Kis türelmet
3. HELIODOR TÖRTÉNETE
Heliodor Jeruzsálembe érkezik.
3 A szent város teljes békében élt, a törvényt – Oniász főpap buzgóságának és minden kihágás elleni gyűlöletének hála – egészen hűségesen szem előtt tartották. Történt, hogy még a királyok is tiszteletben részesítették e helyet, és drága ajándékokkal emelték a templom dicsőségét. Így Ázsia királya, Szeleukosz is saját jövedelméből fedezte az áldozatbemutatással járó összes kiadást. Akkor azonban egy templomi elöljáró, egy bizonyos Bilga törzséből való Simon vitába keveredett a főpappal a város vásári rendje ügyében. Amikor nem tudott Oniásznak fölébe kerekedni, elment a tarzuszi Apollóniuszhoz, aki akkor Cöle-Szíria és Fönícia helytartója volt. Hírül vitte neki azt a mérhetetlen gazdagságot, amivel Jeruzsálemben a kincseskamra telve volt. Azt, hogy a pénz megszámlálhatatlan, nem kell mind az áldozat költségeinek fedezésére, s megvan rá a lehetőség, hogy a király kezére kerüljön. Apollóniosz erre elment a királyhoz és jelentést tett neki a tudomására jutott pénzről. Ez megbízta kancellárját, Heliodort, hogy kerítse meg a szóban forgó kincset. Heliodor nyomban elindult azzal az ürüggyel, hogy Cöle-Szíria és Fönícia városait megy meglátogatni, a valóságban azonban azért, hogy a királytól kapott megbízatásnak eleget tegyen. Amikor Jeruzsálembe érkezett, a főpap és a város barátságosan fogadta. Ő megemlítette a bejelentést, és elmondta, milyen szándékkal érkezett. Megérdeklődte azonban, hogy a dolog megfelel-e a valóságnak. A főpap felvilágosította, hogy az özvegyek és árvák letétbe helyezett pénzéről van szó. Aztán egy része egy nagyon tekintélyes emberé, egy bizonyos Hirkánuszé, Tóbiás fiáé. A dolog egyáltalán nem úgy áll, ahogyan az a semmirekellő Simon álnokul állította. Az összes ezüst négyszáz talentumot tesz ki, az arany pedig kétszázat. S egyébként is nem szabad azokat az embereket megkárosítani, akik a hely szentségébe és az egész világon híres templom fönséges és sérthetetlen voltába helyezték bizalmukat.
A város rémülete.
Heliodor azonban kijelentette, hogy a pénzt a kapott királyi parancs értelmében minden körülmények közt be kell szolgáltatni a királyi pénztárba. Egy előre meghatározott napon elment, hogy a helyzetet fölmérje és kiadja rendelkezéseit. Erre nem csekély rémület támadt a városban. A papok papi öltözetükben leborultak az égőáldozatok oltára elé, és az Éghez folyamodtak, aki a letétbe helyezett javakra vonatkozó törvényt adta, hogy hiánytalanul mentse meg azoknak a vagyonát, akik letétbe helyezték. Aki látta a főpapot, annak összeszorult a szíve. Mert vonásai és arcának megváltozott színe elárulták nagy lelki kínjait. Félelem kerítette hatalmába ugyanis ezt a férfiút, egész testében remegett, úgyhogy akik csak látták, azok mind leolvasták róla égő fájdalmait. A házakból is csapatostul tódultak az emberek közösségben imádkozni, mivel a szent helyet meggyalázás fenyegette. Az asszonyok keblük alá erősített vezeklőruhában seregestül kifutottak az utcára. Az egyébként elzártan élő lányok részint a kapukhoz, részint a falakra futottak, mások pedig az ablakokon kukucskáltak. Mindnyájan az égre emelték kezüket és imádkoztak. Szívettépő volt, amint az összeverődött tarka tömeg térdelt, a főpap meg mélységes aggodalommal várta az elkövetkezendőket. A mindenható Istenhez könyörögtek, őrizze meg hiánytalanul és teljes biztonságban azoknak a vagyonát, akik letétbe helyezték. De Heliodor volt olyan merész, hogy keresztülvigye terveit.
Heliodor bűnhődése.
Már ott állt testőreivel a kincstár előtt. Ám a lelkeknek és minden hatalomnak az Ura megmutatta erejét, úgyhogy akik behatolni merészeltek, az Isten hatalmától érintve mind elájultak és összeestek rémületükben. Megjelent ugyanis nekik egy paripa, rajta félelmetes lovas és díszes szerszám. Heliodornak rontott, és mellső lábaival lesújtott rá. Maga a lovas aranypáncélt viselt. Aztán két nagyon erős, ragyogóan szép ifjú is megjelent, pompás öltözékben. Két oldalról mellé léptek, szüntelenül korbácsolták, sok ütést mértek rá. Heliodor hirtelen lezuhant a földre és nagy sötétség vette körül. Fogták, hordágyra fektették, s aki előbb még nagyszámú kísérettel és az egész testőrséggel behatolt a kincstárba, azt magatehetetlenül kivitték. Egészen nyilvánvaló módon föl kellett ismerni a dologban Isten hatalmát. Így feküdt ott isteni erőtől sújtva, megfosztva a beszéd képességétől és a megmenekülés minden reményétől, ők pedig dicsőítették az Urat, aki minden várakozásuk ellenére is megdicsőítette lakóhelyét. A templomot, amelyben előbb még félelem és rettenet uralkodott, a mindenható Isten megjelenésére öröm és ujjongás töltötte be. Heliodor néhány barátja sietve arra kérte Oniászt, járjon közbe a Magasságbelinél, adjon életet az utolsókat lélegzőnek. A főpap nagy gondban volt, hogy a király arra fog gyanakodni, hogy a zsidók ártottak Heliodornak. Ezért áldozatot mutatott be a férfi életben maradásáért. Amikor a főpap bemutatta az engesztelő áldozatot, újra megjelentek ugyanazok az ifjak Heliodornak, ugyanabban az öltözékben. Odaléptek hozzá és így szóltak: „Légy nagyon hálás Oniász főpapnak. Mert az ő kedvéért adja vissza az Úr életedet. Ami téged illet, az ég fenyített meg, hirdesd hát mindeneknek az Isten hatalmát.” E szavakkal eltűntek.
Heliodor megtérése.
Heliodor áldozatot mutatott be az Úrnak, és nagy fogadalmat tett neki, amiért megőrizte életét. Nagyon barátságos volt Oniászhoz, és visszatért a királyhoz, seregével együtt. Minden adandó alkalommal tanúságot tett a mindenható Isten tetteiről, amelyeket a saját szemével látott. Amikor a király megkérdezte, ki volna alkalmas arra, hogy Jeruzsálembe küldje újabb követségben, azt felelte: „Ha valaki ellenséged vagy ellenlábasod, azt küldd oda. Megkorbácsolva látod viszont, ha egyáltalán kikerül élve onnét. Mert azon a helyen isteni hatalom működik. Az annak a helynek az őre és oltalmazója, akinek az ég a lakóhelye. Akik gonosz szándékkal mennek oda, azokat megveri és megsemmisíti.” Így zajlottak le a Heliodorral és a templom kincsének megoltalmazásával összefüggő események.
4. GÖRÖG HATÁS. ÜLDÖZÉSEK ANTIOCHUSZ EPIFANÉSZ IDEJÉBEN
Simonnak, a templom elöljárójának üzelmei.
4 Az említett Simon, aki árulója lett a kincsnek és a hazának, bevádolta Oniászt, hogy ő ártott Heliodornak és ő okozta neki a bajt. Arra vetemedett, hogy a város jótevőjét, népe fiainak védelmezőjét és a törvény buzgó követőjét a közrend ellenségének nevezze. Az ellenségesség olyan méretet öltött, hogy Simonnak egy híve merényletet követett el. Oniász fölismerte a viszály okozta veszélyt és azt a kedvezményt, amelyben Meneszteusz fia és Cöle-Szíria, valamint Fönícia helytartója, Apolloniusz Simont gonoszsága fejében részesítette. Ezért elment a királyhoz, nem azért, hogy népéből való testvére ellen vádaskodjék, hanem mert különös gondja volt a nép javára. Látta ugyanis, hogy csak királyi segítséggel érheti utol az ellenséget, másként Simon nem hagyja abba esztelen üzelmeit.
Jázon főpap és a görögösítés.
Szeleukosz halálakor az Epifanész melléknevet viselő Antiochusz vette át az uralmat. Akkoriban Oniász testvére, Jázon, törvénytelen eszközökkel szerezte meg magának a főpapi tisztséget. Egy tárgyalás során biztosított a királynak 360 ezüsttalentumot, és az egyéb jövedelmekből is további 80 talentumot. Ezenkívül még azt is megígérte, hogy fizet 150-et, ha engedélyt kap arra, hogy saját erejéből küzdőteret és testgyakorló iskolát létesítsen, továbbá ha Jeruzsálem lakói antiochiai polgárjogot kaphatnak. A király megadta az engedélyt. Mihelyt átvette a hatalmat, Jázon nyomban bevezette testvéreit a görög életmódba. Megszüntette a királyi előjogokat, amelyeket a zsidók Eupolemosz apja, János által szereztek. (Ez az Eupolemosz vezette [később] a követséget, hogy a rómaiakkal barátságot és szövetséget kössenek.) Így megszüntette a törvényes rendet, és új, törvényellenes szokásokat vezetett be. Szándékosan épp a vár alatt létesített gyakorlóiskolát, és az előkelő ifjakat arra ösztönözte, hogy görög kalapot viseljenek. Így Jázonnak, ennek a főpapnak nem tekinthető istentelen embernek a mérhetetlen elvetemültsége folytán felvirágzott a hellenizmus, és gyökeret vertek az idegen szokások. A papokat nem érdekelte többé az oltár szolgálata, kevésbe vették a templomot és elhanyagolták az áldozatot. Inkább a gyakorlótérre siettek, hogy ott részt vegyenek a törvényellenes játékokban, amikor csak elhangzott a felszólítás a diszkoszvetésre. A hazájuk nyújtotta megtiszteltetés nem jelentett nekik semmit, de a görög kitüntetéseket igen sokra tartották. Ezért nagy szorongattatás szakadt rájuk. Épp akiknek az életmódját utánozni akarták és akikhez mindenben hasonlóvá akartak válni, azok váltak ellenségeikké és támadóikká. Mert nem kis dolog az isteni törvény ellen véteni, mutatja ezt az ezutáni idő. Amikor Tiruszban a király jelenlétében az ötévenként szokásos játékokat megrendezték, a nyughatatlan Jázon antiochiai polgárjogot nyert követeket küldött nézőnek. Ezek magukkal vittek 300 drachmát, egy Herkulesnek bemutatandó áldozatra. Akik a pénzt vitték, azt kérték, hogy ne használják fel áldozatra, az nem volna illő, hanem fordítsák valami más célra. Küldője ugyan Herkulesnek bemutatandó áldozatra szánta a pénzt, de azokra való tekintettel, akik vitték, a hajók fölszerelésére fordították.
Antiochusz Epifanész ünneplése.
Filometor király trónra lépése alkalmával Meneszteusz fiát, Apollónioszt Egyiptomba küldték. Így Antiochusz megtudta, hogy ez utóbbi nem ért egyet politikájával. Ezért saját biztonságára gondolt, Joppéba ment, onnét pedig Jeruzsálembe érkezett. Jázon és a város ünnepélyes fogadtatásban részesítette, úgyhogy fáklyafénynél, üdvrivalgás közepette vonult be. Aztán seregével Föníciába ment.
Menelaosz lesz a főpap.
Három évvel ezután Jázon elküldte az említett Simon testvérét, Menelaoszt a királyhoz azzal a megbízással, hogy vigye el a pénzt, és a sürgős ügyekben kérjen intézkedést. Ez elnyerte a király tetszését – úgy mutatta magát, mint befolyásos embert. Így megszerezte magának a főpapi tisztséget, 300 ezüsttalentummal többet ígérve, mint Jázon. Miután megkapta a király jóváhagyásáról szóló levelet, hazatért. Nem volt benne semmi, ami méltóvá tette volna a főpapságra, csak egy kegyetlen zsarnoknak az indulata és egy vadállatnak a bőszültsége. Így Jázont, aki csellel háttérbe szorította a saját testvérét, most ugyanolyan csalárd módon kitúrta egy másik, és az ammoniták földjére űzte. Menelaosz megszerezte a méltóságot, de az ígért pénzből nem küldött meg semmit a királynak, noha a vár parancsnoka, Szosztratosz követelte, hiszen az ő feladata volt az adóbehajtás. Ezért mindkettőjüket a király elé idézték. Menelaosz akkor testvérét, Lüzimachoszt tette meg helyettesének a főpapi tisztségben, Szosztratosz pedig a ciprusiak parancsnokát, Kratészt hagyta hátra helyettesül.
Oniász meggyilkolása.
Ez intézkedések után Tarzusz és Maltusz lakói közt lázadás ütött ki, mivel a király ágyasának, Antiochisznak ajándékozták őket. A király sietve útra kelt, hogy elnyomja a fölkelést. Helyetteséül egyik előkelő emberét, Andronikoszt hagyta hátra. Menelaosz azt gondolta, ez jó alkalom. Ezért eltulajdonított néhányat a templom aranytárgyai közül és Andronikosznak ajándékozta, több mást pedig sikerült Tiruszban és a környező városokban eladnia. Amikor Oniász biztos tudomást szerzett róla, keményen megrótta biztos menedékhelyéről, az Antiochia melletti Dafnéból, ahová visszavonult. Ezért Menelaosz egy négyszemközti beszélgetés során rávette Andronikoszt, hogy ölje meg Oniászt. Ez el is ment Oniászhoz, és álnok módon igyekezett rábeszélni, sőt esküvel biztonságot ígérve jobbját nyújtotta neki. Bár az gyanakodott, mégis rábeszélte, hogy hagyja el menedékhelyét. Erre az igazságossággal mitsem törődve azon nyomban megölte. Ezen nemcsak a zsidók, hanem még a többi népek közül is sokan fölháborodtak. Megütköztek a férfi igazságtalan meggyilkolásán. Amikor a király Kilikia helységeiből visszatért, a városbeli zsidók panaszt emeltek nála. De a görögök is kifejezeték nemtetszésüket Oniász jogtalan meggyilkolása miatt. Antiochusz mélyen megrendült és részvétre gerjedt. Könnyezett az elhunyt erényeire és igazságosságára emlékezve. Aztán haragra gerjedt, azon nyomban levétette Andronikoszról a bíborpalástot, letépette róla a ruhát, majd a városon végig arra a helyre vezettette, ahol megölte Oniászt. Ott megölette a gyilkost. Így kirótta rá az Úr a megérdemelt büntetést.
Lüzimachosz veszte.
A városban Lüzimachosz – Menelaosz tudtával – a templom sok kincsét elrabolta. Ennek a híre messze terjedt, s amikor már sok aranytárgy eltűnt, a nép föllázadt Lüzimachosz ellen. A lázadás és a nép elkeseredettsége láttán Lüzimachosz fölfegyverzett mintegy háromezer férfit és megtorlásba fogott. Egy bizonyos Auranusz volt a vezér, aki bár előrehaladott korban volt, mitsem engedett elvetemültségéből. Ám amikor Lüzimachosz támadó szándékát észrevették, némelyek köveket ragadtak, mások dorongokat, ismét mások meg fölmarkolták az ott talált hamut, és mind Lüzimachosz embereire szórták. Így sokat megsebesítettek közülük, másokat pedig földhöz vertek vagy megfutamodásra késztettek. A templomrablót magát megölték a kincstár közelében.
Menelaosz fölmentése.
Ezek miatt az események miatt vizsgálatot tartottak Menelaosz ügyében. Amikor a király Tíruszba érkezett, a nagytanács küldötteként három férfi vádat emelt ellene. Már-már úgy látszott, hogy Menelaosz elveszett, de akkor fölajánlott Dorimenesz fiának, Ptolemeusznak egy nagy összeget azzal, hogy nyerje meg vele a királyt. Ptolemeusz félrehívta a királyt egy csarnokba, mintha csak felfrissülésre volna szüksége, és rábírta szándéka megváltoztatására. Így fölmentette Menelaoszt, minden bajnak szerzőjét. Ugyanakkor azokat a szerencsétleneket, akiket még a szkíta bírák is ártatlannak minősítettek és fölmentettek volna, ha ügyüket eléjük viszik, halálra ítélte. Így ezeknek az embereknek, akik a városért, a népért és a szent edényekért síkra szálltak, azon nyomban el kellett szenvedniük az igazságtalan ítéletet. Ezen még a tírusziak is fölháborodtak, és díszes temetést rendeztek nekik. Ami Menelaoszt illeti, a hatalmasok kapzsisága folytán megmaradt hivatalában. Egyre elvetemültebbé vált, és ádáz üldözője lett honfitársainak.
Menelaosz és Jázon.
5 Ebben az időben készítette elő Antiochusz Egyiptom elleni második hadjáratát. Történt, hogy negyven napon át levegőben száguldó, aranyba öltözött lovasokat és századonként felsorakozott, felfegyverzett sereget láttak az egész városban. A lovasok csatasorban álltak, s mindkét irányban támadtak és védekeztek. Lendültek a pajzsok, lándzsából egész erdő volt, a nyilak repültek, az aranypáncélok csillogtak, s volt mindenféle vért. Ezért imádkoztak mindannyian, hogy a jelenés jó előjelnek bizonyuljon. De egy hamis hír is elterjedt Antiochusz haláláról. Erre Jázon összeszedett nem kevesebb, mint ezer férfit, és hirtelen rajtaütött a városon. A katonákat visszaszorították a falakra, s végül elfoglalták a várost. Menelaosz a várba menekült. Jázon azonban kíméletlen mészárlást vitt végbe honfitársai körében; nem gondolt arra, hogy a saját törzse tagjain aratott győzelem a legnagyobb szerencsétlenség. Inkább úgy tűnt, mintha ellenségtől szedne zsákmányt, nem pedig a saját népe fiaitól. De a hatalmat nem kerítette kézre, támadása szégyenletes véget ért – kénytelen volt újra az ammoniták földjére menekülni. Végül is utolérte végzete: az arabok fejedelme, Aretász foglyul ejtette, majd városról városra menekült. Mindenki üldözte és megvetette a törvény megszegőjét, a haza és a honfitársak halálra keresett hóhérát. Végül Egyiptomba kergették. Aki oly sokakat üldözött el a hazából, maga is idegenben pusztult el. A spártaiakhoz menekült ugyanis, hogy ott a közös származás folytán menedékre találjon. Aki oly sokakat szétszóratott temetetlenül, azt nem siratták el, annak nem adták meg a végtisztességet és nem kapott helyet atyái sírjában.
Antiochusz Epifanész kifosztja a templomot.
Amikor a király hírét vette az eseményeknek, Júdea elpártolására gondolt. Ezért szívében bősz haragra gerjedve elindult Egyiptomból, és fegyveres erőivel elfoglalta a várost. Megparancsolta katonáinak, hogy kíméletlenül mészároljanak le mindenkit, aki csak útjukba kerül, és azokat is kaszabolják le, akik a házakba menekültek. Így legyilkolták a fiatalokat és az öregeket, kaszabolták a férfiakat és a nőket meg a gyermekeket, mészárolták a fiatal lányokat és a csecsemőket. Három nap alatt nyolcvanezren elpusztultak, közülük negyvenezret a mészárlás során öltek meg, és nem kevesebbet, mint amennyien ezek a meggyilkoltak voltak, eladtak rabszolgának. De ezzel még nem érte be; arra vetemedett, hogy behatoljon az egész föld legszentebb templomába. Menelaosz volt a vezetője, aki a törvény és a haza árulója lett. Tisztátalan kézzel elvitte a szent edényeket, és szentségtelen kézzel összeszedte az adományokat, amelyeket más királyok a hely fényének és dicsőségének emelésére ajánlottak fel. Gőgjében Antiochusz nem vette észre, hogy az Úr a város és lakói elkövette bűnök miatt haragudott egy kis ideig, ezért szolgáltatta ki a várost. Ha nem terhelte volna őket annyi bűn, őt is mindjárt a behatolásakor elrettentették volna vakmerő tervétől az ostorcsapások, mint ahogy Heliodort, akit Szeleukosz király a kincseskamra szemügyre vételére küldött. De Isten nem a népet választotta a helyért, hanem a helyet a népért. Ezért a helynek is része volt a népet érő megpróbáltatásokban, de később ugyanígy jó sorában is osztozott vele. Azokat a helyeket, amelyeket a Mindenható haragja kiszolgáltatott, a hatalmas Úr kiengesztelődése után teljes fényükben újra helyreállították.
Felügyelők.
Antiochusz elrabolt a templomból 1800 talentumot, aztán sietve Antiochiába vonult. Kevélységében azt vélte, hogy a földet hajózhatóvá, a tengert meg járhatóvá teheti – merő gőgből. A nép elnyomására felügyelőt hagyott hátra Jeruzsálemben, mégpedig Fülöpöt, aki származására nézve frígiai volt, életmódját tekintve pedig még nagyobb barbár, mint ura, Garizim (hegyén) meg Andronikoszt, aztán rajtuk kívül Menelaoszt, aki még rosszabbul bánt honfitársaival, mint a többiek, egészen elszánt ellensége volt a zsidó polgároknak. Végül elküldte a miziaiak parancsnokát, Apollónioszt egy huszonkétezer férfiből álló csapattal, és megparancsolta neki, hogy a felnőtteket mind mészárolja le, az asszonyokat és a fiatalokat pedig adja el. Jeruzsálembe érkezve békét színlelt. A szombat szent napjáig nyugton maradt. Amikor azonban látta, hogy a zsidók ünnepelnek, megparancsolta embereinek, fogjanak fegyvert. Mindenkit lemészároltatott, aki kiment nézelődni. Aztán fegyveres kézzel berontott a városba, és rengeteg embert megölt. Júdás, a Makkabeus kilenc társával szövetkezett és visszavonult a pusztába. Embereivel a hegyekben élt, akár a vadállatok. Egész idő alatt csak növényekkel táplálkoztak, nehogy tisztátalanná váljanak.
Pogány szokások bevezetése.
6 Nem sokkal ezután a király küldött egy öreg athénit, azzal, hogy kényszerítse a zsidókat, pártoljanak el atyáik törvényétől, és ne éljenek többé Isten törvényéhez igazodó polgárként. Aztán gyalázza meg a jeruzsálemi templomot, és szentelje az olimpiai Zeusznak, a Garizim (hegyén) levőt meg a vendégszerető Zeusznak, ahogyan azt a hely lakói követelték. A gonoszság elhatalmasodása még a népnek is nehezére esett és ellenére volt. Mert a pogányok kicsapongásokra és duhajkodásra használták a szentélyt. Szajhák társaságában keresték élvezetüket, a szent előudvarokban pedig asszonyokkal álltak össze, és más oda nem illő dolgokat is vittek oda. Az égőáldozatok oltárát kihívó módon törvény tiltotta dolgokkal rakták tele. Nem ünnepelték többé a szombatot, sem az atyáik által rájuk hagyományozott többi ünnepet nem tartották meg. Egyáltalán nem vallhatták magukat többé zsidónak. A havi áldozat bemutatásakor, a király születése napján s a dionüzoszi ünnepeken erőszakkal odahurcolták őket az áldozati lakomára, s arra kényszerítették őket, hogy koszorús fejjel részt vegyenek a bacchanáliákon. Ptolemaisz lakóinak indítványára minden görög városnak kiadtak egy parancsot, hogy ugyanígy bánjanak a zsidókkal, és rendezzenek áldozati lakomákat. Akik nem tudták rászánni magukat a görög szokások átvételére, azokat kivégezték. Látnivaló volt, mekkora nyomorúság támadt. Két asszonyt bíróság elé állítottak, mert körülmetéltették gyermekeiket. A kisgyermekeket keblükre akasztották, nyilvánosan végigvitték a városon, aztán letaszították őket a falakról. Másokat, akik a közeli barlangokban összegyűltek megülni a szombatot, Fülöpnek jelentették fel. Mivel a szent napok iránti tiszteletből nem akartak védekezni, mindannyiukat elégették.
Az üldözések értelme.
Így hát figyelmeztetem azokat, akiknek ez a könyv a kezükbe kerül, hogy a megpróbáltatások miatt ne bátortalanodjanak el, hanem gondolják meg: ezek az üldözések népünknek nem csupán vesztére, hanem nevelésére is szolgálnak. Mert nagy kegyelemnek a jele, ha az istentelenek nem élhetnek sokáig békében, hanem azon módon utoléri őket a büntetés. Ha más népek esetében az Úr türelmesen vár is a büntetéssel, egészen addig, míg be nem telik bűneik mértéke, velünk nem így bánik, nehogy végül bosszút kelljen rajtunk állnia, amikor bűneink már az egeket verik. Így tőlünk soha nem vonja meg irgalmát. A csapásokkal veri ugyan népét, de el nem hagyja. Ezt szívleljétek meg, azért mondtuk. E rövid kitérő után folytatjuk az elbeszélést.
Eleazár vértanúsága.
Az egyik legelőkelőbb írástudót, Eleazárt, ezt az előrehaladott korú, tiszteletre méltó külsejű férfit arra kényszerítették, hogy nyissa ki a száját és egyék sertéshúst. De ő inkább a dicső halált választotta, semmint a szégyenletes életet. Önként lépett a kínpadra, de előbb kiköpte a falatot. Így illett azoknak odalépni, akik állhatatosan megtagadták, hogy olyat egyenek, amit nem volt nekik szabad, még akkor is, ha szerették az életet. Akik a törvényellenes áldozati lakomán felügyeltek, félrevonták a férfit, mivel régóta ismerték, és megpróbálták rábeszélni: hozasson magának olyan húst, amit megehet, amit maga készített el magának. Aztán tegyen úgy, mintha a király által elrendelt áldozati húsból enne. Ha így tesz, elkerüli a halált, és a régi barátságra való tekintettel elnézők lesznek irányában. De ő korához, hajlott korának megfelelő tekintélyéhez, munkában megőszült hajához és lelki nagyságához, továbbá ifjúkora óta folytatott példás életéhez méltó módon, de még sokkal inkább az Istentől szabott szent törvényekhez ragaszkodva nemes elhatározást tett: azt válaszolta azon nyomban, hogy inkább küldjék az alvilágba. „Korunkhoz – mondta – nem illik a képmutatás. Meg aztán sok fiatal azt hinné, hogy a kilencvenesztendős Eleazár pogány lett. Képmutatásom, és rövid, mulandó életemhez való ragaszkodásom félrevezetné őket, koromra meg szégyent és gyalázatot hozna. S ha most kikerülném is az emberek büntetését, nem tudnék sem élve, sem halva megszabadulni a Mindenható kezétől. Ezért most férfihoz illően kockára teszem életemet, és méltó leszek koromhoz. Ugyanakkor szép példát mutatok az ifjúságnak arra, hogyan kell a tiszteletet érdemlő, szent törvényekért bátran és hősiesen szép halált halni.” Ezekkel a szavakkal mindjárt föllépett a kínpadra. Azokban, akik félrehívták, az iránta kevéssel azelőtt tanúsított jóindulat gyűlöletbe csapott át. Azt hitték, ezek az előbbi szavak az esztelenség megnyilvánulásai. Amikor az ütések súlya alatt már-már halálán volt, felsóhajtott: „Szent tudása birtokában az Úr tudja, hogy az ütlegelés miatt kegyetlen kínokat szenved a testem, bár megmenekülhettem volna a haláltól. De lélekben szívesen elviselem, tőle való félelemből.” Így halt meg, és halálával a nagylelkűség példáját és az igazi erény emlékét hagyta hátra, nemcsak az ifjúságnak, hanem a nép többségének is.

Minden fejezet...
1 0