411 Jobb az erénnyel párosult gyermektelenség, mert halhatatlan az emlékezete, mivelhogy Isten is, ember is elismeri. 22 Ha jelen van, utánozzák; ha távol van, vágyódnak utána; koszorú van a fején, és örökké ünnepli diadalát, mert győzött a tisztes küzdelemben. 33 De nincs haszon az istentelenek gyerekhadából, és a fattyúhajtás nem bocsátja mélyre gyökerét, sem szilárd alapra nem tesz szert. 44 Mert ha ideig-óráig burjánzó ágakat hajt is, mivel nincs tartása, megingatja a szél, és a viharok ereje gyökerestül kitépi. 55 Körös-körül letöredeznek a még fejletlen ágak, és a gyümölcsük élvezhetetlen, éretlen és ehetetlen, semmi hasznát nem lehet venni. 66 Mert a törvénytelen egyesülésből támadt gyermekek a bűnt tanúsítják, amikor Isten ítélkezik a szüleik fölött.
Az igaznak korai halála.
77 Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 88 Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 99 Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 1010 Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 1111 Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 1212 Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 1313 Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 1414 Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 1515 hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire. 1616 Az elhunyt igaz elítéli az élő istenteleneket, és a korán beteljesedett ifjúság a bűnösnek években gazdag életét. 1717 Mert látják ugyan a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle az Úr, és miért helyezte biztonságba. 1818 Látják, és becsmérlőleg szólnak róla, de az Úr majd gúnyt űz belőlük. 1919 Akkor hullává lesznek, megvetetté, és gúnynak tárgyává a holtak közt örökre. Mert letaszítja őket, úgyhogy meg sem mukkannak, velejükig megrendíti őket, végső pusztulásra jutnak, gyötrődniük kell, és elenyészik az emlékük.
Igazak és istentelenek az ítéletkor.
2020 Reszketve jelennek meg számot adni bűneikről, és gaztetteik vádlóként lépnek föl ellenük. 511 Akkor az igaz teljes biztonsággal áll szemben azokkal, akik sanyargatták, és lebecsülték a fáradozását. 22 Amikor ezt látják, iszonyú félelem fogja el őket, és nem tudnak hová lenni; annak nem várt üdvössége miatt. 33 Bánkódva szólnak egymáshoz, és sóhajtoznak lelkük félelmében: 44 „Ez az, akit egykor kinevettünk és akiből gúnyt űztünk. Mi esztelenek! Életmódját őrültségnek tartottuk és halálát dicstelennek. 55 Hogy lehet az, hogy Isten fiai közé sorolták és a szentek között van az osztályrésze? 66 Így hát mi letértünk az igazság útjáról, nekünk nem világított az igazságosság fénye, és számunkra nem kelt föl a nap. 77 A kimerülésig jártuk a bűn és a romlás ösvényeit, úttalan pusztaságokban kóboroltunk, az Úr útját azonban nem ismertük fel. 88 Mi hasznát láttuk a gőgnek és mit nyertünk gazdagságunkkal és nagyzásunkkal? 99 Ez mind tovatűnt, mint valami árnyék, mint a szálló mendemonda; 1010 mint a hajó, amely átszeli a hullámzó vizet, s az utat, amerre elhaladt, nem lehet megtalálni, sem gerincének nyomát a habokon; 1111 vagy ahogy a levegőben repülő madár útjának semmi nyoma nem található: szárnycsapásai felkavarják, s könnyed röptének suhogása átszeli a lenge léget, de aztán, hogy elrepült, mögötte semmi nem marad; 1212 vagy mint a célba lőtt nyíl mögött az átszelt levegő rögtön ismét egybefolyik, úgyhogy pályáját többé nem lehet felismerni; 1313 mi is, alighogy megszülettünk, máris meghaltunk, és az erénynek semmi jelét nem tudtuk felmutatni, a gonoszságunkban pusztultunk el.” 1414 Igen, az istentelenek reménye olyan, mint a szél forgatta pelyva, mint a könnyű hab, amit a vihar kerget, mint a füst, amit eloszlat a szél, mint a megszálló vendég emléke, aki csak egy napig maradt. 1515 Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 1616 Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 1717 Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 1818 Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 1919 Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 2020 bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 2121 Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 2222 És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 2323 A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.
II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA
A királyok keressék a bölcsességet.
611 Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 22 Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 33 A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. 44 Jóllehet országának csak szolgái vagytok, mégsem ítéltetek igazságosan, nem tartottátok meg a törvényt és nem éltetek Isten akarata szerint. 55 Ezért félelmetesen és hirtelenül rátok tört, mert szigorú ítélet vár a hatalmon levőkre. 66 A kicsik irgalomból bocsánatot nyernek, a hatalmasokra azonban kemény büntetés vár. 77 Mert a mindenség Ura senkitől sem tart, és nincs nagyság, amitől félne. Hisz ő teremtette a kicsit és a nagyot, és egyaránt gondját viseli mindegyiknek. 88 A hatalmasokra azonban szigorú vizsgálat vár. 99 Hozzátok intézem hát szavam, fejedelmek, hogy bölcsességet tanuljatok és el ne bukjatok. 1010 Mert akik a szenttel szentül bánnak, megszentelődnek, és akiket erre megtanítottak, azok meg tudnak majd felelni. 1111 Áhítsátok hát szavaimat és vágyódjatok rájuk, és okulásban lesz részetek.
Meg lehet találni a bölcsességet.
1212 A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és megtalálják, akik keresik. 1313 Már előre megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá. 1414 Aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja. 1515 Róla elmélkedni tökéletes okosság, és aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól. 1616 Hisz maga megy, s megkeresi azokat, akik méltók rá, barátságosan megjelenik nekik az utakon, és minden szándékukban találkozik velük. 1717 Mert (a bölcsesség) legbiztosabb kezdete a tanulás utáni vágy; tanulni akarni annyi, mint szeretni (a bölcsességet). 1818 A (bölcsesség) szeretete a törvényeinek a megtartása, a törvények megtartása a halhatatlanság biztosítása, 1919 s a halhatatlanság eljuttat az Isten közelébe. 2020 Így vezet a bölcsesség utáni vágy az uralomhoz. 2121 Ha tehát, népek fejedelmei, örömötöket lelitek a trónban és a jogarban, akkor becsüljétek a bölcsességet, hogy örökké országolhassatok!
Salamon leírja a bölcsességet.
2222 Hogy mi a bölcsesség és hogyan keletkezett, elmondom, és nem rejtem el titkát előletek. Sőt inkább mindjárt kezdetétől fogva megvizsgálom; amit csak tudok róla, nyíltan feltárom, és nem kendőzöm el az igazságot. 2323 Nem járok én egy úton az emésztő irigységgel, mert ennek aztán semmi köze sincs a bölcsességhez. 2424 A sok bölcs áldás a világnak, s az okos király jólét a népnek. 2525 Okuljatok hát a szavaimból, majd hasznát látjátok!
Salamon is csak ember volt.
711 Én is halandó ember vagyok, mint a többi; és a föld első ivadékának utóda. Anyám méhében öltöttem testet. 22 Tíz hónap alatt álltam össze a vérében a férfi magvából, az egyesülés gyönyörétől kísérve. 33 Mikor megszülettem, én is a közös levegőt szívtam, és a földre estem, mint mindenki; első hangom a sírás volt, mint a többieké. 44 Pólyában és gondok közt neveltek. 55 Mert egyetlen király sem kezdi másképp az életét. 66 Mindenki számára egy az út az életbe, mint ahogy a távozás is ugyanaz.
Salamon nagyra becsüli a bölcsességet.
77 Ezért könyörögtem, és megkaptam az okosságot; esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke. 88 Többre becsültem a jogarnál és a trónnál, és hozzá mérten semminek tartottam a gazdagságot. 99 A fölbecsülhetetlen drágakövet sem állítottam vele egy sorba; mert mellette minden arany csak egy marék homok, és vele összemérve az ezüst csak sárnak számít. 1010 Jobban szerettem egészségnél és szépségnél, és birtoklását a világosságnál is többre tartottam; mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha. 1111 De vele együtt a többi javak is mind hozzám jöttek, mérhetetlen gazdagság volt a kezében. 1212 Örültem mindennek, mert a bölcsesség volt a vezérük; nem tudtam, hogy a szülőanyjuk is az. 1313 Csalárdság nélkül sajátítottam el, irigység nélkül adom tovább, nem rejtem el gazdagságát. 1414 Hisz kifogyhatatlan kincs az emberek számára. Akik szert tettek rá, megszerezték Isten barátságát, mert ajánlották őket a fegyelem adományai.
Hivatkozás Isten sugallatára.
1515 Adja meg nekem az Isten, hogy bölcsen beszéljek és ahhoz méltóan gondolkodjam, aminek részese lettem! Mert ő irányítja a bölcsességet és vezeti a bölcset. 1616 Hiszen a kezében vagyunk mi magunk, a szavaink, egész értelmünk és minden ügyességünk. 1717 Mert ő adta nekem a dolgok biztos ismeretét, hogy értsem a világmindenség szerkezetét és az elemek működését, 1818 az idők elejét, végét és közepét, a napfordulat változását és az évszakok váltakozását, 1919 az év lefolyását és a csillagok állását, 2020 az állatok természetét és a vadállatok indulatait, a szellemvilág hatalmát és az emberek gondolkodását, a növények különbségeit és a gyökerek gyógyító erejét. 2121 Mindent megismertem, ami el volt rejtve s ami látható volt; mert a mindeneket művészien alakító bölcsesség megtanított rá.
A bölcsesség dicsérete.
2222 Benne ugyanis lélek van, amely értelmes, szent, a maga nemében egyetlen, sokrétű, finom, könnyed, mozgékony, átható, tiszta, világos, sérthetetlen, a jót kedveli, éles, 2323 akadályt nem ismer, jótékony, emberbarát, állhatatos, szilárd, bátor, mindenható, mindent lát és áthatja a szellemet, a gondolkodó, a tiszta és a legfinomabb lényeket. 2424 Mert a bölcsesség mozgékonyabb, mint bármi, ami mozog, tisztaságánál fogva mindenen áthatol. 2525 Hiszen Isten erejének lehelete és a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása; ezért nem érheti soha semmi folt. 2626 Az örök világosság kisugárzása, és az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása. 2727 Bár csak egy, mindent megtehet, s jóllehet magában marad, megújítja a mindenséget. Nemzedékről nemzedékre betér a szent lelkekbe, így formálja meg Isten barátait és a prófétákat. 2828 Isten csak azt szereti, aki a bölcsességgel él, 2929 mert az ékesebb a napnál és fönségesebb minden csillagképnél. Ha a világossághoz hasonlítjuk, még annál is különb, 3030 mert azt felváltja az éjszaka, a bölcsességgel szemben azonban tehetetlen a gonoszság.