41
De a hetedik hónapban történt, hogy a királyi vérből származó Jismael, Elisama fiának, Netanjának a fia tíz emberével együtt elment Gedaljához, Achikám fiához Micpába. Amikor együtt lakomáztak Micpában,
Netanja fia, Jismael felállt tíz emberével, és karddal rátámadt Gedaljára, Safán fiának, Achikámnak a fiára, s megölték azt a férfit, akit Babilon királya kormányzóul rendelt az ország fölé.
Ugyanígy megölte Jismael azokat a júdaiakat is mind, akik Gedaljával voltak a lakomán, a jelenlevő káldeus harcosokkal egyetemben.
A Gedalja meggyilkolása utáni második napon, amikor még senki sem tudott a dologról,
nyolcvan férfi érkezett Szichemből, Silóból és Szamáriából lenyírt szakállal, megszaggatott ruhában és megvagdosott testtel: azért jöttek, hogy étel és italáldozatot mutassanak be az Úr templomában.
Netanja fia, Jismael kiment eléjük Micpából, ők meg sírva közeledtek az úton. Amikor összetalálkozott velük, így szólt hozzájuk: „Gyertek el Gedaljához, Achikám fiához!”
De mihelyt beértek a városba, emberei segítségével lemészárolta őket Jismael, Netanja fia, és egy ciszternába dobta őket.
Akadt köztük tíz férfi, akik így szóltak Jismaelhez: „Ne ölj meg bennünket, mert készleteink vannak búzából, árpából, olajból és mézből, jól elrejtve a mezőn.” Erre megkímélte őket, és nem ölte meg úgy, mint testvéreiket.
Az a ciszterna, amelybe Jismael bedobta a meggyilkolt férfiak holttestét, ugyanaz a nagy ciszterna volt, amelyet még Aza király építtetett Bása, Izrael királya ellenében. Ezt töltötte meg Jismael, Netanja fia holttestekkel.
Majd elhurcolta Jismael a Micpában visszamaradt nép maradékát, meg a királyi családból való nőket, akiket Nebuzaradan, a testőrök parancsnoka Achikám fiának, Gedaljának a gondjaira bízott. Ezeket fogságában tartva Netanja fia, Jismael jó korán elindult, hogy átmenjen az ammonitákhoz.
Amikor Kárea fia, Jochanan, és a vele tartó tisztek mind tudomást szereztek azokról a gonosztettekről, amelyeket Netanja fia, Jismael elkövetett,
harcosaikat maguk mellé véve elindultak, hogy megtámadják Jismaelt, Netanja fiát. A gibedoni nagy tónál akadtak rá.
Amint a Jismaelnél lévő nép meglátta Jochanant, Kárea fiát és a vele levő tiszteket, igen megörültek.
Azok, akiket Jismael elhurcolt Micpából, mind visszafordultak, és Jochananhoz, Kárea fiához csatlakoztak.
De Jismael, Netanja fia, nyolc emberével együtt elmenekült Jochanan elől, és az ammonitákhoz futott.
Akkor Jochanan, Kárea fia, és a vele tartó tisztek összegyűjtötték a népnek azt a maradékát, amelyet Jismael, Netanja fia hurcolt el Micpából, azután, hogy megölték Achikám fiát, Gedalját, tehát azokat a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket meg udvari szolgákat, akiket (Jochanan) visszahozott Gibeonból.
Aztán útra keltek, majd pihenőt tartottak Gerut Kimhámnál, Betlehem közelében. Az volt a tervük, hogy Egyiptomba mennek,
a káldeusok miatt. Féltek ugyanis tőlük, mert Netanja fia, Jismael megölte Gedalját, Achikám fiát, akit Babilon királya az ország kormányzójává rendelt. 42
Akkor a tisztek mind odajárultak Kárea fiával, Jochanannal és Hosája fiával, Azarjával meg a nép apraja-nagyjával együtt
Jeremiás prófétához, és így szóltak hozzá: „Hallgasd meg alázatos kérésünket! És imádkozz az Úrhoz, a te Istenedhez ezért az egész maradékért. Hiszen oly kevesen maradtunk, akik egykor sokan voltunk, amint saját szemeddel láthatod.
Mutassa meg nekünk az Úr, a te Istened azt az utat, amelyen járnunk kell, és azt, hogy mit kell tennünk.”
Erre Jeremiás próféta így válaszolt: „Megértettem. Imádkozni fogok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, úgy, amint kértétek. Tudtotokra adok minden szót, amit az Úr, a ti Istenetek majd válaszol; semmit sem titkolok el előletek.”
Azok erre azt mondták Jeremiásnak: „Az Úr legyen ellenünk az igaz és hiteles tanú, ha nem követjük azt az utasítást, amit az Úr, a te Istened küld nekünk általad.
Akár tetszik majd nekünk, akár nem, hallgatni fogunk az Úrnak, a mi Istenünknek a szavára, akihez most küldünk, hogy járj közben értünk. Mert ha hallgatunk az Úrnak, a mi Istenünknek a szavára, biztosan jó dolgunk lesz.”
Tíz nap elteltével az Úr szózatot intézett Jeremiáshoz.
Erre ő elhívatta Kárea fiát, Jochanant, az összes vele tartó főtisztet és a nép apraja-nagyját.
Aztán így szólt hozzájuk: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene, akihez elküldtetek, hogy könyörgésteket eléje tárjam:
Ha nyugton maradtok ebben az országban, fölépítlek és nem vetlek el benneteket; elültetlek és nem gyomlállak ki titeket. Megbántam ugyanis azt a rosszat, amit rátok hoztam.
Ne féljetek többé Babilon királyától; ne féljetek tőle – mondja az Úr –, mert veletek vagyok, hogy megmentselek és kiszabadítsalak titeket a kezéből.
Irgalmas leszek hozzátok, és őt is irgalomra indítom, hogy visszatérhessetek szülőföldetekre.
De ha azt mondjátok: Nem maradunk ebben az országban; és ha nem hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek a szavára,
hanem így szóltok: Nem, hanem inkább Egyiptom földjére megyünk, ahol nem kell háborút látnunk, nem kell a kürt szavát hallanunk, és nem szenvedünk éhínséget, azért hát ott akarunk lakni;
ebben az esetben halld az Úr szavát, Júda maradéka! Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Ha az a szándékotok, hogy Egyiptomba vonuljatok, és elmentek, hogy ott telepedjetek le,
ott Egyiptom földjén ér utol benneteket a kard, amelytől féltek; a rettegett éhínség is kísérőtök lesz Egyiptomban, és ott haltok meg.
Azok tehát, akik Egyiptomba szándékoznak menni, hogy ott telepedjenek meg, mind kard által, éhínségben és dögvészben halnak meg; senki sem marad meg közülük, és egy sem kerüli el a veszedelmet, amelyet rájuk hozok.
Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Amint rázúdult haragom és indulatom Jeruzsálem lakóira, úgy zúdul majd haragom rátok is, ha Egyiptomba mentek; átok, borzalom, megvetés és gúny tárgya lesztek, és ezt a helyet sem látjátok többé.”
„Júda maradéka – válaszolt Jeremiás –, ez az Úr szava hozzátok: Ne menjetek Egyiptomba! Értsétek meg jól: ünnepélyesen figyelmeztettelek ma benneteket.
Saját magatokat csaptátok be, amikor követül küldtetek az Úrhoz, a ti Istenetekhez és arra kértetek: Járj közben értünk az Úrnál, a mi Istenünknél; add tudtunkra, amit az Úr, a mi Istenünk rendel, és megtesszük.
S most, hogy ezt elmondtam nektek, nem hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek a szavára, aki ezzel az üzenettel küldött hozzátok.
Ezért értsétek meg jól: kard, éhínség és döghalál pusztít el titeket azon a helyen, ahová menni akartok, hogy ott lakjatok.”
12
Ezután megparancsolta, vezessék be oda, ahol az ezüsttárgyakat őrizték, s rendelkezett, hogy az ő ételéből szolgáljanak fel neki és az ő borából adjanak neki inni.
Judit azonban így szólt: „Nem eszem belőle, nehogy megütközést keltsek. Elég lesz nekem az is, amit magammal hoztam.”
Holofernesz így válaszolt: „Mi lesz akkor, ha amid van, elfogy, honnan szerzünk neked olyat? A te fajtádból nincs közöttünk senki.”
Amint igaz, uram, hogy élsz – mondta neki Judit –, szolgálód még el sem költi, amit magával hozott, az Úr már véghez viszi általam, amit tervezett.”
Akkor Holofernesz szolgái sátrába vezették. Éjfélig aludt, a hajnali őrváltáskor azonban fölkelt.
Elküldött Holoferneszhez, hogy mondják meg neki: „Parancsolja meg az én uram, hogy szolgálóját engedjék ki imádkozni.”
Holofernesz elrendelte őreinek, hogy ne akadályozzák benne. Három napig maradt a táborban, minden éjjel kiment Betilua völgyébe és megfürdött a vízforrásnál, ahol az őrség volt.
Amikor kijött, könyörgött az Úrhoz, Izrael Istenéhez, hogy mutassa meg neki az utat népe fiainak megmentésére.
Megtisztulva tért vissza, és a sátrában maradt, amíg estefelé az eledelt nem hozták.
Judit Holofernesz lakomáján.
A negyedik nap Holofernesz lakomát rendezett, s csak szolgáit hívta meg, a tisztviselőit nem. Így szólt Bagoasz eunuchhoz, aki minden vagyonára ügyelt: „Menj és beszéld rá azt a héber asszonyt, aki nálad van, jöjjön el hozzánk és egyék-igyék velünk. Szégyen volna ugyanis ránk nézve, ha elengednénk ilyen asszonyt anélkül, hogy együtt lettünk volna vele. Ha nem tudjuk rávenni, mindenki kinevet.” Bagoasz eltávozott Holofernesztől, bement Judithoz és így szólt: „Ne vonakodjék ez a szép leány, hanem jöjjön el uramhoz, hadd tisztelje meg! Igyék velünk bort, vigadjon és legyen ezen a napon olyan, mint egy Asszur fiainak leányai közül, akik Nebukadnezár házában vannak.” Judit így válaszolt neki: „Ki vagyok én, hogy ellenálljak az én uramnak? Ami kellemes lesz szemében, azt nyomban megteszem, és ez örömömre lesz halálom napjáig.” Aztán fölkelt, fölékesítette magát ruhával és mindenféle asszonyi ékességgel. Szolgálólánya előrement és Holofernesszel szemben szőnyeget terített a földre – ezt Bagoasz adta Juditnak mindennapi használatra, hogy azon fekve költhesse el ételét. Judit belépett és letelepedett. Holofernesz szíve dobogni kezdett és a lelke egészen megzavarodott. Heves vágy fogta el, hogy egyesüljön vele, hisz attól a naptól kezdve, amikor meglátta, várta az alkalmas pillanatot, hogy elcsábítsa. Így szólt hát hozzá: „Igyál velünk és légy vidám!” Judit azt válaszolta: „Iszom is, uram, hiszen születésemtől fogva sohasem tartottam az életet oly sokra, mint ma.” Fogta, amit a szolgálója készített neki, aztán evett és ivott a jelenlétében. Holofernesz nagyon örült neki, és annyi bort ivott, mint még életének egyetlen napján sem. 13 Amikor már későre járt az idő, szolgái igyekeztek elmenni. Bagoasz eltessékelte urától, akik még ott voltak, aztán kívülről bezárta a sátrat. Nyugovóra tértek, mert mindnyájan fáradtak voltak, hiszen a lakoma sokáig tartott. Judit egyedül maradt a sátorban Holofernesszel, aki a bortól megrészegedve hevert az ágyán. Judit meghagyta szolgálójának, hogy legyen a hálószoba közelében, s mint minden nap, most is várja, míg ki nem jön. Azt mondta ugyanis neki, hogy kimegy imádkozni, amint Bagoasznak is azt mondta. Mindnyájan eltávoztak Holofernesztől, és nem maradt a hálószobában se kicsi, se nagy. Judit odalépett Holofernesz ágya mellé, s így szólt szívében: „Uram, minden erőnek Istene, tekints ebben az órában kezem művére s magasztald fel Jeruzsálemet! Itt van ugyanis a pillanat örökséged megmentésére, művem végrehajtására, ellenségeid eltiprására, akik fölkeltek ellenünk.” Ezzel az ágy oszlopához lépett, amely Holofernesz fejénél volt, fogta (Holofernesz) kardját, majd ágyához érve megragadta fején a hajat és így szólt: „Adj erőt, Uram, Izrael Istene a mai napon!” Aztán minden erejével kétszer lesújtott a nyakára és levágta a fejét. Testét lehengergette az ágyról, aztán levette az oszlopról a függönyt. Valamivel később kilépett és odaadta szolgálójának Holofernesz fejét. Az betette táskájába, és szokásukhoz híven mindketten elmentek imádkozni. Áthaladtak a táboron, végigmentek a völgyön, megmászták Betilua lejtőjét és eljutottak kapuihoz.Judit szerencsés visszatérése.
Judit már messziről odakiáltott a kapuőröknek: „Nyissátok ki, nyissátok ki a kaput! Az Úr, a mi Istenünk velünk van, hogy megmutassa erejét Izraelben és hatalmát ellenségeivel szemben, amint ma is megtette.” Amikor a város lakói meghallották a hangját, sietve lejöttek városuk kapujához és összehívták a város elöljáróit. A legkisebbtől a legnagyobbig mind összesereglettek, mert már nem remélték, hogy visszajön. Kinyitották a kaput és beengedték őket. Aztán tüzet gyújtottak, hogy lássanak, és körülállták őket. Ekkor Judit harsány hangon így szólt hozzájuk: „Dicsőítsétek Istent, dicsőítsétek! Dicsőítsétek Istent, mert nem fordította el irgalmát Izrael házától, hanem ma éjszaka kezem által eltiporta ellenségeinket!” Majd kivette a táskából a fejet, megmutatta nekik és így szólt: „Lám, Holofernesznek, az asszír sereg vezérének a feje, és itt a függöny is, ami mögött részegen feküdt. Isten egy asszony keze által sújtotta le. Amint igaz, hogy él az Úr, aki megoltalmazott utamon, tekintetem rászedte ugyan ezt az embert, a vesztére, de azért nem követett el bűnt, nem szennyezett be és nem gyalázott meg.” Mérhetetlen lelkesedés kerítette hatalmába az egész népet, úgyhogy leborult és magasztalta Istent, ezekkel a szavakkal: „Áldunk, Istenünk, mert ezen a napon megsemmisítetted néped ellenségeit!” Uzija pedig így szólt Judithoz: „Áldjon meg, leányom, a Magasságbeli Isten a föld minden asszonyánál jobban! S legyen áldott Isten, az Úr, az ég és a föld Teremtője. Ő vezérelt, hogy fejét vedd ellenségeink vezérének! A bizalom, amiről bizonyságot tettél, nem vész ki soha az emberek szívéből, hanem mindörökké megemlékeznek az Isten hatalmáról. Fordítsa ezt Isten örök dicsőségedre és áldjon meg minden jóval, mivel nem kímélted életedet, amikor megaláztatásban volt részünk, s megakadályoztad pusztulásunkat, mert az igaz úton jártál, Istenünk színe előtt.” Az egész nép ráfelelte: „Úgy legyen! Úgy legyen!”3. GYŐZELEM
A zsidók megtámadják az asszírok táborát.
14 Ezután Judit így szólt hozzájuk: „Hallgassatok meg, testvérek! Fogjátok ezt a fejet és akasszátok ki a fal ormára! Majd amikor megvirrad és fölkel a nap a föld fölött, mindegyitek ragadja meg fegyverét, és minden harcra termett férfi vonuljon ki a városból. Állítsatok vezért a csapat élére, mintha a völgybe akarnátok levonulni az asszírok előőrséhez, de ne vonuljatok le. Erre megragadják fegyverüket, lemennek a táborba és fölébresztik az asszír sereg vezéreit, azok meg Holofernesz sátrához futnak, de nem találják ott. Rémület vesz rajtuk erőt és megfutamodnak előlünk. Ti és mind, akik Izrael hegyvidékén laktok, üldözzétek és győzzétek le őket menekülés közben. Mielőtt azonban ezt megtennétek, hívjátok ide az ammonita Achiort, hadd lássa és hadd emlékezzék Izrael házának gyalázójára, aki ideküldte, hogy halálát lelje köztünk.” Elhívatták hát Achiort Uzija házából. Amikor megérkezett és meglátta Holofernesz fejét az egybegyűlt népből az egyik ember kezében, arcra borult és elájult. Amikor fölemelték, Judit lábához vetette magát, leborult előtte és így szólt: „Légy áldott Júda minden sátorában és minden nép között! Remegjenek a félelemtől mind, akik meghallják nevedet! Most pedig beszéld el nekem, mind, amit ezekben a napokban tettél.” Akkor Judit az egész nép hallatára elbeszélte mind, amit attól a naptól tett, hogy elhagyta Betiluát, egészen addig az óráig, amelyben beszélt velük. Amikor befejezte beszédét, a nép örömrivalgásban tört ki, és ujjongása betöltötte a várost. Achior meg azok láttán, amit Izrael Istene tett, szilárdan hitt Istenben, körülmetéltette előbőrét, és végérvényesen Izrael házához csatlakozott. Amikor hajnalodott, kiakasztották Holofernesz fejét a falra, mindenki megragadta fegyverét és a hegy lejtőjén – csoportokban – megindultak lefelé. Amikor meglátták őket Asszír fiai, hírvivőket küldtek vezetőikhez, azok pedig jelentették a dolgot a vezéreknek, a parancsnokoknak és az összes tisztnek. Így jutottak el Holofernesz sátorához és szóltak emberének: „Keltsd föl urunkat, mert ezek a szolgák támadást merészeltek indítani ellenünk, hogy teljesen megsemmisítsük őket.” Bagoasz bement a sátorba, és a kárpit előtt tapsolt a kezével, mert azt gondolta, hogy Holofernesz Judittal alszik. Mivel senki sem válaszolt, félrehúzta a kárpitot és belépett a hálószobába. Ott találta (Holoferneszt) a küszöbön, holtan, a feje le volt vágva. Hangosan felkiáltott, sírt, zokogott, jajgatott és megszaggatta ruháját. Aztán bement abba a sátorba is, amelyben Judit lakott, de nem találta ott. Erre a nép közé futott és azt kiabálta: „Ó, ti hűtlen szolgák! A héberek közül egyetlen asszony szégyent hozott Nebukadnezár házára: Holofernesz levágott fejjel hever a földön!” Amikor az asszír vezérek ezt a hírt meghallották, lelküket hatalmába kerítette a rémület, megszaggatták ruhájukat, s az egész tábor visszhangzott kiáltozásuktól és jajgatásuktól.
Aki rosszal fizet jóért, annak a házából nem megy ki a gonosz.
A perpatvar kezdete olyan, mint amikor kicsap a víz, vess hát neki gátat, még mielőtt kitör.
Aki fölmenti a bűnöst, vagy elítéli az ártatlant, azt egyaránt utálja az Isten.
Vételár mire jó a balga kezében? Bölcsességet vesz tán? Hisz nincs esze hozzá!