ember rejtett dolgai fölött. De hogyha te, aki zsidónak mondod magadat, s a törvényre támaszkodol és Istennel hivalkodol; te, aki ismered akaratát és meg tudod különböztetni a jót és a rosszat, mert a törvény kioktatott; te, aki magadat vakok vezetőjének, sötétben élők világosságának, oktalanok tanítójának, éretlenek mesterének tartod; te, aki a törvény által hozzájutottál a tudás és az igazság szabályához, hogy van az, hogy te, aki mást tanítasz, magadat nem tanítod? Te, aki azt hirdeted: ne lopj, magad lopsz? Aki azt mondod: házasságot ne törj, magad házasságot törsz? Te, aki utálod a bálványokat, templomrablást követsz el? Te, aki a törvénnyel kérkedel, törvényszegéssel gyalázod az Istent? Meg is van írva: „Miattatok káromolják Isten nevét a pogányok.”A körülmetélés értéke.
A körülmetélés hasznodra válik, ha a törvényt megtartod, de ha áthágod a törvényt, körülmetéltből körülmetéletlenné válsz. Ha viszont a körülmetéletlen megtartja a törvény követelményeit, körülmetéletlen volta ugye körülmetéltségnek számít? Bizony a származása szerint körülmetéletlen, aki teljesíti a törvényt, ítélkezik fölötted, aki a törvény betűje és a körülmetélés ellenére is törvényszegő vagy. Nem az a zsidó ugyanis, aki látszatra az, s nem az a körülmetéltség, ami külsőleg a testen látható, hanem az a zsidó, aki belsőleg az: aki szívében körülmetélt, a lélek szerint és nem a betű szerint. Ez az, aki nem embertől, hanem Istentől kapja az elismerést.A zsidók kiváltságai.
3 Mi előnye van tehát a zsidónak? S mi haszna a körülmetélésnek? Minden tekintetben sok. Először is az, hogy Isten rájuk bízta kinyilatkoztatását. De hogyan? Ha némelyek hitetlenek voltak, vajon hitetlenségük megszünteti Isten hűségét? Egyáltalán nem. Ellenkezőleg: Isten igaz, még ha minden ember hazug is. Így mondja az Írás:„Ám te Uram, igaz vagy igéidben
és diadalmas ítéleteidben.” De mit szóljunk ahhoz, hogy gonoszságunkból lesz nyilvánvalóvá Isten igaz volta? Hát, emberileg szólva, nem igazságtalan az Isten, amikor haragjával sújt? Semmiképp sem. Különben hogyan ítélkezhetnék Isten a világ fölött? De hogyha Isten igazsága hazugságom révén csak nőttön-nő az ő dicsőségére, miért marasztal el engem bűnösnek? S miért ne tennénk rosszat, hogy jó származzék belőle, amint némelyek rágalmaznak minket és azt állítják, hogy mi ilyesmit mondunk. Ezek elmarasztalása jogos.
A zsidók és pogányok egyformán bűnösök.
Hogy áll a dolog? Különbek vagyunk náluk? Egyáltalán nem. Hiszen az előbb bizonyítottuk be, hogy a zsidó is, a pogány is egyaránt alá van vetve a bűnnek. Meg van írva:„Nincs igaz egy sem; nincs aki értene,
nincs, aki Istennel törődne. Mind tévelyegnek,
romlásra váltak valamennyien,
egyetlenegy sincs, aki jót tegyen. Tátongó sír a torkuk
és nyelvükkel csalárdul szólanak,
áspisok mérge ajkaik alatt. Szájukat lepi keserűség, átok, a vérontásra, arra gyors a lábuk. Romlás és balság jár útjukon, a béke útja idegen nekik, az Isten félelmét nem ismerik.” Mi pedig tudjuk, hogy bármit mond a törvény, a törvény alatt élőnek mondja, hogy némuljon el minden száj, s az egész világ bűnösnek vallja magát Isten előtt.