A templom megtisztítása.
10 A Makkabeus és emberei Isten segítségével elfoglalták a szentélyt és a várost. Szétrombolták a pogányok oltárait, amelyeket a piacon emeltek, és a berkeket is. Megtisztították a templomot, és az égőáldozatok bemutatására új oltárt építettek. Szikrát csiholtak a kőből és úgy gyújtottak tüzet. Kétévi szünet után újra mutattak be áldozatot, égettek tömjént és mécsest, és kitették a kenyeret is. Amikor ezzel elkészültek, a földre borultak és könyörögtek az Úrhoz, ne engedje, hogy még egyszer ilyen nagy nyomorúság szakadjon rájuk, s ha újra vétkeznek, csak mértékkel büntesse őket, ne szolgáltassa ki őket többé az istenkáromló, barbár pogányoknak. Ugyanazon a napon tisztították meg a templomot, amelyen a pogányok meggyalázták, vagyis ugyanúgy Kiszlév hónap huszonötödik napján. Nagy örömükben nyolc napig tartó ünnepet rendeztek, a sátoros ünnep mintájára. Visszaemlékeztek rá, hogy nemrégen még hogyan ünnepelték a sátoros ünnepet, amikor a hegyek közt és a barlangokban tengették életüket, akár a vadállatok. Most azonban borostyánnal díszített botokat, zöld ágakat és pálmát vittek, és dicsőítő éneket zengtek annak, aki megadta nekik a templom megtisztításának örömét. Aztán közös elhatározással és rendelettel az egész zsidóság számára kötelezővé tették ezeknek a napoknak évről évre való megünneplését.6. JÚDÁS HARCAI A SZOMSZÉDOS NÉPEKKEL
Ptolemeusz Makron kegyvesztett lesz.
Így halt meg hát Antiochusz, melléknevén Epifanész. Most azokról az eseményekről adunk számot, amelyek az istentelen fiának, Antiochusz Eupatornak az idejében mentek végbe, de a háború okozta szenvedéseknél nem időzünk soká. Amikor átvette a hatalmat, egy bizonyos Liziászt, aki azelőtt Cöle-Szíria és Fönícia parancsnoka volt, megtette helytartójának. Ptolemeusz Makron volt az első, aki igazságosan bánt a zsidókkal, hisz addig úgyis annyi igazságtalanság történt velük. Megkísérelte békés úton rendezni ügyeiket. Ezért a király hívei bevádolták Eupatornál. Mindenféle árulónak tekintették, mivel elhagyta Ciprus szigetét, amelyet Filometor bízott rá, és átpártolt Antiochusz Epifanészhez. Mivel magas tisztségét nem tudta tisztességgel betölteni, méreggel véget vetett életének.Idumea erődjei.
Ekkor Gorgiász lett azon a vidéken a parancsnok. Idegen zsoldosokat szerzett és minden alkalmat megragadott, hogy háborút viseljen a zsidók ellen. Ugyanakkor Idumea lakói – kedvező fekvésű erődöknek a birtokában – kifosztották a zsidókat. Befogadták a Jeruzsálemből elmenekülteket, és azon voltak, hogy folytassák a háborúskodást. A Makkabeus és emberei imádkoztak, és arra kérték Istent, legyen segítségükre a harcban. Aztán megtámadták az idumeai erődöket. Egyetlen merész rohammal elfoglalták a helységeket. Akik a falakon harcoltak, azokat mind visszaverték, és megöltek mindenkit, aki csak a kezükbe került. Nem kevesebb, mint húszezer férfit kaszaboltak le. Mintegy kilencezer férfi két nagyon erős bástyába menekült, amely el volt látva mindennel, ami csak kell az ostromhoz. A Makkabeus otthagyta Simont és Józsefet, valamint Zachejoszt elegendő számú emberrel, hogy vegyék ostrom alá e helyeket, maga meg azokba a helységekbe vonult, ahol jelenlétére sürgős szükség volt. Simon katonái pénzéhségből belementek, hogy a bástyában levő emberek pénzzel megvesztegethessék őket. Elfogadtak 7000 drachmát, és hagyták, hogy egy részük elmeneküljön. Amikor a Makkabeusnak jelentették az esetet, hívatta a nép vezetőit, és vádat emelt, hogy pénzen eladták testvéreiket: futni hagyták – az ő rovásukra – ellenségeiket. Azokat, akik árulóvá lettek, kivégeztette. Aztán azon nyomban elfoglalta mindkét bástyát. Minden fegyveres vállalkozása sikerrel járt. A két bástyában több mint húszezer embert megölt.Júdás legyőzi Timóteust.
Timóteus, akit a zsidók korábban már megvertek, idegenekből hatalmas sereget gyűjtött, és Ázsiából tekintélyes számú lovasságot szedett össze. Azt tervezte, hogy fegyverrel elfoglalja Júdeát. Közeledtekor Makkabeus hívei Istenhez imádkoztak, hamut szórtak a fejükre, csípőjükre meg vezeklőruhát öltöttek. Leborultak az oltár előtt és könyörögtek, legyen hozzájuk irgalmas, és legyen ellenségüknek ellensége és ellenfelüknek ellenfele, ahogyan a törvény hirdeti. Az ima befejeztével fegyvert ragadtak és kivonultak, meglehetősen messze a várostól. Az ellenség közelében megálltak. Amikor felvirradt a hajnal, mindkét oldalon megindították a támadást. Egyikük – a bátorságon kívül – Istenbe vetett bizalmát tekintette a szerencse és a győzelem zálogának. Másikuknak a szenvedélyük volt vezérük a harcban. Már javában tombolt a küzdelem, amikor az ellenség előtt megjelent az égből öt pompás lovas, aranyzablájú lovon, és a zsidók élére állt. Ketten közrevették a Makkabeust, védték fegyverükkel, oltalmazták a sebek ellen. Az ellenségre nyilakat és villámokat szórtak, úgyhogy megvakultak, elteltek rémülettel és csatát vesztettek. Húszezer-ötszáz katonát, s hatszáz lovast megöltek. Maga Timóteus egy Gezer nevű erődbe menekült. Ez alaposan megerősített hely volt, s Chereász parancsnoksága alá tartozott. A Makkabeus és emberei négy napig ostromolták az erődöt, bizakodó hangulatban. Ezzel szemben az ostromlottak az erőd erősségében bíztak, határtalanul átkozódtak és istentelenül káromkodtak. Az ötödik nap felvirradtakor a Makkabeus katonái közül húsz fiatalember a káromlásokon haragra gerjedve bátran a falaknak rontott, és ádáz haragjukban mindenkit lekaszaboltak, aki csak eléjük került. Mások a háta mögé kerülve támadták meg az erődöt. Felgyújtották a bástyákat, máglyát raktak, és elevenen elégették az istenkáromlókat. Ismét mások betörték a kapukat, beengedték a maradék sereget, s így elfoglalták a várost. Timóteust, aki egy ciszternába rejtőzött, megölték, ugyanígy testvérét, Chereászt és Apollofáneszt is. Amikor ezeket végbevitték, dicsőítő és hálaénekekkel magasztalták az Urat, aki ilyen nagyot tett Izraellel, megadta nekik a győzelmet.Liziász első hadjárata.
11 Liziász kancellár, a király gyámja és rokona nagyon elkeseredett ezeken az eseményeken, és nem sokkal azután összegyűjtött mintegy nyolcvanezer férfit, és az egész lovasságot is mozgósítva kivonult a zsidók ellen azzal a szándékkal, hogy a várost görög településsé változtatja, a templomot pedig a többi pogány templomhoz hasonlóan megadóztatja, s a főpapi tisztséget évről évre áruba bocsátja. Egyáltalán nem számolt Isten hatalmával, hanem csak gyalogosai tízezreiben, lovasai ezreiben és a nyolcvan elefántban bizakodott. Behatolt Júdeába, megközelítette az egyik erős erődöt, a Jeruzsálemtől mintegy öt mérföld távolságra levő Bet-Curt, és erősen szorongatta. Amikor a Makkabeus és hívei meghallották, hogy Liziász ostrom alá vette az erődöket, sírás és jajgatás közepette az Úrhoz folyamodtak az egész néppel egyetemben, hogy Izrael megmentésére küldje el jó angyalát. Aztán elsőként a Makkabeus ragadott fegyvert, s biztatta a többieket is, nézzenek szembe a veszélyekkel és legyenek testvéreik segítésére. Ezzel közösen kivonultak, bizakodó hangulatban. Amikor még Jeruzsálem közelében voltak, megjelent nekik egy fehérbe öltözött lovas. Aranyfegyvert forgatott, és az élükre állt. Erre mindannyian dicsőítették Istent irgalmasságáért, és annyira felbátorodtak, hogy készen voltak nemcsak az embereket, hanem még a legvadabb állatokat is megtámadni, sőt a vasfalakat is áttörni. Csatarendben haladtak előre, égi harcostársukkal, mivel megkönyörült rajtuk az Úr. Mint az oroszlánok, úgy támadtak rá az ellenségre, és lekaszaboltak tizenegyezer gyalogost és ezerhatszáz lovast. A többieket menekülésre kényszerítették. A legtöbbjüknek csak a puszta életüket sikerült megmenteniük, mert már megsebesültek. Maga Liziász is csak szégyenletes futással tudta életét megmenteni.Békekötés a zsidókkal.
De Liziász nem volt oktalan ember, így amikor elgondolkodott a vereségén, belátta, hogy a zsidók legyőzhetetlenek, mert velük harcol a hatalmas Isten. Ezért követeket küldött hozzájuk, és méltányos föltételekkel békét ajánlott. Megígérte, hogy a királyt is ráveszi, kössön velük barátságot. A Makkabeus a közjó érdekében mindenben elfogadta Liziász ajánlatát. S a király megadott mindent, amit a Makkabeus a zsidók számára írásban követelt. A levél, amelyet Liziász a zsidókhoz intézett, így hangzott: „Liziász üdvözletét küldi a zsidók népének. Követeitek, János és Absalom, átnyújtották alábbi kérelmeteket, és arra kértek, hagyjam jóvá a bennük foglaltakat. Amit a király elé kellett terjeszteni, azt elé terjesztettem, s ő hozzájárult, amihez lehetett. Ha továbbra is megfelelő magatartást tanúsítotok a közügyekben, rajta leszek, hogy előmozdítsam jóléteteket. Ami a részleteket illeti, meghagytam a ti és az én követeimnek, hogy tanácskozzanak veletek. Jó egészséget! A 148. esztendőben Dioszkorosz hónapjának 24-én.” A király levele így hangzott: „Antiochusz király üdvözletét küldi testvérének, Liziásznak! Mivel atyánkat maguk közé szólították az istenek, azt kívánjuk, hogy birodalmunknak minden polgára zavartalanul a saját ügyeinek szentelhesse magát. Hallottuk, hogy a zsidók nem helyeslik a görög életmódra való áttérést, amit atyánk elrendelt, hanem inkább a saját életmódjukat kedvelik, ezért azt kérik, hogy megtarthassák saját törvényeiket. Nos, az az óhajunk, hogy ez a nép is zavartalanul éljen. Ezért elrendeljük, hogy kapják vissza szentélyüket, és életüket atyáik szokásai szerint élhessék. Légy hát rajta, hogy követeket küldj hozzájuk. Ezek nyújtsanak nekik békejobbot, hogy lássák, mi a szándékunk, s így öröm töltse el őket és kedvvel lássanak újra neki dolgaiknak.” Az a levél, amelyet a király a néphez intézett, így hangzott: „Antiochusz király üdvözletét küldi a nagytanácsnak és a többi zsidónak. Ha jól megy sorotok, akkor az megfelel kívánságunknak. Mi is jól vagyunk. Menelausz jelentette: vissza kívántok térni, hogy a saját dolgaitoknak szentelhessétek magatokat. Azoknak, akik Xantikosz hónap 30-áig hazatérnek, békét biztosítunk, és megengedjük, hogy a zsidók a saját étkezési szabályaik és törvényeik szerint éljenek, mint azelőtt. Senkit sem szabad közülük életmódja miatt semmi módon zaklatni. Egyszersmind elküldöm Menelaoszt, hogy nyugtasson meg benneteket. Éljetek békében! A 148. esztendőben Xantikosz hónap 15-én.” A rómaiak is küldtek egy levelet, ez volt a tartalma: „Quintusz Memmiusz és Titusz Maniliusz és Maniusz Szergiusz római legátusok üdvözletüket küldik a zsidók népének. Amit Liziász, a király rokona megadott nektek, azt mi is megadjuk. Azokat a kérdéseket pedig, amelyeket nézete szerint a király elé kell terjeszteni, fontoljátok meg, aztán küldjetek el valakit, hogy ügyeiteket kedvetek szerint képviselhessük. Mi ugyanis tovább utazunk Antiochiába. Siessetek hát, küldjétek embereiteket, hadd tudjuk meg, mint vélekedtek. Jó egészséget kívánunk! A 148. esztendő, Xantikosz hónap 15-én.”Joppe és Jamnia esete.
12 Ezen egyezségek megkötése után Liziász elment a királyhoz. A zsidók pedig újra a földet művelték. Ám azoknak a vidékeknek a parancsnokai, Timóteus és Genneusz fia, Apollóniosz, továbbá Hieronimosz és Demofon, valamint a ciprusi Nikanor nem hagyták, hogy békében és nyugodtan éljenek. Ugyanakkor Joppe lakói gyalázatos tettet követtek el: meghívták a körükben élő zsidókat, szálljanak fel az előre odakészített hajókra asszonyostul, gyerekestül, mintha semmiféle ellenséges szándék nem vezetné őket, hanem a város közös határozata szerint járnának el. Ezek elfogadták (a meghívást), mivel békére törekedtek és semmiféle rosszat nem gyanítottak. De amikor már jól kint voltak a tengeren, a mélybe süllyesztették őket, nem kevesebb mint kétszáz embert. Júdás hírét vette a testvérein elkövetett gaztettnek, és közölte a dolgot híveivel is. Aztán segítségül hívta Istent, az igazságos bírót, és kivonult testvérei gyilkosai ellen. Éjszaka fölgyújtotta a kikötőt, elégette a hajókat és megölte, akik oda menekültek. Aztán mivel maga a hely le volt zárva, elvonult azzal a szándékkal, hogy majd visszatér, és Joppe egész lakosságát kiirtja. De aztán meghallotta, hogy Jamnia lakói hasonló terveket forralnak az ottani zsidók ellen, azért egy éjszaka a jamniaiakra támadt, fölgyújtotta a kikötőt a hajókkal egyetemben. A tűz egész Jeruzsálemig ellátszott, 240 stádiumnyira.A gileádi hadjárat.
Onnan kilenc stádiumnyira tovább vonultak, Timóteus ellen. Történt, hogy arabok támadtak rájuk, nem kevesebb, mint ötezer férfi és ötezer lovas. Elszánt küzdelemre került sor, és Isten segítségével Júdás emberei győztek. A legyőzött nomádok békét kértek Júdástól, és megígérték, hogy jószágot szállítanak nekik és megadnak minden segítséget. Júdás azt gondolta, hogy valóban hasznára lehetnek, azért beleegyezett a békekötésbe. Kezet nyújtottak és visszatértek sátraikba. Júdás egy erős várost is megtámadott, amely körül volt véve fallal. Különféle pogány népek lakták és Kaszpinak hívták. A lakói bíztak a falak erősségében meg a felhalmozott élelemben. Júdással és embereivel szemben arcátlanul viselkedtek, gyalázták őket, és ráadásul káromló, illetlen beszédeket folytattak. Erre Júdás és emberei a világ nagy urához folyamodtak, aki Józsue idejében faltörő kosok és ostromgépek nélkül is lerombolta Jerikó falait. Aztán mint az oroszlánok, a falaknak estek. Isten akaratából elfoglalták a várost, és sokakat lekaszaboltak, úgyhogy a szomszédos két stádium hosszú tó olyan volt, mintha vérrel lett volna tele.A karnioni csata.
Onnan 750 stádiumnyira tovább vonultak és Charakába értek, az úgynevezett tubiáni zsidókhoz. Timóteust már nem találták ott azon a vidéken, mert elintézetlen ügyei másfelé vonták. De egy meghatározott helyen hátrahagyott egy nagyon erős őrséget. Ezért a Makkabeus vezérei, Dozitheosz és Szoszipatrosz kivonultak, és megölték azokat az embereket, akiket Timóteus hátrahagyott a várban, több mint tízezer férfit. A Makkabeus több csoportra osztotta seregét, és meghatározta, kik álljanak a csoportok élére. Aztán megtámadta Timóteust, bár százhúszezer gyalogosa és kétezer-ötszáz lovasa volt. Amikor Timóteus Júdás közeledtének hírét vette, az asszonyokat és a gyerekeket egy Karnion nevű helységbe küldte, a málhával egyetemben. Ez nehezen bevehető és – a sok keskeny szoros miatt – alig megközelíthető hely volt. Amikor Júdás első csapatai odaértek, annak hatalma láttán, aki mindent lát, félelem és rettegés lett úrrá az ellenségen. Sietve menekültek. Az egyik ide futott, a másik oda, így nemegyszer a saját embereik ejtettek rajtuk sebet vagy döfték beléjük a kardjukat. Júdás kegyetlenül üldözőbe vette őket, kaszabolta a gonoszokat, mintegy harmincezer férfit megölt. Maga Timóteus is Dozitheosz és Szoszipatrosz csapatainak kezére került. Nagy színlelve azt kérte, engedjék szabadon, mert hatalmában vannak némelyeknek a szülei, másoknak a testvérei, mert ha nem, hát akkor bajuk esik. Mivel ismételten ünnepélyesen megígérte, hogy sértetlenül kiadja őket, elengedték, hogy így megmentsék testvéreiket. Ezután Júdás Karnion és Atergateion temploma ellen vonult fel, és megvert huszonötezer embert.Visszatérés Efronon és Szkithopoliszon át.
Ezeknek az ellenségeknek a legyőzése után Efron megerősített városa alá vonult, ahol Liziász tartózkodott. Erős ifjak álltak a falak előtt és bátran védekeztek. Belül rengeteg hadigép és fegyver. Ők azonban a Mindenhatóhoz imádkoztak, aki hatalmával megtöri az ellenség erejét. Aztán elfoglalták a várost. A lakói közül mintegy huszonötezret leterítettek. Onnét továbbindultak, és felvonultak Szkithopolisz ellen, amely 600 stádiumnyira van Jeruzsálemtől. Az ott élő zsidók azt vallották, hogy Szkithopolisz lakói mindig jóindulattal voltak irántuk, és a nehéz időkben is emberségesen bántak velük. Ezért köszönetet mondtak nekik, és arra kérték őket, legyenek továbbra is jóakarattal a nép iránt. Aztán visszatértek Jeruzsálembe, mert közeledett a hetek ünnepe.Hadjárat Gorgiász ellen.
A pünkösdnek nevezett ünnep után Idumea helytartója, Gorgiász ellen vonultak ki. Ez 3000 gyalogossal és 400 lovassal szállt szembe velük. Az egyik összecsapás alkalmával történt, hogy néhány zsidó elesett. Egy bizonyos Dozitheosz, egy lovas Bakenosz emberei közül, egy nagyon erős ember, megragadta Gorgiászt köpenyénél fogva és teljes erővel húzta. Élve akarta elfogni az átkozottat. De az egyik trák lovas nekiesett és levágta a karját. Így Gorgiásznak sikerült elmenekülnie Marizába. Mivel Ezri katonái már sokáig harcoltak és teljesen kimerültek, Júdás az Úrhoz folyamodott, legyen harcostársuk és vezérük a küzdelemben. Aztán atyáik nyelvén jó hangosan himnuszokra zendített, mintegy a csatakiáltás bevezetőjéül, majd menekülésre kényszerítette Gorgiász csapatait.Áldozat az elesettekért.
Júdás összegyűjtötte a sereget, és Odollam városába ment. Amikor a hetedik nap elérkezett, a szokás szerint elvégezték a tisztulási szertartást, és ott ünnepelték a szombatot. Másnap (amikor már legfőbb ideje volt,) fölkeresték Júdást, hogy menjenek, hozzák el az elesettek holttestét és temessék őket atyáik sírboltjába, rokonaik közé. Ám a halottak ruhája alatt Jamnia bálványainak szentelt tárgyakat találtak, amit a törvény tilt a zsidóknak. Így megtudták, miért estek el. Mindnyájan dicsőítették az Urat, az igazságos bírót, aki azt is fölfedi, ami rejtve van. Aztán imádkozni kezdtek, és könyörögtek, hogy az elkövetett bűnök teljes bocsánatot nyerjenek. A nemeslelkű Júdás azonban figyelmeztette a csapatokat, hogy óvakodjanak a bűntől, hisz saját szemükkel láthatták az elesettek példáján a bűn következményeit. Aztán gyűjtést rendezett a katonák között, és mintegy 2000 ezüstdrachmát küldött Jeruzsálembe engesztelő áldozat bemutatására. Ilyen szépen és nemesen viselkedett, mivel gondolt a feltámadásra. Ha ugyanis nem hitt volna az elesettek föltámadásában, fölösleges és értelmetlen dolog lett volna a halottakért imádkozni. Arról is meg volt győződve, hogy akik jámborságban halnak meg, azokra nagy jutalom vár – ez szent és jámbor gondolat volt. Azért mutatott be engesztelő áldozatot, hogy megszabaduljanak bűneiktől.V. Antiochusz és Liziász.
13 A 149. esztendőben Júdás és hívei megtudták, hogy Antiochusz Eupator hatalmas sereggel Júdea felé tart, s vele van gyámja is, Liziász, a birodalom ügyeinek intézője, egy száztízezer gyalogosból, ötezer-háromszáz lovasból, huszonkét elefántból és háromszáz kaszával fölszerelt harci szekérből álló görög sereg élén. Menelaosz is szövetkezett velük, és képmutató módon biztatta Antiochuszt. Közben azonban mit sem törődött a haza megmentésével, csak arra volt gondja, hogy visszakerüljön hivatalába. Ám a Királyok Királya fölkeltette Antiochusz haragját a lázadó ellen. Amikor Liziász azzal vádolta, hogy minden bajnak Menelaosz az oka, Antiochusz megparancsolta, vigyék Beröába, és az ottani szokás szerint végezzenek vele. Ott ugyanis volt egy 50 könyök magas torony, tele izzó hamuval. Volt benne egy forgatható gépezet, amely minden irányból belesodorta (az embert) az izzó hamuba. Oda vitték fel a templomgyalázókat és az egyéb nagy gonosztevőket, és a pusztulásba taszították őket. Ez a halál lett az álnok Menelaosznak is a sorsa. Nem jutott neki sír a földben. Ez teljesen igazságos volt így! Mert sokat vétkezett az oltár ellen, amelyen szent a tűz és a hamu. Ezért lelte hamuban a halálát. Győzelem Modinnál. A király ádáz gyűlölettel közeledett; azt tervezte, hogy gonoszabbul bánik a zsidókkal, mint atyja. Amikor Júdás erről tudomást szerzett, arra intette a népet, hogy éjjel-nappal könyörögjön az Úrhoz, hogy – mint mindig – most is segítsen rajtuk, hisz az a veszedelem fenyegeti őket, hogy elveszítik a törvényt, a hazát és a szent templomot. Ne engedje, hogy a nép, amely éppen csak föllélegzett egy kissé, az elvetemült pogány népek kezére kerüljön. Meg is tették mindannyian. Három napig térdre borulva, könnyek közt böjtölve, szüntelenül könyörögtek az irgalmas Istenhez. Ezután Júdás bátorította őket, és megparancsolta, hogy legyenek készenlétben. Maga a vénekkel azt határozta, hogy kivonul, és Isten segítségével dűlőre viszi az ügyet, mielőtt még a király serege benyomulna Júdeába és elfoglalná a várost. Vállalkozása végső kimenetelét a mindenség Teremtőjére bízva, bátorította embereit, harcoljanak bátran egészen halálukig a törvényért, a szentélyért, a városért, a hazáért és a hagyományokért. Aztán Modin közelében tábort ütött. Majd kiadta katonáinak a jelszót: „Istentől a győzelem!” A legjava válogatott ifjakkal éjjel megtámadta a király sátorát, és megölt a táborban mintegy kétezer férfit. A legnagyobb elefántokat is leszúrta vezetőjükkel egyetemben. Az egész táborban félelmet és rettenetet keltettek, aztán mire a nap fölvirradt, győztesen elvonultak. Ezt vitték végbe azzal a segítséggel, amelyben Isten Júdást részesítette. V. Antiochusz békét köt a zsidókkal. Amikor a király ízelítőt kapott a zsidók elszántságából, azon volt, hogy csellel hatalmába kerítse a megerősített helyeket. Kivonult Bet-Cur, az egyik erős zsidó erőd ellen, de visszaverték. Újra támadott, de ismét legyőzték. Júdás minden szükségessel ellátta az őrséget. Ám a zsidó seregből az egyik katona, Rodokosz elárulta az ellenségnek a titkokat. Megkeresték, elfogták és kivégezték. A király másodszor is tárgyalást kezdett Bet-Cur lakóival, és békét ajánlott nekik. Meg is tartotta és elvonult. De találkozott Júdás embereivel, és vereséget szenvedett tőlük. Akkor megtudta, hogy Antiochia helytartója, Fülöp pártot ütött. Ezen megrettenve jó szóval fordult a zsidókhoz, és esküt téve minden igazságos követelésüknek engedett. Az egyezség megkötése után áldozatot mutatott be – kifejezte tiszteletét a templom iránt, és bőkezű volt a szent helyhez. A Makkabeust is barátságosan fogadta, aztán megtette Hegemonidészt a Ptolemaisztól a geréniek földjéig terjedő terület teljhatalmú helytartójává, és elment Ptolemaiszba. Ám Ptolemaisz lakói nem voltak megelégedve az egyezséggel, méltatlankodtak a határozatok miatt, és meg akarták őket szegni. Erre Liziász a szószékre lépett, és a lehetőség szerint védekezett. Csitító szavaival meggyőzte őket, úgyhogy megbékéltek. Utána visszatért Antiochiába. Így zajlott le a király támadása és visszavonulása.Előző nap Olvasási terv Következő nap