2323 Mondják majd nektek: Nézzétek, itt van vagy amott. De ne menjetek el, ne fussatok oda! 2424 Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik szélétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. 2525 Előbb azonban sokat kell szenvednie, és el kell tűrnie, hogy ez a nemzedék megvesse. 2626 És mint Noé korában történt, úgy lesz az Emberfiának idejében is. 2727 Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek egészen addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és mind elpusztította őket. 3434 Mondom nektek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban. Az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 3535 Két asszony fog együtt őrölni, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.” 3737 „Hol, Uram?” – kérdezték. „Ahol a hulla van – felelte – odagyűlnek a saskeselyűk.”
Az Emberfiának eljövetele.
2525 Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. 2626 Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. 2727 Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. 2828 Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.”
Az éberség.
2929 Ezután mondott nekik egy hasonlatot: „Gondoljatok a fügefára és a többi fára. 3030 Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár. 3131 Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa. 3939 Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. 4040 Legyetek ti is készen, mert olyan órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.”