Kis türelmet
Az ország felosztása. Az Úr része.
45 Amikor sorshúzás útján felosztjátok az országot, különítsetek el egy szent részt a földből mint szent adományt az Úr számára. Hossza huszonötezer és szélessége húszezer mérték legyen. Ez a terület egész kiterjedésében legyen szent. Ebből a szentélyhez tartozzék egy ötszázszor ötszáz mértéknyi négyszög és ötven könyöknyi térség legyen mellette körös-körül. Ebből a területből mérj ki egy huszonötezer mértéknyi hosszú és tízezer mértéknyi széles darabot, ezen álljon a szentély, a legszentebb. Ez legyen az ország szent része; legyen a papoké, akik a szentélyben teljesítenek szolgálatot, akik az Úrhoz közelítenek, hogy szolgáljanak neki. Legyen ez a hely arra, hogy ott álljon a házuk, és szent hely a szentélynek. Továbbá egy huszonötezer mértéknyi hosszú és tízezer mértéknyi széles terület legyen a levitáké, akik a templomban szolgálnak; legyen az ő tulajdonuk a városokkal együtt, hogy ott lakjanak. A város tulajdonaként jelöljetek ki ötezer mérték széles és huszonötezer mérték hosszú területet a szentély számára elkülönített terület mellett, ez Izrael egész házáé legyen.
A fejedelem része.
A fejedelem számára a szentély számára elkülönített terület és a város számára elkülönített terület mellett legyen birtok mindkét felől, a nyugati oldaltól nyugat felé, a keleti oldaltól kelet felé. Hossza akkora legyen, mint az ország minden más részéé nyugati szélétől a keleti széléig. Ez legyen az ő birtoka Izraelben. Így a fejedelmek többé nem nyomják el népemet, meghagyják az országot Izrael házának törzsei szerint. Ezt mondja az Úr, az Isten: Legyen ez nektek elég, Izrael fejedelmei. Hagyjátok abba az erőszakot és a rablást, jog és igazság szerint járjatok el, hagyjátok abba a jogtalan zsarolást – mondja az Úr, az Isten. Használjatok igaz mértéket, igaz efát és igaz bátot! Az efa és a bát legyen egyenlő oly módon, hogy a bát a homer tizedrésze legyen, és az efa is a homer tizedrésze. Amilyen a homer mértéke, olyan legyen ezeké is. A sékel húsz gerából áll. Húsz sékel, huszonöt sékel és tizenöt sékel egy minát tesz ki.
Adományok az istentisztelet számára.
Ezekkel az adományokkal tartoztok: egyhatod efa egy homer gabonából, egyhatod efa egy homer árpából. Az olaj mennyisége pedig egy bát olaj, a kórnak a tizedrésze legyen; tíz bát egy kort tesz ki, mint ahogy tíz bát tesz ki egy homert is. Továbbá egy bárány minden kétszáz darabból álló nyájból, Izrael legelőiről az áldozat céljaira: égőáldozatul és a közösség áldozatául. Ez legyen engesztelő áldozatotok – mondja az Úr, az Isten. Az ország egész népe adja át ezeket az adományokat Izrael fejedelmének. A fejedelem gondoskodjék az égőáldozatokról, az étel­ és italáldozatokról az ünnepeken, az újhold és a szombat napjain és Izrael házának valamennyi ünnepnapján. Ő gondoskodjék a bűnért való áldozatról, az ételáldozatról, az égőáldozatról és a közösségi áldozatról, engesztelésül Izrael háza számára.
A húsvét ünnepe.
Ezt mondja az Úr, az Isten: Az első hónap első napján végy egy hibátlan fiatal bikát, hogy a bűnt eltávolítsd a szentélytől. A pap vegyen a bűnért való áldozat véréből, kenje meg vele a templom ajtófélfáját, az oltár szegélyének négy sarkát és a belső udvar kapuinak félfáját. Így tégy a hetedik hónapban mindazokért, akik tudatlanságból, vagy tévedésből követtek el bűnt. Így távolítsd el a bűnt a templomtól. Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján legyen számotokra a húsvét ünnepe. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek. Ezen a napon a fejedelem mutasson be saját magáért és az ország egész népéért bűnért való áldozatul egy bikát. Az ünnep hét napján mutasson be az Úrnak naponként égőáldozatul hét hibátlan bikát és kost hét napon keresztül, és bűnért való áldozatul egy bakot mindennap. Ételáldozatként adjon minden bikához egy efányit, és minden koshoz egy efányit, és efánként egy hin olajat.
A sátoros ünnep.
A hetedik hónapban, a hónap tizenötödik napján az ünnepen hasonlóképpen mutasson be hét napon át bűnért való áldozatot, égőáldozatot, ételáldozatot és ugyanannyi mennyiségű olajat.
A szombat és az újhold.
46 Ezt mondja az Úr, az Isten: A belső udvar kelet felé néző kapuja a hat munkanapon legyen zárva. Szombaton azonban nyissák ki, úgyszintén újhold napján is. A fejedelem vonuljon be kívülről a kapu csarnokán át, és álljon meg a kapu küszöbén. A papok mutassák be az ő égőáldozatát és közösségi áldozatát. Ő meg imádkozzék a kapu küszöbén, utána távozzék. A kaput ne zárják be estig. A föld népe ennek a kapunak a bejáratánál imádkozzék szombatonként, és az újhold napjain az Úr előtt. Égőáldozatul a fejedelem ezt mutassa be szombat napján: hat hibátlan bárányt és egy hibátlan kost, ételáldozatul egy efát a koshoz, a bárányokhoz pedig amennyi telik tőle, és egy hin olajat minden efához. Újhold napján egy hibátlan fiatal bikát, hat hibátlan bárányt és egy kost. Ételáldozatul egy efát a bikához és egy efát a koshoz, a bárányokhoz pedig amennyi telik tőle és egy hin olajat minden efához.
Különböző szabályok.
Amikor a fejedelem bevonul, a kapu csarnokán vonuljon be és ugyanezen az úton távozzék. Amikor a föld népe az Úr elé járul az ünnepnapokon: akik az északi kapun jönnek be imádkozni, a déli kapun távozzanak, akik pedig a déli kapun jönnek be, az északi kapun távozzanak. Senki se menjen vissza azon a kapun, amelyen bejött, hanem a szemben levőn távozzék. A fejedelem is legyen közöttük, úgy jöjjön be, mint ők és úgy távozzék, mint ők. Az ünnepeken és a gyülekezés napjain az ételáldozat egy efa legyen minden bikához, egy efa minden koshoz, a bárányokhoz pedig, amennyi telik tőle, és egy hin olaj minden efához. Amikor a fejedelem önkéntes égőáldozatot vagy közösségi áldozatot mutat be az Úrnak, nyissák ki neki a kelet felé néző kaput és mutassa be égő­ és közösségi áldozatát, amint ezt szombatnapon teszi, azután távozzék és távozása után zárják be a kaput. Továbbá mutasson be az Úrnak mindennap égőáldozatként egy egyesztendős hibátlan bárányt: minden reggel mutassa ezt be. Mutasson be hozzá ételáldozatul egyhatod efát és egyharmad hin olajat, és hintse meg vele a lisztlángot. Ez legyen az Úrnak törvényes, állandó és örökös áldozata. Mutassák be a bárányt, az ételáldozatot és az olajat minden reggel, mindenkor. Ezt mondja az Úr, az Isten: Ha a fejedelem ajándékot ad valamelyik fiának a maga birtokából, ez az adomány fiaié legyen, öröklött tulajdonuk legyen. Ha azonban valamelyik szolgájának ad ajándékot örökségéből, az csak a szabadulás évéig birtokolhatja, utána szálljon vissza a fejedelemre. Örökrésze ugyanis egyedül fiait illeti. A fejedelem ne vegyen el semmit se a nép örökrészéből, senkit se fosszon meg tulajdonától, hanem saját tulajdonából adjon örökséget fiainak, hogy népem közül senkit meg ne fosszon tulajdonától. Majd bevezetett engem a kapu melletti bejáraton a szentély észak felé néző kamráihoz, amelyek a papok számára voltak fenntartva. Volt ott egy nyugat felé fekvő helyiség. Így szólt hozzám: „Ez az a hely, ahol majd a papok megfőzik a bűnért és a vétekért való áldozatot, megsütik az ételáldozatot, hogy ki ne vigyék a külső udvarba, s meg ne szenteljék a népet. Aztán kivezetett a külső udvarba és körülvezetett az udvar négy sarkán, és lám, az udvar minden sarkában volt egy kis udvar. Az udvar négy sarkában négy negyven könyök hosszú és harminc könyök széles kis udvar volt, mind a négynek ugyanaz volt a mérete. Fal vette körül mind a négyet és tűzhelyek voltak építve a fal tövébe körös-körül. És ezt mondta nekem: Ezek azok a konyhák, ahol a templom szolgái megfőzik a nép áldozatait.”
A templomból fakadó forrás.
47 Visszavezetett a templom bejáratához, és lám, víz fakadt a templom küszöbe alatt a keleti oldalon, mert a templom kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le az oltártól dél felé. Kivitt azután az északi kapun és körülvezetett kívülről egészen a külső kapuig, amely kelet felé néz, és lám, víz tört elő a jobb oldalon. A férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kelet felé ment és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízfolyáson, s a víz bokáig ért. Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz a veséig ért. Ismét ezret mért, s már folyó volt, amin nem tudtam átmenni, mert a víz áradt, mély folyóvá dagadt, amelyen nem tudtam átmenni. Akkor ezt mondta nekem: Láttad ezt, emberfia? És elvezetett, majd elvitt a folyó partjához. Amikor visszatértem, lám, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Így szólt hozzám: „Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor beleömlik, annak vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog. Halak lesznek nagy bőségben, mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz, és élni fog minden, ahová a folyó elér. Partján halászok állnak. En-Gadditól En-Eglajimig hálókat vetnek ki. Olyan tömérdek és sokfajta hala lesz, mint a Nagy Tengernek. Ingoványai és mocsarai azonban nem lesznek egészségesek, hanem sógödrökké válnak. A folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál.”
Az ország határai.
Ezt mondja az Úr, az Isten: Íme a föld határai, amelyet Izrael tizenkét törzse között szétosztotok, de Józsefnek két részt adtok. Vegyétek birtokba egyformán részeteket, mert megesküdtem atyáitoknak, hogy nekik adom ezt a földet, és ez a föld birtokotok lesz. Ezek az ország határai: északon a Nagy Tengertől a Hetlon út Hamat bejárójáig: Cedad, Berota, Szibrajim, ami Damaszkusz területe és Hamat területe közt van, Hacerhat-Tikonig Hauran területe felé, majd a határ kiterjed a tengertől egészen Hacar-Enánig, Damaszkusz északi határáig és Hamat határáig. Ez az északi oldal. A keleti oldalon Hauran és Damaszkusz között, Gileád és Izrael földje között a Jordán lesz a határ a keleti tengerig, Tamárig. Ez a keleti oldal. És a déli oldalon déli irányban Tamártól Meriba vizéig, Kádestől a folyó irányában a Nagy Tengerig. Ez a déli oldal. Nyugati oldalon a Nagy Tenger legyen a határ addig a helyig, amely szemben van Hamat bejárójával. Ez a nyugati oldal. Ezt a földet osszátok fel magatok között Izrael törzsei szerint. Vegyétek birtokba a magatok és a köztetek tartózkodó idegenek számára, akiknek fiaik születnek köztetek, s ezekkel bánjatok úgy, mintha Izrael fiai közül valók volnának. Osztozzanak meg veletek a birtokon Izrael törzsei közepette. Amelyik törzsben tartózkodik, ott adjatok az idegennek birtokot – mondja az Úr.

Minden fejezet...
1 0