Kis türelmet
Teljes szövegkörnyezet megjelenítése
Azután a király és a nép vágóáldozatot mutatott be az Úrnak. Salamon király huszonkétezer szarvasmarhát és százhúszezer bárányt mutatott be véresáldozatul. Így szentelte föl a király és az egész nép az Isten templomát. Míg a papok beosztásuk szerint a helyükön álltak, a leviták Dávid dicsőítő énekeit adták elő, kezükben az Úr hangszereivel, amelyeket Dávid király azért készíttetett, hogy magasztalják az Urat, mert irgalma örökkévaló. A velük szemben álló papok pedig a trombitákat fújták. Ott állt az egész nép is. Salamon az Úr temploma előtt elterülő középső udvart is fölszentelte. Ott égette el ugyanis az égőáldozatokat és a közösségi áldozatok háját, mert a Salamon által készített oltáron nem fértek el az égőáldozatok meg az ételáldozatok és a hájrészek. Ebben az időben Salamon hét napon át tartotta az ünnepet és vele egész Izrael: hatalmas gyülekezet, Hamat bejárójától Egyiptom patakjáig. A nyolcadik napon aztán záróünnepséget rendezett. Hét napon át avatta fel ugyanis az oltárt, és hét napig tartott az ünnep. Végül a hetedik hónap huszonharmadik napján hazaküldte a népet sátraiba. Örültek és boldogok voltak, hogy annyi jót tett az Úr Dáviddal, Salamonnal és Izraellel, az ő népével.