Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Az apostolok szétküldése.
9 Összehívta a tizenkét apostolt, erőt és hatalmat adott nekik az ördögök fölött és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt. Két ruhátok se legyen. Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok. De ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost és a port is rázzátok le lábatokról vádképpen ellenük.” Azok útra keltek, bejárták a falvakat, hirdették mindenütt az evangéliumot és meggyógyították a betegeket.
A hetvenkét tanítvány szétküldése.
10 Ezután az Úr más hetvenkét tanítványt választott ki és kettenkint maga előtt küldte őket azokba a városokba és falvakba, ahová készült. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne hordjatok erszényt, se tarisznyát, se sarut. Útközben senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is azt mondjátok: békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban és egyétek-igyátok, amijük van. Megérdemli a munkás a maga bérét. Ne járjatok házról házra. Ha betértek egy városba és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ottani betegeket és hirdessétek: közel van hozzátok Isten országa. Ha pedig betértek egy városba és ott nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára és mondjátok: még a port is lerázzuk rátok, amely várostokban ránk tapadt, de tudjátok meg: közel van Isten országa. Mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, amint annak a városnak.