Hadjárat az idumeaiak és az ammoniták ellen.
5 Amikor körülöttük a pogányok meghallották, hogy az égőáldozatok oltárát újra fölépítették, a szentélyt pedig helyreállították, mint azelőtt volt, nagy haragra gerjedtek. Elhatározták, hogy Jákobnak minden köztük élő fiát kiirtják. Nyomban el is kezdték a nép körében a mészárlást és a pusztítást. Akkor Júdás háborút indított Ézsau Idumeában élő fia ellen, mégpedig Akrabattene körül, mivel körös-körül szorongatták Izraelt. Nagy csapást mért rájuk, megalázta és kifosztotta őket. Baján fiainak gonoszságára is visszaemlékezett, akik tőr és csapda voltak a népnek, mert leselkedtek rá az utakon. Bástyáikba zárkóztak előle. Ám ő ostrom alá fogta őket, betöltötte rajtuk az átkot, fölégette bástyáikat az őrséggel együtt. Aztán Ammon fiai ellen fordult. Erős hadsereggel és nagy sokasággal találta magát szemközt, Timóteus volt a vezér. Számos ütközetet vívtak. Végül fölébük kerekedett, és teljesen megsemmisítette őket. Jázert és leányvárosait is térdre kényszerítette, aztán visszatért Júdeába.A galileai és a gileádi hadjárat előkészületei.
A gileádi pogányok is fölkeltek Izrael fiai ellen, noha az ő területükön éltek, hogy kiirtsák őket. Datema erődjébe menekültek előlük, s levelet küldtek Júdásnak és testvéreinek, ezzel a hírrel: „Környékünkön a pogányok szövetkeztek, hogy megsemmisítsenek bennünket. Készen állnak az erőd megtámadására, ahova menekültünk; Timóteus a seregük parancsnoka. Ezért gyere, és szabadíts ki bennünket a hatalmából! Mert a mieink közül már sokan elestek. Azokat a testvéreinket, akik a tubiaiak közt éltek, már mind megölték. Asszonyaikat, gyermekeiket és vagyonukat elhurcolták. Mintegy ezer embert lemészároltak.” Még olvasták ezt a levelet, amikor már újabb követek érkeztek, Galileából, megszaggatott ruhában; a következő hírt hozták: „Összefogtak ellenünk Ptolemaisz, Tírusz és Szidón népei és az egész pogány Galilea, hogy megsemmisítsenek bennünket.” Amikor Júdás és a nép meghallották ezeket a híreket, nagy népgyűlést hívtak össze, hogy megtanácskozzák, mit tegyenek a szorongatott helyzetben levő és megtámadott testvéreikért. Júdás azt mondta testvérének, Simonnak: „Válassz magad mellé embereket és menj, szabadítsd ki galileai testvéreidet. Én és testvérem, Jonatán, Gileádba megyünk.” Zakariás fiát, Józsefet, valamint a nép egyik vezetőjét, Azariást a sereg maradékával Júdeában hagyta biztosítékul ezzel a paranccsal: „Kormányozzátok ezt a népet! De míg haza nem térünk, háborút ne indítsatok a pogányok ellen!” Simon háromezer férfit vezetett Galileába, Júdás meg nyolcezer férfit Gileádba.Harcok Galileában és Gileádban.
Akkor Simon Galileába vonult, és sok támadást intézett a pogányok ellen. Megsemmisítette a pogány népeket. Egészen a ptolemaiszi kapukig üldözte őket. A népek közül mintegy háromezer férfi elesett. Akkor fogta a galileai és az arbattabeli zsidókat asszonyaikkal és gyermekeikkel, valamint minden vagyonukkal együtt, és nagy diadallal Júdeába vitte őket. Júdás, a Makkabeus és testvére, Jonatán átkelt a Jordánon, és három napig meneteltek a pusztában. Találkoztak a nabateusokkal. Ezek barátsággal viseltettek irántuk, és mindent tudtukra adtak, ami Galileában a testvéreikkel történt: közülük sokan be vannak zárva Bozorában, Bozorban, Alemában, Kaszfóban, Makedban és Karnaimban, ezekben a nagy és megerősített városokban, de Gileád többi városaiban is körül vannak zárva; elhatározták, hogy reggel megtámadják az erődöket és egyazon napon mindannyiukat megsemmisítik. Akkor Júdás gyorsan visszafordult a pusztán át Bozora felé. Meghódította a várost, kardélre hányta a lakosság férfi tagjait, kifosztotta és lángba borította. Éjszaka tovább indult, és az erőd alá vonult. Amikor megvirradt és kinyitották a szemüket, lám, egy megszámlálhatatlanul nagy sereg állt ott, létrákat és ostromgépeket cipeltek, hogy megrohamozzák az erődöt. Nyomban megindították ellenük a harcot. Akkor Júdás észrevette, hogy a harc már megkezdődött. A városból a trombiták hangja és a csatakiáltás az égig hatolt. Erre felszólította katonáit: „Ma harcoljatok testvéreinkért!” Három csapattal hátba támadta őket. Megfújták a trombitákat, és nagy csatakiáltást hallattak. Amikor Timóteus megtudta, hogy Makkabeus az, megfutamodtak előle. Így nagy csapást mért rájuk. Ezen a napon mintegy nyolcezer férfi elesett közülük. Akkor Alema felé vette az irányt, megostromolta és bevette. Az összes férfi lakost megölte, kifosztotta és lángba borította a várost. Innen továbbindulva meghódította Kaszfót, Makedet, Bozort és Gileád többi városát. Ezek után az események után Timóteus új sereget gyűjtött, és a patakon túl, Rafonnal szemben tábort ütött. Júdás embereket küldött előre, hogy kémleljék ki a tábort. Ezt a hírt hozták neki: „A környék összes pogány népe köréje gyülekezett, hatalmas sereg. Még arabokat is befogadott, segédcsapatnak. A patakon túl táboroznak, és készen állnak rá, hogy ellened harcba szálljanak.” Erre Júdás szembe ment velük. Amikor Júdás csapataival a patakhoz közeledett, Timóteus így szólt embereihez: „Ha ő kel át először, nem leszünk képesek ellenállni neki, túlerőben lesz velünk szemben. Ha azonban fél, és a patakon túl üt tábort, akkor mi kelünk át és legyőzzük.” Amikor Júdás a patakhoz ért, őröket állított a patakhoz és megparancsolta nekik: „Ne engedjetek egyetlen embert se sátort verni, szálljon mindenki harcba!” Elsőként maga kelt át, és az egész nép követte. Az összes pogány népet legyőzte, eldobálták fegyverüket, és Karnaim templomába menekültek. Először a várost foglalták el, aztán a templomot gyújtották fel azokkal egyetemben, akik benne voltak. Így elpusztították Karnaint – nem tudott többé Júdásnak ellenállni. Júdás most egész Izraelt egybegyűjtötte, mind aki csak Gileádban élt, apraját-nagyját, az asszonyokat is, a gyerekeket is, minden holmijukkal, egy hatalmas seregre való népet, hogy Júda földjére vonuljanak. Efronba értek, ebbe a szoros közelében fekvő, megerősített nagy városba. Nem lehetett letérni előtte se jobbra, se balra, csak rajta lehetett keresztül vonulni. A város lakói azonban bezárták előttük a kapukat és eltorlaszolták kővel. Júdás követet küldött, jóindulatúan azt üzente: „Kénytelenek vagyunk területeteken átvonulni, hogy eljuthassunk földünkre. Senki sem fog ártani nektek. Csak gyalogosan átvonulunk.” De ők vonakodtak kaput nyitni. Erre Júdás parancsot adott, hogy az egész seregnek hirdessék ki: ki-ki maradjon ott, ahol van. A katonák letáboroztak. Aztán egész nap és egész éjjel harcoltak a város ellen, s hatalmukba kerítették. A város lakói közül a férfiakat mind kardélre hányta, (magát a várost) kifosztotta és a legyőzötteken vonult végig a városon. Átkeltek a Jordánon, és a Bet-Sánnal szemközt elterülő nagy síkságra értek. Júdás összegyűjtötte a hátul vonulókat és bátorította a népet az egész úton, míg Júda földjére nem értek. Ujjongó örömmel fölvonultak Sion hegyére, és égőáldozatot mutattak be, mert nem halt meg közülük senki, szerencsésen hazaértek.Vereség Jamnia mellett.
Azokban a napokban, amikor Júdás és Jonatán Gileádban voltak, testvérük, Simon pedig Ptolemaisz előtt állt Galileában, Zakariás fia, József, valamint a sereg vezére, Azariás hallottak hőstetteikről és harcaikról. Így szóltak: „Szerezzünk mi is nevet magunknak! Vonuljunk ki, és harcoljunk a körülöttünk élő pogányok ellen!” Parancsot adtak seregük tisztjeinek, és Jamnia alá vonultak. Gorgiász eléjük ment a városban állomásozó katonákkal, hogy fölvegye velük a harcot. József és Azariás csatát vesztettek, egészen Júdea határáig üldözték őket. Izrael népéből azon a napon mintegy kétezer férfi elesett. A nép súlyos vereséget szenvedett, mivel nem engedelmeskedtek Júdás és testvérei parancsának, hanem hőstettekről ábrándoztak. Aztán nem is azoknak a férfiaknak a nemzedékéből valók voltak, akiknek a keze szabadulást szerzett Izraelnek.Győzelem Idumeában és Filiszteában.
Júdás, a hős és testvérei nagy hírre tettek szert Izrael egész népe, valamint a pogányok körében és mindenütt, ahol csak emlegették a nevüket. Körülvették őket és szerencsét kívántak nekik. Júdás és testvérei kivonultak és hadat indítottak Ézsau fiai ellen, a déli országrészért. Meghódította Hebront és leányvárosait, lerombolta erődjeit, és körben fölgyújtotta bástyáit. Tábort bontott, s a filiszteusok földjére vonult, és áthaladt Marizán. Azon a napon több olyan pap elesett, aki hőstetteket akart végbevinni, és meggondolatlanul harcba bocsátkozott. Júdás most Asdod felé vette az irányt, a filiszteusok földjén lerombolta az oltárokat, bálványaikat meg tűzbe vetette. Kifosztotta a városokat, aztán visszatért Júda földjére.Antiochusz Epifanész halála.
6 Akkortájt Antiochusz Epifanész végigvonult a fennsíkon. Meghallotta, hogy Perzsiában van egy Elimaisz nevű város, amelyik híres gazdagságáról, aranyáról és ezüstjéről. Különösen a templom nagyon gazdag: ott vannak azok az aranyvértek és páncélok és fegyverek, amelyeket Fülöpnek a fia, Sándor macedóniai király otthagyott, amikor a görögök első királyaként uralkodott. Elment tehát és megkísérelte a város kifosztását, de nem sikerült neki, mert a város lakói tudtak tervéről, és fölvették vele a harcot. Menekült, és nagy szomorúságában elindult, hogy visszatérjen Babilonba. Akkor valaki utánament Perzsiába azzal a hírrel, hogy a Júdába bevonult csapatokat leverték. Liziász hatalmas sereg élén kivonult, de a zsidók legyőzték, mivel – fegyvereik, tartalékaik, valamint a legyőzött csapatoktól összeszedett rengeteg zsákmány révén – igen megerősödtek. Utálatuk tárgyát is lerombolták, amelyet (Liziász) Jeruzsálemben az áldozati oltárra épített. A szentélyt – ahogy azelőtt volt – magas falakkal vették körül, ugyanígy Bet-Cur városát is. Amikor a király ezeket a híreket meghallotta, megrémült, és nagyon megrendült. Fekvőhelyére roskadt és bánatába belebetegedett, hogy nem sikerült neki, amit el akart érni. Napokig ott maradt, mert nagy kedvetlenség lett úrrá rajta. Azt hitte, hogy meg kell halnia. Magához hívatta hát bizalmas embereit, és így szólt hozzájuk: „Szememet elkerüli az álom, szívemet meg nagy bánat nyomja. Azt gondoltam magamban: Mekkora bajba jutottam, milyen nagy szomorúságba estem, hogy ennyire nyomaszt. Uralkodásom idején tiszteltek és szerettek. Most azonban eszembe jut a sok gonoszság, amit Jeruzsálemben véghezvittem. Elhurcoltam onnan az összes arany és ezüstedényt, aztán embereket küldtem oda, hogy Júda lakóit minden ok nélkül irtsák ki. Ráébredtem, hogy ezért ért utol ez a szerencsétlenség. Lám, idegen földön belepusztulok nagy bánatomba.”V. Antiochusz trónra lépése.
Akkor odahívatta egyik bizalmasát, Fülöpöt, és egész birodalma fölé rendelte. Átadta neki diadémját, palástját és pecsétgyűrűjét, hogy fiát, Antiochuszt tanítsa, neveljen belőle uralkodót. Antiochusz király a 149. esztendőben meghalt. Amikor Liziász hírét vette, hogy Antiochusz meghalt, fiát, Antiochuszt tette meg helyette királynak, akit ifjúkorában ő nevelt. Az Eupator nevet adta neki.Júdás, a Makkabeus ostrom alá fogja Jeruzsálem várát.
A vár őrsége háborgatta a szentély körül a zsidókat, s azon volt, hogy ártson nekik, a pogányoknak pedig a kedvükre tegyen. Júdás ezért tervbe vette, hogy megsemmisíti őket. Összegyűjtötte tehát az egész népet, hogy vegyék ostrom alá. Össze is gyűltek és 150-ben körülzárták őket. Állásokat és ostromgépeket állítottak fel ellenük. Néhányuknak mégis sikerült átjutniuk az ostromgyűrűn. Különféle Izraelből való istentelenek csatlakoztak hozzájuk. Elmentek a királyhoz, és így szóltak hozzá: „Meddig késlekedsz még, hogy igazságot szolgáltass és testvéreinkért bosszút állj? Készségesen szolgáltuk atyádat, teljesítettük akaratát, engedelmeskedtünk parancsainak. Emiatt népünk fiai ellenségessé váltak irányunkban. Akiket csak kézre kerítettek közülünk, azokat mind megölték, amink pedig volt, azt elrabolták. De nem csupán ránk emeltek kezet, hanem egész határvidékedre is. Lám, már Jeruzsálem várát ostromolják, be akarják venni. A templomot és Bet-Curt megerősítették. Ha gyorsan meg nem előzöd őket, még ennél is nagyobb dolgokat visznek végbe, és nem leszel képes többé feltartóztatni őket.”V. Antiochusz és Liziász hadjárata.
E hírek hallatára a király haragra gerjedt, hívatta bizalmas embereit, valamint a sereg és a lovasság vezéreit. Más országokból és a tenger szigeteiről is csatlakoztak hozzá különféle zsoldos csapatok. Hadereje százezer gyalogosra, húszezer lovasra és harminckét harci elefántra rúgott. Végigvonultak Idumeán, és Bet-Cur előtt ütöttek tábort. Sokáig ostromolták, ostromgépeket is alkalmaztak. De azok kivonultak és felgyújtották őket – férfiasan harcoltak. Júdás elvonult a vár alól, és Bet-Zacharja közelében ütött tábort, szemben a király seregével. A király is jókor elindult, és sietve Bet-Zacharjába vezette a sereget. Csatasorba álltak és megfújták a trombitákat. Az elefántok orra elé szőlőlevet meg szederlét tettek – ezzel igyekeztek őket harcra ingerelni. Aztán szétosztották az állatokat a csapatok között. Minden elefánt mellé ezer páncélingbe öltözött embert rendeltek, akik a fejükön bronzsisakot viseltek. Azonkívül még ötszáz válogatott lovast is beosztottak minden állat mellé. Ezek már régóta hozzá voltak szokva az állathoz, követték, ahová csak ment, nem szakadtak el tőle. Erős, fedett fatorony volt mindegyik elefánton, szíjjal odaerősítve, bennük három katona – ezek innét harcoltak – meg a hajtó. A többi lovas a sereg két szárnyán állt fel, jobbról és balról, hogy nyugtalanítsák az ellenséget és fedezzék a saját harcmozdulataikat. Amikor a nap visszaverődött az arany és bronzvérteken, még a hegyek is tündököltek; úgy világítottak, mint a fáklyák. A királyi sereg egyik része a dombon helyezkedett el, a másik a lapályon. Biztosan és rendezetten nyomultak előre. Mindenki remegett, aki csak hallotta a sokaság zaját, a sereg robaját meg a fegyvercsörgést. Hatalmas, erős sereg volt. Júdás közeledett a seregével, hogy fölvegye a harcot. A király seregéből hatszáz harcos elesett. Ekkor Eleazár, az auarani észrevette, hogy az egyik állat a királyi bíbor színt viseli, és az összes többi állatot felülmúlja. Így azt gyanította, hogy a király ül rajta. Feláldozta hát magát, hogy megmentse népét, magának pedig örök hírnevet szerezzen. Bátran odarontott, be a csatasorokba. Jobbra is, balra is vagdalkozott, úgyhogy mindkét oldalon visszahőköltek. Akkor bebújt az elefánt alá, alulról beledöfött és megölte, (az elefánt) földre rogyott, így ő is ott lelte halálát. Mindazáltal látva a birodalom erőit és a csapatok harci készségét, visszavonultak előlük.Bet-Cur elfoglalása, Sion hegyének ostroma.
A király csapatai most Jeruzsálembe vonultak fel ellenük. A király Júdeával és Sion hegyével szemközt ütött tábort. A Bet-Curban lakó emberekkel békét kötött. Azok megadták magukat, mivel már nem volt semmi élelmük, hogy kiállhatták volna az ostromot – épp szombati nyugalom uralkodott az országban. Tehát a király hatalmába kerítette Bet-Curt, majd őrséget helyezett bele, hogy őrizze. Aztán hosszú időn át a szentélyt ostromolta. Lőtornyokat, faltörő kosokat, tűzcsóvákat, kővető és nyíllövő szerkezeteket és röpítőgépeket állított fel, de azok is alkalmaztak gépeket támadóikkal szemben, és sokáig védekeztek. Csakhogy az élelem kifogyott a kamrákból, mivel éppen a hetedik esztendő volt. A maradék tartalékot már azok fölélték, akik a pogányok elől Jeruzsálembe menekültek. Csak kevés ember maradt a szentélyben, mert az éhség úrrá lett rajtuk, és szétszéledtek, ki-ki a maga hazájába.A király vallásszabadságot ad.
Akkor Liziász hírét vette, hogy Fülöp, akit Antiochusz király még életében kijelölt, hogy fiát uralkodásra tanítsa, hazatért Perzsiából és Médiából; vele vannak azok a csapatok is, amelyek még a királlyal vonultak hadba, s azon fáradozik, hogy átvegye a hatalmat. Ezért sürgette a mielőbbi útrakelést. „Napról napra fogy az erőnk és az élelmünk – mondta a királynak, a sereg vezéreinek és a katonáknak. – Igaz, a helyet, ahol táborozunk, még szilárdan tartjuk. De ránk nehezedik a birodalom gondja. Nyújtsunk hát kezet ezeknek az embereknek, és kössünk velük, meg az egész néppel is békét. Engedjük meg nekik, hogy szokásaik szerint éljenek, úgy, mint azelőtt. Mert amiatt gyúltak haragra és művelték mindezt, hogy szokásaikat betiltottuk.” A terv tetszett a királynak és a sereg vezéreinek. Így hát követeket küldött hozzájuk békét kötni. El is fogadták. A király és a sereg vezérei esküvel ígértek biztonságot. Erre kijöttek a várból, a király pedig felvonult Sion hegyére. Mikor azonban látta ott az erődöt, megszegte az esküt, amelyet tett: parancsot adott, hogy rombolják le körös-körül a falakat. Aztán sietve elvonult és visszatért Antiochiába. Ott találta Fülöpöt, a város uraként. Megtámadta, és erővel megszerezte a várost.I. Demetriusz uralma.
7 A 151. esztendőben Szeleukosz fia, Demetriusz Rómából menekülve kevés emberrel egy tengerparti városban szállt partra, s ott királyként uralkodott. Amikor aztán bevonult ősei királyi palotájába, a csapatok elfogták Antiochuszt és Liziászt, hogy elé vigyék. Jelentették neki a dolgot, de ő azt mondta: „Színüket se lássam!” Erre a katonák megölték őket, Demetriusz pedig birodalma trónjára lépett. Akkor Alkimusz vezetésével, aki főpap szeretett volna lenni, hitüktől elpártolt, istentelen emberek járultak elé Izraelből. Panaszt emeltek a nép ellen a király előtt. „Júdás és testvérei minden hívedet megölték – mondták –, és bennünket is elűztek hazánkból. Küldj ezért oda egy férfit, akiben megbízol! Menjen és győződjék meg minden bajról, amit nekünk és a király országának okozott, és büntesse meg (a tetteseket) és azokat is mind, akik támogatták őket.” A király kiválasztotta a királyi ház barátai közül Bakchideszt, aki a folyón túl uralkodott, nagy tekintélynek örvendett a birodalomban, és hűséges embere volt a királynak. Elküldte az istentelen Alkimusszal, akinek megadta a főpapságot. Megparancsolta, álljon bosszút Izrael fiain. Útra keltek, és nagy haderővel Júda földjére értek. Követeket küldött Júdáshoz és testvéreihez, álnok módon békét ajánlva. De nem hittek szavuknak, mert látták, hogy nagy haderővel érkeztek. Alkimusznál és Bakchidesznél összegyűltek az írástudók, hogy meghányják-vessék a helyzetet. Izrael fiai közül az asszideusok voltak az elsők, akik a békekötés mellett emeltek szót. Azt mondták: „Egy Áron törzséből való pap is érkezett a sereggel, az nem fog ellenünk igazságtalanságot elkövetni.” Az biztosította a békét és megesküdött neki: „Semmi bajt nem hozunk rátok és barátaitokra!” Bíztak benne. De ő hatvan férfit elfogatott közülük és egyetlen nap mind kivégeztette őket, amint az Írás mondja: „Szentjeid testét szétszórták, vérüket kiontották Jeruzsálem körül, és nem volt senki, aki eltemette volna őket!” Félelem és rettegés fogta el miattuk az egész népet. Így beszéltek: „Nincs bennük sem hűség, sem igazságosság, lám, megszegték az egyezséget és az esküt, amit tettek.” Bakchidesz visszavonult Jeruzsálemből, és Betzet mellett ütött tábort. Azok közül a férfiak közül, akik elpártoltak tőle, sokat elfogatott, kivégeztetett, és a ciszternába dobatta őket, és a népből is néhányat. Az országot Alkimuszra bízta, és védelmére mellette hagyott seregéből egy csapatot. Maga Bakchidesz pedig visszatért a királyhoz. Alkimusz küzdött a főpapi méltóságért. Mind köré gyűltek saját népük szorongatói. Hatalmukba kerítették Júda földjét, és nagy bajt hoztak Izraelre. Amikor Júdás látta a bajt, amelyet Alkimusz és hívei hoztak Izrael fiaira – nagyobbat még, mint a pogány népek –, bejárta Júdea minden részét, körbe, és bosszút állt a hitehagyottakon. Így megakadályozták, hogy végigjárják az országot. Amikor Alkimusz látta, hogy Júdás és pártja megerősödött, s nem képes nekik ellenállni, visszatért a királyhoz, és még gonoszabb dolgokkal vádolta őket.Nikanor Júdeában.
A király most Nikanort küldte el, egyik leghíresebb vezérét, Izrael ellenségét és gyűlölőjét azzal a megbízatással, hogy irtsa ki a népet. Nikanor hatalmas sereggel érkezett Jeruzsálembe, és álnok módon ezt a békeüzenetet küldte Júdásnak és testvéreinek: „Ne legyen közted és köztem háború! Csak csekély kísérettel érkezem, hogy békésen tárgyaljak veletek.” Elment Júdáshoz és békésen üdvözölték egymást, de az ellenséges emberek közben készen álltak rá, hogy Júdást elhurcolják. Júdás azonban világosan látta, hogy cselből ment el hozzá. Ezért gondosan kerülte, nem akarta többé látni. Nikanor észrevette, hogy tervét fölfedezték. Ezért Kafarszalamába vonult, hogy fölvegye Júdással a harcot. Nikanor emberei közül mintegy ötszáz férfi elesett, a többiek Dávid városába menekültek.Nikanor fenyegetőzései.
Ezután Nikanor felvonult Sion hegyére. A szentély néhány papja és a nép vénei közül is néhányan elé mentek, hogy békésen üdvözöljék, megmutassák neki az égőáldozatot, amelyet a királyért mutattak be. Ő azonban kinevette és kigúnyolta, és tisztátalanná tette őket és gőgösen beszélt velük. Haraggal eltelve megesküdött nekik: „Ha nem adjátok Júdást és seregét azonnal a kezemre, felgyújtom ezt a házat, ha szerencsésen visszatérek.” Ádáz haraggal eltelve ment el. A papok bementek, és az oltár és a templom elé álltak. Sírtak és így szóltak: „Te választottad ki ezt a házat, hogy nevednek szenteljük, és az imádság és könyörgés háza legyen népednek. Állj bosszút ezen az emberen és seregén: hulljanak el a kardnak élétől! Jusson eszedbe káromlásuk, és ne adj nekik nyugalmat!”Nikanor veresége.
Nikanor kivonult Jeruzsálemből és Bet-Horon mellett vert tábort. Itt még egy szíriai csapat is csatlakozott hozzá. Júdás háromezer férfival Adaza mellett táborozott, és így szólt: „Amikor hajdan az asszír király követei káromoltak, megjelent angyalod, és 185 000 férfira lesújtott közülük. Így tipord el ma is előttünk ezt a sereget. Hadd tudják meg a többiek is, hogy gyalázkodva beszélt szentélyedről. Ítélkezz fölötte gonoszsága szerint!” Adar hónap 13-án a seregek összecsaptak. Nikanor serege vereséget szenvedett, maga pedig elsőként esett el a harcban. Amikor a sereg észrevette, hogy Nikanor elesett, eldobálták fegyverüket és menekültek. Adazától egynapi járásnyira üldözték őket, egészen Gézer vidékéig. Mögöttük fújták a kürtöket. Erre Júdea falvaiból mind előjöttek az emberek, és oldalba támadták őket. Ellenük fordultak ugyan, de mind kardélre hányták őket. Nem maradt közülük élve egy sem. Összeszedték a zsákmányt meg a szerzett holmit, aztán levágták Nikanor fejét és jobbját, amelyet oly gőgösen kinyújtott; magukkal vitték, és Jeruzsálem mellett kitűzték. A nép nagyon örült. Úgy ünnepelték ezt a napot, mint valami nagy örömünnepet. Elhatározták, hogy Adar hónap 13-án minden évben megülik ezt a napot! Most egy kis ideig nyugalom uralkodott Júda földjén.Előző nap Olvasási terv Következő nap