43
Amikor Jeremiás befejezte ezt a beszédet, és elmondta az egész nép előtt az Úr, az ő Istene szavait, amelynek elmondását az Úr rábízta, azaz a föntebb idézett szavakat,
akkor Hosája fia, Azarja és Kárea fia, Jochanan meg a többi kevély és lázongó férfi így szólt Jeremiáshoz: „Hazugságot beszélt! Nem bízott meg az Úr, a mi Istenünk azzal, hogy így beszélj: Ne menjetek Egyiptomba, és ne telepedjetek ott le.
Csak Báruk, Nerija fia bujtogat ellenünk, hogy kiszolgáltasson minket a káldeusok hatalmának, akik vagy megölnek, vagy Babilonba hurcolnak bennünket.”
De Kárea fia, Jochanan, a tisztek és a nép nem hallgattak az Úr szavára, hogy maradjanak Júda földjén,
hanem Kárea fia, Jochanan és a harcosok vezérei elvitték magukkal Júda egész maradékát; azokat, akik visszatértek azok közül a népek közül, amelyek közé azelőtt szétszéledtek, hogy újra Júda földjén élhessenek:
tehát a férfiakat, asszonyokat, gyermekeket, a királyi családból való nőket meg mindazokat, akiket annak idején Nebuzaradan, a testőrök parancsnoka Safán fiának, Achikámnak fiára, Gedaljára bízott; aztán magukkal vitték Jeremiás prófétát és Bárukot, Nerija fiát is.
Így az Úr parancsa ellenére mégis elmentek Egyiptomba, és eljutottak Tachpancheszig.
Jeremiás megjövendöli Nebukadnezár egyiptomi hódítását.
Tachpancheszben az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz: Végy néhány nagy követ, és rakd le őket az agyagos talajba Júda férfiainak jelenlétében azon a téren, amely a fáraó palotájának bejárata előtt van Tachpancheszben. Aztán így beszélj hozzájuk: Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Íme, elhozom szolgámat, Nebukadnezárt, Babilon királyát, s ezekre az ide rakott kövekre helyezi trónját és fölöttük feszíti ki pompás sátrát. Azért jön, hogy megverje Egyiptomot, mégpedig: Aki döghalálra van rendelve, azt döghalállal, aki fogságra van rendelve, azt fogsággal, és aki kardra van rendelve, azt karddal. Lángba borítja majd Egyiptom isteneinek templomait, elégeti vagy elhurcolja ezeket az isteneket. És ahogy a pásztor kitetvezi subáját, úgy tetvezi ki Egyiptomot. Aztán bántatlanul elvonul onnan. De összetöri még On városában a Nap templomának oszlopait és felgyújtja Egyiptom isteneinek szentélyeit.Jeremiás működésének utolsó részletei.
44 Ezt a szózatot kapta Jeremiás azokra a júdaiakra vonatkozóan, akik Egyiptom földjén telepedtek le: Migdolban, Tachpancheszban, Nofban és Patrosz földjén. Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Láttátok azt a veszedelmet, amelyet Jeruzsálemre és Júda városaira hoztam: ma mind romokban hevernek és lakatlanok. Ez azokért a gonoszságokért történt, amelyeket elkövettek, csak hogy engem haragra ingereljenek; ugyanis idegen isteneknek mutattak be tömjénáldozatot és azoknak szolgáltak, akiket sem ők, sem ti, sem atyáitok soha nem is ismertek. Fáradhatatlanul, újra meg újra küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat; azért küldtem őket, hogy hirdessék: „Ne kövessetek el ilyen utálatos és az én szememben annyira gyűlöletes dolgot.” De nem fogadtak szót és nem figyeltek rám: nem szakítottak gonosz tetteikkel, és nem hagyták abba az idegen isteneknek való tömjénezést. Így aztán fölgerjedt ellenük indulatom; haragom meg úgy fellobbant Júda városai és Jeruzsálem utcái ellen, hogy romhalmazzá és pusztasággá lettek, mind a mai napig. És most ezt kérdi az Úr, a Seregek Istene, Izrael Istene: Miért vonjátok magatokra ugyanezt a veszedelmet? Azt akarjátok, hogy kivesszen Júdából férfi és nő, gyermek és csecsemő; hogy ne maradjon senki életben közületek? Ezért ingereltek haragra kezetek művével, meg azzal, hogy idegen isteneknek áldoztok Egyiptom földjén, ahová eljöttetek és ahol letelepedtetek? Így bizony a saját vesztetekre törtök, és átok meg gúny tárgya lesztek a föld minden népe előtt. Hát elfelejtettétek atyáitok gonoszságait, Júda királyainak és feleségeiknek gonoszságait; a ti és feleségeitek gonoszságait, amelyet Júda földjén és Jeruzsálem utcáin elkövettetek? Mind a mai napig sem bánatot, sem félelmet nem érez senki; nem tartják meg törvényemet és rendeleteimet, amelyeket elétek és atyáitok elé tártam. Ezért ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Nos, ellenetek fordítom arcomat a vesztetekre, és megsemmisítem egész Júdát. Elveszítem Júda maradékát, amely azzal a szándékkal jött Egyiptom földjére, hogy itt lakjék. Mindnyájan elvesznek Egyiptom földjén; elhullanak a kard élén és elvesznek az éhségtől, a legkisebbtől a legnagyobbig kard és éhínség által halnak majd meg. És így átok, borzalom, megvetés és gúny tárgya lesznek. Olyan keményen megbüntetem azokat, akik Egyiptom földjén telepedtek le, mint ahogy Jeruzsálemet megbüntettem: karddal, éhínséggel, döghalállal. Júda maradékából, amely Egyiptom földjén telepedett le, senki sem marad életben, hogy elmenekülhessen és Júda földjére visszatérhessen, jóllehet arra vágynak, hogy visszatérhessenek és újra ott élhessenek. De senki sem tér oda vissza közülük, kivéve néhány szökevényt. Erre azok a férfiak, akik tudták, hogy a feleségük tömjént szokott áldozni az idegen isteneknek, és az ott álló asszonyok mind, tehát egy nagy csapat [az Egyiptom földjén, Patroszban lakó néppel együtt] így szóltak Jeremiáshoz: „Egyáltalán nincs szándékunkban, hogy engedelmeskedjünk annak a szózatnak, amelyet az Úr nevében intéztél hozzánk, sőt, továbbra is úgy akarunk tenni, amint megfogadtuk: tehát tömjénáldozatot mutatunk be az ég királynőjének, és kiöntjük tiszteletére az italáldozatot, úgy, ahogy szoktuk, mi és atyáink, továbbá királyaink és főembereink, Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin. Akkor ugyanis jóllakásig ehettünk; jó dolgunk volt és nem kellett bajt látnunk. De amióta abbahagytuk, hogy tömjénáldozatot és italáldozatot mutassunk be az Ég Királynőjének, mindenben hiányt szenvedünk, sőt, kard és éhínség által kell elpusztulnunk.” Az asszonyok is közbeszóltak: „Amikor bemutatjuk a tömjénáldozatot az Ég Királynőjének és kiöntjük tiszteletére az italáldozatot, azt gondolod, hogy a férjünk tudta nélkül készítünk neki – az ő képmásával díszítve – kalácsot, és öntjük ki az italáldozatot?” Jeremiás ekkor így szólt az egész néphez, a férfiakhoz, asszonyokhoz és mindazokhoz, akik az előbbi választ adták neki: „Hát nem ez az illatáldozat az, amelyet Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin bemutattatok, ti és atyáitok, királyaitok és főembereitek és a föld népe is; hát nem erre emlékezett most az Úr, és nem ezt vette a szívére? Az Úr nem bírta már tovább elviselni gonosz tetteiteket és iszonyatos vétkeiteket, amelyeket elkövettetek. Ezért lett országotok pusztasággá, borzalommá, átokká és lakatlanná, ahogy ez ma van. Mindez tehát azért történt, mert tömjént áldoztatok és így vétkeztetek az Úr ellen, mert nem hallgattatok az Úr szavára, és nem az ő törvénye, parancsai és rendeletei szerint jártatok el – ezért jött rátok ez a veszedelem, mind a mai napig.” Aztán Jeremiás így beszélt az egész néphez, különösen az asszonyokhoz: „Halljátok az Úr szavát! Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Asszonyok, hát csak teljesítse kezetek, amit szátok megígért. Azt mondtátok ugyanis: Egész biztosan teljesítjük fogadalmunkat, hogy tömjént áldozunk az Ég Királynőjének, és italáldozatot öntünk ki a tiszteletére. Nos hát, jól van! Csak teljesítsétek fogadalmatokat, öntsétek ki az italáldozatot! De halljátok az Úr szavát, mindnyájan, ti, júdaiak, akik Egyiptom földjén laktok: Saját nagy nevemre esküszöm – mondja az Úr –, hogy Júda népéből senki sem említi többé az én nevemet egész Egyiptomban; egyikük sem mondja többé: „Amint igaz, hogy Isten, az Úr él!” Igen, virrasztok fölöttük, de a vesztükre, nem a javukra. Júda férfiai, akik Egyiptomban vannak, mind vagy kard, vagy éhínség által vesznek el, míg csak teljesen ki nem pusztulnak. Csak néhányan térnek majd vissza Egyiptom földjéről Júda földjére; csak akik megmenekülnek a kardtól, és ezeket nagyon könnyű lesz megszámolni. Akkor majd Júda egész maradéka, amely Egyiptom földjére jött letelepedni, megtudja, hogy kinek lett igaza: nekem vagy nekik? És itt van nektek a bizonyíték – mondja az Úr –, hogy megbüntetlek titeket ezen a helyen és így megtudjátok, hogy fenyegető szavam valóban beteljesedik. Ezt mondja az Úr: Hofra fáraót, Egyiptom királyát úgy kiszolgáltatom ellenségeinek kezébe és azoknak, akik az életére törnek, mint ahogy kiszolgáltattam Cidkiját, Júda királyát, Nebukadnezárnak, Babilon királyának kezébe, aki ellensége volt és az életére tört.”
15
Akik még sátraikban voltak és megtudták a történteket, elvesztették a fejüket.
Félelem és rettegés fogta el őket, s nem mertek tovább ketten együtt maradni, hanem szétszéledtek. Ki-ki elmenekült a hegyvidék és a síkság ösvényein.
Akik Betilua körül a hegyvidéken táboroztak, szintén elmenekültek. Izrael fiai – minden fegyverforgató ember – utánuk eredtek.
Uzija hírvivőket küldött Betomesztaimba, Bebaiba, Kobaiba, Kolába és Izrael egész hegyvidékére, hogy tudassa velük, mi történt, és hívja az egész népet: essen neki az ellenségnek és semmisítse meg.
Amikor Izrael fiai megtudták a dolgot, mindnyájan utánuk eredtek és Kobáig üldözték őket. Jeruzsálem és az egész hegyvidék lakói csatlakoztak hozzájuk, mert ők is tudtak róla, mi történt az ellenség táborában. A gileádiak és a galileaiak hátba támadták őket, s igen nagy csapást mértek rájuk, amíg Damaszkuszig és határaikig nem értek.
A többiek pedig, akik Betiluában maradtak, az asszírok táborára vetették magukat, kifosztották és nagyon meggazdagodtak.
Ami megmaradt, azt a harcból visszatérve Izrael fiai szerezték meg. A hegyvidék és a síkság falvainak és helységeinek lakói is gazdag zsákmányra tettek szert, mert rengeteg volt belőle.
Hálaadás.
Jojakim főpap és Izrael fiai véneinek Jeruzsálemben székelő tanácsa eljöttek, hogy lássák az Úr nagy jóságát, amellyel elhalmozta Izraelt, továbbá, hogy találkozzanak Judittal és köszöntsék. Amikor beléptek hozzá, mindnyájan áldották, ezekkel a szavakkal: „Te vagy Jeruzsálem büszkesége, te vagy Izrael nagy öröme, te vagy népünk nagy dicsősége! Ezt mind a saját kezeddel vitted végbe, jót tettél Izraellel, s az Istennek kedve tellett benne. Áldjon meg a Mindenható Úr, örök időkön át!” S az egész nép ráfelelte: „Úgy legyen!” A nép harminc nap alatt fosztotta ki a tábort. Holofernesz sátrát, az összes ezüstholmiját, ágyát, mosdómedencéjét és minden bútorát Juditnak adták. Ő fogta, öszvérére rakta, aztán befogott szekerébe és azt is megrakta. Izrael asszonyai mind összejöttek, hogy láthassák Juditot, s körtáncot jártak, úgy ünnepelték. Judit lombos ágakat vett a kezébe és az asszonyoknak adta. Majd Judit is, kísérői is koszorút tettek a fejükre olajfaágakból, aztán Judit a nép élére állt és vezette az asszonyok táncát. Izrael férfiai fölfegyverkezve és megkoszorúzva követték, dicsőítő éneket zengve. Akkor Judit egész Izraeltől körülfogva ebbe a dicsőítő énekbe kezdett, és az egész nép együtt zengte vele ezt a dicsőítő éneket:Judit dicsőítő éneke.
16 „Dicsőítsétek Istenemet dobokkal! Énekeljetek az Úrnak cimbalom kíséretében! Zengjetek neki új éneket és magasztaljátok, hívjátok segítségül a nevét! Mert hadakat eltipró Isten az Úr, táborát népe között ütötte fel, s kiszabadított ellenségeim kezéből. Az északi hegyvidékről leereszkedett Asszur, tízezernyi sereggel jött. Annyian voltak, hogy eltorlaszolták a folyókat, lovasaik elárasztották a dombokat. Arról beszélt, hogy fölégeti földemet, kardélre hányja az ifjakat, a földhöz veri csecsemőimet, zsákmányul ejti gyermekeimet, elrabolja lányaimat. De az Úr, a Mindenható egy asszony keze által elpusztította. Hősük nem fiatalok kezétől esett el, nem titánok fiai verték meg, nem büszke hősök terítették le. Merári leánya, Judit fegyverezte le, arcának szépségével. Letette özvegyi ruháját, segített Izrael porba sújtott fiain. Bekente arcát illatszerrel. Hajára turbánt kötött, s lenruhát öltött magára, hogy elcsábítsa. Saruja elbűvölte tekintetét, szépsége foglyul ejtette lelkét… S kard szelte át nyakát. A perzsák megremegtek merészségétől, a médek megzavarodtak bátorságától. Alig kiáltottak föl az elesettek, már megrémültek, elesettjeim kiáltozni kezdtek, s nyomban megrettentek, alig emelték föl hangjukat, máris menekültek. Lánykák fiai ölték meg őket, szökevények fiai szúrták át őket, Istenem csataterén lelték halálukat. Új éneket énekelek Istenemnek! Uram, nagy vagy és dicsőséges, erős, csodálatos és győzhetetlen! Minden teremtményed szolgáljon neked! Mert szóltál és lettek, elküldted lelkedet és létre jöttek – szavadnak nem állhat ellen senki. Alapjukban meginogtak a hegyek és a vizek, a sziklák megolvadtak színed előtt, mint a viasz. De akik félnek, azokhoz irgalmas vagy. Semmiség minden kellemes illatú áldozat, csaknem semmi minden háj, amit égőáldozatul bemutatunk neked, de aki az Urat féli, az örökké nagy. Jaj a nemzeteknek, melyek fölkelnek népem ellen, az Úr, a Mindenható megbünteti őket az ítélet napján. Tűzzel és féreggel veri testüket, fájdalmukban örökké jajgatnak.” Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, mindnyájan imádták az Urat. Miután a nép megtisztult, bemutatták égőáldozataikat, önkéntes áldozataikat és adományaikat. Judit az Úrnak szentelte Holofernesz minden holmiját, amit a nép neki adott, s a kárpitot is, amelyet maga hozott el ágyáról. A nép pedig három hónapig vigadt a templom előtt, és Judit is ott maradt velük.Judit öregkora és halála.
Mikor ezek a napok elmúltak, mindenki hazament. Judit is visszatért Betiluába és birtokán maradt. Egész életében megbecsülték az egész országban. Sokan kérték feleségül, de ő egyetlen férfit sem ismert meg életének napjaiban azután, hogy férje, Manassze meghalt és megtért népéhez. Hírneve egyre nőtt, amint korban előrehaladt férje házában. Százöt évig élt. Szolgálóját fölszabadította, majd meghalt Betiluában, s abba a sírboltba temették, amelyben férje, Manassze volt. Izrael háza hét napig gyászolta. Halála előtt szétosztotta minden vagyonát férje, Manassze és a maga rokonsága között. Izrael fiait nem nyugtalanította többé senki Judit idejében, sem halála után hosszú ideig.
A barát mindig szeretetről tesz tanúságot, de szorult helyzetben testvérnek bizonyul.
Csak az oktalan ember adja kezét, csak az ilyen vállal másért kezességet.
Aki szeret civódni, a verést kedveli, romlást keres, aki kapuját emeli.
Akinek hamis a szíve, az nem boldogul, bajba kerül, akinek nem őszinte a nyelve.