Hadjárat az idúmeaiak és az ammoniták ellen 5
1Történt pedig, hogy amikor meghallották a pogányok körös-körül, hogy felépült az oltár és a szentély, mint azelőtt, nagy haragra gerjedtek.
Elhatározták, hogy kiirtják Jákob nemzetségét, amely körülöttük lakott. El is kezdték gyilkolni és üldözni a népet.
3Ekkor Júdás harcba szállt Ézsau fiaival Idúmeában, s azokkal, akik Akrobatanéban laktak, mert körülzárták az izraelitákat, és nagy csapással sújtott le rájuk.
Megemlékezett Beán fiainak gonoszságáról is, akik kelepcéje és csapdája voltak a népnek, mert leselkedtek rá az úton.
Tornyaikba zárta, ostrom alá vette és átok alá vetette őket, majd felgyújtotta tornyaikat mindazokkal együtt, akik bennük voltak.
6Ezután átvonult Ammon fiaihoz. Ott erős csapatot, nagyszámú hadi népet talált Timóteus vezérlete alatt.
Sok ütközetet vívott velük, de megtörte hatalmukat a szemük láttára és leverte őket.
Elfoglalta Jázer városát leányvárosaival együtt és visszatért Júdeába.
Felkészülés a galileai és a gileádi hadjáratra Ezután összegyűltek a pogányok Gileádban a területükön lakó izraeliták ellen, hogy kiirtsák őket. Azok Dátema várába menekültek, és levélben ezt írták Júdásnak és a testvéreinek: »körös-körül egybegyűltek ellenünk a pogányok, hogy elveszítsenek minket. Már fel is készültek, hogy idejöjjenek és elfoglalják a várat, amelybe menekültünk; seregük vezére Timóteus. Nos tehát, jöjj, szabadíts meg minket kezükből. Sokan estek már el közülünk! Testvéreinket, akik Tubín vidékén laktak, megölték mind, feleségeiket, gyermekeiket és vagyonukat pedig elhurcolták. Legyilkoltak ott közel ezer embert.«
Még el sem olvasták a levelet, amikor már más hírvivők is jöttek Galileából, tépett köntösben és jelentették, 15hogy összegyűltek ellenünk az emberek Ptolemaiszból, Tíruszból és Szidonból, és tele van egész Galilea pogányokkal, hogy kiirtsanak minket. Amint Júdás és a nép ezeket a szavakat hallotta, nagy népgyűlés jött össze, hogy meghányják-vessék, mit kellene tenni azon testvérek érdekében, akik szorongatásban és ostrom alatt vannak. Júdás ekkor így szólt testvéréhez, Simonhoz: »Válassz ki magadnak férfiakat, és eredj, szabadítsd meg testvéreidet Galileában, én pedig, meg a testvérem, Jonatán Gileádba megyünk.« Őrségül hátrahagyta Júdeában Józsefet, Zakariás fiát és Azarját, a nép elöljáróit, egy maradék csapattal. Ezt hagyta meg nekik: »Legyetek e nép elöljárói, de ne induljatok harcba a pogányok ellen, amíg vissza nem térünk.« Simon mellé beosztottak háromezer embert, hogy vonuljon Galileába; Júdás mellé pedig nyolcezret Gileád ellen.
A galileai és gileádi hadjárat Simon elment tehát Galileába, és sok ütközetet vívott a pogányokkal. A pogányok megsemmisítő vereséget szenvedtek tőle, ő pedig űzőbe vette őket egészen Ptolemaisz kapujáig. Közel háromezer ember esett el a pogányok közül, s ő magához vette zsákmányukat. Azokat, akik Galileában és Arbatában laktak, elhurcolta feleségeikkel, gyermekeikkel és minden vagyonukkal együtt, és elvitte őket nagy öröm közepette Júdeába.
Makkabeus Júdás pedig, meg testvére, Jonatán, átkeltek a Jordánon és három napig vonultak a pusztában. 25Közben nabateusokkal találkoztak, akik békésen fogadták őket és elmondtak nekik mindent, ami testvéreikkel Gileádban történt; azt is, hogy sokan közülük körül vannak zárva Bárászában, Bószorban, Álimában, Kaszforban, Mágetben és Karnaimban, amelyek mindegyike megerősített nagy város. De vannak, akiket Gileád egyéb városaiban fogtak körül, és úgy döntöttek, hogy holnap hajnalban sereget vezetnek e városok ellen, összefogdossák és megölik őket egy napon. Júdás erre sebtében Bószor sivatagja felé fordult seregével, elfoglalta a várost, kardélre hányt mindenkit, aki férfinemen volt, elragadta valamennyi zsákmányukat, s tűzben elégette. Még azon az éjjelen felkerekedtek és a várig vonultak. Történt pedig pirkadatkor, hogy amikor felemelték szemüket, íme, előttük megszámlálhatatlan nagy tömeg volt, amely hágcsót, hadigépet hurcolt, hogy bevegye a várat és hatalmába kerítse őket. Amint Júdás látta, hogy az ostrom már megkezdődött, az égre tör a harci zaj meg a harsonaszó, és a városban is nagy a lárma, odakiáltott katonáihoz: »Testvéreitekért harcoltok ma!« Majd három helyen hátba támadta őket. Azután riadót fújtak a trombitákkal és hangosan imádkoztak. Amikor Timóteus serege megtudta, hogy a Makkabeus van itt, elmenekült előle. Nagy csapást mértek rájuk, s azon a napon közel nyolcezer ember esett el közülük. Ezután Micpa ellen ment Júdás, megszállta és elfoglalta. Megölt benne mindenkit, aki férfinemen volt, elragadta zsákmányukat, és tűzben elégette. Innen aztán felkerekedett és elfoglalta Kaszbont, Mágetet, Bószort Gileád többi városával együtt. A történtek után új sereget gyűjtött Timóteus és tábort vert Ráfon előtt, a folyó túlsó partján. Ekkor Júdás elküldött, hogy kikémleljék a csapatot, és a következőt jelentették neki: »Igen nagy a serege, mert a körülöttünk lakó pogányok mindnyájan összegyűltek nála. Még az arabokat is felbérelték, hogy segítsék őket. A folyón túl ütöttek tábort, és készen állnak megütközni veled.« Erre fölvonult ellenük Júdás. Timóteus pedig így szólt seregének vezéreihez: »Ha a folyóvízhez vonul seregével Júdás, és ő kel át először ellenünk, nem bírunk vele, mert erősebb lesz nálunk; ha nem mer átkelni és a folyón túl ver tábort, akkor mi kelünk át őhozzájuk és diadalmaskodunk rajta.« Mikor aztán Júdás megközelítette a folyó ágyát, odaállította a folyó mellé a hadinép ellenőrző tisztjeit és megparancsolta nekik: »Senkit se engedjetek visszamaradni! Mindenki jöjjön a harcba!« Majd elsőnek kelt át ellenük; nyomon követte őt az egész hadinép és a szemük láttára teljesen tönkreverte a pogányokat. Azok elhányták fegyverüket és a karnaimi szentélybe menekültek. Ám Júdás elfoglalta a várost, lángba borította a szentélyt mindazokkal együtt, akik benne voltak. Így alázta meg Karnaimot, és az nem tudott ellenállni Júdásnak. Azután Júdás összegyűjtötte a Gileádban lakó összes izraelitát, feleségestül és gyermekestül, kicsit-nagyot egyaránt, egy igen nagy sokaságot, hogy Júdea földjére menjenek. 46El is jutottak egészen Efronig. Ez nagy és igen megerősített város volt a hegyszorosban, és sem jobbra, sem balra nem lehetett elkerülni. Az út rajta vezetett keresztül. Ám a város lakói bezárkóztak és kövekkel torlaszolták el a kapukat. Júdás azonban békés üzenetet küldött nekik: »Hadd vonuljunk át földeteken, haza akarunk menni! Senki sem lesz ártalmatokra! Csak át akarunk vonulni gyalogszerrel.« De azok nem akartak utat nyitni nekik. Erre Júdás kihirdettette a táborban, hogy mindenki álljon csatasorba, ahol éppen van. Csatarendbe is állt a sereg legénysége, s egész nap és egész éjjel ostromolták a várost, amíg az végre megadta magát neki. Erre kardélre hányt mindenkit, aki férfinemen volt, feldúlta a várost az alapjáig, elvitte zsákmányát, és átvonult az egész városon az elesettek fölött. Azután átkeltek a Jordánon és elérkeztek a nagy mezőre Bétsánnal szemben. Közben azon volt Júdás, hogy együtt maradjanak a lemaradók, ezért buzdítva szólt a néphez az egész úton, míg csak Júdea földjére nem értek. Lelkendezés és vígság közepette mentek fel a Sion hegyre, s egészen elégő áldozatokat mutattak be, mert egy sem esett el közülük, amíg sértetlenül vissza nem tértek.
Izrael igaz vezetői Abban az időben, amikor Júdás és Jonatán Gileád földjén voltak, a testvére, Simon pedig Galileában, Ptolemaisszal szemben, József, Zakariás fia meg Azarja, a hadsereg vezére értesültek a sikeres haditettekről és a megvívott harcokról. Így szóltak: »Szerezzünk mi is nevet magunknak! Menjünk, harcoljunk a köröttünk lakó pogányok ellen!« Ki is adták a parancsot azoknak, akik a seregből velük maradtak, és elindultak Jamniába. Ám Gorgiász kivonult ellenük a városból embereivel, hogy megütközzék velük. S megfutamodott József meg Azarja egészen Júdea határáig. Izrael népéből aznap elesett közel kétezer ember, és nagy vereséget szenvedett a nép, 61mert nem hallgattak Júdásra és testvéreire abban a hitben, hogy vitézi tetteket visznek majd véghez. Ám ők nem voltak a férfiaknak abból a fajtájából, amely szabadulást hozott Izraelre.
Júdás embereit azonban nagyon magasztalta egész Izrael, sőt még mindazok a pogányok is, akik hallottak nevükről. Összesereglettek náluk és szerencsét kívántak nekik. Majd kivonult testvéreivel Júdás, és megverte Ézsau fiait a délre eső országban. Bevette Hebront leányvárosaival együtt és felégette falait és tornyait körös-körül. Azután megindult seregével, hogy a filiszteusok földjére menjen, és átvonult Szamarián. Azon a napon papok estek el a harcban. Vitézi tetteket akartak ugyanis véghezvinni és meggondolatlanul harcba bocsátkoztak. Júdás azután Asdód irányába kanyarodott el a filiszteusok földje felé. Lerombolta oltáraikat, elégette tűzzel isteneik faragott képeit, és magával vitte a városok zsákmányát; azután visszatért Júdea földjére.
Antióchosz Epifánész halála és V. Antióchosz trónralépése 6 Amikor Antióchosz király a felső tartományokat járta, azt hallotta, hogy Perzsiában van egy igen neves város, Elimaisz, amely ezüstben és aranyban bővelkedik. Temploma is igen gazdag, és ott vannak azok az arany páncélok, vértek és pajzsok, amelyeket Sándor, Fülöp fia, Makedónia fejedelme hagyott ott, aki először Görögországon uralkodott. Elindult tehát és megpróbálta bevenni és kifosztani azt a várost, de nem bírta, mert a város lakói előre értesültek a tervről. Felvették vele a harcot, úgyhogy menekülnie kellett onnan. Ő nagy szomorúsággal távozott, és visszatért Babilóniába. Ekkortájt jött valaki és azt a hírt hozta neki Perzsiába, hogy azok a seregek, amelyek Júdea földjén voltak, megfutamodtak, és hogy Líziász kivonult egy hatalmas sereg élén, de menekülnie kellett a zsidók elől. Ezek megerősödtek a fegyver és a gazdag zsákmány által, amelyet a megvert seregtől vettek el; lerombolták azt az utálatosságot, amelyet ő a jeruzsálemi oltáron épített, és a szent helyet magas falakkal vették körül, mint azelőtt, valamint az ő városát, Bétszúrát is. Történt pedig, hogy amikor meghallotta a király ezt a jelentést, megrendült és igen felindult. Majd ágynak dőlt és bánatában beteggé lett, mivel nem az történt, amit ő akart. Ott is maradt sok napig, mert kiújult nagy szorongása, és már úgy érezte, hogy meg kell halnia. Ezért előhívatta valamennyi barátját és így szólt hozzájuk: »Eltávozott az álom a szememtől, le vagyok sújtva, a szívem elcsüggedt az aggodalomtól, és így töprengtem magamban: Mily nagy nyomorúságba jutottam és milyen tengerébe a bánatnak, amelyben most vagyok. Pedig hát kedves voltam és szerettek uralkodásomban. Visszagondolok most azokra a gonoszságokra, amelyeket véghezvittem Jeruzsálemben, mert elvittem onnan zsákmányul minden ott lévő arany és ezüst tárgyat és elküldtem, hogy kiirtsák Júdea lakóit ok nélkül. Tudom, hogy ezért zúdultak rám ezek a csapások, és íme, nagy bánatomban idegen földön pusztulok el.« Majd odahívta egyik barátját, Fülöpöt és egész országa élére állította. Egyúttal átadta neki a koronát, a palástját és a gyűrűt, hogy irányítója legyen fiának, Antióchosznak és őt királynak nevelje. Azután meghalt ott Antióchosz király a száznegyvenkilencedik esztendőben.
17Mikor Líziász megtudta, hogy meghalt a király, trónra ültette ennek fiát, Antióchoszt, akinek gyermekkorában nevelője volt, és az Eupátor nevet adta neki.
Líziász seregének második támadása Azok pedig, akik a Várban voltak, körülzárták Izraelt a szentélynél, állandóan zaklatták őket, és így a pogányok támaszai voltak. Ezért Júdás elhatározta, hogy szétszórja őket. Egybehívta tehát az egész népet, hogy ostrom alá vegyék őket. Egybe is gyűltek és megkezdték az ostromot a százötvenedik esztendőben, és felvonultattak faltörő kosokat és hadigépeket. A ostromlottak közül azonban egy páran kimenekültek, és hozzájuk csatlakozott néhány istentelen izraelita is. Ezek elmentek a királyhoz és így szóltak: »Miért nem szolgáltatsz már igazságot és bosszulod meg testvéreinket? Mi elhatároztuk, hogy szolgálunk atyádnak, eljárunk az ő parancsa értelmében és engedelmeskedünk rendeleteinek, ezért azonban népünk fiai ellenségeinkké lettek. Azt, aki közülünk a kezükbe került, megölték, vagyonunkat pedig elragadták. De nemcsak ellenünk nyújtották ki kezüket, hanem valamennyi szomszédunk ellen is. Íme, most is megszállták a jeruzsálemi várat, hogy hatalmukba kerítsék. Bástyával vették körül Bétszúr erősségét is. Ha gyorsan meg nem előzöd őket, ennél nagyobbat is tesznek, és többé fel nem tartóztatod őket.«
Ennek hallatára haragra gerjedt a király, egybehívta valamennyi barátját, hadseregének vezéreit és a lovasság parancsnokait. De még idegen országokból, a tenger szigeteiről is jöttek hozzá zsoldos katonák. Hadseregének száma pedig százezer gyalogos, húszezer lovas és harminckét harcra nevelt elefánt volt. Idúmeán keresztül közeledtek, megszállták Bétszúrt, sok napig hadakoztak és felállították hadigépeiket. Azok azonban ki-kirontottak, felégették ezeket tűzzel és férfiasan küzdöttek. Ekkor Júdás elvonult a Vár alól és Bétzakaránál a király táborával szemben ütött tábort. Pirkadatkor felkerekedett a király, és sietve támadásra vezette seregét Bétzakara felé. Itt csatasorba álltak a csapatok és felharsantak a kürtök. Az elefántoknak szőlő- és epernedűt adtak, hogy harcra tüzeljék őket. Majd szétosztották az állatokat a csapatok között és minden elefánt mellé ezer férfi állt láncos páncélban, fejükön rézsisakkal. Ezen kívül minden állat mellé még ötszáz válogatott lovast is rendeltek. Ezek már azelőtt is ott voltak mindenütt az állat mellett, és ahová ez ment, ők is odamentek és nem távoztak mellőle. Minden egyes állatra védelmül bizonyos szerkezettel fatornyokat erősítettek. Ezek mindegyikében harminckét vitéz volt, akik felülről harcoltak, és rajtuk kívül az állat indiai vezetője. A maradék lovasságot innen is, onnan is a két szárnyon állította fel, hogy ez kürtszóval lelkesítse a sereget és tüzelje a hadoszlopba sorakoztatott csapatokat. Amint pedig a nap az arany- és rézpajzsokra vetette fényét, tündököltek tőlük a hegyek, és fénylettek, mint az égő fáklyák. A király seregének egy részét a magaslatokra osztották be, a másikat pedig a síkságra, és így vonultak óvatosan és rendben. A tömeg zajától, a csapat járásától és a fegyverek csörrenésétől megremegett a föld minden lakója; igen nagy és erős volt ugyanis a sereg. Felvonult Júdás is csapatával a harcra, és a király seregéből hatszáz ember esett el.
Ekkor azt látta Eleazár, Saura fia, hogy az állatok közül az egyik királyi páncélokkal van felvértezve és kimagaslik a többi állat fölé. Ebből azt gyanította, hogy azon van a király. Elszánta tehát magát, hogy megszabadítja népét, és soha el nem múló nevet szerez magának. Vakmerően odarohant tehát a hadsorok közé, lesújtott jobbra is, balra is, úgyhogy mindkét oldalon hullottak a csapása alatt. Majd a lába közé bújt az elefántnak, aláment és megölte. Az rázuhant a földre, és ő halálát lelte ott.
Ám amikor látták a király hadát és seregének támadó erejét, visszavonultak előlük. A király serege pedig utánuk nyomult Jeruzsálem irányába. Júdea és a Sion hegy ellen indította táborát a király. Bétszúr lakóival békét kötött. Ezek kimentek a városból, mert nem volt nekik ott élelmük az ostrom alatt; szombati nyugalma volt ugyanis a földnek. Elfoglalta tehát a király Bétszúrt, és a védelmére őrséget hagyott benne. Majd ostrom alá vette a szentély helyét sok napig, felállított faltörő kosokat, hadigépeket, tűzvetőket, kő- és dárdahajítókat, nyíllövő eszközöket és parittyákat. De azok is hadigépeket használtak hadigépeik ellen, és sok napig folyt a harc. 53Kifogyott azonban a városban az élelem, mert éppen a hetedik esztendő volt. A félretett felesleget pedig azok fogyasztották el, akiket a pogányok közül Júdába mentettek. Így csak csekélyszámú férfi maradt a szentély helyén, mert éhínség lepte meg őket. Elszéledtek ugyanis, mindenki a saját lakóhelyére.
Líziász türelmi rendelete Ekkor arról értesült Líziász, hogy Fülöp, akit Antióchosz király még életében arra rendelt, hogy uralkodásra nevelje fiát, Antióchoszt, a nála lévő sereggel visszatért Perzsiából és Médiából, és azon volt, hogy átvegye a kormányzás ügyét. Ezért elsietett és így szólt a királyhoz, meg a hadsereg vezéreihez: »Napról napra gyengülünk, élelmünk fogytán van, a hely pedig, amelyet megszálltunk, jól meg van erősítve. Hozzá még a kormányzás gondja is nyom minket. Nyújtsunk tehát jobbot ezeknek az embereknek, kössünk velük és egész népükkel békét! Engedjük meg nekik, hogy saját törvényeik szerint éljenek, mint azelőtt! Hiszen a törvényeik miatt, amelyeket mi megvetéssel illetünk, gerjedtek haragra és vitték véghez mindezeket.« Tetszett ez a beszéd a királynak és a vezéreknek, és elküldött hozzájuk békét ajánlani. Azok elfogadták. Mivel pedig a király és a vezérek esküvel biztosították őket, kivonultak a várból. A király erre felment a Sion hegyre. Amikor azonban a hely erődítményeit látta, csakhamar megszegte az esküt, amellyel megesküdött, és lerontatta körös-körül a kőfalat. Majd sebtében elvonult. Amikor aztán visszatért Antióchiába, Fülöpöt a város birtokában találta. Erre harcba szállt ellene és hatalmába kerítette a várost.
I. Demetriosz trónralépése; újabb támadások 7 1A százötvenegyedik esztendőben Demetriosz, Szeleukosz fia, elhagyta Róma városát. Egy kis csapattal egy városba ment a tenger mellé, és ott uralkodni kezdett. Történt pedig, hogy amikor bement atyáinak királyi palotájába, a hadsereg megragadta Antióchoszt és Líziászt, hogy elébe vigyék őket. Mikor erről értesült, így szólt: »Ne engedjétek, hogy színem elé kerüljenek!« Erre a sereg meggyilkolta őket, Demetriosz pedig királyi trónjára ült. 5Ekkor elvetemedett, gonosz férfiak járultak elé Izraelből. Vezérük Alkímosz volt, aki főpap szeretett volna lenni. Ezek bevádolták a népet a királynál ezekkel a szavakkal: »Júdás és testvérei kiirtották barátaidat mind; minket pedig elűzött földünkről. Küldj ki tehát egy megbízható férfit, s ez menjen el, nézze meg mindazt a romlást, amelyet az nekünk és a király tartományainak okozott, és büntesse meg minden barátját és segítőtársát!«
A király erre kiválasztotta barátai közül Bakhidészt, aki a nagy folyón túl eső tartományon parancsnokolt, és bizalmasa volt a királynak. Ezt elküldte, hogy nézze meg a romlást, amelyet Júdás okozott. A gonosz Alkímosznak a főpapi tisztet adta; annak pedig meghagyta, hogy álljon bosszút Izrael fiain. Fel is kerekedtek és elmentek nagy sereggel Júdea földjére. Majd követeket küldtek és álnok módon, békés szavakkal szóltak Júdáshoz meg a testvéreihez. Ők azonban nem hallgattak beszédükre, mert látták, hogy nagy sereggel jöttek. Összegyűlt ekkor Alkímosznál és Bakhidesznél egy sereg írástudó, hogy megvitassák a jogi helyzetet. A haszidok voltak Izrael fiai közül az elsők, akik békét kértek tőlük. Ezek ugyanis így gondolkodtak: »Áron nemzetségéből való pap jött velük; ez csak nem fog rászedni minket.« Bakhidész békés szavakkal szólt hozzájuk, sőt meg is esküdött nekik: »Nem hozunk bajt sem rátok, sem a barátaitokra.« Ezért hittek is neki. Ő azonban megragadott közülük hatvan embert, és kivégezte őket egy napon az Írás szava szerint:
17»Szentjeid testét és azok vérét ontották Jeruzsálem körül, és nem volt, aki eltemesse őket.«
Félelem és remegés szállta meg erre az egész népet, s azt mondták: »Igazság és egyenesség nincsen bennük; megszegték a megállapodást és az esküt, amellyel megesküdtek.« Ezután elvonult Bakhidész Jeruzsálem alól, és Bétzekánál ütött tábort. Majd elküldött és sokat elfogott azok közül, akik elpártoltak tőle. A nép közül is megölt néhány embert, és egy nagy kútba vetette őket. Azután rábízta a tartományt Alkímoszra. Védelmül csapatot hagyott vissza nála; maga Bakhidész pedig visszatért a királyhoz.
Alkímosz ezután sokat harcolt főpapi tiszte érdekében. Köréje gyűltek mindazok, akik felforgatták tulajdon népüket. Kezükbe kaparintották Júdea földjét és nagy csapással sújtottak le Izraelre. Mikor Júdás látta mindazt a bajt, amelyet Alkímosz és a vele lévők okoztak Izrael fiainak – jóval többet, mint a pogányok –, bejárta körös-körül mindenfelé Júdea határait, és bosszút állt az elpártolt férfiakon. Erre ezek abbahagyták az ide-oda járkálást az országban. Amikor pedig Alkímosz látta, hogy Júdás és a vele lévők megerősödtek, és belátta azt is, hogy nem bír helyt állni ellenük, visszatért a királyhoz és ott súlyos vádakkal illette őket.
Nikánor támadása és veresége A király erre elküldte egyik legkiválóbb vezérét, Nikánort, aki gyűlöletet táplált Izraellel szemben, és megparancsolta neki, hogy irtsa ki a népet. Nikánor nagy sereggel vonult be Jeruzsálembe, majd csalárdul békés üzenetet küldött Júdásnak meg a testvéreinek, és mondta: »Ne legyen harc közöttem és közöttetek! Kevés emberrel megyek, hogy békességben lássam arcotokat.« El is ment Júdáshoz, és békésen köszöntötték egymást. Ám az ellenség készen állt, hogy elragadják Júdást. Júdás azonban megtudta, hogy csalárdsággal közeledik feléje; ezért óvatosan elkerülte őt, és nem kívánta többé látni a színét. Mikor Nikánornak tudomására jutott, hogy terve nyilvánvalóvá lett, harcba indult Júdás ellen Kefarsaláma mellett. Nikánor seregéből elesett közel ötezer ember. A többiek a Dávid-városba menekültek. Ezek után az események után felment Nikánor a Sion-hegyre, és elébe mentek néhányan a nép papjai közül, hogy köszöntsék őt békében és megmutassák neki a királyért felajánlott egészen elégő áldozatokat. Ő azonban kinevette, megvetette, tisztátalanokká tette őket s gőgösen beszélt. Felindulásában megesküdött és azt mondta: »Ha Júdás tüstént kezembe nem kerül seregével együtt, akkor, ha majd épségben visszatérek, felgyújtom ezt a házat.« És nagy haraggal távozott. Erre bementek a papok, megálltak az oltár és a templom előtt, és sírva mondták: »Te, az Úr, kiválasztottad ezt az épületet, hogy a te nevedet szólítsák benne, és az az imádság és a könyörgés háza legyen néped számára. Fizess tehát vissza annak az embernek és seregének! Vesszenek el kard éle által! Emlékezzél meg istenkáromlásaikról, és ne engedd, hogy megmaradjanak!«
Nikánor, miután kivonult Jeruzsálemből, Béthoronnál ütött tábort. Itt egy szíriai csapat is csatlakozott hozzá. Júdás pedig Hadásánál táborozott háromezer emberrel. Ekkor így imádkozott Júdás: »Uram, mikor a király követei káromoltak téged, kivonult az angyal és száznyolcvanötezret ölt meg közülük! Így tipord szét ma ezt a sereget is szemünk láttára! Hadd tudják meg a többiek, mily gonoszul szólt ő szentélyedről! Ítélkezzél fölötte gonoszsága szerint!« Majd ütközetbe bocsátkoztak a seregek ádár hó tizenharmadik napján. Nikánor tábora vereséget szenvedett; ő maga elsőként maradt a csatatéren. Amikor aztán serege látta, hogy Nikánor elesett, elszórták fegyverüket és elmenekültek. De üldözőbe vették őket egy napnyi járóföldre, Hadásától egészen Gézer környékéig; közben jeladásul megfújták mögöttük a kürtöt. Erre kirontottak körös-körül Júdea minden helyiségének lakói és bekerítették őket. Ellenálltak ugyan újra, de elvesztek kard éle által mindannyian. Egy sem maradt meg közülük. Aztán zsákmányul ejtették javaikat, magukkal vitték Nikánor levágott fejét meg a kezét, amelyet oly hetykén nyújtott ki, és felfüggesztették Jeruzsálem előtt. Nagy volt az öröm a nép között; és igen vidáman töltötték azt a napot. 49El is rendelte, hogy minden esztendőben megüljék azt a napot, ádár hó tizenharmadik napján. Ezután rövid időre nyugalom honolt Júdea földjén.
Felkészülés a galileai és a gileádi hadjáratra Ezután összegyűltek a pogányok Gileádban a területükön lakó izraeliták ellen, hogy kiirtsák őket. Azok Dátema várába menekültek, és levélben ezt írták Júdásnak és a testvéreinek: »körös-körül egybegyűltek ellenünk a pogányok, hogy elveszítsenek minket. Már fel is készültek, hogy idejöjjenek és elfoglalják a várat, amelybe menekültünk; seregük vezére Timóteus. Nos tehát, jöjj, szabadíts meg minket kezükből. Sokan estek már el közülünk! Testvéreinket, akik Tubín vidékén laktak, megölték mind, feleségeiket, gyermekeiket és vagyonukat pedig elhurcolták. Legyilkoltak ott közel ezer embert.«
Még el sem olvasták a levelet, amikor már más hírvivők is jöttek Galileából, tépett köntösben és jelentették, 15hogy összegyűltek ellenünk az emberek Ptolemaiszból, Tíruszból és Szidonból, és tele van egész Galilea pogányokkal, hogy kiirtsanak minket. Amint Júdás és a nép ezeket a szavakat hallotta, nagy népgyűlés jött össze, hogy meghányják-vessék, mit kellene tenni azon testvérek érdekében, akik szorongatásban és ostrom alatt vannak. Júdás ekkor így szólt testvéréhez, Simonhoz: »Válassz ki magadnak férfiakat, és eredj, szabadítsd meg testvéreidet Galileában, én pedig, meg a testvérem, Jonatán Gileádba megyünk.« Őrségül hátrahagyta Júdeában Józsefet, Zakariás fiát és Azarját, a nép elöljáróit, egy maradék csapattal. Ezt hagyta meg nekik: »Legyetek e nép elöljárói, de ne induljatok harcba a pogányok ellen, amíg vissza nem térünk.« Simon mellé beosztottak háromezer embert, hogy vonuljon Galileába; Júdás mellé pedig nyolcezret Gileád ellen.
A galileai és gileádi hadjárat Simon elment tehát Galileába, és sok ütközetet vívott a pogányokkal. A pogányok megsemmisítő vereséget szenvedtek tőle, ő pedig űzőbe vette őket egészen Ptolemaisz kapujáig. Közel háromezer ember esett el a pogányok közül, s ő magához vette zsákmányukat. Azokat, akik Galileában és Arbatában laktak, elhurcolta feleségeikkel, gyermekeikkel és minden vagyonukkal együtt, és elvitte őket nagy öröm közepette Júdeába.
Makkabeus Júdás pedig, meg testvére, Jonatán, átkeltek a Jordánon és három napig vonultak a pusztában. 25Közben nabateusokkal találkoztak, akik békésen fogadták őket és elmondtak nekik mindent, ami testvéreikkel Gileádban történt; azt is, hogy sokan közülük körül vannak zárva Bárászában, Bószorban, Álimában, Kaszforban, Mágetben és Karnaimban, amelyek mindegyike megerősített nagy város. De vannak, akiket Gileád egyéb városaiban fogtak körül, és úgy döntöttek, hogy holnap hajnalban sereget vezetnek e városok ellen, összefogdossák és megölik őket egy napon. Júdás erre sebtében Bószor sivatagja felé fordult seregével, elfoglalta a várost, kardélre hányt mindenkit, aki férfinemen volt, elragadta valamennyi zsákmányukat, s tűzben elégette. Még azon az éjjelen felkerekedtek és a várig vonultak. Történt pedig pirkadatkor, hogy amikor felemelték szemüket, íme, előttük megszámlálhatatlan nagy tömeg volt, amely hágcsót, hadigépet hurcolt, hogy bevegye a várat és hatalmába kerítse őket. Amint Júdás látta, hogy az ostrom már megkezdődött, az égre tör a harci zaj meg a harsonaszó, és a városban is nagy a lárma, odakiáltott katonáihoz: »Testvéreitekért harcoltok ma!« Majd három helyen hátba támadta őket. Azután riadót fújtak a trombitákkal és hangosan imádkoztak. Amikor Timóteus serege megtudta, hogy a Makkabeus van itt, elmenekült előle. Nagy csapást mértek rájuk, s azon a napon közel nyolcezer ember esett el közülük. Ezután Micpa ellen ment Júdás, megszállta és elfoglalta. Megölt benne mindenkit, aki férfinemen volt, elragadta zsákmányukat, és tűzben elégette. Innen aztán felkerekedett és elfoglalta Kaszbont, Mágetet, Bószort Gileád többi városával együtt. A történtek után új sereget gyűjtött Timóteus és tábort vert Ráfon előtt, a folyó túlsó partján. Ekkor Júdás elküldött, hogy kikémleljék a csapatot, és a következőt jelentették neki: »Igen nagy a serege, mert a körülöttünk lakó pogányok mindnyájan összegyűltek nála. Még az arabokat is felbérelték, hogy segítsék őket. A folyón túl ütöttek tábort, és készen állnak megütközni veled.« Erre fölvonult ellenük Júdás. Timóteus pedig így szólt seregének vezéreihez: »Ha a folyóvízhez vonul seregével Júdás, és ő kel át először ellenünk, nem bírunk vele, mert erősebb lesz nálunk; ha nem mer átkelni és a folyón túl ver tábort, akkor mi kelünk át őhozzájuk és diadalmaskodunk rajta.« Mikor aztán Júdás megközelítette a folyó ágyát, odaállította a folyó mellé a hadinép ellenőrző tisztjeit és megparancsolta nekik: »Senkit se engedjetek visszamaradni! Mindenki jöjjön a harcba!« Majd elsőnek kelt át ellenük; nyomon követte őt az egész hadinép és a szemük láttára teljesen tönkreverte a pogányokat. Azok elhányták fegyverüket és a karnaimi szentélybe menekültek. Ám Júdás elfoglalta a várost, lángba borította a szentélyt mindazokkal együtt, akik benne voltak. Így alázta meg Karnaimot, és az nem tudott ellenállni Júdásnak. Azután Júdás összegyűjtötte a Gileádban lakó összes izraelitát, feleségestül és gyermekestül, kicsit-nagyot egyaránt, egy igen nagy sokaságot, hogy Júdea földjére menjenek. 46El is jutottak egészen Efronig. Ez nagy és igen megerősített város volt a hegyszorosban, és sem jobbra, sem balra nem lehetett elkerülni. Az út rajta vezetett keresztül. Ám a város lakói bezárkóztak és kövekkel torlaszolták el a kapukat. Júdás azonban békés üzenetet küldött nekik: »Hadd vonuljunk át földeteken, haza akarunk menni! Senki sem lesz ártalmatokra! Csak át akarunk vonulni gyalogszerrel.« De azok nem akartak utat nyitni nekik. Erre Júdás kihirdettette a táborban, hogy mindenki álljon csatasorba, ahol éppen van. Csatarendbe is állt a sereg legénysége, s egész nap és egész éjjel ostromolták a várost, amíg az végre megadta magát neki. Erre kardélre hányt mindenkit, aki férfinemen volt, feldúlta a várost az alapjáig, elvitte zsákmányát, és átvonult az egész városon az elesettek fölött. Azután átkeltek a Jordánon és elérkeztek a nagy mezőre Bétsánnal szemben. Közben azon volt Júdás, hogy együtt maradjanak a lemaradók, ezért buzdítva szólt a néphez az egész úton, míg csak Júdea földjére nem értek. Lelkendezés és vígság közepette mentek fel a Sion hegyre, s egészen elégő áldozatokat mutattak be, mert egy sem esett el közülük, amíg sértetlenül vissza nem tértek.
Izrael igaz vezetői Abban az időben, amikor Júdás és Jonatán Gileád földjén voltak, a testvére, Simon pedig Galileában, Ptolemaisszal szemben, József, Zakariás fia meg Azarja, a hadsereg vezére értesültek a sikeres haditettekről és a megvívott harcokról. Így szóltak: »Szerezzünk mi is nevet magunknak! Menjünk, harcoljunk a köröttünk lakó pogányok ellen!« Ki is adták a parancsot azoknak, akik a seregből velük maradtak, és elindultak Jamniába. Ám Gorgiász kivonult ellenük a városból embereivel, hogy megütközzék velük. S megfutamodott József meg Azarja egészen Júdea határáig. Izrael népéből aznap elesett közel kétezer ember, és nagy vereséget szenvedett a nép, 61mert nem hallgattak Júdásra és testvéreire abban a hitben, hogy vitézi tetteket visznek majd véghez. Ám ők nem voltak a férfiaknak abból a fajtájából, amely szabadulást hozott Izraelre.
Júdás embereit azonban nagyon magasztalta egész Izrael, sőt még mindazok a pogányok is, akik hallottak nevükről. Összesereglettek náluk és szerencsét kívántak nekik. Majd kivonult testvéreivel Júdás, és megverte Ézsau fiait a délre eső országban. Bevette Hebront leányvárosaival együtt és felégette falait és tornyait körös-körül. Azután megindult seregével, hogy a filiszteusok földjére menjen, és átvonult Szamarián. Azon a napon papok estek el a harcban. Vitézi tetteket akartak ugyanis véghezvinni és meggondolatlanul harcba bocsátkoztak. Júdás azután Asdód irányába kanyarodott el a filiszteusok földje felé. Lerombolta oltáraikat, elégette tűzzel isteneik faragott képeit, és magával vitte a városok zsákmányát; azután visszatért Júdea földjére.
Antióchosz Epifánész halála és V. Antióchosz trónralépése 6 Amikor Antióchosz király a felső tartományokat járta, azt hallotta, hogy Perzsiában van egy igen neves város, Elimaisz, amely ezüstben és aranyban bővelkedik. Temploma is igen gazdag, és ott vannak azok az arany páncélok, vértek és pajzsok, amelyeket Sándor, Fülöp fia, Makedónia fejedelme hagyott ott, aki először Görögországon uralkodott. Elindult tehát és megpróbálta bevenni és kifosztani azt a várost, de nem bírta, mert a város lakói előre értesültek a tervről. Felvették vele a harcot, úgyhogy menekülnie kellett onnan. Ő nagy szomorúsággal távozott, és visszatért Babilóniába. Ekkortájt jött valaki és azt a hírt hozta neki Perzsiába, hogy azok a seregek, amelyek Júdea földjén voltak, megfutamodtak, és hogy Líziász kivonult egy hatalmas sereg élén, de menekülnie kellett a zsidók elől. Ezek megerősödtek a fegyver és a gazdag zsákmány által, amelyet a megvert seregtől vettek el; lerombolták azt az utálatosságot, amelyet ő a jeruzsálemi oltáron épített, és a szent helyet magas falakkal vették körül, mint azelőtt, valamint az ő városát, Bétszúrát is. Történt pedig, hogy amikor meghallotta a király ezt a jelentést, megrendült és igen felindult. Majd ágynak dőlt és bánatában beteggé lett, mivel nem az történt, amit ő akart. Ott is maradt sok napig, mert kiújult nagy szorongása, és már úgy érezte, hogy meg kell halnia. Ezért előhívatta valamennyi barátját és így szólt hozzájuk: »Eltávozott az álom a szememtől, le vagyok sújtva, a szívem elcsüggedt az aggodalomtól, és így töprengtem magamban: Mily nagy nyomorúságba jutottam és milyen tengerébe a bánatnak, amelyben most vagyok. Pedig hát kedves voltam és szerettek uralkodásomban. Visszagondolok most azokra a gonoszságokra, amelyeket véghezvittem Jeruzsálemben, mert elvittem onnan zsákmányul minden ott lévő arany és ezüst tárgyat és elküldtem, hogy kiirtsák Júdea lakóit ok nélkül. Tudom, hogy ezért zúdultak rám ezek a csapások, és íme, nagy bánatomban idegen földön pusztulok el.« Majd odahívta egyik barátját, Fülöpöt és egész országa élére állította. Egyúttal átadta neki a koronát, a palástját és a gyűrűt, hogy irányítója legyen fiának, Antióchosznak és őt királynak nevelje. Azután meghalt ott Antióchosz király a száznegyvenkilencedik esztendőben.
17Mikor Líziász megtudta, hogy meghalt a király, trónra ültette ennek fiát, Antióchoszt, akinek gyermekkorában nevelője volt, és az Eupátor nevet adta neki.
Líziász seregének második támadása Azok pedig, akik a Várban voltak, körülzárták Izraelt a szentélynél, állandóan zaklatták őket, és így a pogányok támaszai voltak. Ezért Júdás elhatározta, hogy szétszórja őket. Egybehívta tehát az egész népet, hogy ostrom alá vegyék őket. Egybe is gyűltek és megkezdték az ostromot a százötvenedik esztendőben, és felvonultattak faltörő kosokat és hadigépeket. A ostromlottak közül azonban egy páran kimenekültek, és hozzájuk csatlakozott néhány istentelen izraelita is. Ezek elmentek a királyhoz és így szóltak: »Miért nem szolgáltatsz már igazságot és bosszulod meg testvéreinket? Mi elhatároztuk, hogy szolgálunk atyádnak, eljárunk az ő parancsa értelmében és engedelmeskedünk rendeleteinek, ezért azonban népünk fiai ellenségeinkké lettek. Azt, aki közülünk a kezükbe került, megölték, vagyonunkat pedig elragadták. De nemcsak ellenünk nyújtották ki kezüket, hanem valamennyi szomszédunk ellen is. Íme, most is megszállták a jeruzsálemi várat, hogy hatalmukba kerítsék. Bástyával vették körül Bétszúr erősségét is. Ha gyorsan meg nem előzöd őket, ennél nagyobbat is tesznek, és többé fel nem tartóztatod őket.«
Ennek hallatára haragra gerjedt a király, egybehívta valamennyi barátját, hadseregének vezéreit és a lovasság parancsnokait. De még idegen országokból, a tenger szigeteiről is jöttek hozzá zsoldos katonák. Hadseregének száma pedig százezer gyalogos, húszezer lovas és harminckét harcra nevelt elefánt volt. Idúmeán keresztül közeledtek, megszállták Bétszúrt, sok napig hadakoztak és felállították hadigépeiket. Azok azonban ki-kirontottak, felégették ezeket tűzzel és férfiasan küzdöttek. Ekkor Júdás elvonult a Vár alól és Bétzakaránál a király táborával szemben ütött tábort. Pirkadatkor felkerekedett a király, és sietve támadásra vezette seregét Bétzakara felé. Itt csatasorba álltak a csapatok és felharsantak a kürtök. Az elefántoknak szőlő- és epernedűt adtak, hogy harcra tüzeljék őket. Majd szétosztották az állatokat a csapatok között és minden elefánt mellé ezer férfi állt láncos páncélban, fejükön rézsisakkal. Ezen kívül minden állat mellé még ötszáz válogatott lovast is rendeltek. Ezek már azelőtt is ott voltak mindenütt az állat mellett, és ahová ez ment, ők is odamentek és nem távoztak mellőle. Minden egyes állatra védelmül bizonyos szerkezettel fatornyokat erősítettek. Ezek mindegyikében harminckét vitéz volt, akik felülről harcoltak, és rajtuk kívül az állat indiai vezetője. A maradék lovasságot innen is, onnan is a két szárnyon állította fel, hogy ez kürtszóval lelkesítse a sereget és tüzelje a hadoszlopba sorakoztatott csapatokat. Amint pedig a nap az arany- és rézpajzsokra vetette fényét, tündököltek tőlük a hegyek, és fénylettek, mint az égő fáklyák. A király seregének egy részét a magaslatokra osztották be, a másikat pedig a síkságra, és így vonultak óvatosan és rendben. A tömeg zajától, a csapat járásától és a fegyverek csörrenésétől megremegett a föld minden lakója; igen nagy és erős volt ugyanis a sereg. Felvonult Júdás is csapatával a harcra, és a király seregéből hatszáz ember esett el.
Ekkor azt látta Eleazár, Saura fia, hogy az állatok közül az egyik királyi páncélokkal van felvértezve és kimagaslik a többi állat fölé. Ebből azt gyanította, hogy azon van a király. Elszánta tehát magát, hogy megszabadítja népét, és soha el nem múló nevet szerez magának. Vakmerően odarohant tehát a hadsorok közé, lesújtott jobbra is, balra is, úgyhogy mindkét oldalon hullottak a csapása alatt. Majd a lába közé bújt az elefántnak, aláment és megölte. Az rázuhant a földre, és ő halálát lelte ott.
Ám amikor látták a király hadát és seregének támadó erejét, visszavonultak előlük. A király serege pedig utánuk nyomult Jeruzsálem irányába. Júdea és a Sion hegy ellen indította táborát a király. Bétszúr lakóival békét kötött. Ezek kimentek a városból, mert nem volt nekik ott élelmük az ostrom alatt; szombati nyugalma volt ugyanis a földnek. Elfoglalta tehát a király Bétszúrt, és a védelmére őrséget hagyott benne. Majd ostrom alá vette a szentély helyét sok napig, felállított faltörő kosokat, hadigépeket, tűzvetőket, kő- és dárdahajítókat, nyíllövő eszközöket és parittyákat. De azok is hadigépeket használtak hadigépeik ellen, és sok napig folyt a harc. 53Kifogyott azonban a városban az élelem, mert éppen a hetedik esztendő volt. A félretett felesleget pedig azok fogyasztották el, akiket a pogányok közül Júdába mentettek. Így csak csekélyszámú férfi maradt a szentély helyén, mert éhínség lepte meg őket. Elszéledtek ugyanis, mindenki a saját lakóhelyére.
Líziász türelmi rendelete Ekkor arról értesült Líziász, hogy Fülöp, akit Antióchosz király még életében arra rendelt, hogy uralkodásra nevelje fiát, Antióchoszt, a nála lévő sereggel visszatért Perzsiából és Médiából, és azon volt, hogy átvegye a kormányzás ügyét. Ezért elsietett és így szólt a királyhoz, meg a hadsereg vezéreihez: »Napról napra gyengülünk, élelmünk fogytán van, a hely pedig, amelyet megszálltunk, jól meg van erősítve. Hozzá még a kormányzás gondja is nyom minket. Nyújtsunk tehát jobbot ezeknek az embereknek, kössünk velük és egész népükkel békét! Engedjük meg nekik, hogy saját törvényeik szerint éljenek, mint azelőtt! Hiszen a törvényeik miatt, amelyeket mi megvetéssel illetünk, gerjedtek haragra és vitték véghez mindezeket.« Tetszett ez a beszéd a királynak és a vezéreknek, és elküldött hozzájuk békét ajánlani. Azok elfogadták. Mivel pedig a király és a vezérek esküvel biztosították őket, kivonultak a várból. A király erre felment a Sion hegyre. Amikor azonban a hely erődítményeit látta, csakhamar megszegte az esküt, amellyel megesküdött, és lerontatta körös-körül a kőfalat. Majd sebtében elvonult. Amikor aztán visszatért Antióchiába, Fülöpöt a város birtokában találta. Erre harcba szállt ellene és hatalmába kerítette a várost.
I. Demetriosz trónralépése; újabb támadások 7 1A százötvenegyedik esztendőben Demetriosz, Szeleukosz fia, elhagyta Róma városát. Egy kis csapattal egy városba ment a tenger mellé, és ott uralkodni kezdett. Történt pedig, hogy amikor bement atyáinak királyi palotájába, a hadsereg megragadta Antióchoszt és Líziászt, hogy elébe vigyék őket. Mikor erről értesült, így szólt: »Ne engedjétek, hogy színem elé kerüljenek!« Erre a sereg meggyilkolta őket, Demetriosz pedig királyi trónjára ült. 5Ekkor elvetemedett, gonosz férfiak járultak elé Izraelből. Vezérük Alkímosz volt, aki főpap szeretett volna lenni. Ezek bevádolták a népet a királynál ezekkel a szavakkal: »Júdás és testvérei kiirtották barátaidat mind; minket pedig elűzött földünkről. Küldj ki tehát egy megbízható férfit, s ez menjen el, nézze meg mindazt a romlást, amelyet az nekünk és a király tartományainak okozott, és büntesse meg minden barátját és segítőtársát!«
A király erre kiválasztotta barátai közül Bakhidészt, aki a nagy folyón túl eső tartományon parancsnokolt, és bizalmasa volt a királynak. Ezt elküldte, hogy nézze meg a romlást, amelyet Júdás okozott. A gonosz Alkímosznak a főpapi tisztet adta; annak pedig meghagyta, hogy álljon bosszút Izrael fiain. Fel is kerekedtek és elmentek nagy sereggel Júdea földjére. Majd követeket küldtek és álnok módon, békés szavakkal szóltak Júdáshoz meg a testvéreihez. Ők azonban nem hallgattak beszédükre, mert látták, hogy nagy sereggel jöttek. Összegyűlt ekkor Alkímosznál és Bakhidesznél egy sereg írástudó, hogy megvitassák a jogi helyzetet. A haszidok voltak Izrael fiai közül az elsők, akik békét kértek tőlük. Ezek ugyanis így gondolkodtak: »Áron nemzetségéből való pap jött velük; ez csak nem fog rászedni minket.« Bakhidész békés szavakkal szólt hozzájuk, sőt meg is esküdött nekik: »Nem hozunk bajt sem rátok, sem a barátaitokra.« Ezért hittek is neki. Ő azonban megragadott közülük hatvan embert, és kivégezte őket egy napon az Írás szava szerint:
17»Szentjeid testét és azok vérét ontották Jeruzsálem körül, és nem volt, aki eltemesse őket.«
Félelem és remegés szállta meg erre az egész népet, s azt mondták: »Igazság és egyenesség nincsen bennük; megszegték a megállapodást és az esküt, amellyel megesküdtek.« Ezután elvonult Bakhidész Jeruzsálem alól, és Bétzekánál ütött tábort. Majd elküldött és sokat elfogott azok közül, akik elpártoltak tőle. A nép közül is megölt néhány embert, és egy nagy kútba vetette őket. Azután rábízta a tartományt Alkímoszra. Védelmül csapatot hagyott vissza nála; maga Bakhidész pedig visszatért a királyhoz.
Alkímosz ezután sokat harcolt főpapi tiszte érdekében. Köréje gyűltek mindazok, akik felforgatták tulajdon népüket. Kezükbe kaparintották Júdea földjét és nagy csapással sújtottak le Izraelre. Mikor Júdás látta mindazt a bajt, amelyet Alkímosz és a vele lévők okoztak Izrael fiainak – jóval többet, mint a pogányok –, bejárta körös-körül mindenfelé Júdea határait, és bosszút állt az elpártolt férfiakon. Erre ezek abbahagyták az ide-oda járkálást az országban. Amikor pedig Alkímosz látta, hogy Júdás és a vele lévők megerősödtek, és belátta azt is, hogy nem bír helyt állni ellenük, visszatért a királyhoz és ott súlyos vádakkal illette őket.
Nikánor támadása és veresége A király erre elküldte egyik legkiválóbb vezérét, Nikánort, aki gyűlöletet táplált Izraellel szemben, és megparancsolta neki, hogy irtsa ki a népet. Nikánor nagy sereggel vonult be Jeruzsálembe, majd csalárdul békés üzenetet küldött Júdásnak meg a testvéreinek, és mondta: »Ne legyen harc közöttem és közöttetek! Kevés emberrel megyek, hogy békességben lássam arcotokat.« El is ment Júdáshoz, és békésen köszöntötték egymást. Ám az ellenség készen állt, hogy elragadják Júdást. Júdás azonban megtudta, hogy csalárdsággal közeledik feléje; ezért óvatosan elkerülte őt, és nem kívánta többé látni a színét. Mikor Nikánornak tudomására jutott, hogy terve nyilvánvalóvá lett, harcba indult Júdás ellen Kefarsaláma mellett. Nikánor seregéből elesett közel ötezer ember. A többiek a Dávid-városba menekültek. Ezek után az események után felment Nikánor a Sion-hegyre, és elébe mentek néhányan a nép papjai közül, hogy köszöntsék őt békében és megmutassák neki a királyért felajánlott egészen elégő áldozatokat. Ő azonban kinevette, megvetette, tisztátalanokká tette őket s gőgösen beszélt. Felindulásában megesküdött és azt mondta: »Ha Júdás tüstént kezembe nem kerül seregével együtt, akkor, ha majd épségben visszatérek, felgyújtom ezt a házat.« És nagy haraggal távozott. Erre bementek a papok, megálltak az oltár és a templom előtt, és sírva mondták: »Te, az Úr, kiválasztottad ezt az épületet, hogy a te nevedet szólítsák benne, és az az imádság és a könyörgés háza legyen néped számára. Fizess tehát vissza annak az embernek és seregének! Vesszenek el kard éle által! Emlékezzél meg istenkáromlásaikról, és ne engedd, hogy megmaradjanak!«
Nikánor, miután kivonult Jeruzsálemből, Béthoronnál ütött tábort. Itt egy szíriai csapat is csatlakozott hozzá. Júdás pedig Hadásánál táborozott háromezer emberrel. Ekkor így imádkozott Júdás: »Uram, mikor a király követei káromoltak téged, kivonult az angyal és száznyolcvanötezret ölt meg közülük! Így tipord szét ma ezt a sereget is szemünk láttára! Hadd tudják meg a többiek, mily gonoszul szólt ő szentélyedről! Ítélkezzél fölötte gonoszsága szerint!« Majd ütközetbe bocsátkoztak a seregek ádár hó tizenharmadik napján. Nikánor tábora vereséget szenvedett; ő maga elsőként maradt a csatatéren. Amikor aztán serege látta, hogy Nikánor elesett, elszórták fegyverüket és elmenekültek. De üldözőbe vették őket egy napnyi járóföldre, Hadásától egészen Gézer környékéig; közben jeladásul megfújták mögöttük a kürtöt. Erre kirontottak körös-körül Júdea minden helyiségének lakói és bekerítették őket. Ellenálltak ugyan újra, de elvesztek kard éle által mindannyian. Egy sem maradt meg közülük. Aztán zsákmányul ejtették javaikat, magukkal vitték Nikánor levágott fejét meg a kezét, amelyet oly hetykén nyújtott ki, és felfüggesztették Jeruzsálem előtt. Nagy volt az öröm a nép között; és igen vidáman töltötték azt a napot. 49El is rendelte, hogy minden esztendőben megüljék azt a napot, ádár hó tizenharmadik napján. Ezután rövid időre nyugalom honolt Júdea földjén.
Jegyzetek
5,1 A fogság után (Kr. e. 538) a zsidók csak Jeruzsálemben és közvetlen környékén telepedtek le.
5,3 Akrobatane a Negeb (Dél) északkeleti területe.
5,6 Ammoniták: Amman és környékének lakói.
5,15 Ptolemaisz Akkó görög neve.
5,25 Nabateusok: a Holt-tengertől K-re Petra és környékének lakói.
5,46 Efron a Jordántól K-re feküdt, Bétsán magasságában.
5,61 A vereség teológiai megindoklása: csak Júdás vezetésével szabad harcolni.
6,17 V. Antióchosz Kr. e. 164-től 162-ig uralkodott. Az „Eupátor” név jelentése: jó apa.
6,53 Minden hetedik esztendő ún. szombat év volt, vö. Lev 25,1-7.
7,1 I. Demetriosz, IV. Antióchosz unokaöccse, Kr. e. 162-150-ig uralkodott, miután megölte Antióchosz Eupátort.
7,5 Alkímosz Áron nemzetségéből való volt (vö. 14.v.), tehát jogot formálhatott a főpapi tisztre.
7,17 L. Zsolt 79,2-3
7,49 Júdás újra hatalmába keríti Jeruzsálemet; a „Nikánor-napot” egy ideig évente megülték.