911 Összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik az ördögök fölött és a betegségek gyógyítására. 22 Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. 33 „Semmit se vigyetek az útra – hagyta meg nekik –, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás ruhát. 44 Ha egy házba betértek, ott szálljatok meg és onnét induljatok tovább. 55 Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul.” 66 Útra keltek hát, bejárták a falvakat, mindenütt hirdették az evangéliumot és gyógyították a betegeket.
A hetvenkét tanítvány elküldése.
1011 Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. 22 Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra. 33 Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. 44 Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit ne üdvözöljetek. 55 Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! 66 Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok. 77 Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét. Ne járjatok házról házra. 88 Ha egy városba érkeztek és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. 99 Gyógyítsátok meg ott a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa! 1010 De ha betértek valamelyik városba és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára és mondjátok: 1111 Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de azért tudjátok meg: Közel van az Isten országa. 1212 Bizony mondom nektek: Szodoma sorsa könnyebb lesz azon a napon, mint azé a városé.