10
Jaj azoknak, akik gonosz törvényeket hoznak, akik csak elnyomó rendeleteket írnak.
Akik nem szolgáltatnak igazságot az elnyomottnak, s megfosztják jogaitól népem szegényeit. Akik kizsákmányolják az özvegyet, és megrabolják az árvát.
Mitévők lesztek majd a látogatás napján, s a vihar idején, amely távolról közeleg? Kihez menekültök majd segítségért, és hol hagyjátok gazdagságtokat?
Nem marad más, csak a foglyok közé esni, és a megöltek közé hullani. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva.
Asszíria királya ellen
Jaj Asszíriának, haragom vesszejének, a bosszúm suhogtatta botnak. Elküldöm az istentelen nemzet ellen, s a népre szabadítom, amely haragra gerjeszt, hogy zsákmányoljon és prédát szerezzen, és tapossa azt, mint az utca sarát. De hát ő nem így vélekedik, a szíve másképpen gondolkodik: Mert csak az eltipráson jár az esze, és azon, hogy sok népet kiirtson. Azt mondja: „Vajon főembereim egyúttal nem királyok is? Vajon nem úgy járt-e Kalnó, mint Karkemis, és Emát, mint Arpád, Szamária meg, mint Damaszkusz? Úgy, ahogy kezem utolérte a bálványok országait, amelyekben még több volt a kép, mint amennyi kép Jeruzsálemben és Szamáriában van, amint elbántam Szamáriával és bálványaival, vajon nem úgy tesznek-e majd Jeruzsálemmel és bálványaival is?” De ha az Úr mindent végbevisz a Sion hegyén és Jeruzsálemben, akkor megbünteti Asszíria királya szívének kevély szándékát, és nagyralátó szemének gőgjét. Mert ezt mondta: „Ezt mind a saját kezem erejével vittem végbe, és bölcsességemmel, mert okos vagyok. Megszüntettem a népek határait, kifosztottam kincstáraikat, s lakóikat a porba sújtottam. Mint a madárfészek felé szokás, kinyújtottam kezem a népek kincséért, s ahogy összeszedik az elhagyott tojásokat, úgy harácsoltam össze az egész földet. Nem akadt, aki megmozdította volna a szárnyát, vagy száját csipogásra nyitotta volna.” Vajon hősködik-e a fejsze az előtt, aki vág vele? Vajon szembeszáll-e a fűrész azzal, aki húzza? Mintha a vessző meglendíthetné azt, aki megragadta, vagy a bot fölemelhetné azt, aki nem fából való. Ezért a Seregek Ura sorvasztó betegséget küld majd hőseire, s a jólét helyett tűz lángol fel, emésztő tűznek lángja. Akkor Izrael Fényessége tűzzé változik, és a Szentje lánggá, aztán egyetlen napon lángra lobbantja és elemészti a bogáncsot és a gazt. Erdejének és kertjének ékességét testestül-lelkestül megemészti, s úgy elsorvad, mint a beteg. Erdejében a fák maradékát könnyű lesz megszámlálni, még a gyermek is összeírhatja őket.Izajás fiának neve
Azon a napon Izrael maradéka és Jákob házának menekültjei többé nem arra támaszkodnak, aki veri őket, hanem hűségesen az Úrra támaszkodnak, Izrael Szentjére. A maradék megtér! Jákob maradéka az erős Istenhez.A pusztulás megjövendölése
Izrael, ha annyi volna is a néped, mint a tenger partján a fövény, csak a maradék tér meg belőle. Már elhatároztatott a pusztulás, és az igazságos ítélet elsöpör, mint az áradat. Igen, a pusztulást, amit elhatározott, végbeviszi a Seregek Ura az egész földön.Vigasztaló jövendölés
Ezt mondja a Seregek Ura: „Ne félj Asszíriától, népem, Sion lakója! Vesszővel ver ugyan, és fölemeli botját ellened, de már csak egy kis idő: akkor lecsillapszik haragom, és dühöm elsöpri őket.” A Seregek Ura rájuk emeli az ostort, mint akkor, amikor megverte Midiánt Oreb sziklájánál, vagy amikor kinyújtotta és a tenger fölé emelte botját Egyiptom felől az úton. Azon a napon lekerül válladról a terhe, és igája nem nyomja többé nyakad.Az asszír betörés
Rimnon tájáról indul el, gyorsan eléri Ajátot, átvonul Migronon s Mikmásznál hagyja a málhát. Végigmennek a szoroson, s Gábában tábort ütnek éjszakára. Ráma erre megremeg, Saul Gibeája megfutamodik. Kiabálj, Bát-Gallim! Figyelj Laisa! Anatót válaszolj! Madema fut, s Gébim lakói is menekülnek. Még ma megáll Nobban, s kezet emel Sion leányának hegye, Jeruzsálem dombja ellen. De nézzétek! A Seregek Ura rettentő erővel levágja az ágakat. A sudár növésű fákra kivágás vár. A földre zuhannak a hatalmasok. Az erdő sűrűje megritkul a fejsze csapása alatt, s pompás cédrusaival elbukik a Libanon.A Messiás
11 Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri az erőszakost, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség csípőjén a kötő. Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyerek is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja a kezét az anyatejtől elválasztott kisgyerek. Sehol nem ártanak, s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.A fogságból való visszatérés
Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz a nyugvóhelye. Azon a napon az Úr újra kinyújtja kezét, hogy birtokba vegye népe maradékát, amely megmaradt Asszíriából és Egyiptomból, Patroszból, Kusból és Elámból, Sineárból, Hamátból és a tenger szigeteiről. Fölemeli zászlaját a nemzetek előtt, és összegyűjti Izrael menekültjeit, a föld négy széléről összeszedi, akik Júdából szétszóródtak. Akkor megszűnik majd Efraim féltékenysége, és Júda ellenségei kipusztulnak. Efraim nem lesz többé féltékeny Júdára, Júda meg nem támad többé Efraimra. Nyugat felé rátörnek a filiszteusok határaira, és közösen kifosztják kelet fiait. Kiterjesztik hatalmukat Edomra és Moábra, s alattvalóikká teszik Ammon fiait. Az Úr kiszárítja az egyiptomi tenger öblét, leheletének hevével. Heves széllel fölemeli kezét a Folyam fölé és hét patakra választja szét, hogy saruban kelhessenek át rajta. Úgy nyílik majd út népe maradékának, amely megmaradt az asszírok fogságából, amint út nyílt egykor Izraelnek, amikor feljött Egyiptom földjéről.Két hálaének
12 Azon a napon így szólsz majd: Hálát adok neked, Uram, mert haragudtál ugyan rám, de lecsillapult haragod és megvigasztaltál. Nézzétek: Isten az üdvösségem! Bizalom tölt el, s nincs bennem félelem, mert az Úr az erősségem, a dicsőítő énekem, és az üdvösségem. Örömmel meríttek majd vizet az üdvösség forrásaiból. Azon a napon így szóltok majd: Adjatok hálát az Úrnak, magasztaljátok nevét. A népek között hirdessétek tetteit, s mondjátok el, milyen fölséges a neve. Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat vitt végbe, szerezzen tudomást róla az egész világ. Ujjongjatok és hallassátok örömötök szavát, Sion lakói, mert nagy körötökben Izrael Szentje.Előző nap Olvasási terv Következő nap