A fejedelem részére pedig a szentély számára elkülönített terület mellett és a város birtokául kijelölt terület mellett mindkét felől, szemben a szentély számára elkülönített területtel és szemben a város birtokául kijelölt területtel, a nyugati oldaltól nyugati és a keleti oldaltól keleti irányban. A hossza akkora legyen, mint minden más részé a nyugati szélétől a keleti széléig az országnak. Ez legyen birtoka Izraelben, hogy a fejedelmek ne fosszák ki többé népemet, hanem az országot hagyják meg Izrael házának a törzsei szerint.
Figyelmeztetés a vezetőknek 9Így szól az Úr Isten: Legyen elég, Izrael fejedelmei! Hagyjátok abba a gonoszságot és a rablást, járjatok jog és igazság szerint; különítsétek el határaitokat népemtől – mondja az Úr Isten. – Igaz mértéket, igaz éfát és igaz bátot használjatok! 11Az éfa és a bát egyenlők és egyforma méretűek legyenek, hogy a bát a kórnak tizedrészét tartalmazza, és az éfa is a kórnak tizedrészét; amilyen a kórnak mértéke, olyan legyen ezeknek a mértéke. A sékelben pedig húsz gera van; húsz sékel meg huszonöt sékel meg tizenöt sékel pedig egy mínát tesz ki.
Ezek azok az adományok, amelyeket át kell adnotok: egyhatod éfát egy kór gabonából, és egyhatod éfát egy kór árpából. Az olaj mennyisége pedig egy bát olaj, a kórnak tizedrésze legyen; tíz bát egy kórt tesz ki, mert tíz bát egy kórt tölt meg. Továbbá egy kost minden kétszáz főnyi nyájból, amelyet Izrael nevel, az áldozat céljaira: egészen elégő áldozatul, békeáldozatul és engesztelő áldozatul önmagukért – mondja az Úr Isten. – Az ország egész népe tartozik ezekkel az adományokkal Izrael fejedelmének. A fejedelem tartozik gondoskodni az égőáldozatokról, az eledel- és italáldozatokról az ünnepeken, az újhold ünnepein, a szombatokon és Izrael házának valamennyi ünnepnapján; ő gondoskodjék a bűnért való áldozatról, az egészen elégő és a békeáldozatokról, engesztelésül Izrael háza számára.
A főünnepek 18Így szól az Úr Isten: Az első hónapban, a hónap első napján végy egy hibátlan borjút a csordából, és tisztítsd meg a szentélyt. A pap vegyen a bűnért való áldozat véréből, és kenje azt a háznak ajtófélfájára, az oltár szegélyének négy sarkára és a belső udvar kapujának félfájára. Így cselekedjél a hetedik hónapban is mindazokért, akik tudatlanságból és tévedésből vétkeztek; így tisztítsd meg a házat. 21Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján legyen számotokra a pászka ünnepe; hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek, és a fejedelem mutasson be azon a napon önmagáért és az ország egész népéért egy borjút bűnért való áldozatul. Az ünnep hét napján mutasson be az Úrnak naponként egészen elégő áldozatul hét bikaborjút és hét hibátlan kost, hét napon keresztül; és bűnért való áldozatul mindennap egy kecskebakot. Eledeláldozatul adjon hozzá egy éfányit minden borjúhoz és egy éfányit minden koshoz, és éfánként egy hín olajat. A hetedik hónapban a hónap tizenötödik napján, az ünnepen a bűnért való áldozatot, az egészen elégő áldozatot, az ételáldozatot és az olajat illetőleg hét napon át ugyanazt tegye, amit fentebb mondtunk.
Az áldozatok 46 Így szól az Úr Isten: a belső udvarnak kelet felé néző kapuja a hat munkanapon zárva legyen, szombaton azonban nyissák ki, úgyszintén az újhold napjain is nyissák ki. A fejedelem vonuljon be kívülről a kapu csarnokán keresztül, és álljon meg a kapu küszöbén; mutassák be a papok az ő egészen elégő áldozatát és békeáldozatait, ő pedig imádkozzék a kapu küszöbén, aztán vonuljon ki, a kaput azonban ne zárják be napestig. A föld népe is e kapu bejáratánál imádkozzék az Úr előtt szombatonként és az újhold ünnepein. 4Egészen elégő áldozatul pedig a fejedelem ezt mutassa be az Úrnak: szombat napján hat hibátlan bárányt és egy hibátlan kost; ételáldozatul egy éfát a koshoz, a bárányokhoz pedig ételáldozatként annyit, amennyi kezétől telik – továbbá egy hín olajat minden éfához; az újhold napján egy hibátlan borjút a csordából, hat bárányt és egy kost – hibátlanok legyenek –, továbbá ételáldozatként mutasson be egy éfát a borjúhoz és ugyancsak egy éfát minden koshoz, a bárányokhoz pedig annyit, amennyi a kezébe fér, és egy hín olajat minden éfához.
Amikor a fejedelem bevonul, a kapu csarnokán keresztül vonuljon be, és ugyanazon az úton távozzék. Amikor pedig a föld népe az ünnepnapokon az Úr elé megy: az, aki az északi kapun megy be, hogy imádkozzék, a déli kapun távozzék; aki pedig a déli kapun megy be, az északi kapun távozzék; ne térjen vissza ugyanazon az úton ahhoz a kapuhoz, amelyen bement, hanem átellenben menjen ki. A fejedelem azonban közöttük vonuljon be a bemenőkkel, és távozzék a kimenőkkel. A gyülekezés napjain és az ünnepeken egy éfa legyen az ételáldozat minden borjúhoz és egy éfa minden koshoz, a bárányokhoz pedig annyi legyen az ételáldozat, amennyi a kezétől telik – és egy hín olaj minden éfához. Amikor pedig a fejedelem önkéntes egészen elégő áldozatot, vagy önkéntes békeáldozatot mutat be az Úrnak, nyissák ki neki a kelet felé néző kaput, és mutassa be egészen elégő áldozatát és békeáldozatát úgy, ahogy az szombat napján történni szokott, és vonuljon ki; miután pedig kivonult, zárják be a kaput.
Mindennap mutasson be az Úrnak egészen elégő áldozatul egy egyesztendős hibátlan bárányt; mindig reggel mutassa be azt, és mutasson be hozzá ételáldozatul reggelenként egyhatod éfát és egyharmad hín olajat, és hintse meg vele a lisztlángot. Ez az Úrnak törvényes, állandó és örök áldozata legyen. Mutassa be a bárányt, az ételáldozatot és az olajat reggelenként örök, egészen elégő áldozatul.
A fejedelem vagyona 16Így szól az Úr Isten: Ha a fejedelem ajándékot ad valamelyik fiának a maga birtokából, legyen az a fiaié, legyen örökös birtokuk. Ha pedig valamely szolgájának ad ajándékot a saját örökrészéből, legyen az az illetőé a szabadulás esztendejéig, akkor szálljon vissza a fejedelemre, mert örökrésze az ő fiait illeti meg. A fejedelem ne vegyen el semmit sem erőszakkal népe birtokából és tulajdonából, hanem a saját tulajdonából adjon örökrészt fiainak, hogy népem közül senkit se szorítson ki tulajdonából.«
Az áldozati konyhák Azután bevitt engem a kapu oldalbejáratán keresztül a papokhoz, a szentélynek észak felé néző kamráiba; ott egy nyugat felé fekvő helyiség volt. Így szólt hozzám: »Ez az a hely, ahol a papok a bűnért és a vétekért való áldozatot főzik majd és az ételáldozatot sütik, hogy ne vigyék ki a külső udvarba és a népet meg ne szenteljék.« Aztán kivitt engem a külső udvarba, és körülvezetett az udvar négy sarkán; és íme, egy kis udvar volt az udvar sarkaiban, egy-egy kis udvar az udvar minden sarkában. Az udvar négy sarkán kis udvarok voltak. Ezeknek a hossza negyven könyök, a szélessége harminc könyök volt; mind a négynek ugyanaz volt a mérete. Fal vette körül a négy kis udvart, és a fal tövébe körös-körül tűzhelyek voltak építve. Azt mondta nekem: »Ez az a konyha, amelyben az Úr házának szolgái a nép áldozatait főzik.«
Forrás a templomban 47 1Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. Ekkor a férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kiment kelet felé és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízen, és az bokáig ért. Majd ismét ezer könyököt mért, és átvezetett a vízen, és az térdig ért. És ismét ezer könyököt mért, és átvezetett a vízen, és az vesékig ért. Azután még ezer könyököt mért, és nem tudtam többé átmenni a folyón, mert a vizek mély folyammá áradtak, amelyen már nem lehetett átgázolni. Ekkor azt mondta nekem: »Láttad ezt, emberfia?« Majd ismét visszavitt a folyó partjához. Amikor visszatértem, íme, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Azt mondta nekem: »Ez a víz a keleti homokdombok felé indul, majd lefolyik a sivatag síkságára és a tengerbe ömlik; amikor beleömlik, annak a vize egészséges lesz. Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. A partján halászok állnak majd; Engaditól Engallimig hálókat szárítanak. Igen sokféle hala lesz, annyiféle és olyan nagy mennyiségű hala lesz, mint a nagy tengernek. 11A tócsáiban és a mocsaraiban azonban semmi sem lesz egészséges, mert ezek sógödrökké lesznek. A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul.
Az ország felosztása 13Így szól az Úr Isten: Ez lesz a határ, amelyen belül a tietek lesz az ország Izrael tizenkét törzse szerint – mert Józsefre kettős sors esik. Vegyétek birtokba mindnyájan egyformán, az egyik úgy, mint a másik, mert miatta emeltem esküre kezemet, hogy atyáitoknak adom, és hogy ez az ország a ti birtokotok lesz. Az ország határa pedig ez lesz: északon a nagy tengertől a Hetálonba vezető út, míg az ember Szedádába nem jut, Emát, Beróta, Szabárim, amely Damaszkusz határa és Emát területe közt fekszik, Középső-Hácar, amely Hárán határa mellett van. Legyen a tengertől Hácar-Enánig húzódó határ Damaszkusz határa, és ami ettől északra, észak felé fekszik, az Emát határa; ez az északi oldal. A keleti oldal ez: Hárán, Damaszkusz és Gileád között, valamint Izrael országa között a Jordán a határvonal a keleti tengerig. Így mérjétek ki a keleti oldalt. A déli oldal déli irányban ez legyen: Támártól a kádesi Perelés vizéig és a Folyó a nagy tengerig; ez a déli oldal, a Délvidék irányában. A nyugati oldal pedig a nagy tenger, a határtól egészen addig a helyig, amely éppen szemben van az emáti bejáróval; ez a nyugati oldal. 21Ezt a földet osszátok fel magatok között Izrael törzsei szerint; vegyétek birtokba a magatok és azon jövevények számára, akik hozzátok csatlakoznak, akik fiakat nemzenek köztetek; legyenek ezek olyanok előttetek, mint akik otthon vannak Izrael fiai között, veletek osztozzanak meg a birtokon Izrael törzsei körében. Bármely törzsben tartózkodik pedig a jövevény, ott adjatok neki birtokot – mondja az Úr Isten.
Jegyzetek
45,1 A papok magában a szentélyben, a leviták kissé távolabb, Izrael fiai még messzebb laknak majd.
45,9 A fejedelmek nem Dávid házából valók. Legfőbb kötelességük áldozati állatok biztosítása.
45,11 1 éfa (ill. bát) = kb. 40 l, 1 kór = kb. 400 l, 1 sékel = 11,5 g, 1 gera = 0,6 g, 1 mína = 685 g.
45,18 Újévkor a bűnöktől beszennyezett szentélyt is meg kell tisztítani.
45,21 Hiányzik a Hetek ünnepe (pünkösd).
46,4 1 éfa = kb. 40 liter, 1 hín = kb. 6,5 liter.
46,16 A fejedelem vagyonkezelési joga korlátozott.
47,1 Vö. Jn 7,37-39; 19,34; Jel 22,1. Isten kegyelme folyamként árad szét az egész világra, és paradicsomkertté változtatja azt.
47,11 A végidőben is szükség lesz sóra, ezért néhol megmarad.
47,13 Az ország területe egyenlő részekre lesz felosztva a törzsek között. Feltűnő, hogy a Jordántól keletre eső területek hiányoznak.
47,21 A körülmetélkedett idegenek is teljes jogú polgárnak számítanak.