Rechab utódainak példája.
35 Ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiáshoz, amikor Jozija fia, Jojakim volt Júda királya: „Menj el a rechabiták nemzetségéhez és beszélj velük; vidd el őket az Úr templomának egyik kamrájába, és ott adj nekik bort inni.” Magam mellé vettem tehát Jaazanját, Jeremiás fiát, Habaccinja unokáját, testvéreivel és valamennyi fiával együtt, vagyis az egész rechabita nemzetséget. Bevittem őket az Úr templomának abba a kamrájába, amely az Isten emberéé: Ben-Jochanáné volt, Jigdaljah fiáé. Ez a helyiség a főemberek kamrája mellett volt; Maazeja kapuőrnek, Sallum fiának kamrája fölött. Aztán borral telt kancsókat és poharakat tettem a rechabiták nemzetségének tagjai elé és felszólítottam őket: Igyatok bort! Ők azonban így válaszoltak: „Nem iszunk bort, mert ősatyánk, Rechab fia, Jonadab ezt a parancsot hagyta ránk: Sohase igyatok bort, sem ti, sem fiaitok; ne építsetek házat, ne vessetek, szőlőt ne telepítsetek és ne is birtokoljatok; inkább lakjatok sátrakban egész életetekben, hogy soká élhessetek azon a földön, amelyen idegenként éltek. S mi hűségesen megtartjuk Jonadab ősatyánknak, Rechab fiának parancsát; valóban nem iszunk bort, sem mi, sem asszonyaink, sem fiaink, sem lányaink. Nem építünk lakóházakat; nincs sem szőlőnk, sem szántóföldünk, hanem sátrakban lakunk. Szót fogadunk Jonadab ősatyánk parancsainak, pontosan úgy, ahogy meghagyta nekünk. Amikor azonban Nebukadnezár, Babilon királya felvonult ez ellen az ország ellen, így határoztunk: Rajta! Menjünk el Jeruzsálembe a káldeusok és az arámok serege elől! Most hát itt lakunk Jeruzsálemben.” Ekkor az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz. Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Menj és mondd el Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak: Hát ti nem fogadjátok el az intést, és nem akartok a szavamra hallgatni? – mondja az Úr. Jonadabnak, Rechab fiának azt a parancsát, hogy ne igyanak bort, pontosan megtartják utódai; ősatyjuk parancsának engedelmeskedve valóban mind a mai napig nem isznak bort; ti azonban nem engedelmeskedtek nekem, noha olyan fáradhatatlanul, olyan kitartóan beszéltem hozzátok. Fáradhatatlanul, újra meg újra elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, hogy hirdessék: Térjen meg mindegyiktek gonosz útjáról; változtassátok meg életmódotokat, ne szegődjetek idegen istenek nyomába és ne szolgáljatok nekik; így majd lakói maradtok ennek az országnak, amelyet nektek és atyáitoknak adtam. De nem nyitottátok meg fületeket és nem hallgattatok rám. Jonadabnak, Rechab fiának utódai megtartották a parancsot, amelyet ősatyjuk adott nekik, de nekem nem akar ez a nép engedelmeskedni. Ezért ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, Izrael Istene: Rázúdítom Júdára és Jeruzsálem lakóira mindazt a nyomorúságot, amellyel megfenyegettem őket, mivel szóltam nekik, de nem hallgattak rám; hívtam őket, de nem válaszoltak. Akkor Jeremiás ezt mondta a rechabiták nemzetségének: „Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Mivel engedelmeskedtetek Jonadab ősatyátok parancsának, megtartottátok minden rendeletét és megtettetek mindent, amit meghagyott nektek, ezért ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Jonadab, Rechab fia soha nem lesz híjával olyan férfi utódoknak, aki színem elé állhat.”IV. JEREMIÁS SZENVEDÉSEI
A könyvtekercs (605–604-ből).
36 Jojakimnak, Jozija fiának, Júda királyának 4. esztendejében ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiáshoz: Végy elő egy könyvtekercset, és írj le rá minden szót, amelyet Jeruzsálem, Júda, és az összes nemzet felől mondtam neked attól a naptól fogva, amikor először szóltam hozzád Jozija napjaiban mind a mai napig. Ha Júda háza meghallja azt a sok bajt, amelyet rájuk akarok zúdítani, talán megtér ki-ki a maga gonosz útjáról, és megbocsáthatom gonoszságaikat és vétkeiket. Jeremiás ezért magához hívatta Nerija fiát, Bárukot, aki aztán Jeremiás diktálására mind leírta a könyvtekercsre azokat a szavakat, amelyeket az Úr a prófétához intézett. Jojakimnak, Jozija fiának, Júda királyának 5. esztendejében, a kilencedik hónapban történt, hogy böjtöt hirdettek az Úr színe előtt Jeruzsálem egész népének és mindazoknak, akik Júda városaiból jöttek fel Jeruzsálembe. Akkor Jeremiás megparancsolta Báruknak: „Én börtönben vagyok, nincs rá lehetőségem, hogy elmenjek az Úr templomába, azért menj el te, és olvasd fel a könyvtekercsből az Úr szavait, amelyeket diktálásomra leírtál. Olvasd fel őket az Úr templomában a böjt napján; olvasd fel őket a Júdából valók füle hallatára, akik feljönnek ide a városokból. Hátha eljut könyörgésük az Úr színe elé, és megtér ki-ki a maga gonosz útjáról; mert nagy az a harag és méltatlankodás, amellyel az Úr megfenyegette ezt a népet.” Nerija fia, Báruk úgy is tett, ahogy Jeremiás próféta megparancsolta neki: felolvasta az Úr szavait a könyvtekercsből a templomban. A Jeremiás diktálta szavakkal olvasta fel őket a tekercsből, Gemarjának, Safán írnok fiának kamrájában az Úr temploma Új Kapujának bejáratánál található felső udvarban, ahonnan az egész nép jól hallhatta. Amikor Safán fiának, Gemarjának a fia, Michaja meghallotta az Úr szavait, amelyeket a könyvből felolvastak, azonnal bement a királyi palotába, az írnok kamrájába. Ott ültek mindnyájan a főemberek: Elisama, az írnok; Semaja fia, Delaja; Achbor fia, Elnatán; Safan fia, Gemarja; Hananja fia, Cidkija és még más főemberek. Erre Michaja beszámolt nekik mindarról, amit hallott, amikor Báruk felolvasott a tekercsből a nép füle hallatára. A főemberek azután közös megegyezéssel elküldték Bárukhoz Netanja fiát: Jehudit, Selemjával, Kusi fiával együtt. Ezt az üzenetet küldték velük: „Gyere ide és hozd magaddal azt a könyvtekercset, amelyből a népnek felolvastál.” Báruk, Nerija fia meg is jelent előttük, s a könyvtekercset is magával vitte. Így szóltak hozzá: „Ülj le, és olvasd fel nekünk is.” Erre Báruk felolvasta a fülük hallatára. Amikor meghallgatták ezeket a szavakat, megdöbbentek, egymáshoz fordultak és így szóltak: „Okvetlenül tájékoztatni kell a királyt ezekről a dolgokról.” Aztán megkérték Bárukot: „Sorold el nekünk – mondták –, hogy írtad le ezeket a szózatokat.” „Jeremiás diktálta le nekem – válaszolta Báruk –, és én tintával leírtam ebbe a könyvbe.” Erre a főemberek így szóltak Bárukhoz: „Legjobb volna, ha most Jeremiással együtt elrejtőznétek, úgyhogy senki se tudja meg, hol vagytok.” Aztán bementek a királyhoz az udvarba – a könyvtekercset Elisama írnok kamrájában hagyva –, és az egész ügyről tájékoztatták a királyt. Akkor a király elküldte Jehudit a könyvtekercsért. El is hozta Elisama írnok kamrájából, és felolvasta a király és összes főembere előtt, akik ott álltak a király körül. A király éppen a téli házban tartózkodott – ugyanis mindez a kilencedik hónapban történt –, és ezért tűz égett előtte egy serpenyőben. Valahányszor Jehudi három vagy négy oszlopnyit elolvasott, a király levágta az írnok késével és a serpenyőben égő tűzbe dobta, míg az egész tekercs el nem égett a serpenyő tüzében. De amikor meghallgatták ezeket a szózatokat, sem a király, sem a szolgái nem rendültek meg, s nem szaggatták meg ruhájukat. És bár Elnatán, Delaja és Gemarja kérlelte a királyt, hogy ne égesse el a könyvet, az nem hallgatott rájuk. Sőt, megparancsolta Jerachmeel királyfinak, továbbá Szerajának, Azriel fiának és Selemjának, Abdeel fiának, hogy fogassák el Báruk íródeákot Jeremiás prófétával együtt. De az Úr elrejtette őket. Miután a király elégette a könyvtekercset, amely a Jeremiástól Báruknak lediktált szózatokat tartalmazta, az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz: Végy elő egy másik tekercset, és írd le rá azokat a szózatokat, amelyek a Jojakim, Júda királya által elégetett első tekercsre voltak írva. Júda királyának, Jojakimnak pedig ezt mondd: Ezt mondja az Úr: Te elégetted ezt a tekercset és így szóltál: Miért írtad le azt a jövendölést, hogy Babilon királya biztosan eljön, elpusztítja ezt az országot, és kiirt belőle embert, állatot egyaránt? Ezért ezt mondja az Úr Jojakimra, Júda királyára: Nem lesz olyan utóda, aki Dávid trónján ülne. Holttestét pedig kivetik majd nappal a hőségnek és éjszaka a hidegnek. Megbüntetem őt és ivadékát, sőt a szolgáit is, gonoszságaikért: rájuk és Jeruzsálem lakóira meg Júda férfiaira hozom a bajokat mind, amelyekkel megfenyegettem őket, de nem vették figyelembe. Akkor Jeremiás elővett egy másik tekercset, és odaadta Báruk íródeáknak, Nerija fiának. Ez aztán leírta Jeremiás diktálására annak a könyvnek minden szózatát, amelyet Jojakim, Júda királya elégetett. Sőt még sok hasonló tartalmú szózatot is hozzáfűzött.Achiort kiszolgáltatják Izrael fiainak.
6 Amikor a tanácskozásra egybegyűlt nép lármája elült, Asszur hadseregének főparancsnoka, Holofernesz így szólt Achiorhoz az idegenek egész serege és az ammoniták előtt: „Ugyan ki vagy, Achior, te és Ammon zsoldosai, hogy prófétaként lépsz föl köztünk – mint ma is –, és azt tanácsolod, hogy ne indítsunk harcot Izrael nemzetsége ellen, mert Istenük oltalmazza őket? Ki isten Nebukadnezáron kívül? Elküldi seregét és elpusztítja őket a föld színéről, nem menti meg őket Istenük, úgyhogy mi, az ő szolgái, eltiporjuk őket, mint egyetlen embert, s nem tudnak ellenállni lovaink erejének. Elsöpörjük őket mindenestül. Hegyeik megrészegednek vérüktől, síkságaik megtelnek halottjaikkal. Lábuk ina nem lesz képes vinni őket előttünk, végképp elpusztulnak – mondja Nebukadnezár király, az egész föld ura. Mert ő szólt, és szavai nem maradhatnak üres szavak. Te pedig, Achior, Ammon zsoldosa, aki kiejtetted ezeket a szavakat egy esztelen pillanatodban, a mai naptól kezdve nem látod többé színemet addig, amíg bosszút nem állok ezen a fajtán, amely Egyiptomból vonult ki. Akkor katonáim kardja és szolgáim lándzsája átjárja testedet. A sebesültjeik sorában esel el, amikor majd Izrael ellen fordulok. Szolgáim most elvisznek a hegyvidékre, és otthagynak a hegyszoros egyik városa közelében. Úgy pusztulsz el, hogy részesedsz romlásukban. Ha csakugyan él szívedben a remény, hogy úgysem tiprom el őket, ne essék be arcod. Szóltam és szavaim nem maradnak beteljesületlen!” Holofernesz megparancsolta a sátrában szolgálatot teljesítő embereknek, hogy ragadják meg Achiort, és vigyék Betiluához, és adják Izrael fiainak kezére. Szolgái erre megragadták, és kivitték a táborból a síkságra. Onnan a hegyvidék felé vettek irányt és eljutottak a Betiluával szemközti forrásokhoz. Amikor a város lakói meglátták őket, fegyvert ragadtak, és a városból kivonultak a hegygerincre. A parittyások köveket hajigáltak, hogy megakadályozzák előhaladásukat. Erre meglapultak a hegyoldalon, Achiort megkötözték, és ott hagyták a hegy lábánál, maguk meg visszatértek urukhoz. Izrael fiai lejöttek városukból, megálltak mellette, feloldották köteleit, Betiluába vitték, s a város vezetői elé állították. Akkoriban a Simeon törzséből való Mikeásnak a fia, Uzija, valamint Gotoniel fia, Chabrisz és Melchiel fia, Charmisz voltak az elöljárók. Összehívták a város véneit. A gyülekezetbe a fiatalok és az asszonyok is elmentek. Achiort középre állították a nép közé, és Uzija megkérdezte tőle, hogy mi történt. Achior beszélni kezdett, és elmondta nekik Holofernesz haditanácsának határozatát, továbbá azt, hogy ő mit mondott az asszír vezérek előtt, s Holofernesz milyen kérkedve beszélt Izrael háza ellen. A nép leborult, és imádta Istent. Így könyörögtek: „Urunk, égnek Istene, nézd, milyen mérhetetlenül gőgösek, és könyörülj nemzetünkön megalázottságában! Fordítsd arcodat ezen a napon azok felé, akik neked vannak szentelve.” Aztán megvigasztalták Achiort és elhalmozták dicsérettel. A gyűlés végeztével Uzija befogadta házába, és lakomát rendezett a véneknek. Egész éjszaka könyörögtek Izrael Istenének segítségéért.Betilua ostroma.
7 A következő napon Holofernesz parancsot adott egész seregének és összes segédcsapatának, hogy vonuljanak föl Betilua ellen, foglalják el a hegyvidék átkelőit és vegyék fel a harcot Izrael fiaival. Ezen a napon harcosai mind fölszedték a sátort. Seregének ereje százhúszezer gyalogosra és tizenkétezer lovasra rúgott, nem számítva a málháscsapatot. Azoknak az embereknek a száma, akik gyalog követték, szintén igen nagy volt. Betilua közelében, a völgyben ütöttek tábort, a forrás táján. Aztán fölfejlődtek – szélességben Dotaintól Belbaimig, hosszúságban pedig Betiluától az Ezdrelonnal szemben levő Küamonig. Amikor Izrael fiai meglátták seregüket, megrémültek, és így szóltak egymáshoz: „Ezek most letarolják az egész föld színét. A legmagasabb hegyek, a hegyszorosok, a dombok sem lesznek képesek terhüket elviselni.” Mindenki fogta a fegyverét, tüzet gyújtottak a bástyákon, és egész éjszaka virrasztottak. A második napon Holofernesz felvonultatta egész lovasságát Izrael fiainak szeme láttára, akik Betiluában voltak. Kikémlelte a városukba vezető feljáratot, földerítette a vízforrást, s elfoglalta őket. Őrséget rendelt oda, aztán visszatért seregéhez. Akkor Ézsau fiainak vezérei, a moábiták népének fejei és a partvidék elöljárói mind elé járultak, és így szóltak hozzá: „Hallgasson meg bennünket, urunk, és akkor nem kap egyetlen sebet sem serege. Mert Izrael fiainak ez a népe nem a lándzsákban bizakodik, hanem sokkal inkább arra számít, hogy a hegyek, ahol lakik, magasak. A hegycsúcsaikra való feljutás valóban nem könnyű. Ezért, uram, ne ütközz meg velük csatasorba állva, akkor nem esik el egyetlen ember sem embereid közül. Maradj táborodban és tartsd ott sereged minden emberét, de szolgáid foglalják el a forrást, amely a hegy lábánál fakad. Mert ez látja el vízzel Betilua lakóit. A szomjúság majd rákényszeríti őket, hogy feladják a várost. Közben mi és embereink felmegyünk a legközelebbi hegyek gerincére, őrséget állítunk oda, hogy így ne mehessen ki egyetlen ember sem a városból. Az éhség elpusztítja őket, asszonyaikkal, gyermekeikkel egyetemben, és mielőtt még átjárná őket a kard, már az utcákon hevernek házuk előtt. Így keményen megfizethetsz nekik lázadásukért és azért, hogy nem jöttek ki eléd békésen.” Ajánlatuk tetszett Holofernesznek és minden szolgájának. Elhatározta hát, hogy tanácsuk szerint jár el. Így elindult a moábiták egy csoportja, s velük ötezer asszír. Letáboroztak a völgyben, és megszállták Izrael fiainak vizeit és forrásait. Ézsau és Ammon fiai vonultak ki mellettük, letáboroztak a Dotainnal szemközti hegyvidéken. Embereik egy részét elküldték délre és keletre, Egrebel ellen, amely Chusz közelében, a Machmur pataknál van. Az asszír sereg többi része a síkságra vonult, és elárasztotta az egész vidéket. Rengeteg sátoruk és málhájuk volt, úgyhogy hatalmas területet elleptek. Izrael fiai az Úrhoz, Istenükhöz kiáltottak. Elvesztették bátorságukat, mert ellenségeik körülvették őket, és nem volt mód közülük kiszabadulni. Harmincnégy napon át körülzárva tartotta őket az asszír sereg, a gyalogosok, a szekerek és a lovasok. Betilua lakóinak kifogyott a vizük, a ciszternák kiürültek. S már egyetlen nap sem ihattak eleget, mert kimérték nekik az ivóvizet. Gyermekeik elcsüggedtek, asszonyaik és ifjaik elepedtek a szomjúságtól, összeestek a város utcáin és a kapuk kijáratánál, s már nem volt bennük semmi erő. Az egész nép összegyűlt – ifjak, asszonyok és gyerekek – Uzija és a város vezetői körül. Hangosan kiabáltak, és azt mondták a vének jelenlétében: Ítéljen köztetek és köztünk az Isten, mert nagy igazságtalanságot követtetek el ellenünk, amikor nem ajánlottatok békét az asszíroknak. Most már nincs senki, aki megmenthetne bennünket. Isten a kezükbe adott minket, hogy a szomjúság földre tiporjon bennünket előttük, és teljesen elpusztulunk. Legalább most hívjátok őket ide! Adjátok át az egész várost Holofernesz embereinek és egész seregének prédául. Mert jobb lesz, ha zsákmánya leszünk. Igaz, rabszolgák leszünk, de életben maradunk, és nem kell saját szemünkkel látnunk kicsinyeink halálát, sem asszonyaink és gyermekeink pusztulását. Megesketünk titeket az égre és a földre, valamint Istenünkre, atyáink Urára, aki bűneink és atyáink törvényszegése miatt büntet bennünket, hogy még a mai napon így jártok el!” Aztán az egész gyülekezet nagy jajgatásba kezdett. Hangosan kiáltoztak Istenhez, az Úrhoz. Uzija így szólt hozzájuk: „Bátorság, testvérek, tartsunk ki még öt napig. Ez alatt az Úr, a mi Istenünk felénk fordul irgalmában, mert nem hagyott el minket teljesen. Ha ezek a napok elmúlnak és nem érkezik segítség, szavaitok szerint fogok eljárni.” Majd szétoszlatta a népet, mindenkit a maga szállására. A férfiak városuk falaira és bástyáira mentek, az asszonyokat és a gyerekeket pedig hazaküldték. A várost csüggedés kerítette hatalmába.
17
Többet ér egy száraz falat békességben, mint egy hússal telt ház, ahol perpatvar dúl.
Az okos szolga fölébe kerül a hitvány fiúnak, és a testvérek közt ő is örökrészt kap.
Olvasztótégelyben olvasztják az ezüstöt, arany olvasztására a kemence szolgál, de a szíveket az Úr vizsgálja.
A gonosz ajkára a gonosztevő hallgat, a hazug ember figyel a csalárd nyelvére.