1811 Miután Jézus ezeket mondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra. Volt ott egy kert. 22 Bement oda tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta, ismerte azt a helyet, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. 33 Akkor Júdás kapott egy csapat katonát, a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat. Kiment velük lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. 44 Jézus tudta mindazt, ami rá várt, eléjük ment hát és megszólította őket: „Kit kerestek?” 55 „A názáreti Jézust” – felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás, aki elárulta, ott állt köztük. 66 Amint tehát azt mondta: én vagyok, meghátráltak és a földre estek. 77 Ő újra megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust”, ismételték azok. 88 „Mondtam már nektek, hogy én vagyok, felelte Jézus. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket.” 99 Így teljesedett be, amit mondott: „Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.” 1010 Simon Péternél azonban volt kard, kirántotta, rásújtott a főpap szolgájára és levágta annak jobb fülét. A szolgának Malkus volt a neve. 1111 Jézus rászólt Péterre: „Tedd hüvelyébe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, melyet az Atya adott nekem?”