Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Jézust Pilátushoz viszik.
27 Mikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei tanácsra ültek össze és elhatározták, hogy halálra adják Jézust. Megkötözve elvezették és kiszolgáltatták (Poncius) Pilátus helytartónak.
Jézus Pilátus előtt.
Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Én vagyok” – felelte Jézus. A főpapok és vének vádaskodására azonban semmit sem felelt. Erre Pilátus így szólt hozzá: „Nem hallod, mi mindennel vádolnak?” De ő egyetlen szavukra sem felelt. Ez igen meglepte a helytartót. Szokásban volt, hogy az ünnep napján a helytartó szabadon bocsásson egy rabot a nép kívánsága szerint. Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták. Pilátus megkérdezte az egybegyűlteket: „Mit akartok, kit bocsássak el, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?” Tudta ugyanis, hogy irigységből állították eléje. Miközben ott ült ítélőszékén, felesége ezt az üzenetet küldte neki: „Semmi dolgod se legyen azzal az igaz emberrel, ma álmomban sokat szenvedtem miatta.” A főpapok és vének azonban rábeszélték a népet, hogy Barabást kérjék ki, Jézust pedig ítéltessék el. A helytartó tehát megkérdezte tőlük: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?” „Barabást”, kiáltották.