Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Mondják majd nektek: nézzétek, itt van vagy amott! Oda ne menjetek és ne kövessétek. Mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig villan, így jön el az Emberfia is azon a napon. Előbb azonban sokat kell szenvednie és megvetésben kell részesülnie e nemzedéktől. Mint ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is: ettek-ittak, házasodtak és férjhez mentek mindaddig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön és elpusztította valamennyit. Mondom nektek: azon az éjjelen ketten lesznek egy ágyban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt fog őrölni, egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn, egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.” „Hol, Uram?” – kérdezték. „Ahol hulla van, felelte, oda gyűlnek a keselyűk.”
Krisztus második eljövetele.
Jelek lesznek a Napban, Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek annak szorongó várásában, ami az egész világra következik. A világmindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesül, tekintsetek föl és emeljétek föl fejeteket! Elérkezett a megváltástok.”
Hasonlat a fügefáról.
Hasonlatot is mondott nekik: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat. Amikor látjátok, hogy már kihajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. E történtek láttára tudjátok meg, hogy közel van Isten országa. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, melyik órában jön a tolvaj, (bizonyára virrasztana és) nem engedné betörni házába. Ti is álljatok készen, mert az Emberfia abban az órában jön, amikor nem is gondoljátok.”