5353 Jézust a főpaphoz kísérték. Ott gyülekeztek a főpapok, a vének és az írástudók. 5454 Péter messziről követte őt a főpap palotájáig. Ott leült a szolgák közé és a tűznél melegedett. 5555 A főpapok az egész főtanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. 5656 Jóllehet többen hamisan tanúskodtak ellene, tanúságuk nem egyezett meg. 5757 Azután fölálltak még néhányan és ezt a hamis tanúságot tették ellene: 5858 „Mi hallottuk, hogy azt mondta: lerontom ezt a kézzel épített templomot és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz műve.” 5959 De ebben sem egyezett meg tanúságuk. 6060 Akkor a főpap a középre lépett és megkérdezte Jézust: „Semmit sem felelsz arra, amivel ezek vádolnak?” 6161 Ő hallgatott és nem felelt semmit. A főpap újra megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) fia?” 6262 „Én vagyok”, felelte Jézus. „Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható jobbján és eljön az ég felhőin.” 6363 A főpap erre megszaggatta ruháját: „Mi szükségünk van még tanúkra? – kérdezte. 6464 Hallottátok a káromkodást. Mi a véleményetek?” Azok egyhangúlag méltónak ítélték a halálra. 6565 Erre néhányan leköpdösték és arcát eltakarva ököllel ütötték: „Találd el, ki volt az!” – gúnyolták. Még a szolgák is arcul verték.
Péter tagadása.
6666 Miközben Péter kinn ült az udvaron, arra ment a főpap egyik cselédlánya. 6767 Látva, hogy Péter ott melegszik, szemügyre vette: „Te is a názáreti Jézussal voltál”, jegyezte meg. 6868 Ő azonban tagadta: „Nem tudom és nem is értem, mit beszélsz.” Amikor kiment az előcsarnokba, megszólalt a kakas. 6969 A cselédlány azonban észrevette őt és újból odaszólt a körülállókhoz: „Ez is közéjük tartozik.” Ő megint tagadta. 7070 Röviddel ezután az ottlévők megjegyezték: „De bizony, közéjük tartozol, hiszen galileai vagy.” 7171 Erre már átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.” 7272 Tüstént megszólalt másodszor is a kakas. Péternek ekkor eszébe jutott Jézus szava: „Mielőtt a kakas kétszer szól, háromszor tagadsz meg engem.” Erre sírva fakadt.