A szomszédos népek ellenségeskedése 4
Amikor Szanballát, Tóbiás, az arabok, az ammoniták meg az asdódiak meghallották, hogy betömődnek Jeruzsálem falának sérülései, és zárulni kezdenek a hasadékok, igen nagy haragra gerjedtek.
Egybe is gyűltek valamennyien, hogy felvonuljanak és hadakozzanak Jeruzsálem ellen és cselt vessenek.
Erre mi Istenünkhöz könyörögtünk és éjjel-nappal őrséget állítottunk ellenük a falra.
Júda azonban már így beszélt: »Megfogyatkozott a teherhordó nép ereje és az omladékföld igen sok, nem tudjuk felépíteni a falat.«
Ellenségeink pedig így beszéltek: »Ne tudjanak róla és ne vegyenek észre semmit, amíg közöttük nem vagyunk és le nem mészároljuk őket, hogy így véget vessünk a munkának.«
Azok a zsidók ugyanis, akik a szomszédságukban laktak, tízszer is eljöttek és figyelmeztettek bennünket minden helységből, ahonnan hozzánk jöttek. Erre én rendenként felállítottam körös-körül a fal mögé a népet kardjával, lándzsájával és íjával. Majd szemlét tartottam, eléjük álltam és így szóltam az előkelőkhöz, az elöljárókhoz meg a nép többi részéhez: »Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért.« Így, amikorra megtudták ellenségeink, hogy óvatosságra intettek minket, az történt, hogy Isten meghiúsította tervüket. Erre aztán visszatértünk mindannyian a falakhoz, mindenki a maga munkájához. Attól a naptól kezdve azonban, amíg az ifjak fele munkáján dolgozott, a másik fele lándzsával, pajzzsal, íjjal és vérttel felszerelve harcra készen állt, és mögöttük voltak Júda egész házának fejedelmei. Azok, akik a falon építettek, terhet hordtak és rakodtak, egyik kezükkel dolgoztak, a másikkal kardot tartottak. Kard övezte ugyanis minden építőnek a derekát és így építgettek. A kürtöt pedig mellettem fújták. Akkor így szóltam a főemberekhez, elöljárókhoz és a többi néphez: »Az építkezés nagy és kiterjedt, s ennek következtében szétszakadozunk és messze vagyunk egymástól a falon. Azért bárhonnan is halljátok a kürt szavát, siessetek oda hozzánk. Istenünk majd hadakozni fog érettünk.« Dolgozzunk csak az építkezésen, közben azonban a csoportunk fele hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig tartsa készenlétben lándzsáját.
Akkortájt még meghagytam a népnek: »Mindenki tartózkodjék legényével együtt Jeruzsálemben, hogy felválthassuk egymást éjjel az őrködésben, nappal a munkában.« Én pedig és testvéreim, legényeim meg az őrök, akik kíséretemben voltak, ruhánkat sem tettük le. Mindenki jobbjában tartotta fegyverét.
Belső széthúzás 5 1Közben a nép meg asszonyai hangos panasszal keltek ki zsidó testvéreik ellen. Voltak, akik ezt mondták: »Fiainkat és leányainkat zálogba adtuk, hogy gabonát vegyünk rajtuk, ehessünk és élni tudjunk!« Voltak, akik így szóltak: »Elzálogosítjuk szántóföldjeinket, szőlőinket és házainkat, hogy gabonát szerezhessünk az éhínség idején.« Mások ezt mondták: »Kölcsönpénzt kell felvennünk, hogy leróhassuk a király adóját és oda kell adnunk szántóföldjeinket és szőlőinket, márpedig a mi húsunk is olyan, mint testvéreink húsa, és a mi fiaink is olyanok, mint az ő fiaik. Íme, szolgaságba vetjük fiainkat meg leányainkat, és leányaink között nem egy már rabszolgáló, és nincs, amivel kiválthatnánk őket, hiszen szántóföldjeink és szőlőink is mások kezén vannak.«
Én nagyon megharagudtam, amikor ilyen hangú panaszukat hallottam, megfontoltam a dolgot és megfeddtem a főembereket meg az elöljárókat. Azt mondtam nekik: »Hát mindegyiktek uzsorát űz felebarátjával szemben?« Majd népes gyűlést hívtam össze ellenük és így szóltam hozzájuk: »Mi, amint tudjátok, tehetségünkhöz képest kiváltottuk azokat a zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig eladjátok saját testvéreiteket, hogy mi kiváltsuk őket?« Erre hallgattak és nem tudtak, mit válaszolni. Én pedig folytattam: »Nem helyes az, amit műveltek. Miért nem jártok a mi Istenünk félelmében, hogy ne gyalázhassanak minket a pogányok, a mi ellenségeink? Én is, testvéreim meg legényeim is igen soknak kölcsönöztünk pénzt meg gabonát. Mi azonban nem követeljük vissza az adósságot. Adjátok még ma vissza szántóföldjeiket, szőlőiket, olajkertjeiket és házaikat, és hozzá engedjétek el nekik a pénz-, gabona-, bor-, olajkamatot is, amelyet tőlük követelni szoktatok.«
Erre ők így feleltek: »Visszaadjuk és nem követelünk tőlük semmit sem. Úgy cselekszünk, ahogy mondtad.« Odahívtam erre a papokat és megeskettem őket, hogy úgy tegyenek, ahogy szóltam. Majd kiráztam keblemen ruhámat és azt mondtam: »Így rázzon ki minden embert házából, vagyonából Isten, ha ezt az ígéretet nem tartja meg. Legyen ilyen kirázott és üres.« Erre az egész tömeg így felelt: »Ámen«, és dicsőítették Istent. És a nép a határozat értelmében járt el.
Nehemiás, Júda helytartója Attól a naptól kezdve pedig, amelyen a király meghagyta nekem, hogy helytartó legyek Júda földjén, Artaxerxész királynak huszadik esztendejétől egészen a harminckettedikig, tehát tizenkét esztendőn át, én meg testvéreim nem vettük fel azt a járandóságot sem, amely a helytartót megilleti. Az előző helytartók ugyanis, akik én előttem voltak, súlyosan megterhelték a népet és kenyérben, borban meg pénzben naponta negyven siklust szedtek. Hozzá még legényeik is nyomták a népet. Én azonban isteni félelemből nem így cselekedtem. Sőt még a falépítésnél is segédkeztem, bár földet nem vásároltam. Legényeim is mind ott voltak a munkánál.
Asztalomnál ültek a zsidók is, meg az elöljáróság is, mintegy százötven férfi, valamint azok is, akik a körülöttünk lakó népek közül érkeztek hozzánk. Ezért naponta elkészítettek számomra egy ökröt, hat válogatott kost, nem is számítva a szárnyasokat, minden tizedik napon pedig különféle borokat és sok egyebet szolgáltam fel. Mégsem vettem fel a helytartói járandóságot, mert a nép amúgy is nagyon szegény volt.
Emlékezzél meg rólam, Istenem, szolgáljon javamra mindaz, amit ennek a népnek érdekében cselekedtem.
Azok a zsidók ugyanis, akik a szomszédságukban laktak, tízszer is eljöttek és figyelmeztettek bennünket minden helységből, ahonnan hozzánk jöttek. Erre én rendenként felállítottam körös-körül a fal mögé a népet kardjával, lándzsájával és íjával. Majd szemlét tartottam, eléjük álltam és így szóltam az előkelőkhöz, az elöljárókhoz meg a nép többi részéhez: »Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért.« Így, amikorra megtudták ellenségeink, hogy óvatosságra intettek minket, az történt, hogy Isten meghiúsította tervüket. Erre aztán visszatértünk mindannyian a falakhoz, mindenki a maga munkájához. Attól a naptól kezdve azonban, amíg az ifjak fele munkáján dolgozott, a másik fele lándzsával, pajzzsal, íjjal és vérttel felszerelve harcra készen állt, és mögöttük voltak Júda egész házának fejedelmei. Azok, akik a falon építettek, terhet hordtak és rakodtak, egyik kezükkel dolgoztak, a másikkal kardot tartottak. Kard övezte ugyanis minden építőnek a derekát és így építgettek. A kürtöt pedig mellettem fújták. Akkor így szóltam a főemberekhez, elöljárókhoz és a többi néphez: »Az építkezés nagy és kiterjedt, s ennek következtében szétszakadozunk és messze vagyunk egymástól a falon. Azért bárhonnan is halljátok a kürt szavát, siessetek oda hozzánk. Istenünk majd hadakozni fog érettünk.« Dolgozzunk csak az építkezésen, közben azonban a csoportunk fele hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig tartsa készenlétben lándzsáját.
Akkortájt még meghagytam a népnek: »Mindenki tartózkodjék legényével együtt Jeruzsálemben, hogy felválthassuk egymást éjjel az őrködésben, nappal a munkában.« Én pedig és testvéreim, legényeim meg az őrök, akik kíséretemben voltak, ruhánkat sem tettük le. Mindenki jobbjában tartotta fegyverét.
Belső széthúzás 5 1Közben a nép meg asszonyai hangos panasszal keltek ki zsidó testvéreik ellen. Voltak, akik ezt mondták: »Fiainkat és leányainkat zálogba adtuk, hogy gabonát vegyünk rajtuk, ehessünk és élni tudjunk!« Voltak, akik így szóltak: »Elzálogosítjuk szántóföldjeinket, szőlőinket és házainkat, hogy gabonát szerezhessünk az éhínség idején.« Mások ezt mondták: »Kölcsönpénzt kell felvennünk, hogy leróhassuk a király adóját és oda kell adnunk szántóföldjeinket és szőlőinket, márpedig a mi húsunk is olyan, mint testvéreink húsa, és a mi fiaink is olyanok, mint az ő fiaik. Íme, szolgaságba vetjük fiainkat meg leányainkat, és leányaink között nem egy már rabszolgáló, és nincs, amivel kiválthatnánk őket, hiszen szántóföldjeink és szőlőink is mások kezén vannak.«
Én nagyon megharagudtam, amikor ilyen hangú panaszukat hallottam, megfontoltam a dolgot és megfeddtem a főembereket meg az elöljárókat. Azt mondtam nekik: »Hát mindegyiktek uzsorát űz felebarátjával szemben?« Majd népes gyűlést hívtam össze ellenük és így szóltam hozzájuk: »Mi, amint tudjátok, tehetségünkhöz képest kiváltottuk azokat a zsidó testvéreinket, akiket eladtak a pogányoknak. Ti pedig eladjátok saját testvéreiteket, hogy mi kiváltsuk őket?« Erre hallgattak és nem tudtak, mit válaszolni. Én pedig folytattam: »Nem helyes az, amit műveltek. Miért nem jártok a mi Istenünk félelmében, hogy ne gyalázhassanak minket a pogányok, a mi ellenségeink? Én is, testvéreim meg legényeim is igen soknak kölcsönöztünk pénzt meg gabonát. Mi azonban nem követeljük vissza az adósságot. Adjátok még ma vissza szántóföldjeiket, szőlőiket, olajkertjeiket és házaikat, és hozzá engedjétek el nekik a pénz-, gabona-, bor-, olajkamatot is, amelyet tőlük követelni szoktatok.«
Erre ők így feleltek: »Visszaadjuk és nem követelünk tőlük semmit sem. Úgy cselekszünk, ahogy mondtad.« Odahívtam erre a papokat és megeskettem őket, hogy úgy tegyenek, ahogy szóltam. Majd kiráztam keblemen ruhámat és azt mondtam: »Így rázzon ki minden embert házából, vagyonából Isten, ha ezt az ígéretet nem tartja meg. Legyen ilyen kirázott és üres.« Erre az egész tömeg így felelt: »Ámen«, és dicsőítették Istent. És a nép a határozat értelmében járt el.
Nehemiás, Júda helytartója Attól a naptól kezdve pedig, amelyen a király meghagyta nekem, hogy helytartó legyek Júda földjén, Artaxerxész királynak huszadik esztendejétől egészen a harminckettedikig, tehát tizenkét esztendőn át, én meg testvéreim nem vettük fel azt a járandóságot sem, amely a helytartót megilleti. Az előző helytartók ugyanis, akik én előttem voltak, súlyosan megterhelték a népet és kenyérben, borban meg pénzben naponta negyven siklust szedtek. Hozzá még legényeik is nyomták a népet. Én azonban isteni félelemből nem így cselekedtem. Sőt még a falépítésnél is segédkeztem, bár földet nem vásároltam. Legényeim is mind ott voltak a munkánál.
Asztalomnál ültek a zsidók is, meg az elöljáróság is, mintegy százötven férfi, valamint azok is, akik a körülöttünk lakó népek közül érkeztek hozzánk. Ezért naponta elkészítettek számomra egy ökröt, hat válogatott kost, nem is számítva a szárnyasokat, minden tizedik napon pedig különféle borokat és sok egyebet szolgáltam fel. Mégsem vettem fel a helytartói járandóságot, mert a nép amúgy is nagyon szegény volt.
Emlékezzél meg rólam, Istenem, szolgáljon javamra mindaz, amit ennek a népnek érdekében cselekedtem.
Jegyzetek
5,1 Van, aki panaszkodik, hogy el kell adnia gyermekét, csak így juthat élelemhez, mert nincs semmije; mások szerény javaikat kénytelenek eladni, hogy enni tudjanak és az adót meg tudják fizetni. Az adóst ugyanis, aki nem fizetett, a hitelező eladhatta rabszolgának; a jelzálogkölcsönben a termés a hitelezőé volt.