Kis türelmet
IV. A HÚSVÉT ÉS AZ ÚTRA KELÉS
A húsvét megülése.
9 Azt mondta az Úr Mózesnek a Sínai pusztából való kivonulásuk után a második esztendő első hónapjában: „Izrael fiai az arra kijelölt időben üljék meg a húsvétot. E hónap tizennegyedik napján üljétek meg, estefelé (a kijelölt időben), a rá vonatkozó törvények és szabályok szerint.” Mózes tehát megparancsolta Izrael fiainak, hogy tartsák meg a húsvétot. Az első hónap tizennegyedik napján tartották meg, estefelé, a Sínai pusztában egészen úgy tartották meg Izrael fiai, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.
Kivételes esetek.
Azok az emberek, akik haláleset miatt tisztátalanná váltak, s így azon a napon nem ülhették meg a húsvétot, még aznap odamentek Mózeshez és Áronhoz, és ezt mondták ezek az emberek: „Haláleset miatt tisztátalanná váltunk. De miért rövidülnénk meg azért, mert az arra kijelölt napon nem ajánlhatjuk fel áldozati ajándékainkat az Úrnak Izrael fiainak sorában?” Erre Mózes így válaszolt: „Várjatok! Meghallgatom, mit parancsol az Úr ilyen esetben.” S az Úr így szólt Mózeshez: „Mondd meg Izrael fiainak: Ha valaki közületek vagy utódaitok közül haláleset miatt tisztátalanná válik, vagy messze földön jár, azért tartsa meg a húsvétot. A második hónap tizennegyedik napján tartsák meg, estefelé kovásztalan kenyeret és keserű salátát egyenek. De ne hagyjanak belőle reggelre; s csontot ne törjenek. A húsvétra vonatkozó törvényt teljes egészében megtartva üljék meg. Azt ellenben, aki tiszta, s nincs úton, mégis elmulasztja a húsvétot megtartani, az ilyen személyt ki kell irtani a közösségből, mivel nem a kijelölt időben mutatja be áldozati adományát az Úrnak; az ilyennek lakolnia kell bűnéért. S ha egy idegen megszáll nálatok, s meg akarja a húsvétot az Úrnak tartani, pontosan úgy járjon el, ahogy a húsvétra vonatkozó törvény és szabály előírja. Egy és ugyanazon törvény vonatkozik rátok, az idegenre éppúgy, mint a közületek valóra.”
A felhő.
Azon a napon, amelyen a hajlék elkészült, felhő borította be a hajlékot a tanúság sátorában, és estétől reggelig mintha tűz égett volna a hajlék fölött. Mindig így volt: (nappal) felhő borította, éjjel meg tűz látszott fölötte. Amikor a felhő fölemelkedett a hajlékról, Izrael fiai útra keltek, s ott ütöttek tábort Izrael fiai, ahol a felhő leereszkedett. Izrael fiai az Úr parancsára keltek útra, s az Úr parancsára ütöttek tábort. Amíg a felhő a hajlék fölött maradt, addig táboroztak. Ha hosszú ideig maradt is a felhő a hajlék fölött, Izrael fiai kitartottak az Úr szolgálatában, s nem bontottak tábort. Előfordult, hogy csak néhány napig maradt a felhő a hajlék fölött, akkor az Úr parancsára tábort vertek, majd az Úr parancsára útra keltek. Sőt, az is megtörtént, hogy csak reggelig maradt a felhő: reggel a felhő fölemelkedett, s akkor ők útra keltek. Ha nappal vagy éjjel maradt, aztán fölemelkedett a felhő, akkor elindultak. S ha a felhő két napig vagy egy hónapig, sőt még hosszabb ideig ott maradt a hajlék fölött, ott lebegett fölötte, Izrael fiai is táboroztak, s nem indultak tovább. Az Úr parancsára táboroztak, s az Úr parancsára keltek útra. Az Úrnak Mózes közvetítésével adott parancsára követték az Úr útmutatásait.
A kürtök.
10 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: „Csinálj magadnak két ezüstkürtöt, kovácsolt munka legyen. A közösség összehívására, s táborbontáskor jeladásra szolgáljanak. Ha megfújják őket, az egész közösség gyűljön köréd a megnyilatkozás sátorának bejáratához. De ha csak az egyiket fújják meg, akkor csupán a vezérek, Izrael ezreinek a fejei gyűljenek köréd. Ha a kürtszó után felhangzik vezényszótok, a kelet felé táborozók keljenek útra. A második olyan kürtszóra, amelyet parancsszótok követ, a dél felé táborozók induljanak. A kürtszó után vezényszónak kell következnie, annak jeléül, hogy útra kell kelni. A közösség összehívására azonban csupán kürtölni kell, jelszót nem kell kiadni. Áron fiai, a papok fújják a kürtöt, s ez a szokás maradjon meg egyszer s mindenkorra, az eljövendő nemzedékekre is kötelező szabálynak. S ha földeteken a benneteket szorongató ellenség ellen hadba vonultok, fújjátok meg a trombitákat és adjatok vezényszókat, hogy az Úr, a ti Istenetek megemlékezzék rólatok, és megmeneküljetek ellenségeitek elől. Örömünnepeitek alkalmával, ünnepnapjaitokon és újhold idején égő­ és közösségi áldozataitokra fújjátok meg a kürtöket, hogy Istenetek figyelmét magatokra irányítsátok. Az Úr vagyok, a ti Istenetek.”
A menetelés rendje.
A második esztendő második hónapjában, a hónap huszadik napján fölemelkedett a felhő a tanúság hajléka felől. Izrael fiai tehát tábort bontottak és pihenőket tartva (odébb vonultak) a Sínai pusztáról. A felhő Paran pusztájában ereszkedett le. Először keltek útra az Úr parancsára, amelyet Mózes által adott. Elsőként Júda fiai táborának hadi jelvénye indult, az egyik csoport a másik után. Csapatuk élén Amminadab fia, Nachson állt. Az Isszachár fiai törzsének csapatát Cuár fia, Netaneel vezette. A Zebulun fiaiból álló törzs csapatának vezére Helon fia, Eliab volt. Amikor lebontották a hajlékot, elindultak Gerson és Merári fiai, akiknek a hajlékot kellett vinniük. Azután Ruben fiai táborának hadi jelvénye következett, egyik csoport a másik után; az ő csapatuk élén Sedeur fia, Elicur állt. A Simeon fiaiból álló törzs csapatát Curisaddai fia, Selumiel vezette. A Gád fiaiból álló törzs csapatának Reuel fia, Eljazaf volt a vezére. Azután Kehát fiai indultak, akiknek a szentélyt kellett vinniük; mire megérkeztek, akkorra a hajlékot már felállították. Most Efraim fiai táborának hadi jelvénye indult, egyik csoport a másik után; csapatuk élén Ammihud fia, Elisama állt. A Manassze fiaiból álló törzs csapatát Pedacur fia, Gamliel vezette. A Benjamin fiaiból álló törzs csapatának Gidoni fia, Abidan volt a vezére. Majd Dán fiai táborának hadi jelvénye következett, ez szolgált az egész tábornak hátvédül; csapatuk élén Ammisaddai fia, Achiezer állt. Az Áser fiaiból álló törzs csapatát Ochran fia, Pagiel vezette. A Naftali fiaiból álló törzs csapatának Enan fia, Achira volt a vezére. Ez volt a sorrend, amely szerint Izrael fiai útra keltek, az egyik csoport a másik után; így keltek útra.
Izrael fiainak vezetője, Hobáb.
Így szólt Mózes Hobábhoz, a Midián fiai közül való Reuel fiához, aki apósa volt Mózesnek: „Készen vagyunk rá, hogy elinduljunk arra a helyre, amelyről azt mondta az Úr: nektek adom. Gyere velünk! Jóval viszonozzuk majd, hiszen az Úr boldogulást ígért Izraelnek.” Ő azonban ezt válaszolta: „Nem megyek, inkább visszatérek szülőföldemre, rokonaim körébe.” De (Mózes) folytatta: „Ne hagyj cserben minket! Éppen mert olyan jól tudod, hol üthetünk tábort a pusztában, neked kell a szemünk világának lenned. Ha velünk jössz, részed lesz mindabban a jóban, amelyet az Úr nekünk juttat.”
Az útra kelés.
Elindultak hát az Úr hegyétől és háromnapi járásnyira (mentek) az Úr szövetségének ládája haladt a háromnapi úton elöl, hogy táborhelyet mutasson nekik. S az Úr felhője lebegett fölöttük azon a napon, amelyen a táborból elindultak. Amikor a láda elindult, Mózes így szólt: „Kelj föl, Uram, hogy ellenségeid szétszóródjanak, s gyűlölőid fussanak színed elől!” S amikor megállt, ezt mondta: „Térj vissza, Uram, Izrael ezreinek sokaságához!”
V. ÁLLOMÁSOK A PUSZTÁBAN
Tabera.
11 S a nép fennhangon panaszolta az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Ennek hallatára az Úr haragra gerjedt: kiütött közöttük az Úr tüze, s pusztítást okozott a tábor peremén. Akkor a nép Mózeshez fordult, Mózes pedig közbenjárt értük az Úrnál. Erre a tűz kialudt. A Tabera nevet adták ennek a helynek, mert fellángolt körükben az Úr tüze.
Kibrot-Hattava – a nép panasza.
De akadt köztük gyülevész népség, amelynek kívánságai támadtak, s így Izrael fiai is újra panaszkodtak, mondván: „Ki ad nekünk húst enni? Visszagondolunk a halfélékre, amiket Egyiptomban enni kaptunk, az uborkára és a dinnyére, a póréhagymára, a hagymára és a fokhagymára. Bezzeg most koplalhatunk, nincs semmi, mannán kívül egyebet nem látunk.” A manna olyan volt, mint a koriander magja, szemre meg mint a bdellium gyantája. Az emberek végigpásztázták (a környéket), összeszedegették, aztán megőrölték kézimalmon vagy összetörték mozsárban, megfőzték fazékban, s cipót sütöttek belőle; olyan ízű volt, mint az olajos kalács. Ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott.
Mózes közbenjár a népért.
Amikor Mózes hallotta, hogy a nép, ez a nemzetség is, az a nemzetség is panaszkodik, ki-ki a sátora bejáratánál, az Úr pedig nagy haragra gerjedt, rossznak találta Mózes a dolgot; így szólt hát Mózes az Úrhoz: „Miért bánsz ily rosszul szolgáddal, s miért nem találok tetszésre szemedben, hogy ennek az egész népnek a terhét a vállamra rakod? Hát talán én hordoztam ezt az egész népet méhemben vagy én voltam, aki szülte, hogy mondhasd nekem: vidd kebleden, amint a dajka viszi a csecsemőt, arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáinak. Honnan vegyek húst, hogy (enni) adjak ennek a népnek? Panaszkodnak nekem: Adj nekünk húst enni! Egyedül nem bírom ezt a népet, nagyon nehéz nekem. Ha továbbra is így akarsz velem bánni, akkor inkább ölj meg, ha tetszésre találtam szemedben, ne lássam tovább nyomorúságomat!”
Az Úr válasza.
Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek: „Hozz ide nekem Izrael vénei közül hetven férfit, olyanokat, akikről tudod, hogy valóban a nép vénei és vezetői. Vidd magaddal őket a megnyilatkozás sátora elé, s álljanak melléd. Akkor alászállok és majd beszélek veled; elveszek a rajtad levő lélekből, s rájuk ruházom. Így majd veled együtt viselik a nép terhét, s nem kell többé egyedül viselned. A népnek pedig ezt mondd: Szentelődjetek meg reggelre! Akkor majd kaptok húst enni. Panaszotok szava eljutott az Úr fülébe, amint mondtátok: Ki ad nekünk húst enni? Egyiptomban jó dolgunk volt. Nos, az Úr most ad húst ennetek. Nemcsak egy nap ehetitek, nem is két vagy öt, vagy tíz, vagy pedig húsz napig, nem, hanem egy egész hónapig, míg már a szagát sem tudjátok elviselni és meg nem csömörlötök tőle. Mégpedig azért, mert semmibe vettétek az Urat, aki közöttetek van, és így panaszkodtatok: Egyáltalán miért is jöttünk el Egyiptomból?” Mózes így válaszolt: „Hatszázezer gyalogosból áll a nép, amelynek körében élek, s azt mondod: Annyi húst adok nekik, hogy egy egész hónapig ehetitek! Lehet annyi juhot meg marhát vágni nekik, hogy elég legyen számukra, vagy ki kell fogniuk a tengerből az összes halat, hogy annyi ideig tartson nekik?!” Erre ezt mondta az Úr Mózesnek: „Talán nem elég erős az Úr keze? Majd meglátod, beteljesedik-e a szavam vagy sem!”
A lélek kiárasztása.
Mózes tehát elment és közölte a néppel az Úr szavait. Azután összeválogatott hetven férfit a nép vénei közül, s a sátor köré állította őket. Miután az Úr alászállt a felhőben, s szólt hozzá, elvett a rajta levő lélekből és a hetven vénre osztotta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek; ez később nem ismétlődött meg. Két ember azonban a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; a számba vettek közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. A táborban prófétai elragadtatásba estek. Ezért az egyik szolga elfutott és jelentette Mózesnek, e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba estek a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s azt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” Mózes így válaszolt: „Tűzbe jössz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné, s kiárasztaná rájuk lelkét az Úr!” Ezután Mózes Izrael véneivel visszatért a táborba.
A fürjek.
Egyszerre szél kerekedett, az Úr parancsára. Ez fürjeket sodort magával a tenger felől, s arra kényszerítette őket, hogy mintegy két könyöknyire leereszkedjenek a tábor fölé, körülbelül egynapi járásnyira minden irányban a tábor környékén. A nép egész nap és egész éjjel, sőt még a következő napon is azon fáradozott, hogy befogja a fürjeket. Aki keveset fogott, annak is volt 10 homerja. A tábor körül kiteregették őket maguknak. De még a foguk közt volt a hús, s még el se fogyott teljesen, már feltámadt az Úr haragja a nép ellen, és súlyos csapást mért rájuk az Úr. Annak a helynek a Kibrot-Hattava nevet adták, mert ott temették el a (húsra) áhítozó népet. Kibrot-Hattavából Hacerot felé vonult tovább a nép, s Hacerotban táborozott le.
Hacerot – Mirjam és Áron panasza.
12 Akkor Mirjam és Áron Mózes ellen fordultak a kusita asszony miatt, akit elvett; egy kusita nőt vett el (feleségül). Ilyeneket mondogattak: „Vajon csak Mózessel beszélt az Úr? Velünk talán nem beszélt?” Az Úr hallotta. Mózes azonban nagyon alázatos ember volt, alázatosabb, mint bárki a földön.
Az Úr válasza.
Az Úr egyszer csak így szólt Mózeshez, Áronhoz és Mirjamhoz: „Menjetek mind a hárman a megnyilatkozás sátorához!” Tehát odamentek mind a hárman. Az Úr akkor alászállt a felhőoszlopban, a sátor bejáratához lépett és szólította Áront és Mirjamot. Ezek ketten előléptek. Az Úr így szólt: „Halljátok szavamat! Ha valaki próféta köztetek, általában látomásban jelenek meg neki vagy álmában szólok hozzá. De nem így (teszek) szolgámmal, Mózessel. Ő mindenütt otthonos házamban. Vele szemtől szembe beszélek, nem pedig rejtélyesen. Igen, ő láthatja az Urat a maga valóságában. Hát hogy mertetek mégis szolgám, Mózes ellen szóbeszédet kezdeni?” S az Úr haragja fölgerjedt ellenük. Amikor elment, s a felhő eltűnt a sátor felől, lám, Mirjamot, mint a hó, ellepte a lepra. Amikor Áron Mirjamhoz fordult, lám, az (már) leprás volt.
Áron és Mózes közbenjár.
Akkor Áron így szólt Mózeshez: „Kérlek, uram, ne büntess azért a bűnért, amit esztelenségünkben elkövettünk. Ne legyen olyan, mint a halott újszülött, amelynek teste félig elenyészik, mire elhagyja anyja méhét!” Mózes az Úrhoz kiáltott: „Kérlek, Istenem, add vissza az egészségét!” Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: „Ha az apja köpte volna szembe, vajon nem kellene-e magát hét napig szégyellnie? Hét napig ki kell zárni a táborból, aztán ismét be lehet fogadni.” Mirjamot tehát hét napra kiközösítették a táborból. De a nép addig nem vonult tovább, míg újra vissza nem fogadták. Azután tovább vonult a nép Hacerotból és Paran pusztájában táborozott.

Előző nap Olvasási terv Következő nap
Minden fejezet...
1 0