Izrael fiainak lázadása.
14 Erre az egész közösség fölemelte szavát, és kiabálásban tört ki, s a nép siránkozott azon az éjszakán. Izrael fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen, s az egész közösség ezt hajtogatta: „Bárcsak meghaltunk volna Egyiptom földjén vagy itt a pusztában! Miért akar az Úr abba az országba vinni? Hogy kardélre hányjanak bennünket! Asszonyaink és kisgyermekeink zsákmányul esnek! Nem az volna a legjobb, ha visszatérnénk Egyiptomba?” És már így biztatták egymást: „Válasszunk magunknak vezért és térjünk vissza Egyiptomba!” Erre Mózes és Áron Izrael fiainak egész egybegyűlt közössége előtt arcra borultak. Azok közül meg, akik az országot kikémlelték, Józsue, Nun fia s Kaleb, Jefunne fia, megszaggatták ruhájukat, és beszédet intéztek Izrael fiainak egész közösségéhez: „Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, jó ország, nagyon jó. Ha elnyerjük az Úr tetszését, elvezérel bennünket abba az országba, s tejjel-mézzel folyó országot ad nekünk. Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!”Az Úr haragja és Mózes közbenjárása.
Már épp azon gondolkozott az egész közösség, hogy megkövezi őket, amikor az Úr dicsősége Izrael minden fia előtt megjelent a megnyilatkozás sátoránál. Így szólt az Úr Mózeshez: „Meddig akar még ez a nép gyalázni? Meddig nem hisz nekem még a körében mutatott jelek ellenére sem? Pestissel sújtom, elpusztítom! Téged azonban néppé teszlek, nagyobb és erősebb (néppé).” Mózes azonban így beszélt az Úrhoz: „Az egyiptomiak hallottak felőle, hogy hatalmaddal kivezetted ezt a népet közülük, s annak az országnak valamennyi lakója arról is értesült, hogy te, az Úr, ennek a népnek a körében vagy, hogy te, Uram, szemtől szemben megjelensz, s felhőd fölöttünk lebeg, s nappal a felhőoszlopban, éjjel meg a tűzoszlopban előttünk haladsz. Ha most egy emberként elpusztítod ezt a népet, azok a népek, amelyek értesüléseket szereztek felőled, azt fogják mondani: Az Úr nem volt képes rá, hogy elvezérelje ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért hát lemészárolta őket a pusztában. Bizonyuljon hát nagynak a hatalmad, Uram, ahogyan megígérted, amikor ezt mondtad: Az Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem, megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon. Nagy irgalmadban bocsásd meg hát ennek a népnek a bűnét, ahogyan Egyiptomból idáig (mindig) megbocsátottál ennek a népnek.”Az Úr megbocsát, de a bűnt bünteti.
Erre így válaszolt az Úr: „Megbocsátok, ahogy kérted. De valóban, amint igaz, hogy élek, s amint igaz, hogy az Úr dicsősége elárasztja az egész földkerekséget, azok az emberek, akik látták dicsőségemet s azokat a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában mutattam, s mégis már vagy tízszer próbára tettek, s nem hallgattak szavamra, nem látják meg azt a földet, amelyet atyáiknak esküvel ígértem; senki se látja meg azok közül, akik gyaláztak. Hanem szolgámat, Kalebet, mivel más lelkület töltötte el, s egészen mellettem állt, elvezérelem arra a földre, amelyen járt, s utódai birtokukba is veszik. [Az amalekiták és a kánaániak továbbra is a síkságon élnek.] Holnap térjetek vissza a pusztára és induljatok el a Sás-tenger felé vezető úton.” Azt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: „Meddig zúgolódik még ellenem ez a mihaszna közösség? Hallottam, amint Izrael fiai zúgolódtak ellenem. Mondd meg nekik: Amint igaz, hogy élek – az Úr mondja! –, amint nyíltan kifejezésre juttattátok előttem, úgy fogok bánni veletek. Testeteket elnyeli a puszta, akiket számba vettetek húsz évtől fölfelé, mivel zúgolódtatok ellenem. Sose juttok el arra a földre, amelyen azt akartam volna, hogy éljetek. Erre, íme, esküre emeltem a kezem! – kivéve Kalebet, Jefunne fiát és Józsuét, Nun fiát. Hanem kisgyermekeiteket, akikről azt mondtátok, hogy zsákmányul esnek, őket elvezérelem oda, s megismerik azt a földet, amelyet ti ócsároltatok. A ti testeteket ellenben elnyeli a puszta. Fiaitoknak meg negyven esztendeig pásztorkodniuk kell a pusztában, s bűnhődniük hűtlenségetekért, egészen addig, míg testetek teljesen el nem enyészik. Azoknak a napoknak a száma ugyanis, amelyek folyamán kifürkésztétek az országot, negyvenet tesz ki, minden napért egy évet számítva, negyven esztendeig kell bűneitekért vezekelnetek, hogy megtudjátok, mit jelent az, ha én elfordulok. Én, az Úr beszéltem. Ezt teszem ezzel az elvetemült közösséggel, amely összecsődült ellenem: Ebben a pusztában kell megérniük életük végét, és itt kell meghalniuk!” Azokat az embereket pedig, akiket Mózes elküldött, hogy az országot kikémleljék, s akik visszatérve az egész közösséget felizgatták azzal, hogy mindenféle rosszat mondtak az országról, s arra indították, hogy zúgolódjanak ellene, az Úr azon nyomban halállal sújtotta. Azok közül a férfiak közül, akik elmentek, hogy az országot kifürkésszék, csak Nun fia, Józsue és Jefunne fia, Kaleb maradt életben.Izrael fiainak vakmerő próbálkozása.
Amikor Mózes közölte Izrael minden fiával ezeket a szavakat, az egész nép nagyon elszomorodott. Másnap reggel fölkerekedtek, hogy felhúzódjanak a hegység fennsíkjára, ezen szavakkal: „Most már készen vagyunk rá, hogy odavonuljunk arra a helyre, amelyről az Úr beszélt, vétkeztünk.” Mózes azonban ezt válaszolta: „Miért akarjátok áthágni az Úr parancsát? Ilyesmi nem sikerül! Ne húzódjatok fel, mert az Úr nincs körötökben! Ellenségeitek elpusztítanak benneteket. Mert az amalekiták és a kánaániak szembeszállnak ott veletek, és kardélen hulltok el, mert elfordultatok az Úrtól, s ezért nincs veletek az Úr!” Vakmerőségükben mégis felhúzódtak a hegység magaslataira, de a szövetség ládája és Mózes nem tágítottak a táborból. Az amalekiták és a kánaániak, akik azon a hegységen éltek, leereszkedtek, megverték, és egészen Hormáig szétszórták őket.
Minden fejezet...