Kis türelmet
5 Emberfia, fogj egy éles kardot, használd úgy, mint a borbély a beretvát, és húzd végig a fejeden és a szakálladon. Aztán végy egy mérleget és mérd szét a levágott hajat. Egyharmadát vesd tűzre a város közepén, amikor letelik az ostrom ideje. Másik harmadát hányd kardélre a város körül. Az utolsó harmadot szórd szélnek, s majd kardot rántok utánuk. De egy keveset végy belőle, és tedd köntösöd szegélyébe. Aztán még ebből is végy el egy keveset, dobd a tűzbe, és égesd el tűzben. Láng fog belőle kicsapni. Akkor mondd meg Izrael egész házának: Ezt mondja az Úr, az Isten: „Ez Jeruzsálem, amelyet a népek közé állítottam: idegen országok veszik körül. Fellázadt törvényeim ellen, jobban, mint a nemzetek, és megvetette parancsaimat, jobban, mint a körülötte élő népek. Semmibe vették törvényeimet és nem tartották meg parancsaimat.” Ezért azt mondja az Úr, az Isten: „Mivel lázadóbbak vagytok, mint a körülöttetek élő népek, mivel nem tartjátok meg parancsaimat és annyira sem tartjátok szem előtt törvényeimet, mint a körülöttetek élő nemzetek, azért ezt mondja az Úr, az Isten: Nézd, én felkelek ellened és végre is hajtom körödben a büntető ítéletet a népek szeme láttára. Iszonyatos tetteid miatt olyan dolgot viszek körödben végbe, amilyet még nem vittem, és soha többé nem viszek végbe. Az apák megeszik gyermekeiket, s a gyermekek megeszik apjukat. Végrehajtom rajtad a büntetést, és a szél minden irányába szétszórom azokat, akik megmaradnak belőled. Ezért, amint igaz, hogy élek – mondja az Úr, az Isten –, mivel borzalmas dolgaiddal és iszonyatos tetteiddel megfertőzted szentélyemet, elvetlek, szemem nem néz rád többé irgalommal és nem kegyelmezek neked. Lakóid egyharmada pestisben hal meg körödben, és éhínség által pusztul el, egyharmada kard élén hull el körülötted, egyharmadot meg szétszórok a szél minden irányába, és kardot rántok utánuk. Kitöltöm rajtuk haragom, kitombolom dühöm, és bosszút állok rajtuk. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr szóltam féltékenységemben, amikor majd kitöltöm rajtuk haragom. Pusztasággá teszlek, gyalázat tárgyává a körülötted lévő népek között, mindenki szeme láttára. Gyalázat és gúny tárgya leszel, elrettentő példa a nemzetek számára, amelyek körülvesznek, amikor végrehajtom rajtad ítéletemet, haraggal, bosszúval és kemény büntetéssel. Én, az Úr mondtam ezt. Elárasztalak az éhség félelmetes nyilaival a vesztetekre – mert hiszen ezeket pusztulásotokra küldöm –, és éhséget bocsátok rátok, összetöröm a kenyeretek botját. Éhséget és vadállatokat szabadítok rátok, amelyek megfosztanak titeket gyermekeitektől, pestis és vér gázol át rajtad, s kardot fordítok ellened. Én, az Úr mondtam ezt.”
Jövendölés Izrael hegyei ellen.
6 Az Úr szózatot intézett hozzám: Emberfia, fordulj Izrael hegyei felé, és jövendölj ellenük! Ezt mondd: Izrael hegyei, halljátok az Úrnak, az Istennek a szavát! Ezt üzeni az Úr, az Isten a hegyeknek, a halmoknak, a szakadékoknak és a völgyeknek: Kardot szabadítok rátok és lerombolom magaslataitokat. Oltáraitok semmivé válnak, oszlopaitok ledőlnek, akik halálos döfést kapnak, azokat bálványaid elé vetem, s csontjaitokat oltáraitok köré terítem szét. Minden lakott helyeteken elpusztítják a városokat, lerombolják a magaslatokat, úgyhogy oltáraitok romhalmazzá válnak és elpusztulnak, bálványaitok darabokra törnek és megsemmisülnek, oszlopaitok ledőlnek és műveitek semmivé válnak. Akiket közületek döfés ér, leroskadnak. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. De meghagyok közületek olyanokat, akik megmenekülnek a kardtól, azért, hogy szétszórjam őket a népek közé. Akik megmaradnak, megemlékeznek majd rólam a népek között, amelyek közé fogolyként elhurcolják őket, amikor majd összetöröm parázna szívüket, amellyel elpártoltak tőlem, és szemüket, amellyel házasságot törve bálványaikra tapadtak. Saját magukat utálják majd meg azért a gonoszságért, amit szégyenletes tetteikkel véghezvittek. Így majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, hogy nem hiába beszéltem, hanem valóban rájuk szabadítom ezt a sok borzalmat.
Izrael vétkei.
Ezt mondja az Úr, az Isten: Csapd össze kezedet, dobbants lábaddal és mondd: Jaj Izrael házának iszonyatos tettei miatt, mert kard, éhínség és pestis által pusztul el! Aki távol van, pestisben vész el, aki közel van, azzal a kard végez, aki pedig megmarad és ostrom alá veszik, az éhen hal, mert kitöltöm rajtuk haragomat. Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor holttestük ott hever a bálványok között, oltáraik körül, minden kiemelkedő halmon, minden hegy tetején, minden zöldellő fa és minden lombos terebint alatt, mindenütt, ahol kellemes illatú áldozatot mutattak be bálványaiknak. Kinyújtom ellenük kezemet, pusztasággá teszem a földet a sivatagtól egészen Ribláig mindenütt, ahol csak laknak, és akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Júdára elérkezett az Úr ítélete.
7 Az Úr szózatot intézett hozzám: Emberfia, így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten Izrael földjének: Itt a vég! Eljött a vég az ország négy szélére. Már rád tört a vég. Rád zúdítom haragomat, hogy útjaid szerint ítélkezzem, és számon kérjem tőled minden szégyenletes tettedet. Szemem nem tekint rád irgalommal, s nem könyörülök meg rajtad, hanem felelőssé teszlek útjaidért, és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Ezt mondja az Úr, az Isten: Csapás csapást ér. Közeledik a vég, közeledik a vég számodra, nézd, már itt is van. Te leszel soron, aki az országban lakol. Elérkezik az idő; nézd, elközeleg a nap, s zűrzavar támad, és nem lesz többé öröm a hegyeken. Most rövidesen kiárasztom rád haragomat és kitöltöm rajtad bosszúmat. Útjaid szerint ítélkezem fölötted, és számon kérem minden szégyenletes tettedet. Szemem nem tekint rád irgalommal és nem könyörülök, hanem számon kérem tőled útjaidat és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki lesújtok. Itt a nap, lám, elérkezik! Sorra kerülsz, a csapás készen vár rád, a gőg eluralkodott. Az erőszak már fölemelkedett, hogy a gonoszság vesszejévé váljék… Eljön az idő, közel a nap! Aki vesz, az ne örüljön, s aki elad, az ne szomorkodjék, mert a harag mindenkire rátör. Az eladó nem találja meg, amit eladott, még ha életben is marad, mert a látomás, mely minden gazdagságra szól, visszavonhatatlan, s aki bűnben él, nem kap többé erőre. Fújjátok meg a harsonát, minden készen áll, és senki sem indul harcba, mert haragom mindenkire rátör.
Izrael bűnei.
Kívül kard, belül pestis és éhínség. Aki a mezőn lesz, az kard élén hull el, aki a városban lesz, az éhínségben és pestisben pusztul el. Akik megmenekülnek, elfutnak, s mint a völgyek galambjai, a hegyek felé tartanak, de én mind halálba küldöm a bűne miatt. Minden kéz ellankad, s minden térd szétfolyik, mint a víz. Zsákruhába öltöznek, és félelem fogja el őket. Minden arc szégyentől ég, s minden fej kopasz lesz. Ezüstjüket az utakra szórják, az aranyat meg szemétnek tartják. Nem tudják velük éhségüket csillapítani, gyomrukat megtölteni, mert bűnbe vitték őket. Díszes ékszereiket kevélységre használták: belőlük készítették szégyenletes képeiket, bálványaikat. Ezért iszonyattá teszem őket a számukra. Idegeneknek adom zsákmányul, s a föld istentelenjeinek prédául, azok majd meggyalázzák őket. Elfordulok tőlük, és meggyalázzák kincsesházamat, fosztogatók hatolnak be és meggyalázzák. Készíts magadnak láncot, mert az ország tele van vérengzéssel, és a város tele van erőszakossággal. Elővezetem a legkegyetlenebb népeket, hadd foglalják el házaitokat. Megtöröm a hatalmasok gőgjét, és meggyalázzák szentélyeiket. Rettegés szállja meg őket, keresik a békét, de nem találják. Csapás csapást ér, az egyik hír a másikat követi, látomást követelnek majd a prófétától, de a papok híjával lesznek a törvénynek, s a vének is a tanácsnak. A király gyászolni fog, a fejedelmet szomorúság keríti hatalmába, az ország népének megbénul a keze. Tetteik szerint bánok velük, ítéleteik szerint ítélkezem fölöttük, és megtudják, hogy én vagyok az Úr.

Előző nap Olvasási terv Következő nap
Minden fejezet...
1 0