MÓZES ÉNEKE
32 Halljátok, egek, szólni szándékozom! A föld figyeljen ajkam szavára! Esőként permetezzen tanításom, harmatként hulljon a szavam, mint a zápor a sarjadó fűre, a záporeső a lankadt gyepre. Mert az Úr nevét hirdetem, dicsőítsétek Istenünket. Kőszikla! Amit csak tesz, tökéletes, mert igazság minden útja, igaz és egyenes. Vétkeztek ellene, akiket hibátlannak alkotott, Gonosz és elvetemült nemzedék! Ezzel fizettek az Úrnak, te ostoba és balga nép? Hát nem atyád és teremtőd? Hűséges Isten, ment minden álnokságtól, létet adott neked és életben tart! Emlékezzél a rég letűnt napokra, vedd fontolóra az esztendőket nemzedékről nemzedékre! Kérdezd meg atyádat, majd elmondja, véneidet, ők majd elbeszélik! Amikor kiadta a Fönséges a népnek örökségét, amikor az emberek fiait különválasztotta, a népeknek határokat az Isten fiainak számához mérten szabott. Mert az Úrnak a népe lett a része, Jákob jutott neki örökségül. A pusztában sajátjává fogadta, a sivatag kietlenségében és éjszakájában. Védőn körülvette, oltalmazta, óvta, mint szeme világát. Mint a sas, amelyik a fészkét védi, ott lebeg a fiókja fölött, kiterjeszti szárnyát, felkapja, tulajdon szárnyán hordozza. Az Úr vezérelte egymaga, idegen isten nem volt vele. Fölvezette az ország magaslataira, a földnek gyümölcseivel táplálta. Mézet szívhatott a sziklából, olajat a kemény kőből. Aztán a tehén teljes teje és a juhtej, meg a bárányok és kosok kövérsége. Básán barmai és bakjai, hozzá a búza java és a szőlő vére, a mámorító ital. Jákob evett a jóllakásig, telt lett Jesurun és kirúgott a hámból. Eltaszította Istenét, aki teremtette, üdvössége szikláját megvetette. Fölkeltették idegenekkel féltékenységét, undoksággal haragra ingerelték. Gonosz szellemeknek áldoztak, nem Istennek, ismeretlen isteneknek, újaknak – akkor bukkantak fel, atyáik nem félték őket. Nem gondoltál többé teremtő szikládra, Istent, aki életet adott neked, elfeledted. Az Úr látta, s fiai, lányai fölkeltette haragjában kimondta, hogy elveti őket. Így szólt: Elrejtem előlük arcomat, hadd lám, mi lesz velük. Mert telve csalárdsággal ez a nemzedék, a fiakban nincsen semmi hűség. Nem létező istennel féltékennyé tettek, kivetnivaló bálványaikkal ingereltek. Nos, én is féltékennyé teszem őket egy nem néppel, Istentelen, pogány hordákkal bőszítem őket. Haragomban lángra lobban a tűz, elhatol az alvilág mélyéig. Elpusztítja a földet és hozamát, megemészti a hegyek alapját. Elhalmozom őket bajjal, kilövöm rájuk minden nyilam. Éhséggel rakott csűr lesz majd az íj, láz és sorvadás a méreg. Rájuk küldöm a fenevadak fogát, a földön kúszók mérgével együtt. Kívül kard ragadja el a fiakat, belül a rettenet. (Utolér) ifjat és leányt, csecsemőt és ősz öreget. Azt mondanám: „Megsemmisítem őket, kitörlöm emlékezetüket az emberek közül.” Ha nem félnének az ellenség gőgjétől: másban keresnék a támadót. Azt mondanák: „A mi hatalmas karunk, nem az Úr tette ezt mind!” Rövidlátó nép ez, nincs benne belátás. Ha bölcsek volnának, felfognák, fontolóra vennék sorsukat. Hogy üldözhetne ezret egy, mint szalaszthatna meg kettő tízezret? Csak úgy, hogy sziklájuk eladta, az Úr kiszolgáltatta őket! Mert az ő sziklájuk nem olyan, mint a mi sziklánk. Nem ellenségeink dolga, hogy közbenjárjanak értünk. Mert szőlőtövük Szodoma szőlőtövéről való, szőlővesszejük meg Gomorra kertjeiből. A szőlőszemek mérgezettek, keserű bogyók. Boruk sárkánytajték, viperának gyilkos mérge. Nincs-e nálam, mint drágakő, pecsét alatt kincstáramban? Enyém a bosszúállás és a jutalmazás, arra az időre, mikor meginog lábuk, mert közel van pusztulásuk napja, sorsuk hamarosan utoléri őket. (Mert az Úr igazságot szolgáltat népének, megkönyörül szolgáin.) Látja, hogy minden erejük elhagyta őket, nincs többé sem szolga, sem szabad. Így szól: Hova lettek isteneik? A szikla, amelyben bizakodtak? Akik ették áldozataik kövérjét, s itták italáldozataik borát? Keljenek fel és segítsenek! Szolgáljanak menedékül nektek! Lássátok végre, hogy én vagyok, csak én, s nincs más Isten rajtam kívül! Ölök és életre keltek, lesújtok és gyógyítok. (Nincs, aki kimenthetne kezemből!) Igen, az égre emelem kezem s mondom: úgy éljek örökké, ahogy igaz! Ha kiélezem villámló kardom, érvényt szerzek a jognak, bosszút állok ellenségeimen, s megfizetek gyűlölőimnek. Nyilamat vérrel itatom részegre, kardom hússal lakatom jól – az elesettek és a sebesültek vérével, az ellenséges vezérek fejével. Ti egek, ujjongjatok, Istennek fiai, imádjátok! Ti népek, ujjongjatok népével, Istennek küldöttei, magasztaljátok hatalmát! Mert megtorolja szolgáinak vérét, hasonlóval fizet ellenségeinek. Bosszút áll gyűlölőin, népének földjét megtisztítja a bűntől. Mózes tehát ment, s hangosan előadta a népnek ennek az éneknek minden szavát, ő és Józsue, Nun fia.A törvény mint az élet forrása.
Amikor Mózes elkészült vele, hogy ezeket a szavakat mind egész Izrael elé tárja, ezt mondta nekik: „Vegyétek fontolóra ezeket a szavakat mind, amelyeket ma ünnepélyesen a szívetekbe vések. Parancsoljátok meg gyermekeiteknek, ügyeljenek rá, hogy a törvénynek ezeket a szavait mind valóra váltsák. Mert nem üres szóbeszéd az, hanem maga az élet a számotokra! Ennek a törvénynek a jóvoltából ugyanis hosszú életetek lesz azon a földön, amelyre most a Jordánon átkelve elérkeztek, hogy birtokba vegyétek.”Mózes halálának hírüladása.
Ugyanezen a napon így szólt az Úr Mózeshez: „Menj fel az Abarim-hegységbe, Nebo hegyére, amely Moáb földjén, Jerikóval szemben van, s nézd meg Kánaán földjét, amelyet Izrael fiainak adok birtokul. Azon a hegyen, amelyre most fölmész, meghalsz – megtérsz törzsed tagjaihoz, amint testvéred, Áron is meghalt, s megtért törzse tagjaihoz Hor hegyén, mivel Kádesban, Cin pusztájában, a viszály vizénél vétettetek ellenem Izrael fiai között: nem vallottatok szentnek Izrael fiai előtt. Ezért csak szemközt láthatod az országot, de nem léphetsz be a földre, amelyet Izrael fiainak adok.”
Minden fejezet...