Szokásban volt, hogy az ünnep napján a helytartó szabadon bocsásson egy rabot a nép kívánsága szerint.
Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták.
Pilátus megkérdezte az egybegyűlteket: „Mit akartok, kit bocsássak el, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?”
Tudta ugyanis, hogy irigységből állították eléje.
Miközben ott ült ítélőszékén, felesége ezt az üzenetet küldte neki: „Semmi dolgod se legyen azzal az igaz emberrel, ma álmomban sokat szenvedtem miatta.”
A főpapok és vének azonban rábeszélték a népet, hogy Barabást kérjék ki, Jézust pedig ítéltessék el.
A helytartó tehát megkérdezte tőlük: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?” „Barabást”, kiáltották.
Pilátus tovább kérdezte: „Mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?” Mindnyájan azt kiáltották: „Keresztre vele!” „De hát mi rosszat tett?” – kérdezte.
Azok még hangosabban kiáltották: „Keresztre vele!”
Pilátus látta, hogy semmire sem megy velük, sőt még nagyobb zavargás támad. Vizet hozatott és megmosta kezét a nép előtt: „Ártatlan vagyok ez igaznak vérontásában, szólt. A ti dolgotok.”
Erre az egész nép így kiáltott: „Vére rajtunk és fiainkon!”
Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy keresztre feszítsék.