A templom megtisztítása és újraszentelése 10
1Makkabeus pedig és a társai az Úr segítségével újra hatalmukba kerítették a templomot és a várost,
lerombolták az idegenek által a tereken felállított oltárokat meg a bálványszentélyeket.
Aztán megtisztították a templomot, készítettek egy másik oltárt, tüzet csiholtak tűzkőből és két esztendő után újra bemutatták az áldozatokat, égették a tömjént és a mécseseket, és kihelyezték a kitett kenyereket.
Ezek végeztével földre borulva kérték az Urat, hogy ne jussanak többé ilyen bajba, és ha vétkeznek is, elnézően büntesse őket és ne adja őket a pogányok és az istenkáromlók kezére.
A templom megtisztítása ugyanazon a napon történt, mint amelyen a pogányok megszentségtelenítették, vagyis Kiszlev havának huszonötödik napján.
Vigasság közepette nyolc napon át ünnepeltek, mint a sátoros ünnepen. Közben pedig arra gondoltak, hogy nemrég még vadállatok módjára a hegyek között és barlangokban kellett megülniük a sátoros ünnepet.
Ezért faágat, zöld lombot és pálmalevelet hordoztak körül és hálálkodtak Annak, aki megengedte, hogy megtisztítsák szent helyét.
Ugyanakkor közös határozattal eldöntötték és elrendelték, hogy az egész zsidó nép minden esztendőben megülje e napokat.
Így végezte be tehát életét az Epifánésznek nevezett Antióchosz.
Küzdelem az idúmeaiakkal és Timóteussal 14Gorgiász pedig, amikor annak a vidéknek parancsnokává lett, felfogadott zsoldosaival gyakran háborgatta a zsidókat. 15A zsidók azonban, akik kedvező fekvésű várak birtokában voltak, befogadták azokat, akiket kiűztek Jeruzsálemből, és felkészültek a harcra. Makkabeus emberei ekkor imádkoztak és kérték az Urat, hogy legyen a segítőjük. Majd megrohanták az idúmeaiak erősségeit, és heves támadással hatalmukba kerítették a helyeket. Aki kezükbe esett, azt megölték, és összesen nem kevesebb, mint húszezer embert mészároltak le. Amikor pedig többen két jól megerősített toronyba menekültek, amelyek mindennel el voltak látva, ami az ellenálláshoz szükséges, Makkabeus azok megostromlására otthagyta Simont, Józsefet meg Zakeust és elég sokat az emberei közül, ő maga pedig odament hadakozni, ahol nagyobb szükség volt rá. 20Simon emberei azonban kapzsiságtól vezéreltetve, hagyták megvesztegetni magukat a toronyban lévők közül egyesektől, és hetvenezer didrachma fejében néhányat szökni engedtek közülük. Mikor Makkabeus megtudta, hogy mi történt, összehívta a hadsereg vezéreit, és azzal vádolta őket, hogy pénzért adták el a testvéreket, mert szabadon engedték ellenségeiket. Majd kivégeztette az árulókat és csakhamar hatalmába kerítette a két tornyot. Minthogy pedig minden fegyveres vállalkozása sikerrel járt, több mint húszezer embert mészárolt le a két erősségben.
24Timóteus pedig, akit korábban már megvertek a zsidók, nagyszámú zsoldos sereget gyűjtött egybe, Ázsiából lovasságot vont össze, és elindult, hogy fegyverrel elfoglalja Júdeát. Közeledtére Makkabeus és a társai könyörögtek az Úrhoz, port szórtak a fejükre, zsákkal övezték ágyékukat, és odaborultak az oltár lábához, hogy – amint a törvény mondja – nekik irgalmas, ellenségeiknek azonban ellensége és ellenfeleiknek ellenfele legyen. Az imádság végeztével aztán megragadták fegyverüket, messze eltávoztak a várostól, és csak akkor állapodtak meg, amikor már közel voltak az ellenséghez. Hajnalhasadáskor aztán mindkét oldalról megkezdték a támadást. Győzelmüknek és sikerüknek vitézségük mellett az Úr volt a záloga. Amazoknál az indulat volt a hadban a vezér. Amikor aztán már hevesen dúlt a harc, azt látta az ellenség, hogy aranyzablás lovakon öt ragyogó férfi jön az égből, és élére áll a zsidóknak. Ketten közülük közrefogták Makkabeust, oltalmazták fegyverükkel és sértetlenül megőrizték. Az ellenségre azonban nyilakat és villámokat szórtak. Erre azok megvakítva és zavarba ejtve a földre hullottak. Húszezer-ötszáz gyalogost és hatszáz lovast mészároltak le.
32Timóteus Gézerbe menekült, egy megerősített várba, amelynek Khereász volt a parancsnoka. Makkabeus és a társai hevesen ostromolták a várat négy napig. A bentlévők azonban bizakodva a hely erősségében, módfelett gyalázkodtak és szórták az istentelen beszédeket. De ötödik napra virradóra a Makkabeussal lévő ifjak közül húszan, felháborodva az istenkáromláson, vitézül a falhoz nyomultak, és bátor szívvel előre törtetve, felkapaszkodtak rá. Ugyanígy mások is felmásztak és nekiláttak, hogy felgyújtsák a tornyokat meg a kapukat, és elevenen égessék el az istenkáromlókat. Két egész napon át rombolták a várat. Timóteust, akit egy rejtekhelyen találtak, megölték, és meggyilkolták testvérét, Khereászt meg Apollófánészt is. Ezek végeztével dicsőítő és hálaadó énekekkel áldották az Urat, aki nagy dolgot cselekedett Izraelben és győzelmet szerzett számukra.
Júdás legyőzi Líziászt 11 1Kevéssel ezután Líziász, a király gyámja, rokona és főtisztje, mivel nagyon bántották a történt események, összegyűjtött nyolcvanezer embert az egész lovassággal együtt, és felvonult a zsidók ellen. A terve az volt, hogy beveszi, és pogányok lakóhelyévé teszi a várost, a pogányok többi szentélyéhez hasonlóan pénzgyűjtésre használja fel a templomot, és évenként áruba bocsátja a papi tisztséget. Isten hatalmára azonban egyáltalában nem gondolt, hanem szertelen önámítással csak a gyalogosok tömegében, a lovasok ezreiben és a nyolcvan elefántban bizakodott. Betört Júdeába, felvonult Bétszúr ellen, ami Jeruzsálemtől ötstádiumnyi távolságban, hegyszorosban épült, és ostrom alá vette a várat. Amikor Makkabeus és a társai megtudták, hogy ostromolja a várakat, az egész néppel együtt siránkozás és könnyhullatás közepette kérték az Urat, hogy jó angyalt küldjön Izrael megmentésére. Majd maga Makkabeus ragadott elsőnek fegyvert, és arra buzdította a többieket is, hogy vele együtt szálljanak szembe a veszedelemmel, és vigyenek segítséget testvéreiknek. Amikor aztán készséges szívvel együtt kivonultak, Jeruzsálemnél megjelent és élükre állt egy lovas, hófehér köntösben, aranyos fegyverzetben, lándzsát forgatva kezében. Ekkor közösen áldották a könyörületes Urat mindannyian, és annyira nekibátorodtak lelkükben, hogy készek lettek volna nemcsak embereken, hanem a legvadabb állatokon, sőt vasfalakon is áttörni. Bátran meneteltek, mert volt segítőjük az égből, és az Úr könyörületes volt irányukban. Majd oroszlánok módjára hirtelen lendülettel rárontottak az ellenségre. Leterítettek közülük tizenegyezer gyalogost és ezerhatszáz lovast. A többit pedig megszalasztották mind. Igen sokan azonban csak sebesülten és fegyverük nélkül tudtak megmenekülni. Maga Líziász is csak csúfos megfutamodás árán mentette meg életét.
Líziász békét köt a zsidókkal 13Ő egyébként nem volt értelmetlen ember, mert amikor szenvedett és vereségén töprengett, megértette, hogy legyőzhetetlenek a héberek, ha a mindenható Isten segítségére támaszkodnak. Ezért hozzájuk küldött, és biztosította őket, hogy helyt ad minden jogos követelésnek, és a király kegyét is megnyeri számukra. Makkabeus a közjóra való tekintettel engedett Líziász kérésének. S a király megadta azt, amit Makkabeus írásban követelt Líziásztól a zsidók számára.
Líziásznak a zsidókhoz írt levele így szólt: »Líziász üdvözli a zsidó népet! Megbízottjaitok, János és Abesszalóm átnyújtottak egy írást és benne azt kérték, hogy teljesítsem azt, amit előadtak. Én erre azt, amit a király elé kellett vinnem, eléje terjesztettem, s ő meg is adta, amit lehetett. Ha hűségesek maradtok az állam ügyeihez, továbbra is azon leszek, hogy a javatokat szolgáljam. Az egyes dolgokról egyébként szóbeli megbízást adtam nekik is, meg az én követeimnek is, hogy élőszóval beszéljék meg azokat veletek. Legyetek jó egészségben! A száznegyvennyolcadik esztendőben, Dioszkórosz hó huszonnegyedik napján.«
A király levele így szólt: »Antióchosz király üdvözli testvérét, Líziászt! 23Miután atyánk az istenek közé felvétetett, nekünk az az óhajunk, hogy mindenki zavartalanul éljen országunkban és szorgosan járhasson dolgai után. Értesültünk azonban arról, hogy a zsidók a görögök vallására való áttérésükhöz nem adták meg atyámnak beleegyezésüket, hanem saját szokásaik mellett kívánnak kitartani, és ezért tőlünk törvényes szokásaik engedélyezését kérik. Az a kívánságunk, hogy ez a nép is békében élhessen. Ezért elhatároztuk és elrendeltük, hogy adják vissza nekik templomukat, hogy így őseik szokásai szerint élhessenek. Jól teszed tehát, ha elküldesz hozzájuk és jobbodat nyújtod nekik, hogy elhatározásunk ismeretében jókedvűek legyenek és a saját javukon fáradozzanak.«
A királynak a zsidókhoz írt levele pedig így szólt: »Antióchosz király üdvözli a zsidók nagytanácsát és a többi zsidót! Ha jól vagytok, akkor úgy vagytok, ahogy mi kívánjuk. Mi magunk is jól vagyunk. Elénk járult Menelaosz és azt mondta, hogy vissza akartok térni a tieitekhez, akik nálunk vannak. Ennélfogva azoknak, akik Xántikosz hó harmincadik napja előtt hazatérnek, jobbunkat nyújtjuk. Egyben biztosítjuk őket, hogy a zsidók saját étkezési és egyéb törvényeik szerint élhetnek, mint korábban. Meggondolatlanul elkövetett cselekedetei miatt pedig senki sem fog közülük semmiféle zaklatást szenvedni. Egyúttal elküldtük Menelaoszt, hogy megnyugtasson titeket. Legyetek jó egészségben! A száznegyvennyolcadik esztendőben, Xántikosz hó tizenötödik napján.«
A rómaiak is küldtek levelet, s ez így szólt: »Kvintusz Memmiusz és Títusz Maníliusz, a rómaiak követei üdvözlik a zsidó népet! Mindazt, amit Líziász, a király rokona engedélyezett nektek, mi is engedélyezzük. Amiről pedig jónak látta, hogy a király elé vigye, azt gondosan vitassátok meg magatok között; azután küldjetek hamarosan valakit, hogy azt határozhassuk, ami javatokra válik. Mi ugyanis útban vagyunk Antióchia felé. Siessetek tehát a válasszal, hogy megtudjuk mi is, mi a kívánságtok! Legyetek jó egészségben! A száznegyvennyolcadik esztendőben, Xántikosz hó tizenötödik napján.«
Bosszú Joppéban és Jamniában 12 1E szerződések megkötése után Líziász a királyhoz ment, a zsidók pedig visszatértek, hogy földjüket műveljék. De az egyes területek parancsnokai, azaz Timóteus és Apollóniosz, Gennajosz fia, továbbá Jeromos és Démofón, s rajtuk kívül Nikánor, a ciprusiak vezére nem hagytak nekik nyugtot és békét. Joppe lakói pedig a következő gyalázatos tettet követték el. Meghívták a náluk lakó zsidókat, hogy szálljanak fel feleségestül és gyermekestül a készenlétben tartott kis hajókra, mintha semmiféle ellenséges szándékkal sem lennének irányukban, hanem a város közös határozata alapján cselekednének. A zsidók a béke kedvéért gyanútlanul ráálltak. Erre azok a mélyre eveztek és elsüllyesztettek közülük nem kevesebb, mint kétszáz embert. Amikor Júdás értesült a honfitársain elkövetett kegyetlenségről, elmondta ezt a vele lévő embereknek. Majd segítségül hívta Istent, az igazságos bírót, és elindult testvéreinek gyilkosai ellen. Éjnek idején felgyújtotta a kikötőt és elégette a kis hajókat. Azokat pedig, akik megmenekültek a tűztől, lemészárolta karddal. Ennek végeztével elvonult azzal a szándékkal, hogy újra visszatér és kiirtja Joppe valamennyi lakóját. Ekkor azonban azt a hírt kapta, hogy Jamnia lakói ugyanezen a módon akarnak cselekedni a náluk lakó zsidókkal. Rárontott tehát éjnek idején Jamnia lakóira is, lángba borította a kikötőt a hajókkal együtt, úgyhogy a tűz fénye kétszáznegyven stádiumnyi távolságban, Jeruzsálemben is látható volt.
Júdás hadjáratai a Jordán túloldalán 10Amikor aztán Timóteus ellen vonultak, és már kilencstádiumnyira voltak onnan, arabok támadtak rá ötezer emberrel és ötszáz lovassal. A harc heves volt, de Isten segítségével szerencsés véget ért. Az arabok vereséget szenvedtek, és akik életben maradtak, arra kérték Júdást, hogy nyújtsa nekik jobbját, és ígéretet tettek, hogy legelő jószágot adnak, és egyéb dolgokban is a kezére járnak. Júdás pedig, mert úgy látta, hogy valóban szolgálatára lehetnek sok dologban, békét ígért. Majd szerződést kötöttek és azok visszatértek sátraikba. Ezután rajtaütött egy hidakkal és falakkal körülvett erős városon, amelyben mindenféle fajta pogány népség lakott. A neve Kaszfin volt. Lakói a fal erősségében és élelmiszerkészletükben bízva, csak lomhán védekeztek, s átkozódásokkal ingerelték Júdást, káromolták Istent és bűnös dolgokat beszéltek. 15Makkabeus azonban a világ nagy uralkodóját hívta segítségül, aki Józsue idejében faltörő kosok és hadigépek nélkül döntötte le Jerikót, majd vad iramban a falakra rontott. Az Úr akaratából be is vette a várost és szörnyű vérfürdőt rendezett. Olyannyira, hogy úgy látszott, mintha a két stádium szélességű szomszédos tó a meggyilkoltak vérétől telt volna meg.
17Innen hétszázötven stádiumra távoztak és Karakába érkeztek, azokhoz a zsidókhoz, akiket tubiániaknak hívnak. Timóteussal azokon a helyeken nem kerültek szembe. Ez ugyanis anélkül, hogy végzett volna valamit, igen erős őrséget hagyott vissza egy helyen, és elvonult. Dosziteosz és Szoszipater, Makkabeus vezérei azonban lemészárolták azt a tízezer embert, akiket Timóteus visszahagyott a várban. Közben Makkabeus csatasorba állította a vele lévő hatezer embert, hadirendekbe osztotta őket, és felvonult Timóteus ellen, aki százhúszezer gyalogossal és kétezer-ötszáz lovassal rendelkezett. Amikor Timóteus értesült Júdás megérkezéséről, előreküldte az asszonyokat, a gyermekeket és a többi népséget egy Kárnion nevű várba. Ez ugyanis bevehetetlen és a meredek szakadékok miatt nehezen hozzáférhető volt. Amint aztán feltűnt Júdás első csapata, a mindent látó Isten megjelenése miatt félelem szállta meg az ellenséget és futásnak eredtek. Az egyik ide szaladt, a másik oda, úgyhogy nemegyszer a saját embereik terítették le és sebezték meg őket tulajdon kardjukkal. Júdás pedig heves iramban rájuk rontott, lesújtott a gonoszokra és leterített közülük harmincezer embert. Maga Timóteus is Dosziteosz és Szoszipater embereinek kezébe esett, és hosszan könyörögve kérte őket, hogy engedjék el élve, hiszen a keze között vannak a zsidók közül soknak a szülei és testvérei, akik az ő halála következtében elvesznének. Amikor aztán megesküdött, hogy a megállapodás értelmében hazabocsátja azokat, a testvérek megmenekülése érdekében sértetlenül elengedték.
26Júdás azután Kárnajim és Atargation ellen vonult, és megölt huszonötezer embert. Ezek megszalasztása és megölése után seregével Efron megerősített városa ellen indult, amelyben különféle nemzetekből való csapatok tanyáztak. A fal mentén erős ifjak álltak és vitézül védekeztek; bent pedig sok volt a hadigép meg a lövedék. Ők azonban segítségül hívták a Mindenhatót, aki erejével összeroppantja az ellenség hatalmát. Be is vették a várost, és leterítettek a bentlévők közül huszonötezer embert. 29Innen Szkitopoliszba mentek, ami Jeruzsálemtől hatszáz stádiumra volt. Az ott lakó zsidók tanúsították, hogy Szkitopolisz lakói jóindulattal voltak irányukban, és még a szerencsétlenség idején is emberségesen bántak velük. 31Ezért köszönetet mondtak nekik és biztatták őket, hogy továbbra is jóindulattal legyenek nemzetükkel szemben. Ezt követően Jeruzsálembe vonultak, mert közel volt már a hetek ünnepe.
A hűtlen zsidók megbüntetése; áldozat a holtakért Pünkösd után pedig Gorgiász, Idúmea helytartója ellen mentek. Ez háromezer gyalogossal és négyszáz lovassal vonult ki. Ekkor az történt, hogy az összecsapás után elestek néhányan a zsidók közül. Ekkor Bakénor egyik lovasa, egy Dosziteosz nevű vitéz férfi megragadta Gorgiászt azzal a szándékkal, hogy élve keríti kézre. De rárontott egy trákiai lovas és levágta karját. Így Gorgiász Máresába menekült. Eszdrin emberei pedig elgyöngültek a tartós küzdelemben. Erre Júdás az Úrhoz kiáltott, hogy segítőjük és vezérük legyen a harcban. Majd hazai nyelven, énekszóval harci kiáltásba kezdett, és futásba kergette Gorgiász katonáit. 38Júdás pedig összegyűjtötte seregét és Adullám városába vezette. A hetedik nap elérkeztével szokás szerint megtisztultak és ugyanott megülték a szombatot. 39A rákövetkező napon azután elment Júdás az embereivel, hogy elhozza az elesettek holttesteit, és eltemesse őket szüleik mellé a családi sírokba. Ekkor azonban a jamniai bálványok fogadalmi tárgyait találták a megöltek alsóruhája alatt, pedig hát ilyenektől a törvény eltiltja a zsidókat. Erre mindnyájuk előtt világossá lett, hogy ezért kellett elesniük.
Ekkor mindannyian áldották az Úr igazságos ítéletét, aki napvilágra hozta a rejtett dolgokat. Majd imára tértek és azt kérték, hogy feledésbe menjen az elkövetett bűn. A hős Júdás pedig intette a népet, hogy óvakodjék a bűntől. Hiszen tulajdon szemükkel látják, hogy mi történt az elesettek bűne miatt. Majd gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy áldozatot mutassanak be a megholtak bűneiért, mert helyesen és jámborul gondolkodott a feltámadásról. Ha nem remélte volna ugyanis, hogy az elesettek fel fognak támadni, felesleges és hiábavaló dolog lett volna imádkozni a halottakért. 45Tekintetbe vette ezenkívül azt is, hogy azokra, akik istenfélően hunytak el, igen nagy jutalom vár: ez szent és üdvös gondolat. Azért végzett engesztelést a halottakért, hogy bűneiktől megszabaduljanak.
Eupátor támadása Jeruzsálem ellen 13 1A száznegyvenkilencedik esztendőben Júdás arról értesült, hogy Antióchosz Eupátor sereggel közeledik Júdea ellen, és vele együtt a gyámja is, Líziász, az ország kormányzója száztízezer gyalogossal, ötezer lovassal, huszonkét elefánttal és háromszáz kaszás-szekérrel. Hozzájuk csatlakozott Menelaosz is, aki nagy álnokságában kérésekkel ostromolta Antióchoszt, nem hazájának szabadulása érdekében, hanem abban a reményben, hogy elnyeri a legfőbb tisztséget. A királyok Királya azonban felgerjesztette Antióchosz indulatát a gonosztevő ellen. Líziász ugyanis besúgta a királynak, hogy minden bajnak ő a szerzője. Erre ő megparancsolta, hogy a náluk érvényes szokás szerint ragadják meg és ott helyben öljék meg. Volt pedig azon a helyen egy ötven könyök magas torony, amely meredek szakadékba tekintett alá, mely mindenfelől hamuval volt telerakva. Ebbe dobatta bele a szentségtörőt, mert mindannyian követelték vesztét. Így kellett tehát meghalnia a törvényszegőnek. Még csak földbe sem temették Menelaoszt. Egészen méltó volt ez, mivel sokat vétkezett Isten oltára ellen, amelynek szent a tüze és a hamuja. Ezért ítélték arra, hogy hamuban lelje halálát.
A király pedig esztelen dühvel közeledett, és el volt szánva, hogy még apjánál is kegyetlenebb lesz a zsidókkal szemben. Mikor Júdás értesült erről, megparancsolta a népnek: kiáltson éjjel-nappal az Úrhoz, hogy – mint mindig – most is segítse meg őket; hiszen attól kell félniük, hogy elrabolják tőlük a törvényt, a hazát és a szent templomot. De azt se engedje meg, hogy a nép, amely rövid idő óta kissé fellélegzett, újra az istenkáromló pogányok kezére kerüljön. Így is tettek mindnyájan együtt. A földre leborulva, siránkozás és böjtölés mellett három napon át szüntelenül irgalomért esedeztek az Úrhoz. Majd felszólította őket Júdás, hogy készüljenek fel. Ő maga a vénekkel együtt úgy határozott, hogy még mielőtt a király betör seregével Júdeába és elfoglalja a várost, kivonul, és az Úr ítéletére bízza az ügyben a döntést. Istennek, a világ teremtőjének tulajdonított tehát minden hatalmat. Majd buzdította övéit, hogy harcoljanak vitézül és halálukig álljanak helyt a törvényekért, a templomért, a városért, a hazáért meg a polgárokért. Azután felállította Modinnál a seregét, és kiadta övéinek a jelszót: »Istennél a győzelem!« Majd kiválasztotta a legbátrabb ifjakat, éjnek idején megrohanta a királyi sátrat, és megölt a táborban négyezer embert. Megölte a legnagyobb elefántot is, a rajta ülőkkel együtt. S miközben igen nagy félelem és zűrzavar töltötte meg az ellenség táborát, ők feladatuk sikeres végrehajtása után elvonultak. Ez hajnalhasadáskor történt, az Úr segítsége és oltalma mellett.
A király pedig, miután ízelítőt kapott a zsidók elszántságából, csellel törekedett elfoglalni a megerősített helyeket. Felvonult Bétszúr, a zsidók erős vára ellen, de megfutamították. Ismét támadt, de visszaverték. A bentlévőket pedig Júdás ellátta a szükséges dolgokkal. Ekkor a zsidók seregéből egy bizonyos Rodokosz hadititkokat árult el az ellenségnek. Ám utánanyomoztak, megfogták és bebörtönözték.
A király eközben másodszor is tárgyalt a bétszúriakkal. Jobbját nyújtotta, és ők elfogadták. Majd elvonult és harcba bocsátkozott Júdással, de vereséget szenvedett. Amikor aztán arról értesült, hogy a kormányzónak visszahagyott Fülöp lázadást szított Antióchiában, rémületében jó szóval fordult a zsidókhoz, engedett követeléseiknek, és eskü alatt megígért mindent, ami jogosnak látszott. A kibékülés után áldozatot mutatott be, tiszteletet tanúsított a templom iránt és ajándékokat adott. Megölelte Makkabeust és Ptolemaisztól egészen a gerréniekig helytartóvá és fejedelemmé tette meg őt; majd elment Ptolemaiszba. Ptolemaisz lakói azonban fel voltak háborodva a békekötés miatt, és méltatlankodásukban a szerződés megsemmisítésére törtek. Ekkor az emelvényre lépett Líziász, feltárta a helyzetet, és lecsillapította a népet. Azután visszatért Antióchiába. Így folyt le a király felvonulása és visszatérése.
ESEMÉNYEK ANTIÓCHOSZ EUPÁTOR URALKODÁSA ALATT: 10,10-13,26
Antióchosz Eupátor uralkodni kezd Most pedig elbeszéljük Eupátornak, az istentelen Antióchosz fiának a történetét; a háborús szenvedéseket azonban csak röviden adjuk elő. Ő trónralépése után bizonyos Líziászra, a föníciai és a szíriai sereg fővezérére bízta az ország ügyeit. Ptolemajosz ugyanis, akit Makrónnak is neveztek, arra törekedett, hogy – főleg a velük szemben elkövetett gazságok miatt – igazságot tegyen a zsidóknak, és békésen intézze el ügyeiket. Ezért aztán a király barátai beárulták Eupátornál. Különben is mindenfelé árulónak mondták, mert otthagyta a Filométor által rábízott Ciprust és Antióchosz Epifánészhez ment át, de attól is elpártolt. Méreggel vetett véget életének.Küzdelem az idúmeaiakkal és Timóteussal 14Gorgiász pedig, amikor annak a vidéknek parancsnokává lett, felfogadott zsoldosaival gyakran háborgatta a zsidókat. 15A zsidók azonban, akik kedvező fekvésű várak birtokában voltak, befogadták azokat, akiket kiűztek Jeruzsálemből, és felkészültek a harcra. Makkabeus emberei ekkor imádkoztak és kérték az Urat, hogy legyen a segítőjük. Majd megrohanták az idúmeaiak erősségeit, és heves támadással hatalmukba kerítették a helyeket. Aki kezükbe esett, azt megölték, és összesen nem kevesebb, mint húszezer embert mészároltak le. Amikor pedig többen két jól megerősített toronyba menekültek, amelyek mindennel el voltak látva, ami az ellenálláshoz szükséges, Makkabeus azok megostromlására otthagyta Simont, Józsefet meg Zakeust és elég sokat az emberei közül, ő maga pedig odament hadakozni, ahol nagyobb szükség volt rá. 20Simon emberei azonban kapzsiságtól vezéreltetve, hagyták megvesztegetni magukat a toronyban lévők közül egyesektől, és hetvenezer didrachma fejében néhányat szökni engedtek közülük. Mikor Makkabeus megtudta, hogy mi történt, összehívta a hadsereg vezéreit, és azzal vádolta őket, hogy pénzért adták el a testvéreket, mert szabadon engedték ellenségeiket. Majd kivégeztette az árulókat és csakhamar hatalmába kerítette a két tornyot. Minthogy pedig minden fegyveres vállalkozása sikerrel járt, több mint húszezer embert mészárolt le a két erősségben.
24Timóteus pedig, akit korábban már megvertek a zsidók, nagyszámú zsoldos sereget gyűjtött egybe, Ázsiából lovasságot vont össze, és elindult, hogy fegyverrel elfoglalja Júdeát. Közeledtére Makkabeus és a társai könyörögtek az Úrhoz, port szórtak a fejükre, zsákkal övezték ágyékukat, és odaborultak az oltár lábához, hogy – amint a törvény mondja – nekik irgalmas, ellenségeiknek azonban ellensége és ellenfeleiknek ellenfele legyen. Az imádság végeztével aztán megragadták fegyverüket, messze eltávoztak a várostól, és csak akkor állapodtak meg, amikor már közel voltak az ellenséghez. Hajnalhasadáskor aztán mindkét oldalról megkezdték a támadást. Győzelmüknek és sikerüknek vitézségük mellett az Úr volt a záloga. Amazoknál az indulat volt a hadban a vezér. Amikor aztán már hevesen dúlt a harc, azt látta az ellenség, hogy aranyzablás lovakon öt ragyogó férfi jön az égből, és élére áll a zsidóknak. Ketten közülük közrefogták Makkabeust, oltalmazták fegyverükkel és sértetlenül megőrizték. Az ellenségre azonban nyilakat és villámokat szórtak. Erre azok megvakítva és zavarba ejtve a földre hullottak. Húszezer-ötszáz gyalogost és hatszáz lovast mészároltak le.
32Timóteus Gézerbe menekült, egy megerősített várba, amelynek Khereász volt a parancsnoka. Makkabeus és a társai hevesen ostromolták a várat négy napig. A bentlévők azonban bizakodva a hely erősségében, módfelett gyalázkodtak és szórták az istentelen beszédeket. De ötödik napra virradóra a Makkabeussal lévő ifjak közül húszan, felháborodva az istenkáromláson, vitézül a falhoz nyomultak, és bátor szívvel előre törtetve, felkapaszkodtak rá. Ugyanígy mások is felmásztak és nekiláttak, hogy felgyújtsák a tornyokat meg a kapukat, és elevenen égessék el az istenkáromlókat. Két egész napon át rombolták a várat. Timóteust, akit egy rejtekhelyen találtak, megölték, és meggyilkolták testvérét, Khereászt meg Apollófánészt is. Ezek végeztével dicsőítő és hálaadó énekekkel áldották az Urat, aki nagy dolgot cselekedett Izraelben és győzelmet szerzett számukra.
Júdás legyőzi Líziászt 11 1Kevéssel ezután Líziász, a király gyámja, rokona és főtisztje, mivel nagyon bántották a történt események, összegyűjtött nyolcvanezer embert az egész lovassággal együtt, és felvonult a zsidók ellen. A terve az volt, hogy beveszi, és pogányok lakóhelyévé teszi a várost, a pogányok többi szentélyéhez hasonlóan pénzgyűjtésre használja fel a templomot, és évenként áruba bocsátja a papi tisztséget. Isten hatalmára azonban egyáltalában nem gondolt, hanem szertelen önámítással csak a gyalogosok tömegében, a lovasok ezreiben és a nyolcvan elefántban bizakodott. Betört Júdeába, felvonult Bétszúr ellen, ami Jeruzsálemtől ötstádiumnyi távolságban, hegyszorosban épült, és ostrom alá vette a várat. Amikor Makkabeus és a társai megtudták, hogy ostromolja a várakat, az egész néppel együtt siránkozás és könnyhullatás közepette kérték az Urat, hogy jó angyalt küldjön Izrael megmentésére. Majd maga Makkabeus ragadott elsőnek fegyvert, és arra buzdította a többieket is, hogy vele együtt szálljanak szembe a veszedelemmel, és vigyenek segítséget testvéreiknek. Amikor aztán készséges szívvel együtt kivonultak, Jeruzsálemnél megjelent és élükre állt egy lovas, hófehér köntösben, aranyos fegyverzetben, lándzsát forgatva kezében. Ekkor közösen áldották a könyörületes Urat mindannyian, és annyira nekibátorodtak lelkükben, hogy készek lettek volna nemcsak embereken, hanem a legvadabb állatokon, sőt vasfalakon is áttörni. Bátran meneteltek, mert volt segítőjük az égből, és az Úr könyörületes volt irányukban. Majd oroszlánok módjára hirtelen lendülettel rárontottak az ellenségre. Leterítettek közülük tizenegyezer gyalogost és ezerhatszáz lovast. A többit pedig megszalasztották mind. Igen sokan azonban csak sebesülten és fegyverük nélkül tudtak megmenekülni. Maga Líziász is csak csúfos megfutamodás árán mentette meg életét.
Líziász békét köt a zsidókkal 13Ő egyébként nem volt értelmetlen ember, mert amikor szenvedett és vereségén töprengett, megértette, hogy legyőzhetetlenek a héberek, ha a mindenható Isten segítségére támaszkodnak. Ezért hozzájuk küldött, és biztosította őket, hogy helyt ad minden jogos követelésnek, és a király kegyét is megnyeri számukra. Makkabeus a közjóra való tekintettel engedett Líziász kérésének. S a király megadta azt, amit Makkabeus írásban követelt Líziásztól a zsidók számára.
Líziásznak a zsidókhoz írt levele így szólt: »Líziász üdvözli a zsidó népet! Megbízottjaitok, János és Abesszalóm átnyújtottak egy írást és benne azt kérték, hogy teljesítsem azt, amit előadtak. Én erre azt, amit a király elé kellett vinnem, eléje terjesztettem, s ő meg is adta, amit lehetett. Ha hűségesek maradtok az állam ügyeihez, továbbra is azon leszek, hogy a javatokat szolgáljam. Az egyes dolgokról egyébként szóbeli megbízást adtam nekik is, meg az én követeimnek is, hogy élőszóval beszéljék meg azokat veletek. Legyetek jó egészségben! A száznegyvennyolcadik esztendőben, Dioszkórosz hó huszonnegyedik napján.«
A király levele így szólt: »Antióchosz király üdvözli testvérét, Líziászt! 23Miután atyánk az istenek közé felvétetett, nekünk az az óhajunk, hogy mindenki zavartalanul éljen országunkban és szorgosan járhasson dolgai után. Értesültünk azonban arról, hogy a zsidók a görögök vallására való áttérésükhöz nem adták meg atyámnak beleegyezésüket, hanem saját szokásaik mellett kívánnak kitartani, és ezért tőlünk törvényes szokásaik engedélyezését kérik. Az a kívánságunk, hogy ez a nép is békében élhessen. Ezért elhatároztuk és elrendeltük, hogy adják vissza nekik templomukat, hogy így őseik szokásai szerint élhessenek. Jól teszed tehát, ha elküldesz hozzájuk és jobbodat nyújtod nekik, hogy elhatározásunk ismeretében jókedvűek legyenek és a saját javukon fáradozzanak.«
A királynak a zsidókhoz írt levele pedig így szólt: »Antióchosz király üdvözli a zsidók nagytanácsát és a többi zsidót! Ha jól vagytok, akkor úgy vagytok, ahogy mi kívánjuk. Mi magunk is jól vagyunk. Elénk járult Menelaosz és azt mondta, hogy vissza akartok térni a tieitekhez, akik nálunk vannak. Ennélfogva azoknak, akik Xántikosz hó harmincadik napja előtt hazatérnek, jobbunkat nyújtjuk. Egyben biztosítjuk őket, hogy a zsidók saját étkezési és egyéb törvényeik szerint élhetnek, mint korábban. Meggondolatlanul elkövetett cselekedetei miatt pedig senki sem fog közülük semmiféle zaklatást szenvedni. Egyúttal elküldtük Menelaoszt, hogy megnyugtasson titeket. Legyetek jó egészségben! A száznegyvennyolcadik esztendőben, Xántikosz hó tizenötödik napján.«
A rómaiak is küldtek levelet, s ez így szólt: »Kvintusz Memmiusz és Títusz Maníliusz, a rómaiak követei üdvözlik a zsidó népet! Mindazt, amit Líziász, a király rokona engedélyezett nektek, mi is engedélyezzük. Amiről pedig jónak látta, hogy a király elé vigye, azt gondosan vitassátok meg magatok között; azután küldjetek hamarosan valakit, hogy azt határozhassuk, ami javatokra válik. Mi ugyanis útban vagyunk Antióchia felé. Siessetek tehát a válasszal, hogy megtudjuk mi is, mi a kívánságtok! Legyetek jó egészségben! A száznegyvennyolcadik esztendőben, Xántikosz hó tizenötödik napján.«
Bosszú Joppéban és Jamniában 12 1E szerződések megkötése után Líziász a királyhoz ment, a zsidók pedig visszatértek, hogy földjüket műveljék. De az egyes területek parancsnokai, azaz Timóteus és Apollóniosz, Gennajosz fia, továbbá Jeromos és Démofón, s rajtuk kívül Nikánor, a ciprusiak vezére nem hagytak nekik nyugtot és békét. Joppe lakói pedig a következő gyalázatos tettet követték el. Meghívták a náluk lakó zsidókat, hogy szálljanak fel feleségestül és gyermekestül a készenlétben tartott kis hajókra, mintha semmiféle ellenséges szándékkal sem lennének irányukban, hanem a város közös határozata alapján cselekednének. A zsidók a béke kedvéért gyanútlanul ráálltak. Erre azok a mélyre eveztek és elsüllyesztettek közülük nem kevesebb, mint kétszáz embert. Amikor Júdás értesült a honfitársain elkövetett kegyetlenségről, elmondta ezt a vele lévő embereknek. Majd segítségül hívta Istent, az igazságos bírót, és elindult testvéreinek gyilkosai ellen. Éjnek idején felgyújtotta a kikötőt és elégette a kis hajókat. Azokat pedig, akik megmenekültek a tűztől, lemészárolta karddal. Ennek végeztével elvonult azzal a szándékkal, hogy újra visszatér és kiirtja Joppe valamennyi lakóját. Ekkor azonban azt a hírt kapta, hogy Jamnia lakói ugyanezen a módon akarnak cselekedni a náluk lakó zsidókkal. Rárontott tehát éjnek idején Jamnia lakóira is, lángba borította a kikötőt a hajókkal együtt, úgyhogy a tűz fénye kétszáznegyven stádiumnyi távolságban, Jeruzsálemben is látható volt.
Júdás hadjáratai a Jordán túloldalán 10Amikor aztán Timóteus ellen vonultak, és már kilencstádiumnyira voltak onnan, arabok támadtak rá ötezer emberrel és ötszáz lovassal. A harc heves volt, de Isten segítségével szerencsés véget ért. Az arabok vereséget szenvedtek, és akik életben maradtak, arra kérték Júdást, hogy nyújtsa nekik jobbját, és ígéretet tettek, hogy legelő jószágot adnak, és egyéb dolgokban is a kezére járnak. Júdás pedig, mert úgy látta, hogy valóban szolgálatára lehetnek sok dologban, békét ígért. Majd szerződést kötöttek és azok visszatértek sátraikba. Ezután rajtaütött egy hidakkal és falakkal körülvett erős városon, amelyben mindenféle fajta pogány népség lakott. A neve Kaszfin volt. Lakói a fal erősségében és élelmiszerkészletükben bízva, csak lomhán védekeztek, s átkozódásokkal ingerelték Júdást, káromolták Istent és bűnös dolgokat beszéltek. 15Makkabeus azonban a világ nagy uralkodóját hívta segítségül, aki Józsue idejében faltörő kosok és hadigépek nélkül döntötte le Jerikót, majd vad iramban a falakra rontott. Az Úr akaratából be is vette a várost és szörnyű vérfürdőt rendezett. Olyannyira, hogy úgy látszott, mintha a két stádium szélességű szomszédos tó a meggyilkoltak vérétől telt volna meg.
17Innen hétszázötven stádiumra távoztak és Karakába érkeztek, azokhoz a zsidókhoz, akiket tubiániaknak hívnak. Timóteussal azokon a helyeken nem kerültek szembe. Ez ugyanis anélkül, hogy végzett volna valamit, igen erős őrséget hagyott vissza egy helyen, és elvonult. Dosziteosz és Szoszipater, Makkabeus vezérei azonban lemészárolták azt a tízezer embert, akiket Timóteus visszahagyott a várban. Közben Makkabeus csatasorba állította a vele lévő hatezer embert, hadirendekbe osztotta őket, és felvonult Timóteus ellen, aki százhúszezer gyalogossal és kétezer-ötszáz lovassal rendelkezett. Amikor Timóteus értesült Júdás megérkezéséről, előreküldte az asszonyokat, a gyermekeket és a többi népséget egy Kárnion nevű várba. Ez ugyanis bevehetetlen és a meredek szakadékok miatt nehezen hozzáférhető volt. Amint aztán feltűnt Júdás első csapata, a mindent látó Isten megjelenése miatt félelem szállta meg az ellenséget és futásnak eredtek. Az egyik ide szaladt, a másik oda, úgyhogy nemegyszer a saját embereik terítették le és sebezték meg őket tulajdon kardjukkal. Júdás pedig heves iramban rájuk rontott, lesújtott a gonoszokra és leterített közülük harmincezer embert. Maga Timóteus is Dosziteosz és Szoszipater embereinek kezébe esett, és hosszan könyörögve kérte őket, hogy engedjék el élve, hiszen a keze között vannak a zsidók közül soknak a szülei és testvérei, akik az ő halála következtében elvesznének. Amikor aztán megesküdött, hogy a megállapodás értelmében hazabocsátja azokat, a testvérek megmenekülése érdekében sértetlenül elengedték.
26Júdás azután Kárnajim és Atargation ellen vonult, és megölt huszonötezer embert. Ezek megszalasztása és megölése után seregével Efron megerősített városa ellen indult, amelyben különféle nemzetekből való csapatok tanyáztak. A fal mentén erős ifjak álltak és vitézül védekeztek; bent pedig sok volt a hadigép meg a lövedék. Ők azonban segítségül hívták a Mindenhatót, aki erejével összeroppantja az ellenség hatalmát. Be is vették a várost, és leterítettek a bentlévők közül huszonötezer embert. 29Innen Szkitopoliszba mentek, ami Jeruzsálemtől hatszáz stádiumra volt. Az ott lakó zsidók tanúsították, hogy Szkitopolisz lakói jóindulattal voltak irányukban, és még a szerencsétlenség idején is emberségesen bántak velük. 31Ezért köszönetet mondtak nekik és biztatták őket, hogy továbbra is jóindulattal legyenek nemzetükkel szemben. Ezt követően Jeruzsálembe vonultak, mert közel volt már a hetek ünnepe.
A hűtlen zsidók megbüntetése; áldozat a holtakért Pünkösd után pedig Gorgiász, Idúmea helytartója ellen mentek. Ez háromezer gyalogossal és négyszáz lovassal vonult ki. Ekkor az történt, hogy az összecsapás után elestek néhányan a zsidók közül. Ekkor Bakénor egyik lovasa, egy Dosziteosz nevű vitéz férfi megragadta Gorgiászt azzal a szándékkal, hogy élve keríti kézre. De rárontott egy trákiai lovas és levágta karját. Így Gorgiász Máresába menekült. Eszdrin emberei pedig elgyöngültek a tartós küzdelemben. Erre Júdás az Úrhoz kiáltott, hogy segítőjük és vezérük legyen a harcban. Majd hazai nyelven, énekszóval harci kiáltásba kezdett, és futásba kergette Gorgiász katonáit. 38Júdás pedig összegyűjtötte seregét és Adullám városába vezette. A hetedik nap elérkeztével szokás szerint megtisztultak és ugyanott megülték a szombatot. 39A rákövetkező napon azután elment Júdás az embereivel, hogy elhozza az elesettek holttesteit, és eltemesse őket szüleik mellé a családi sírokba. Ekkor azonban a jamniai bálványok fogadalmi tárgyait találták a megöltek alsóruhája alatt, pedig hát ilyenektől a törvény eltiltja a zsidókat. Erre mindnyájuk előtt világossá lett, hogy ezért kellett elesniük.
Ekkor mindannyian áldották az Úr igazságos ítéletét, aki napvilágra hozta a rejtett dolgokat. Majd imára tértek és azt kérték, hogy feledésbe menjen az elkövetett bűn. A hős Júdás pedig intette a népet, hogy óvakodjék a bűntől. Hiszen tulajdon szemükkel látják, hogy mi történt az elesettek bűne miatt. Majd gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy áldozatot mutassanak be a megholtak bűneiért, mert helyesen és jámborul gondolkodott a feltámadásról. Ha nem remélte volna ugyanis, hogy az elesettek fel fognak támadni, felesleges és hiábavaló dolog lett volna imádkozni a halottakért. 45Tekintetbe vette ezenkívül azt is, hogy azokra, akik istenfélően hunytak el, igen nagy jutalom vár: ez szent és üdvös gondolat. Azért végzett engesztelést a halottakért, hogy bűneiktől megszabaduljanak.
Eupátor támadása Jeruzsálem ellen 13 1A száznegyvenkilencedik esztendőben Júdás arról értesült, hogy Antióchosz Eupátor sereggel közeledik Júdea ellen, és vele együtt a gyámja is, Líziász, az ország kormányzója száztízezer gyalogossal, ötezer lovassal, huszonkét elefánttal és háromszáz kaszás-szekérrel. Hozzájuk csatlakozott Menelaosz is, aki nagy álnokságában kérésekkel ostromolta Antióchoszt, nem hazájának szabadulása érdekében, hanem abban a reményben, hogy elnyeri a legfőbb tisztséget. A királyok Királya azonban felgerjesztette Antióchosz indulatát a gonosztevő ellen. Líziász ugyanis besúgta a királynak, hogy minden bajnak ő a szerzője. Erre ő megparancsolta, hogy a náluk érvényes szokás szerint ragadják meg és ott helyben öljék meg. Volt pedig azon a helyen egy ötven könyök magas torony, amely meredek szakadékba tekintett alá, mely mindenfelől hamuval volt telerakva. Ebbe dobatta bele a szentségtörőt, mert mindannyian követelték vesztét. Így kellett tehát meghalnia a törvényszegőnek. Még csak földbe sem temették Menelaoszt. Egészen méltó volt ez, mivel sokat vétkezett Isten oltára ellen, amelynek szent a tüze és a hamuja. Ezért ítélték arra, hogy hamuban lelje halálát.
A király pedig esztelen dühvel közeledett, és el volt szánva, hogy még apjánál is kegyetlenebb lesz a zsidókkal szemben. Mikor Júdás értesült erről, megparancsolta a népnek: kiáltson éjjel-nappal az Úrhoz, hogy – mint mindig – most is segítse meg őket; hiszen attól kell félniük, hogy elrabolják tőlük a törvényt, a hazát és a szent templomot. De azt se engedje meg, hogy a nép, amely rövid idő óta kissé fellélegzett, újra az istenkáromló pogányok kezére kerüljön. Így is tettek mindnyájan együtt. A földre leborulva, siránkozás és böjtölés mellett három napon át szüntelenül irgalomért esedeztek az Úrhoz. Majd felszólította őket Júdás, hogy készüljenek fel. Ő maga a vénekkel együtt úgy határozott, hogy még mielőtt a király betör seregével Júdeába és elfoglalja a várost, kivonul, és az Úr ítéletére bízza az ügyben a döntést. Istennek, a világ teremtőjének tulajdonított tehát minden hatalmat. Majd buzdította övéit, hogy harcoljanak vitézül és halálukig álljanak helyt a törvényekért, a templomért, a városért, a hazáért meg a polgárokért. Azután felállította Modinnál a seregét, és kiadta övéinek a jelszót: »Istennél a győzelem!« Majd kiválasztotta a legbátrabb ifjakat, éjnek idején megrohanta a királyi sátrat, és megölt a táborban négyezer embert. Megölte a legnagyobb elefántot is, a rajta ülőkkel együtt. S miközben igen nagy félelem és zűrzavar töltötte meg az ellenség táborát, ők feladatuk sikeres végrehajtása után elvonultak. Ez hajnalhasadáskor történt, az Úr segítsége és oltalma mellett.
A király pedig, miután ízelítőt kapott a zsidók elszántságából, csellel törekedett elfoglalni a megerősített helyeket. Felvonult Bétszúr, a zsidók erős vára ellen, de megfutamították. Ismét támadt, de visszaverték. A bentlévőket pedig Júdás ellátta a szükséges dolgokkal. Ekkor a zsidók seregéből egy bizonyos Rodokosz hadititkokat árult el az ellenségnek. Ám utánanyomoztak, megfogták és bebörtönözték.
A király eközben másodszor is tárgyalt a bétszúriakkal. Jobbját nyújtotta, és ők elfogadták. Majd elvonult és harcba bocsátkozott Júdással, de vereséget szenvedett. Amikor aztán arról értesült, hogy a kormányzónak visszahagyott Fülöp lázadást szított Antióchiában, rémületében jó szóval fordult a zsidókhoz, engedett követeléseiknek, és eskü alatt megígért mindent, ami jogosnak látszott. A kibékülés után áldozatot mutatott be, tiszteletet tanúsított a templom iránt és ajándékokat adott. Megölelte Makkabeust és Ptolemaisztól egészen a gerréniekig helytartóvá és fejedelemmé tette meg őt; majd elment Ptolemaiszba. Ptolemaisz lakói azonban fel voltak háborodva a békekötés miatt, és méltatlankodásukban a szerződés megsemmisítésére törtek. Ekkor az emelvényre lépett Líziász, feltárta a helyzetet, és lecsillapította a népet. Azután visszatért Antióchiába. Így folyt le a király felvonulása és visszatérése.
Jegyzetek
10,1 Vö. 1 Makk 4,36-61. Rövid beszámoló a templomnak Kr. e. 164-ben történt újraszenteléséről.
10,1 Mozaikszerű híradások az Antióchosz Eupátor (Kr. e. 164-162) alatt történt eseményekről. Az olvasó felismerheti, hogy a zsidók legyőzhetetlenek, mert Isten velük van.
10,14 Gorgiász: vö. 1 Makk 3,38.
10,15 Vö. 1 Makk 5,3-8.
10,20 Isten ellenségeivel harcolnak, a megalkuvók tehát a legsúlyosabb büntetéssel lakolnak.
10,24 Vö. 1 Makk 5,6-7; 8,30; 12,21-25.
10,32 Az 1 Makk 13,43-44 szerint Simon vette be Gézer városát. Az elbeszélő azonban konkrét személyek történetével kívánja szemléltetni az Isten ügyéért vívott lelkes harcot.
11,1 Vö. 1 Makk 4,26-35. Líziász hadjáratának történeti elhelyezése nem pontos, az 1 Makk szerint még Antióchosz Epifánész idejében történt. A cél: bemutatni, hogy az ellenség nem számol Isten hatalmával, a zsidók pedig Istenben bíznak, és kapnak is természetfeletti segítséget.
11,13 Vö. 1 Makk 6,55-63. Az itt közölt négy levél más történeti helyzetbe illik. A megadott dátum Kr. e. 164-nek felel meg (Antióchosz Epifánész kora). Látható, hogy a könyv célja inkább teológiai, nem pontos történeti híradás.
11,23 Az uralkodók istenítése természetes volt mind a Szeleukidák, mind az egyiptomi Lagidák alatt.
12,1 Az itt leírtakat nehéz egyeztetni az 1 Makk történeteivel; a szerzőnek nem a pontos történeti híradás a célja.
12,10 Vö. 1 Makk 5,24-54.
12,15 Korábban Jahvét, Izrael Istenét hívták segítségül, most viszont Júdás „a világ nagy uralkodójához” könyörög.
12,17 Vö. 1 Makk 5,13.
12,26 Atargatisz Astartéhez hasonló szíriai istennő. Kárnajim valószínűleg a Szarvas Astarté szentélye.
12,29 Szkitopolisz a régi Bét-Sán, Jeruzsálemtől É-ra kb. 110 km-nyire.
12,31 Hetek ünnepe (Pünkösd): vö. Lev 23,15-21.
12,38 A szombatot háborúban is megtartják, vö. Szám 31,19.
12,39 A szerző hangsúlyozza, hogy a holtak feltámadnak, és hisz abban, hogy a halottakért végzett engesztelés eltörli azok bűneit.
12,45 Ez az egyetlen ószövetségi hely, amely a halál utáni átmeneti állapotról (tisztítótűz) beszél.
13,1 Vö. 1 Makk 6,28-63. Eléggé eltér az 1 Makk leírásától.