Pogány szokások bevezetése.
6 Nem sokkal ezután a király küldött egy öreg athénit, azzal, hogy kényszerítse a zsidókat, pártoljanak el atyáik törvényétől, és ne éljenek többé Isten törvényéhez igazodó polgárként. Aztán gyalázza meg a jeruzsálemi templomot, és szentelje az olimpiai Zeusznak, a Garizim (hegyén) levőt meg a vendégszerető Zeusznak, ahogyan azt a hely lakói követelték. A gonoszság elhatalmasodása még a népnek is nehezére esett és ellenére volt. Mert a pogányok kicsapongásokra és duhajkodásra használták a szentélyt. Szajhák társaságában keresték élvezetüket, a szent előudvarokban pedig asszonyokkal álltak össze, és más oda nem illő dolgokat is vittek oda. Az égőáldozatok oltárát kihívó módon törvény tiltotta dolgokkal rakták tele. Nem ünnepelték többé a szombatot, sem az atyáik által rájuk hagyományozott többi ünnepet nem tartották meg. Egyáltalán nem vallhatták magukat többé zsidónak. A havi áldozat bemutatásakor, a király születése napján s a dionüzoszi ünnepeken erőszakkal odahurcolták őket az áldozati lakomára, s arra kényszerítették őket, hogy koszorús fejjel részt vegyenek a bacchanáliákon. Ptolemaisz lakóinak indítványára minden görög városnak kiadtak egy parancsot, hogy ugyanígy bánjanak a zsidókkal, és rendezzenek áldozati lakomákat. Akik nem tudták rászánni magukat a görög szokások átvételére, azokat kivégezték. Látnivaló volt, mekkora nyomorúság támadt. Két asszonyt bíróság elé állítottak, mert körülmetéltették gyermekeiket. A kisgyermekeket keblükre akasztották, nyilvánosan végigvitték a városon, aztán letaszították őket a falakról. Másokat, akik a közeli barlangokban összegyűltek megülni a szombatot, Fülöpnek jelentették fel. Mivel a szent napok iránti tiszteletből nem akartak védekezni, mindannyiukat elégették.Az üldözések értelme.
Így hát figyelmeztetem azokat, akiknek ez a könyv a kezükbe kerül, hogy a megpróbáltatások miatt ne bátortalanodjanak el, hanem gondolják meg: ezek az üldözések népünknek nem csupán vesztére, hanem nevelésére is szolgálnak. Mert nagy kegyelemnek a jele, ha az istentelenek nem élhetnek sokáig békében, hanem azon módon utoléri őket a büntetés. Ha más népek esetében az Úr türelmesen vár is a büntetéssel, egészen addig, míg be nem telik bűneik mértéke, velünk nem így bánik, nehogy végül bosszút kelljen rajtunk állnia, amikor bűneink már az egeket verik. Így tőlünk soha nem vonja meg irgalmát. A csapásokkal veri ugyan népét, de el nem hagyja. Ezt szívleljétek meg, azért mondtuk. E rövid kitérő után folytatjuk az elbeszélést.Eleazár vértanúsága.
Az egyik legelőkelőbb írástudót, Eleazárt, ezt az előrehaladott korú, tiszteletre méltó külsejű férfit arra kényszerítették, hogy nyissa ki a száját és egyék sertéshúst. De ő inkább a dicső halált választotta, semmint a szégyenletes életet. Önként lépett a kínpadra, de előbb kiköpte a falatot. Így illett azoknak odalépni, akik állhatatosan megtagadták, hogy olyat egyenek, amit nem volt nekik szabad, még akkor is, ha szerették az életet. Akik a törvényellenes áldozati lakomán felügyeltek, félrevonták a férfit, mivel régóta ismerték, és megpróbálták rábeszélni: hozasson magának olyan húst, amit megehet, amit maga készített el magának. Aztán tegyen úgy, mintha a király által elrendelt áldozati húsból enne. Ha így tesz, elkerüli a halált, és a régi barátságra való tekintettel elnézők lesznek irányában. De ő korához, hajlott korának megfelelő tekintélyéhez, munkában megőszült hajához és lelki nagyságához, továbbá ifjúkora óta folytatott példás életéhez méltó módon, de még sokkal inkább az Istentől szabott szent törvényekhez ragaszkodva nemes elhatározást tett: azt válaszolta azon nyomban, hogy inkább küldjék az alvilágba. „Korunkhoz – mondta – nem illik a képmutatás. Meg aztán sok fiatal azt hinné, hogy a kilencvenesztendős Eleazár pogány lett. Képmutatásom, és rövid, mulandó életemhez való ragaszkodásom félrevezetné őket, koromra meg szégyent és gyalázatot hozna. S ha most kikerülném is az emberek büntetését, nem tudnék sem élve, sem halva megszabadulni a Mindenható kezétől. Ezért most férfihoz illően kockára teszem életemet, és méltó leszek koromhoz. Ugyanakkor szép példát mutatok az ifjúságnak arra, hogyan kell a tiszteletet érdemlő, szent törvényekért bátran és hősiesen szép halált halni.” Ezekkel a szavakkal mindjárt föllépett a kínpadra. Azokban, akik félrehívták, az iránta kevéssel azelőtt tanúsított jóindulat gyűlöletbe csapott át. Azt hitték, ezek az előbbi szavak az esztelenség megnyilvánulásai. Amikor az ütések súlya alatt már-már halálán volt, felsóhajtott: „Szent tudása birtokában az Úr tudja, hogy az ütlegelés miatt kegyetlen kínokat szenved a testem, bár megmenekülhettem volna a haláltól. De lélekben szívesen elviselem, tőle való félelemből.” Így halt meg, és halálával a nagylelkűség példáját és az igazi erény emlékét hagyta hátra, nemcsak az ifjúságnak, hanem a nép többségének is.A Bölcsesség könyve
I. A BÖLCSESSÉG ÉS AZ EMBER SORSA
Keresd Istent, és kerüld a bűnt.
1 Szeressétek az igazságot, ti, akik ítélkeztek a föld fölött! Jó lélekkel gondolkodjatok az Úrról, és keressétek szívetek egyszerűségében! Mert azok, akik nem kísértik, megtalálják, és azoknak, akik nem bizalmatlanok iránta, kinyilvánítja magát. De az álnok gondolatok eltávolítanak Istentől, és a próbára tett mindenhatóság eltaszítja az eszteleneket. Gonosz szándékú lélekbe nem tér be a bölcsesség, és nem vesz lakást olyan testben, amely a bűnnek szolgál. Hisz a fegyelem szent lelke menekül a hamisságtól, távol tartja magát az esztelen gondolatoktól, és elriad, mihelyt igazságtalanság közelít. Emberbarát lélek a bölcsesség, de nem hagyhatja büntetlenül a káromlót ajkai miatt. Mert Isten belelát a veséjébe, ismeri a szívét és hallja a szavait. Mert az Úrnak lelke betölti a földkerekséget, tud minden szóról. Ezért nem marad rejtekben senki sem, aki igazságtalanul beszél, és nem kerüli el a büntető igazságosság. Mert az istentelen terveit vizsgálat alá vetik; beszédének híre az Úr elé kerül, hogy gonoszságai elvegyék büntetésüket, hiszen mindent meghall a féltékeny fül, és a leghalkabb zúgolódás moraja sem marad titokban. Kerüljétek hát a hasztalan zúgolódást, óvjátok nyelveteket a rágalmazástól, mert a titkos beszéd sem marad büntetlen, s a száj, amely hazudik, megöli a lelket. Ne törekedjetek a halálba életetek elhibázott útján, ne siettessétek romlásotokat kezetek tetteivel! Mert a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Mert az igazságosság halhatatlan.Az élet az istentelenek szemében.
Az istentelenek azonban kezükkel és szavukkal hívják (a halált), emésztődnek az utána való vágyakozásban, mintha a barátjuk volna, és szövetséget kötnek vele, mert méltók rá, hogy az osztályrészévé legyenek. 2 Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: „Rövid és szomorú az életünk; nincs orvosság az ember halála ellen, és nem ismerünk szabadítót az alvilágból. Hiszen véletlenül keletkeztünk, és majdan úgy leszünk, mintha sose lettünk volna. Hisz orrunkban csak füst az élet lehelete, és a gondolkodás csupán szikra a szívünk lüktetésekor. Ha elalszik, testünk hamuvá lesz, a lélek meg elillan, mint a lenge szellő. Idő múltán még a nevünk is feledésbe merül, és senki sem gondol többé tetteinkre. Életünk elmúlik, ahogy a felhőnek nyoma vész, eloszlik, mint a köd, amit elűznek, és a melegükkel a földre nyomnak a nap sugarai. Életünk csak egy árnyék tovasuhanása, és halálunk nem ismétlődik meg, mert le van pecsételve, és nem tér vissza senki. Rajta hát! Élvezzük a jelenvaló jókat! Használjuk ki buzgón a világot, mint ifjúkorunkban! Töltekezzünk pompás borral, mirhával, s ne nélkülözzük a tavasznak egyetlen virágát se! Koszorúzzuk magunkat feslő rózsákkal, még mielőtt elhervadnának! Egyikünk se vonja ki magát tobzódásunkból. Mindenütt hagyjuk ott jókedvünk jeleit, mert ez az osztályrészünk és ez a mi sorsunk! Bánjunk el a szegény igazzal, ne kíméljük az özvegyet, és a koros aggastyán ősz hajától ne riadjunk vissza! Számunkra a hatalom legyen az igazságosság mércéje, mert a gyenge nem ér semmit. Leskelődjünk az igazra, mert terhünkre van. Szembeszáll tetteinkkel: bepanaszol bennünket törvényszegésért, és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen. Dicsekszik, hogy ismeri az Istent, és az Úr gyermekének mondja magát. Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk, még ránézni sem jó. Mert az életmódja elüt másokétól, és szokatlanok az útjai. Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli az útjainkat. Az igazak végső sorsát meg boldognak hirdeti, és pöffeszkedve atyjának nevezi az Istent. Lássuk hát, igazak-e a beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut! Mert ha az igaz az Isten gyermeke, akkor az Isten pártjára kel, és kiszabadítja ellenségei kezéből. Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét! Ítéljük gyalázatos halálra, mert – saját szava szerint – Isten oltalmában részesül!”Az istentelenek tévedése.
Így gondolkodnak, de tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten titkos szándékait. Ezért sem az erény jutalmát nem remélik, sem a tiszta lelkek díját nem tudják becsülni. Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette. A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.
Fiam, tiszteld az Urat és a királyt; sem egyik, sem másik ellen ne lázadj fel!
Mert hirtelen pusztulás jöhet tőlük, és megsemmisíthet váratlanul mind a kettő.