2811 Megmenekülve megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják. 22 A bennszülöttek igen emberségesen bántak velünk. Tüzet raktak, s a szakadó eső és a hideg elől mindnyájunkat odahívtak. 33 Pál összeszedett egy csomó rőzsét, de amikor a tűzre dobta, a melegtől egy vipera mászott elő, s a kezébe harapott. 44 Amikor a bennszülöttek meglátták, hogy az állat a kezén lóg, így szóltak egymáshoz: „Ez az ember egész biztos gyilkos! Kimenekült ugyan a tengerből, de az igazságosság azonban nem hagyja életben.” 55 Ő azonban lerázta az állatot a tűzbe, és semmi baja nem történt. 66 Várták, hogy felpuffad vagy hirtelen összeesik és meghal. Jó ideig vártak, de mert semmi baja sem esett, megváltoztatták nézetüket, s azt mondták, hogy isten.
Pál máltai működése.
77 Ezen a vidéken feküdtek a sziget első emberének, Publiusznak a birtokai. Házába fogadott minket, és három napig vendégül látott. 88 Publiusz apja láztól és vérhastól gyötörten ágyban feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette kezét és meggyógyította. 99 Erre a többi beteg is odasereglett a szigetről, és gyógyulást talált. 1010 Így nagy tiszteletben álltunk, és amikor hajóra szálltunk, elláttak minden szükségessel.