1811 Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. 22 Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. 33 Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. 44 Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: „Kit kerestek?” 55 „A názáreti Jézust” – felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. 66 Amikor azt mondta: „Én vagyok”, meghátráltak, és a földre rogytak. 77 Jézus ezért újra megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” – felelték. 88 Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” 99 Így beteljesedett, amit mondott: „Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.” 1010 Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, s levágta a jobb fülét. A szolgát Malkusnak hívták. 1111 Jézus rászólt Péterre: „Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”