Aztán a király és az egész nép vágóáldozatot mutatott be az Úr előtt:
huszonkétezer marhát és százhúszezer kost mutatott be Salamon király vágóáldozatul. Így avatta fel a király s az egész nép az Isten házát.
Amíg a papok szolgálatukat végezték, a leviták Dávid énekeit játszották kezükkel az Úr hangszerein, amelyeket Dávid király arra készíttetett, hogy dicsérjék az Urat, »mert irgalmassága örökkévaló,« a velük szemben álló papok pedig trombitáltak, és egész Izrael ott állt.
Salamon az Úr temploma előtt elterülő középső udvart is felszentelte: ott égette el ugyanis az egészen elégő áldozatokat s a békeáldozatok háját, mert arra a rézoltárra, amelyet készíttetett, nem fértek rá az egészen elégő áldozatok meg az ételáldozatok és a hájrészek.
8Így ünnepelte Salamon az ünnepet abban az időben hét napon át és vele egész Izrael, az Emát bejárójától egészen Egyiptom patakjáig mindenhonnan egybesereglett, igen nagy gyülekezet. A nyolcadik napon aztán záróünnepet tartott: hét napig avatta fel ugyanis az oltárt és hét napig tartotta az ünnepet. A hetedik hónap huszonharmadik napján aztán sátraiba bocsátotta a népet, és az örült és örvendezett, hogy annyi jót tett az Úr Dáviddal meg Salamonnal és népével, Izraellel.

Jegyzetek
7,8 A Templom felszentelése hét napig tartott, és megelőzte a sátrak ünnepét, amely szintén hét napig tartott. Ezt megtoldották még egy nappal, amikor a népet elbocsátották. Az ünnep emát hónap nyolcadik napjától huszonkettedikéig tartott.