18
Amikor a Saullal való beszélgetés véget ért, történt, hogy Jonatán lelkében fölébredt a vonzalom Dávid lelke iránt, s Jonatán úgy megszerette, mint saját magát.
Saul pedig magához vette azon a napon, és nem engedte többé vissza az apjához.
Jonatán szövetséget kötött Dáviddal, mivel úgy szerette, mint saját magát.
Jonatán levette a köntösét, ami rajta volt, és Dávidnak adta. Ugyanígy a harci fölszerelését is, még a kardját, íját és övét is.
Amikor Dávid kivonult, bárhova küldte is Saul, mindig győzedelmeskedett. Ezért Saul hadinépe élére rendelte. S megkedvelte az egész nép, sőt Saul tisztjei is.
Saulban fölébred a féltékenység.
A bevonuláskor, amikor Dávid a filiszteusok legyőzése után visszatért, Izrael városaiból az asszonyok Saul király elé mentek, énekeltek és táncoltak, dobszóra, örömujjongás közepette és cintányért ütögetve. És a táncoló asszonyok így énekeltek: „Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit.” Emiatt Saul nagy haragra gerjedt, mert nagyon nem tetszett neki ez a dolog. Azt mondta: „Dávidnak tízezreket tulajdonítanak, nekem meg csak ezreket. Most már csak a királyság hiányzik neki!” Ezért ettől a naptól kezdve Saul irigy szemmel nézte Dávidot. Másnap történt, hogy amikor betért a házába pihenni, Istennek egy gonosz lelke rátört Saulra. Dávid pengette a hárfát, mint máskor, Saulnak azonban lándzsa volt a kezében. Saul meglendítette a lándzsáját, és azt mondta magában: „Odaszegezem Dávidot a falhoz.” De Dávid kétszer is kitért előle. Saul félt Dávidtól, mert vele volt az Úr, Saultól azonban elfordult. Saul ezért eltávolította a környezetéből. Megtette egy ezer emberből álló csapat parancsnokává, ő vonult ki a nép élén. Dávidnak minden vállalkozása sikerrel járt, mert vele volt az Úr. Amikor Saul látta, hogy mennyi sikert ér el, félni kezdett tőle. De egész Izrael és Júda szerette Dávidot, mert mindig ő haladt élükön.Dávid házassága.
Saul így szólt Dávidhoz: „Nézd, itt a legidősebb lányom, Merab. Hozzád adom feleségül. Csak légy továbbra is bátor ember, és vezesd az Úr harcait.” Saul ugyanis azt mondta magában: „Nem vetek rá kezet, vessenek inkább a filiszteusok.” Dávid ezt felelte Saulnak: „Ki vagyok és mi a fajtám, atyám nemzetsége Izraelben, hogy a király veje lehetne belőlem?” Amikor elérkezett az ideje, hogy Saul lányát, Merabot Dávidnak adják, a Mecholából való Adrielhez adták hozzá feleségül. Michal azonban, Saul lánya, beleszeretett Dávidba. Amikor jelentették Saulnak, rendjén valónak találta a dolgot. Azt mondta ugyanis Saul: „Neki adom, de csapda lesz számára, s a filiszteusok kezet vetnek rá.” [Saul tehát másodszor is szólt Dávidnak: „Most a vőm lehetsz.”] Aztán Saul megparancsolta szolgáinak: „Súgjátok meg bizalmasan Dávidnak: Nézd, a király megkedvelt és a szolgái is szeretnek. Légy hát a király veje.” Saul szolgái tehát Dávid fülébe juttatták ezeket a szavakat, de Dávid így válaszolt: „Oly kevésnek tartjátok a király vejévé lenni? Hiszen szegény ember vagyok, és alacsony sorból származom.” A szolgái jelentették Saulnak: „Ezt meg azt mondta Dávid.” Saul azt felelte: „Mondjátok meg Dávidnak: A király nem kíván egyebet foglalóul, csak száz filiszteusnak az előbőrét, hogy így bosszút álljon a király ellenségein.” Közben azt gondolta a király, hogy Dávid a filiszteusok kezére kerül. Amikor Saul szolgái átadták ezt az üzenetet, Dávid beleegyezett, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a határidő, Dávid elment portyázni az embereivel, és megölt kétszáz filiszteust. Előbőrüket elvitte Dávid, és egytől egyig leszámolta a királynak, hogy a vejévé lehessen. Erre Saul hozzáadta a lányát, Michalt feleségül. Saul most már világosan látta, hogy az Úr Dáviddal van, és egész Izrael szereti. Ezért Saul még jobban félt Dávidtól és Saul örök ellenségévé lett Dávidnak. A filiszteusok vezérei azonban hadba vonultak, de akárhányszor csak harcba szálltak, Dávid mindig nagyobb győzelmet aratott, mint Saul összes többi tisztje, és nagy hírnévre tett szert.
Minden fejezet...