Kis türelmet
4 Amikor Szanballat, Tóbiás, az arabok, az ammoniták és Asdod lakói megtudták, hogy Jeruzsálem falának helyreállítása előrehaladt, hiszen a rések eltűntek, haragra gyulladtak. Mindannyian összeesküdtek, hogy felvonulnak Jeruzsálem ellen, megtámadják és zavart keltenek. Ekkor Istenünkhöz esedeztünk, a város oltalmára pedig éjjel-nappal őröket állítottunk ellenük. Júda azonban így beszélt: „A teherhordókat elhagyta erejük, s rengeteg még a rom: nem építjük fel a falat soha!” Ellenségeink így vélekedtek: „Nem szabad megtudniuk és észrevenniük semmit, amíg köztük nem leszünk. Akkor majd lemészároljuk őket és véget vetünk a munkának.” De történt, hogy a közelükben lakó zsidók tízszer is figyelmeztettek minket: „Ellenünk vonulnak minden helységből, ahol csak laknak!” Felsorakoztak ezért a mélyen fekvő részeken, a fal mögötti nyílt téren felállítottam a népet a nemzetségek rendjében kardostul, lándzsástul és íjastul. Láttam, hogy félnek, ezért fölemelkedtem, és szózatot intéztem az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, lányaitokért, feleségetekért s házatokért.” Amikor ellenségeink megtudták, hogy értesültünk (a dologról), és Isten meghiúsította tervüket, visszavonultak, mi pedig visszatértünk a falhoz, mindenki a maga munkájához. Ettől a naptól kezdve azonban az embereknek csak a fele dolgozott az építkezésen, a többiek lándzsával, pajzzsal, íjjal, mellvérttel fölszerelve ott álltak Júda egész háza mögött, amely a falat építette. A teherhordók szintén föl voltak fegyverezve: egyik kezükkel munkájukat végezték, másik kezükkel a fegyvert szorították. Az építők közül is, amíg dolgozott, mindegyik derekára csatolta kardját, az meg, aki a kürtöt fújta, mellettem állt. Így szóltam az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Az építkezés nagy és kiterjedt, mi pedig szétszórtan vagyunk a falon, egymástól távol: gyűljetek körénk arra a helyre, ahonnan a kürtszót halljátok, és Istenünk harcol majd értünk.” Így dolgoztunk az építkezésen hajnal hasadtától a csillagok feljöttéig. Akkortájt még ezt is mondtam a népnek: „Mindenki maradjon éjszakára szolgájával Jeruzsálemben: töltsük az éjszakát őrködéssel, a nappalt pedig munkával!” Én magam, testvéreim, embereim meg a kíséretemben levő őrök még a ruhánkat sem vetettük le. Mindenki kéznél tartotta fegyverét.
Súlyos bajok Nehemiás idejében.
5 A nép és az asszonyok hangos panaszra fakadtak zsidó testvéreik ellen. Némelyek ezt mondták: „Zálogba kell adnunk fiainkat és lányainkat, hogy gabonát szerezhessünk, ehessünk és életben maradjunk.” Mások így szóltak: „Mezeinket, szőleinket, házainkat kell elzálogosítani, hogy gabonához jussunk az éhínség idején.” Voltak, akik így beszéltek: „Kölcsönt kell vennünk földjeinkre és szőleinkre, hogy megfizethessük a királynak az adót. Pedig mi is ugyanolyan húsból valók vagyunk, mint testvéreink, s gyermekeink is olyanok, mint az ő gyermekeik. El kell adnunk fiainkat és lányainkat rabszolgának. Lányaink közül némelyeket már eladtunk! Nem tehetünk ellene semmit, hiszen földjeink és szőleink már másoké lettek.” Amikor panaszukat és ezeket a szavakat meghallottam, nagyon megharagudtam. Megfontoltam a dolgot, és megdorgáltam az előkelőket és az elöljárókat. Így szóltam hozzájuk: „Milyen terhet raktok testvéretekre!” Majd népes gyűlést hívtam össze ellenük, és így szóltam hozzájuk: „Mi tehetségünkhöz képest kiváltottuk zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig most eladjátok testvéreiteket, hogy majd váltsuk ki őket.” Erre hallgattak, és nem tudtak mit válaszolni. Aztán folytattam: „Amit tesztek, az nem helyes. Nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy elkerüljétek az ellenséges népek gyalázkodásait? Magam is, testvéreim és embereim is adtunk nekik pénzt és gabonát, s most elengedjük nekik ezt a tartozást. Adjátok nekik késedelem nélkül vissza a földjüket, szőlőjüket, olajfájukat és házukat. Engedjétek el nekik, amivel pénzben, gabonában, borban és olajban tartoznak nektek, amit kölcsönadtatok nekik.” Így válaszoltak: „Visszaadjuk, nem követelünk tőlük többé semmit, s úgy teszünk, ahogy mondtad.” Erre megeskettem őket – miután odahívtam a papokat –, hogy ígéretük szerint járnak el. Majd kiráztam köntösömet és ezt mondtam: „Isten így rázzon ki házából, vagyonából minden embert, aki nem tartja meg ezt az ígéretet. Ilyen kirázott és üres legyen!” Az egész gyülekezet ráfelelte: „Úgy legyen!” –, és dicsőítette az Urat. A nép pedig a határozat értelmében járt el. Attól a naptól kezdve, amikor a király Júda földjének helytartójává rendelt, Artaxerxész király 20. évétől a 32. évéig – tizenkét éven át –, sem magam, sem testvéreim sohasem ettük a kormányzó kenyerét. A régi kormányzók ugyanis, akik előttem voltak, súlyos terheket raktak a népre. Minden napra 40 sékel ezüstöt szedtek tőlük kenyérre való járandóság címén, és szolgáik is szorongatták a népet. Én nem tettem így, istenfélelemből. A fal építésekor is kivettem részemet a munkából, jóllehet nem vettem magamnak földet. S embereim is mind megfogták a dolog végét. A vezetők és az elöljárók asztalomnál étkeztek, mintegy százötven férfi, nem számítva azokat, akik a környező népek közül csatlakoztak hozzánk. Naponta elkészítettek a költségemre egy ökröt, hat hízott kost s szárnyasokat. Ezenkívül minden tizedik napon hoztak rengeteg tömlő bort. Mindezek ellenére sohasem vettem fel a kormányzói járandóságot, mert nehéz munka nehezedett a népre. Emlékezzél meg, Istenem, a javamra arról, amit ezért a népért tettem.

Minden fejezet...
1 0