JERUZSÁLEM ISTEN VÉDELMÉBEN: 3,1-40
A szent város 3 1Amikor a szent városban teljes volt a nyugalom, és Oniás főpap jámborsága és gonoszságtól visszariadó lelkülete miatt igen lelkiismeretesen megtartották a törvényeket, az volt a helyzet, hogy még királyok és fejedelmek is igen nagy tiszteletet mutattak azon hely iránt, és igen értékes ajándékokkal emelték a templom díszét. Így Szeleukosz, Ázsia királya a saját jövedelmeiből fedezte az áldozatok bemutatásához szükséges valamennyi költséget.Simon árulása Ekkor azonban Simon, a Benjamin törzséből való templomi elöljáró valami gonoszságot forralt a város ellen, de a főpap szembefordult vele.
Mivel pedig maga nem bírt Oniással, elment Apollónioszhoz, Tarszeász fiához, aki abban az időben Cöleszíria és Fönícia helytartója volt, és értésére adta, hogy a jeruzsálemi kincstár megszámlálhatatlan pénzben bővelkedik, a közkincseket felbecsülni sem lehet, holott ezeknek az áldozatok rendjéhez semmi köze sincsen. Le lehetne tehát foglalni a király számára mindent.
A templomi kincsek 7Apollóniosz jelentést tett a királynak a bejelentett pénzről. Erre az magához hívatta főtisztjét, Heliodóroszt, és elküldte azzal a megbízással, hogy hozza el az említett pénzt. Heliodórosz tüstént útnak indult, látszólag mintha Cöleszíria és Fönícia városait járná be, valójában pedig azért, hogy végrehajtsa a király szándékát. Amikor aztán Jeruzsálembe ért, és a főpap barátságos fogadtatásban részesítette a városban, említést tett a bejelentett pénzekről, és feltárta neki, mi célból érkezett. Aztán megkérdezte, hogy valóban így áll-e a dolog. 10A főpap erre elmondta neki, hogy letétbe helyezett javak ezek, az özvegyek meg az árvák ellátására szolgálnak. A gonosz Simon által elárult pénznek egy része pedig Hirkánoszé, Tóbiás fiáé, egy igen előkelő emberé; s az egész mindössze négyszáz talentum ezüst és kétszáz talentum arany. Semmiképpen sem engedhető meg azonban, hogy azok az emberek károsuljanak meg, akik egy olyan helyben bíztak, mint amilyen a templom, amely méltósága és szentsége miatt a tisztelet tárgya mindenütt a világon.
Engesztelő istentisztelet a templomért Ám ő a királytól kapott parancshoz híven kijelentette, hogy azokat minden áron el kell szállítania a királyhoz. Amikor aztán egy meghatározott napon bement Heliodórosz, hogy intézkedjék ebben az ügyben, nagy rettegés szállta meg az egész várost. 15A papok odavetették magukat papi köntösben az oltár elé, és az ég felé kiáltottak Ahhoz, aki törvényt adott a letétbe helyezett javakról: hogy sértetlenül őrizze meg azokat a letevők számára. A szíve is vérzett annak, aki ránézett a főpap arcára. Tekintete és elváltozott arcszíne ugyanis mély lelki fájdalmat árult el. Szomorúság ömlött el rajta, a teste remegett, s a szívének keserűsége nyilvánvalóvá lett mindenki előtt, aki rátekintett. A többiek csapatosan özönlöttek ki a házakból, hogy nyilvánosan és buzgón könyörögjenek, mert a szent hely a meggyalázás veszélyében forgott. Az asszonyok zsákba öltözötten elárasztották az utakat. Még az egyébként bezárt szüzek is részben Oniáshoz, részben pedig a falakra siettek, míg mások kinéztek az ablakon. S mindannyian az ég felé terjesztették ki kezüket, és imádkoztak. Szánalmas volt nézni, hogyan gyötrődött fájdalmában a nép rendezetlen tömege, és a főpap is ugyanúgy, amikor a mindenható Istenhez könyörögtek, hogy a rájuk bízott javak egészen sértetlenül megmaradjanak azok számára, akik rájuk bízták őket.
A templomrabló bűnhődése 23Heliodórosz eközben nekilátott, hogy végrehajtsa tervét. Amikor csatlósaival megjelent a helyszínen a kincstárnál, a mindenható Isten lelke oly fenséges módon nyilvánult meg, hogy azok, akik elég vakmerőek voltak neki szót fogadni, valamennyien Isten erejétől sújtva magukon kívül voltak rémületükben. Megjelent ugyanis nekik egy ló, félelmetes lovassal a hátán. Gyönyörű szerszámmal volt díszítve és iramában első patáival Heliodórosz felé vágott. S úgy tűnt nekik, hogy a rajta ülőnek aranyfegyverzete volt. Ugyanakkor megjelent nekik két másik, igen erős ifjú is ragyogó díszben és szép öltözetben. Ezek mindkét oldalról körülfogták Heliodóroszt, szünet nélkül ostorozták, és ütötték-verték rengeteg csapással. Heliodórosz mindjárt a földre bukott, és mély sötétség borult rá. Akkor megragadták, hordszékre tették és kivitték. Azt az embert tehát, aki nagyszámú kísérettel és csatlóssal hatolt be az említett kincstárba, vinni kellett, mert nem tudott magán segíteni. Tehát nyilvánvalóan Isten ereje nyilatkozott meg. Ezáltal az isteni erő által megnémítva, ott feküdt teljesen reményét vesztetten és menthetetlenül. Azok pedig áldották az Urat, mert felmagasztalta szent helyét, s a mindható Úr megjelenése által öröm és vigasság töltötte be a templomot, amely kevéssel azelőtt még félelemmel és rettegéssel volt tele.
A templomrabló megtérése Akkor Heliodórosz barátai közül egyesek sietve kérték Oniást: hívja segítségül a Magasságbelit, hogy hagyja meg az életét annak, aki már élete végét járta. Mivel pedig a főpap amiatt aggódott, hogy a király esetleg a zsidókra gyanakszik, mintha közülük követett volna el valaki merényletet Heliodórosz ellen, üdvös áldozatot mutatott be a férfi felépüléséért. Miközben a főpap az engesztelést végezte, ugyanazok az ifjak odaálltak előbbi öltözetükben Heliodórosz mellé, és azt mondták: »Oniás papnak mondj köszönetet, mert őérte ajándékozott meg életeddel az Úr. Az Isten ostorozott meg téged. Hirdesd tehát mindenkinek Isten nagyságát és hatalmát!« E szavak után eltűntek.
Ekkor Heliodórosz áldozatot mutatott be Istennek, és erős fogadalmakat tett Annak, aki életben hagyta. Miután köszönetet mondott Oniásnak, visszatért seregével a királyhoz. Ott mindenki előtt tanúságot tett a nagy Isten tetteiről, amelyeket a tulajdon szemével látott. Amikor aztán a király megkérdezte Heliodórosztól: ki lenne alkalmas arra, hogy még egyszer elküldje Jeruzsálembe, az így szólt: »Ha van ellenséged, vagy olyan valakid, aki uralmadra tör, küldd csak oda, és az megostorozottan tér majd vissza hozzád, ha ugyan egyáltalában megmenekül. Azon a helyen ugyanis egészen biztosan valamiféle isteni erő van. S ő maga, aki az égben lakik, őrzi, védi azt a helyet, és lesújtja és elveszti azokat, akik gonosz szándékkal mennek oda.« Ez tehát Heliodórosznak és a kincstár megoltalmazásának a története.
A BŰNÖK ÁRADÁSA: 4,1-50
Simon újabb üzelmei 4 Simon pedig, a pénznek és a hazának fentebb említett árulója megrágalmazta Oniást, hogy ő uszította erre Heliodóroszt, és ő a bajok szerzője. A birodalom ellenségének merte mondani azt az embert, aki a város gondviselője, nemzetének védője, és Isten törvényének buzgó követője volt. Az ellenségeskedés már odáig fajult, hogy Simon néhány híve gyilkosságra is vetemedett. Amikor aztán Oniás látta, hogy milyen veszedelmesre fordulhat ez a viszálykodás, és őrjöngésével mennyire előmozdítja Simon gonoszságát Apollóniosz, Cöleszíria és Fönícia helytartója, elment a királyhoz; de nem azért, hogy beárulja polgártársait, hanem azért, mert az egész nép közös javát viselte szívén. Meg volt ugyanis győződve arról, hogy királyi közbelépés nélkül lehetetlen helyreállítani a békét, és Simon sem hagy fel esztelen viselkedésével.Pogány szokások Jeruzsálemben 7Szeleukosz halála után, amikor az Epifánésznek nevezett Antióchosz lépett a trónra, Jázon, Oniás testvére szerezte meg magának a főpapi tisztet álnok módon. Elment ugyanis a királyhoz, és ígért neki háromszázhatvan ezüst talentumot, és más jövedelmi forrásokból még nyolcvan talentumot. 9Ezenfelül ígért további százötvenet, ha engedélyt kap arra, hogy gyakorló és előkészítő iskolát építhessen magának, és Jeruzsálem lakóit antióchiai polgároknak jegyezhesse be. 10A király megengedte ezt neki, ő pedig magához kaparintotta a hatalmat, s tüstént nekiállt, hogy pogány szokásokra tanítsa honfitársait. Megszüntette azokat a kiváltságokat, amelyeket a királyok emberbaráti érzésből adtak a zsidóknak János által, aki Eupolemosz apja volt, és aki a barátság és a szövetség érdekében hivatalos követségben járt a rómaiaknál. Eltörölte tehát a polgárok törvény által biztosított jogait, és törvényellenes szokásokat honosított meg. Odáig merészkedett, hogy éppen a Vár tövében helyezte el a gyakorló iskolát, és erkölcstelen házakba vitte be a legjelesebb ifjakat. Ez aztán már nem is a kezdete, hanem gyarapodása és elharapódzása volt a pogány és idegen életmódnak Jázon iszonyú és hallatlan gonoszsága által, aki istentelen ember volt, és nem főpap. A papok sem teljesítették már a szolgálatot az oltár körül, nem törődtek a templommal, elhanyagolták az áldozatokat. Ők is inkább elsiettek, és részt vettek a gyakorlótéren a törvényellenes játékokban és a diszkoszvetésben. A hazai megtiszteltetéseket semmire sem becsülték. A görög kitüntetés volt szemükben a legnagyobb. Ezért sanyarú megpróbáltatás érte őket, mivel azoknak a szokásaiért versengtek, és mindenáron azokhoz kívántak hasonlókká válni, akik ellenségeikké és elnyomóikká lettek. Isten törvényeit ugyanis büntetlenül meggyalázni nem lehet. Erről majd a bekövetkező idő tesz tanúságot.
Amikor az ötödik évenként ismétlődő versenyjátékokat játszották a király jelenlétében Tíruszban, a hírhedt Jázon elvetemült férfiakat küldött oda Jeruzsálemből háromszáz ezüst didrachmával Herkules áldozatára. A pénzvivők azonban azt kérték, hogy ne áldozatra fordítsák ezt az összeget, mert ez nem lenne illő dolog, hanem költsék el más kiadásokra. Így ezt a felajánlott pénzt – bár küldője áldozatra szánta Herkulesnek – a jelenlevőkre való tekintettel háromevezős hajók építésére használták fel. Amikor Apollóniosz, Menesztúsz fia, Ptolemajosz Filométor király nagykorúsítása alkalmával követségben járt Egyiptomban, megtudta róla Antióchosz, hogy ellenségévé lett az ő hatalmának. Ezért, hogy saját biztonságáról gondoskodjék, elindult és elment Joppéba, majd onnan Jeruzsálembe. Jázon és a város nagyszerű fogadtatásban részesítette: fáklyafény mellett, és üdvkiáltás közepette tartotta bevonulását. Onnan pedig Föníciába vezette seregét.
A főpapi tisztség a bűnösök kezén 23Három esztendő elmúltával Jázon elküldte Menelaoszt, a fent említett Simon testvérét, hogy pénzt vigyen a királynak, és fontos ügyekben intézkedést kérjen. Az behízelegte magát a királynál, és főleg nagy befolyását emlegette. Meg is szerezte magának a főpapi tisztet azzal, hogy háromszáz ezüst talentummal többet ígért Jázonnál. Aztán a királyi paranccsal kezében visszatért, bár semmi olyan sem volt benne, ami őt a főpapságra méltóvá tette volna, mert kegyetlen és zsarnok lelkületű ember volt, olyan dühös, mint a vadállat. Így Jázon, aki rászedte tulajdon testvérét, maga is intrika áldozata lett, és kénytelen volt ammonita területre menekülni. Menelaosz pedig átvette ugyan a hatalmat, a beígért pénzből azonban semmit sem fizetett meg a királynak, bár a Vár parancsnoka, Szosztratosz be akarta hajtani rajta. Az adóbehajtás ugyanis az ő tisztéhez tartozott. Ezért aztán mindkettőjüket a király elé hívták. Menelaosz a főpapi tisztségben helyettesül testvérét, Lizimachoszt hagyta vissza, Szosztratosz pedig Kratészt, a ciprusiak parancsnokát.
A törvényes főpap meggyilkolása Mialatt ez történt, lázadás tört ki Tarzusz és Mallón lakói között, mert Antióchisznak, a király mellékfeleségének ajándékozták őket. A király erre tüstént odasietett, hogy lecsendesítse őket; helyettesül pedig egyik főtisztjét, Andronikoszt hagyta vissza. Menelaosz ekkor úgy gondolta, hogy itt az alkalmas idő, ezért titokban elvitt néhányat a templom aranytárgyaiból, és Andronikosznak ajándékozta azokat. A többit pedig Tíruszban és a szomszéd városokban áruba bocsátotta. 33Mikor Oniásr, aki Antióchia közelében, Dafne mellett egy menedékhelyen húzódott meg, boztos tudomást szerzett erről, szemrehányást tett neki. Erre Menelaosz Andronikosz elé járult és arra kérte, hogy ölje meg Oniást. Az el is ment Oniáshoz, kezet adott neki, és jóllehet az gyanakodott, esküszóval rávette, hogy hagyja el a menedékhelyet. Aztán, mit sem törődve az igazsággal, azonnal megölte őt. Ezen aztán nemcsak a zsidók, hanem más népek is felháborodtak, és zokon vették ennek a nagy férfinak igazságtalan megöletését. Ezért, amikor a király visszatért Kilíkia helységeiből, eléje járultak az antióchiai zsidók a görögökkel együtt, és elpanaszolták neki Oniás igaztalan megöletését. Antióchosz erre elszomorodott szívében Oniás miatt. Szánalomra gerjedt és könnyezett, mert arra gondolt, hogy az elhunyt milyen józan és erényes ember volt. Haragjában elrendelte: fosszák meg Andronikoszt a bíbortól, hurcolják keresztül az egész városon addig a helyig, ahol Oniás ellen elkövette a gazságot, és ott vegyék életét a szentségtörőnek. Méltó büntetéssel fizetett tehát vissza neki az Úr.
A templom kincseinek elrablása Közben Lizimachosz Menelaosz felbujtására sok szentségtörést követett el a templomban. Mikor ennek híre terjedt és már sok aranyat hurcoltak el, összesereglett a tömeg Lizimachosz ellen. Amikor aztán a felzúdult tömeg haragjában fellázadt, Lizimachosz felfegyverzett közel háromezer gonosz embert, és erőszakoskodni kezdett egyik kegyetlen tisztje által, aki nagyon előrehaladt nemcsak korban, de elvetemültségben is. Amikor aztán észrevették Lizimachosz szándékát, egyesek követ, mások pedig hatalmas dorongot ragadtak; ismét mások port szórtak Lizimachoszra. Sokan megsebesültek, mások elestek, végül mindannyian futásnak eredtek. Megölték a szentségtörőt is a kincstár közelében.
Emiatt újabb vizsgálatot indítottak Menelaosz ellen. Amikor ugyanis a király Tíruszba érkezett, a vének által kiküldött három ember elétárta a dolgot. S amikor Menelaosz ügye már-már elveszettnek látszott, az sok pénzt ígért Ptolemajosznak, hogy nyerje meg a királyt. Ptolemajosz erre félrevonta a királyt az egyik udvarba, mintha szórakoztatni akarná, és eltérítette szándékától. 47Ekkor az Menelaoszt, minden gazság szerzőjét felmentette a vádak alól, azokat a szerencsétleneket pedig, akiket a szkíták is ártatlanoknak nyilvánítottak volna, ha törvényt ültek volna felettük, halálra ítélte. Csakhamar végre is hajtották azokon, akik a városért, a népért és a szent edényekért szálltak síkra. Maguk a tírusziak is méltatlankodtak emiatt és fényes temetést rendeztek nekik. Menelaosz pedig a hatalmon lévők kapzsisága folytán megmaradt hivatalában és polgártársainak rászedésében gonoszságot gonoszságra halmozott.
A VÉSZ KEZDETE: 5,1-7,42
Az előjel 5 1Ugyanebben az időben Antióchosz második hadjáratára készült Egyiptom ellen. 2Ekkor történt, hogy Jeruzsálem egész városában negyven napon át a levegőben száguldó, aranyos ruházatú lovasokat lehetett látni, akik – mint harcra kész csapatok – lándzsákkal voltak felfegyverkezve; meg csatarendbe állított lovak rohamát, összecsapásokat közvetlen közelből, ide-oda mozgó pajzsokat, sisakos csapatokat kivont karddal, nyilak záporát, aranycsillogású fegyvereket és mindenféle páncélt. Mindenki csak azért imádkozott, hogy jót jelentsen ez a csodás jel.Polgárháború Jeruzsálemben Mivel elterjedt az az álhír, hogy Antióchosz meghalt, Jázon maga mellé vett nem kevesebb, mint ezer embert, és hirtelen megrohanta a várost. S bár a polgárság kisietett a falra, a várost végül mégiscsak elfoglalták. Menelaosz a Várba menekült. Jázon pedig kegyetlen mészárlást vitt végbe saját polgártársai között. Nem gondolta meg ugyanis, hogy a hadiszerencse a honfitársak ellen a legnagyobb szerencsétlenség, és úgy vélte, hogy az ellenségen, és nem tulajdon polgártársain aratott diadalt. A hatalmat azonban mégsem tudta kezébe kaparintani, a puccsot végül is megszégyenülés követte. Ismét menekülnie kellett és elment az ammoniták földjére. Végül így pusztult el: Aretász, az arabok fejedelme fogságra vetette, majd városról-városra menekült. De mint a törvénytől elpártolt, kiátkozott embert, hazájának és polgártársainak ellenségét, mindenütt utálták és Egyiptomba kergették. Így az, aki annyi embert űzött ki hazájából, földönfutóként végezte be életét. A spártaiakhoz ment ugyanis abban a reményben, hogy a rokoni kapcsolatoknál fogva ott menedékre fog találni. 10Ám siratás nélkül, és temetetlenül vetették ki azt, aki annyi embert vetett el temetés nélkül. Nem rendeztek temetést számára idegenben, és atyái mellett sem kapott sírhelyet.
A pogány uralkodó megtámadása Ezekből az eseményekből kifolyólag a király lelkében az a gyanú támadt, hogy a zsidók el akarnak pártolni tőle. Ezért állati dühvel elindult Egyiptomból, és fegyveres erővel bevette a várost. Aztán megparancsolta katonáinak, hogy kímélet nélkül mészárolják le azt, aki útjukba akad, és öljék le azokat, akik a házakba menekülnek. Öldösték tehát az ifjakat és az öregeket, irtották az asszonyokat és a gyermekeket, mészárolták a szüzeket és a csecsemőket. Három teljes napon át nyolcvanezer embert öltek meg; rabszíjra fűztek negyvenezret, és eladtak ugyanannyit. De ezzel még nem elégedett meg, hanem arra is vetemedett, hogy bemenjen abba a templomba, amely a legszentebb az egész földön. A vezetője Menelaosz volt, a törvényeknek és hazájának árulója. Szentségtörő kezével hozzányúlt azokhoz a szent tárgyakhoz, melyeket a hely díszére és dicsőségére egyéb királyok és városok ajánlottak fel. Méltatlanul érintette és így megszentségtelenítette azokat. Az eszeveszett Antióchosz nem gondolt arra, hogy Isten a város lakóinak bűnei miatt neheztelt meg egy kissé, és csak ezért érte sérelem a szent helyet. Mert ha nem keveredtek volna bele annyi bűnbe, akkor őt is ostorcsapások sújtották volna, mindjárt megérkezése után, és megakadályozták volna vakmerő tettében, akárcsak Heliodóroszt, akit Szeleukosz király küldött a kincstár kifosztására. Mindazonáltal Isten nem a helyért választotta ki a népet, hanem a helyet a népért. Ezért a hely osztozott a néppel a balszerencsében, de részesedett utána a javakban is. Haragjában kiszolgáltatta őt a mindenható Isten, de igen nagy dicsőség ragyogta ismét körül, amikor megengesztelődött a nagy Úr.
Jeruzsálem a pogányok kezén Antióchosz tehát elvitt a templomból ezernyolcszáz talentumot, és sietve visszatért Antióchiába. Gőgjében úgy vélte, hogy csupa elbizakodottságból hajózhatóvá teszi majd a szárazföldet, és járhatóvá a tengert. Elöljárókat hagyott vissza, hogy zaklassák a népet, mégpedig a következőket: Jeruzsálemben a frígiai származású Fülöpöt, aki még kegyetlenebb volt, mint az, akitől hivatalát kapta; a Garizimon Andronikoszt és Menelaoszt, akik a többinél is jobban sanyargatták a polgárokat. 24Az utóbbi ellenséges indulattal volt a zsidók iránt; ezért elküldte Apollónioszt, a gyűlölt fővezért huszonkétezer emberrel, és megparancsolta neki, hogy minden felnőtt korú férfit gyilkoljon le, az asszonyokat és az ifjakat pedig adja el. Az aztán békét színlelve, bevonult Jeruzsálembe, és nyugton maradt egészen a szombat szent napjáig. Amikor aztán a zsidók ünnepeltek, megparancsolta övéinek, hogy ragadják meg fegyverüket. Legyilkoltatta mindazokat, akik kivonultak a látványosságra. Aztán fegyvereseivel bejárta a várost, és igen nagy tömeget mészárolt le. Makkabeus Júdás azonban elvonult tizedmagával a pusztába, és övéivel ott, a hegyek között vadállatok módjára tengette életét. Hogy tisztátalanná ne legyenek, egész idő alatt növénnyel táplálkoztak.
A zsidó vallás üldözése 6 1Nem sok idő múlva a király elküldött egy antióchiai öregembert, hogy atyáik és Isten törvényeivel való szakításra kényszerítse a zsidókat, 2hogy meggyalázza a jeruzsálemi templomot, s azt az olimposzi Jupiterről nevezze el; a Garizimon lévőt pedig – amint az az ott lakóknak megfelel – a vendégszerető Jupiterről. Erre a bajoknak igen gonosz és nehezen elviselhető áradata szakadt mindenkire. A templom megtelt paráznasággal és a pogányok tivornyáival, amelyeken parázna személyekkel fajtalankodtak. A szent épületekbe kényük-kedvük szerint olyasmikkel tolakodtak be az asszonyok, amik nem voltak odavalók. Az oltárt is meg nem engedett és törvény által tiltott dolgokkal rakták tele. Szombatot nem tarthattak. A hazai ünnepeket nem ülhették. Sőt egyáltalában még zsidónak sem vallhatta magát senki sem. 7Ugyanakkor keserves kényszerrel hurcolták őket a király neve napján az áldozatokra. Dioníziosz ünnepén pedig borostyánkoszorúval a fejükön kellett részt venniük a Dioníziosz-körmeneten. Ptolemajosz tanácsára a szomszédos pogány városokba is elment az a rendelet, hogy ők is ugyanígy járjanak el a zsidókkal szemben, és kényszerítsék őket az áldozatra; azokat pedig, akik vonakodtak áttérni a pogányok szokásaira, öljék meg. Ekkor látni lehetett, mily nyomorúság támadt. Két asszonyt ugyanis beárultak, hogy körülmetélték gyermeküket. Erre a kisbabáikat a mellükre akasztották, és így körülvitték őket nyilvánosan a városban, aztán letaszították őket a falról. 11Másokat azért jelentettek fel Fülöpnek, mert összegyűltek a közelben lévő barlangokban, és ott titokban megülték a szombatot. Ezeket tűzben pusztították el. A szent nap iránti tiszteletből ugyanis még védekezni sem akartak.
A szerző történelemszemlélete 12Kérem azokat, akik ezt a könyvet olvassák, ne iszonyodjanak el ezek miatt a szomorú esetek miatt, hanem fontolják meg, hogy az, ami történt, nem vesztére, hanem csak feddésére van nemzetünknek. Mert nem engedni meg a bűnösöknek, hogy hosszú ideig cselekedjenek kényük-kedvük szerint, hanem azonnal büntetést szabni rájuk, nagy jóakaratnak a jele. A többi nemzetnél azért vár türelmesen az Úr, hogy majd az ítélet napjának eljövetelekor bűneik teljes mértéke szerint büntesse őket. De nem úgy határozott a mi ügyünkben: azaz rajtunk nem csak akkor áll bosszút, amikor már tetőfokra hágtak bűneink. Azért tehát tőlünk sohasem vonja meg irgalmasságát. Csapásokkal sújt ugyan, de népét el nem hagyja sohasem. Röviden csak ennyit akartunk mondani az olvasók okulására. Ám folytassuk most már az elbeszélést.
Eleazár vértanúsága 18Eleazárnak, a legkiválóbb írástudók egyikének, egy élemedett korú és tisztes külsejű férfinak erőszakkal kinyitották a száját, így akarták kényszeríteni, hogy disznóhúst egyen. Ő azonban a dicső halált többre becsülte a gyalázatos életnél, ezért önként ment a vesztőhelyre. Jól tudta ugyanis, hogy miként kell viselkednie. Ezért hűséges kitartással el volt tökélve arra, hogy az élethez való ragaszkodás miatt tiltott dolgot nem enged meg magának. Ekkor a körülállók hamis szánakozástól indíttatva, mivel régi barátság fűzte őket ehhez a férfihoz, félrevonták őt, és titokban arra kérték, hogy olyan húst hozasson, amelyből neki is szabad ennie, és tegyen úgy, mintha a király rendelete értelmében az áldozati húsból enne, így aztán megszabadul a haláltól. A férfi iránt való régi barátságból tanúsítottak ilyen emberies bánásmódot vele szemben. Ő azonban arra a tiszteletre gondolt, amely korát és öregségét méltán megillette, és arra a veleszületett nemességre, amelyben megőszült, valamint azokra az erényes cselekedeteire, amelyeket gyermekkorától fogva gyakorolt, ezért a szent s az Isten által hozott törvény értelmében azonnal válaszolt és kijelentette, hogy küldjék csak inkább az alvilágba. »Mert nem illik – mondta – a színlelés a mi életkorunkhoz. Sok ifjú ugyanis abban a hitben volna, hogy a kilencvenéves Eleazár a pogányok életére tért át, és így tévútra vezetné őket az én színlelésem, s egy múló élet parányi idejéhez való ragaszkodásom. Ezáltal pedig szégyent és átkot hívnék le vénségemre. Az emberek büntetésétől a jelen pillanatban megszabadulnék ugyan, a Mindenható kezét azonban sem élve, sem halva el nem kerülhetem. Azért elszántan válok meg életemtől, így legalább méltónak mutatom magam idős koromhoz. Készséges szívvel és bátorsággal halok tisztes halált a magasztos és szent törvényekért, hogy nemes példát adjak az ifjaknak.« E szavak után azonnal a vesztőhelyre hurcolták. Azok pedig, akik vezették, és kis idővel előbb még jóindulattal voltak irányában, haragra gerjedtek azok miatt a szavak miatt, amelyeket mondott, mert azt gondolták, hogy kevélységből mondta azokat. 30Amikor aztán az ütések következtében már-már a halálán volt, felsóhajtott és így szólt: »Uram! Te, aki birtokában vagy a szent tudásnak, te jól tudod, hogy én, bár megmenekülhettem volna a haláltól, kínos fájdalmakat szenvedek testemben, irántad való félelemből azonban készségesen viselem el őket lelkemben.« Így halt meg, és halálának emlékét, mint a hősiesség és bátorság példaképét hagyta hátra nemcsak az ifjaknak, hanem az egész nemzetnek is.
Jegyzetek
3,1 Ideális kép a szent városról. III. Oniás Kr. e. 170 előtt volt főpap. Ázsia itt a Közel-Keletet jelenti.
3,7 A király IV. Szeleukosz (Kr. e. 187-175). Heliodóroszt említi egy déloszi felirat is.
3,10 A templomok (biztos) letéti helyként is szerepeltek. 1 talentum kb. 41 kg. Hirkánosz valószínűleg egy gazdag egyiptomi volt.
3,15 Az „ég” felé: Istenhez (már kerülik az „Isten” szó használatát).
3,23 Építő célzatú elbeszélés, erősen érződik rajta a hellenista hatás.
4,7 Antióchosz Epifánész Kr. e. 175-164-ig uralkodott, vö. 1 Makk 1,10.
4,9 A zsidók szemében gyűlöletes, pogány szokások bevezetése a főpaptól indul ki (gümnázion).
4,10 Vö. 1 Makk 1,11-15; 8,17.
4,23 Jázonnal ugyanazt teszi Menelaosz, amit ő Oniással.
4,33 Dafnéban Apolló és Artemisz szentélye biztosított menedéket.
4,47 A szkítákat tartották a legbarbárabb, legkegyetlenebb népnek.
5,1 Vö. 1 Makk 1,17.
5,2 A lovasok a népek angyalai (akik eldöntik a népek sorsát).
5,10 Vö. 1 Makk 1,20-24. A szerző teológiai választ ad arra is, hogy miért nem bűnhődik meg Antióchosz: a Templom osztozik a nép sorsában (Isten büntetésében).
5,24 Vö. 1 Makk 1,29-37.
6,1 Vö. 1 Makk 1,45-59.
6,2 A Garizim-hegyen a szamaritánusoknak volt temploma.
6,7 Dioníziosz a bor istene volt; a borostyánkoszorús felvonulás az ő tiszteletét jelentette.
6,11 Vö. 1 Makk 2,29-38
6,12 A szerző ismét (vö. 5,17-20) kifejti az eseményekkel kapcsolatos nézeteit, teológiai álláspontját.
6,18 Vö. 1 Makk 1,62-64; Zsid 11,35. Több egyházatya mint a hősiesség példáját méltatta Eleazárt. A disznóhús fogyasztásának tilalma: l. Lev 11,7; MTörv 14,8. Talán azért kezdték tiltani, mert a halottak istenének disznóhúst áldoztak.
6,30 A túlvilági élet hitének első világos megfogalmazása az Ószövetségben. A zsidó szemlélet szerint a „lélek” az egész embert jelenti (éppúgy, mint a „test”), szemben a görög felfogással (halandó test – halhatatlan lélek).